Mikor odaértünk az igazgatói irodához bekopogtam, mire csak egy "szabad,,-ot kaptunk. Kaname kinyitotta nekem az ajtót, s igazi úriemberként előreengedett. Ahogy azonban mindketten beléptünk, úgy meg is toppantunk Kanaméval. A három új diák helyett hat állt az igazgató előtt elkerekedett szemekkel. Mármint csak azok, akiket nem vártunk.

- Kaname, Yuuki-chan, gyertek be! - üdvözölt bennünket az igazgató.

A szobában rajtunk, az igazgatón, Takumán és a hat új diákon kívül ott volt Sayori is. Aki, ahogy beléptem a nyakamba ugrott.

- Jaj, de jó, hogy újra láthatlak, Yuuki! Annyira hiányoztál! - visított a fülembe.

- Én is örülők a viszontlátásnak, Yori, de megsüketülők - toltam el magamtól a megdöbbent lányt hűvösen.

Tudom, hogy min lepődött meg ennyire. A hangomon. Mióta ugyanis kiderült, hogy ki vagyok a hangom kedvesből átment hűvösbe. Az emberek társaságában tartózkodóvá váltam. Ebbe pedig a régi legjobb barátnőm is beletartozott.

Ha valaki Kaname közelébe ment, legfőképp a lányok azonnal dühös és féltékeny lettem. Kaname az ilyen alkalmakkor csitítóan simított végig a karomon, halvány mosollyal az arcán. Most is ez következett, mivel a drága másod-unokatesóm belépett a képbe.

- Lám, lám, csak nem lettél áruló, Kaname-chan! - mosolygott rá a lány.

Nekem pedig kezdett az idegeimre menni. De a lány folytatta, nálam pedig elszakadt a cérna.

- És ahogy látom beszereztél egy vértárolót! - mosolyog rám megvetően Reiko.

- MI AZ, HOGY VÉRTÁROLÓ, TE ROHADT CSITRI? MÉG IS MIT KÉPZELSZ MAGADRÓL? NEM VAGY ISTEN! SZÁLLJ LE A FÖLDRE! - ordítottam rá.

Drága Reiko persze erre pofon akart vágni, de Kaname elkapta a kezét. Kanaméra nézve pedig még én is ledermedtem. Kaname tekintetében forró düh izzott. A szobában megfagyott a levegő. Ismertem annyira Kanamét, hogy tudjam, éktelenül dühös.

- Soha többet ne merészeld sértegetni Yuukit, főleg ne merészeld megütni őt! Megértetted, Reiko? Ez vonatkozik Naokóra is. Ne merészelj Yuuki, Kei és Ai közelébe menni! Ha csak egy újjal is hozzáérsz a kedvesemhez vagy a jövőbeli gyermekeimhez habozás nélkül megöllek. Remélem érthető voltam!- hangjával szinte vágni lehetett volna az üveget, olyan hideg volt.

A három idegen diák elkerekedett szemekkel néztek minket. Amikor a bátyám ahhoz a részhez ért, hogy "a kedvesemhez vagy a jövőbeli gyermekeimhez,, akkor még fel is nyögtek. Végül Kaname Takumához fordul.

- Takuma, kísérd őket az iskola körül! - hangja most már normális volt.

- Ahogy óhajtod, Kaname! - azzal Takuma meghajolt, s Naokóékhoz fordult.

- Gyertek velem!

Mikor mindhárman kimentek, az igazgató Yorihoz fordult.

- Wakaba-san, kérlek kísérd körbe Shotaro-kunt!

Volt barátnőm csak bólintott, s az ember fiúval együtt ők is kimentek az igazgatói irodából. Végül csak a három idegen, az igazgató és mi voltunk benn. Hellyel kínált minket, majd mikor mind az öten leültünk hozzánk fordult.

- Yuuki-chan, hogy vagy drágám?- mosolyog rám nevelőapám.

- Jól vagyok, köszönöm! De gondolom nem ezért hívtál minket ide -nézek rá komolyan és hűvösen.

- Oh, máris térjünk a lényegre? Pedig azt hittem, hogy elbeszélgettünk.

Erre a feltevésre csak egy jéghideg pillantást kapott tőlem és Kanamétól is.

- Pedig azt hittem, hogy beszélünk Zero sorsáról - vált komolyabbá.

Kaname erre felmordult. Láttam rajta, hogy kezd újra ideges lenni. Óvatosan ráhelyeztem a kezemet az övére, mire kissé megnyugodott.

- Sok minden van, amiről szeretek beszélni veled, Kaien, de Kiryuu nincs köztük - szólalt meg lassan.

- Akkor majd máskor. Mehettek!

Kaname feláll, majd a kezét nyújtva felsegít a kanapéról. A példánkat követve a három diák is feláll. Majd elköszönünk a nevelőapámtól, s kilépünk az irodából.