Két hét  telt el azóta, mióta az éjjelisekhez költöztem jövőbeli gyermekeim miatt. Zero és Kaname úrfi között a viták minden naposak lettek, s többször ugrottak egymás torkának. Sokszor pont a nappalisok előtt, aminek kiváltó oka az lett, hogy Zero rám és az ikrekre támadt, ráadásul az ikreket is megpróbálta megölni a Bloody Rose - al. Amiből 2-3 alkalom majdnem tragédiába fulladt. Az éjjelisek közül még sokan nem tűrnek el maguk között, de tudva, hogy Kaname mennyire véd engem, nem bántanak. Az első napi majdnem lebukásomat leszámítva, nem került szóba a dolog. Mármint a szerelmi része. Végül is ezt a titkomat Zerón, az ikreken, és a legjobb barátnőmön kívül senki sem tudja. Még pedig, hogy halálosan bele vagyok zúgva Kaname úrfiba.

- Yuuki, figyelsz rám? - zökkent ki gondolataim közül Zero hangja.

- Hogyne, Zero! - hangom tele van gúnyolódással. - Majd figyelek rád, ha békén hagyod a gyerekeimet.

- Már megint ezzel jössz, Yuuki! - kiállt rám, és a mellettünk lévő fához szögezz. - Miért teszed ezt velem? Mond meg, Yuuki!

- Engedj el, Zero! Ez nagyon fáj!

Könnyek szöktek a szemembe. A fájdalom viszont tovább erősödött, a szemeim előtt apró, fekete pontok táncoltak. A lábaim megroggyantak, és szédülés fogott el. Nem is hallottam Zerót. Csak annyit fogtam fel belőle, hogy elengedett, majd elvesztettem az eszméletemet.