Elégedetten szusszantottam fel, majd a másik oldalamra fordulok. Miközben élvezem az ágy nyújtotta melegséget. Várjunk csak! ÁGY! Kinyitom a szemeimet, s ijedten ülők fel. A szobát azonnal felismerem. Kaname úrfié. Hirtelen nyílik a szoba ajtaja, s Kaname lép be rajta.

- Kaname!

Rám néz, s elmosolyodik. Egy tálcát tart a kezében, amin ételek és egy pohár - tele vérrel -, voltak. Elindul felém, majd mikor az ágyhoz ér lerakja a tálcát az éjjeli szekrényre. Végül leül az ágy szélére. Felemeli a kezét, s végig simít vele arcomon. Érzem, ahogy pír önti el az arcom. Homlokát a homlokomhoz érinti.

- Ígérj meg nekem valamit, Yuuki!

- Megígérek neked bármit, Kaname.

Lehunyja vörösesbarna szemeit, s ajkain egy kisebb, de boldog mosoly jelenik meg. Végül megkomolyodik, s újra rám emeli tekintetét.

- Ígérd meg, hogy nem mész egyedül Kiryuu közelébe. Valaki mindig veled van. Kérlek ígérd meg a te és az ikrek épsége miatt is. Belehalnék ha történne veletek valami.

- Megígérem. Tényleg hol vannak az ikrek? - nézek körül a szobában.

- Lent vannak Ichiyóval. De hamarosan fel kell jönniük mivel lekel feküdniük aludni.

- Mennyi az idő?

- Fél óra múlva kell fel a nap.

- Mióta fekszem, Kaname?

- Két napja. Jól rám ijesztettél, azt megkel  hagyni.

- Miért?

- Az az átkozott Kiryuu majdnem megölt téged Yuuki. Annyira erősen szorította a csuklódat, hogy majdnem elvágta az ütőeredet. Majdnem későn érkeztem.

- Honnan...?

- Épp az ikrekkel voltam mikor elkezdtek elhalványodni. Megrémültem, hogy valami bajod van, így Aidóval és Seirennel együtt elkezdtelek keresni. Követni kezdtük a véred illatát. Így találtunk rátok. Kiryuu a fához szegezett, s épp inni akart a véredből...

Elhallgat, s látom rajta, hogy dühével küzd. Kezét ökölbe szorítja, annyira, hogy vérezni kezd.

- Kaname, a kezed! - sikkantok fel.

Keze után kapok, s megakadályozom, hogy újra ökölbe szorítsa.