A nagyapám a kutatásainak élt. Miután megszülettet az édesanyám, ő elhagyta családját, és csak a rögeszméje után ment. Én nagyon szerettem vele beszélgetni, mindig is érdekelt a kutatása.

Minden nyáron elmentem hozzá, és ott tanultam, segítettem neki. Bár ezt a családom nem nézte szép szemmel...

Egy nap érkezett egy levél hozzám. A levélben a végrendelete állt, és a sírkő száma. A családom egyáltalán nem ment el hozzá csak én látogattam hónaponként. A végrendeletben az állt, hogy mindent én kaptam meg. A házát a kutatásait, bár némi pénzt az anyukámnak is küldött.
A levélben külön kiemelt egy arany kulcsot amit a bankban őríztetett.
Kivettem az arany kulcsot és elkezdtem gyanakodni. Miért hagyta rám ezt a kulcsot? És mit nyithat? A kutatásai a démonokról, tündérekről, sárkányokról szólt, de legfőképpen a vámpírokat részesítette előnyben.
A házába költöztem, és a feljegyzéseit tanulmányoztam, hogy mi köze lehet ehez az arany kulcshoz. Szerintem ennél a hülye ötletemnél változott meg az egész életem...

*-*

Egyik nap a konyhába tartott az utam, valami kaját készíteni magamnak, amikor beszakadt alattam a deszka. Rögtön elkezdtem szitkozódni mint minden jó ember, akiken csak egy zokni van és az a nyamvadt öreg fapadló pont beszakad alattad és tutira érzed, hogy belement a lábadba pár incsiklandó szálka.  A lábamat fájlalva húztam ki azt a lyukból, majd mikor jobban megnéztem, egy pince ajtó volt a lábam alatt.
Természetesen először azzal a bizonyos arany kulcsal próbáltam kinyitni, amit nem rég kaparintottam meg, de az nem nyert. Kiváncsiságbóp kezdtem valami régi kulcs után kutakodni a házban majd az éjjeli szekrénye fiókjában, egy résben elrejtve egy vas kulcsot találtam. Vissza mentem a pince ajtóhoz. Elővigyázatosságból bekopogtam. Mintha lenne valaki a pincében, haha de hülye vagyok! Mondjuk a nagypapámról elképzelhető, hogy bezár valakit a pincébe... meg mondjuk talán halotta, ahogy egy elefánt zúdúl a pince ajtóra
-Van itt valaki? - kérdeztem végűl magamban viccelődve. Hirtelen bentről dörömbölés halatszott. Ilyedten ugrottam hátra. Mi a szent gatya???!!!
-Engedj ki te vén ember, akkor talán nem öllek meg csak megkínozlak!- ordított fel egy rekedtes hang.
-Szűz Mária, hozom a szentelt vizet!- motyogtam magamba.
-Ki vagy?- ordította.
-A vén ember unokája.... gondolom. És te?- kérdeztem bátorodó hangon. Hát mondjuk azt a kezdeti meglepődésemet leküzdöttem és most kissé a kiváncsiság vette át bennem a vezetést. Nagyapja vére... cöh.
-Edward.- válaszolt.
-Vámpír vagy?- kérdeztem rögtön.
-Igen, az öreg elárúlta vagy már együtt is dolgoztok?- kérdezte cinikusan.
-Nope, csak túl jól tippelek.- vontam vállat, bár ezt nem láthatta.
-Ki tudsz engedni?- kérdezte kissé esdeklő hangon. Oh my szadista én... grrrr
-Nem sajnos. Nagypapa nem engedi.- mondtam. Majdnem felröhögtem.
-Nem engedi?- kérdezte halkan. Mint egy sistergő kanóc, ami mindjárt egy bombát robbant.
-Nem, vagy hát nem tudom, most menjek ki a temetőbe és kérdezzem meg tőle? Szerinted mikor fog válaszolni?- kérdeztem gúnyosan, és a végére nem bírtam tovább a grimaszt amit a hangomon is hallhatott.
A bomba felrobbant. A vámpír alattam (nem úgy te kis perverz😏) elkezdett ordítozni és mindent a fejemhez vágni. Tanulni kéne tőle, olyan szépeket káromkodott és, annyi ujjam nincs, ahányszor megfenyegetett vagy éppen a pokolba küldött.
-Hú gyerek költőt kelett volna hivatni!- szólaltam meg végűl. -Amúgy nyugi kiengedlek, csak vannak idegesítő rosszokásaim, mint példáúl a szadizmus.
Kinyitottam a pince ajtót és ő meg kiemelkedett onnan.

Fehér hosszú haja volt, amin nem látszott meg a bezártság, még az arcán sem, ami makulátlan szép volt.
(Talán eladhatnám valami magazinnak...)
Fél, akár egy fejjel volt nagyobb nálam, ami nem volt ínyemre, mert így fel kelett rá néznem.
Dühösen nézett engem.
Én mosolyogva őt.
Akkor kezdtem el félni mikor a falnak lökött, testével oda szorított, kezeimet lefogta, és hirtelen valami a nyakamba nyilalt. Szó szerint.
-A jó édes liliom tündérek vinnének el önként a koboldok királyához, hogy az falna fel!- kiáltottam. Ez a  kis sunyi kiszívta a vérem!!!
Hatalmasat löktem valahogy rajta és így kiszabadultam.
Önelégülten vigyorogva nézett rám véres szájjal.
-Te dög.- sziszegtem miközben a fájó részhez kaptam a kezem.
-És én még meg akartalak kínálni egy teával. Még süti is van hozzá itthon.- dünnyögtem, mire felcsillantak a szemei.
-Kérek szépen. -suttogta csillogó szemmel, mire hitetlenkedve felröhögtem.
-Utállak.- röhögtem.
Így történt, hogy teát készítettem a vámpírnak. Ő pedig betapasztotta a lyukakat, amiket a nyakamon képzett.
Ezután hihetetlen módom beszélgetni kezdtünk. (Tuti a teában volt valami)
Viccelődve, gúnyolódva, néha komolyan. És eskű jól esett.
-Akkor most az öreg halott és tiéd a ház...- izlelgette.
-Aham. Meg valami arany kulcs...- tettem hozzá. Ed megmerevedett. (Oh a perverz mindeneteket😂)
-Szóval megszerezte.- suttogta.
-Miről van szó?- kérdeztem rögtön a témára lecsapva.
-A kulcshoz egy emberi lélek kell.- nyögte ki.- Magyarán emiatt döglött meg a papád.
-Aham.- bólogattam, de nem igazán fogott meg a lényeg, amit Ed akart mondani. (Ja azóta elkezdtem Ednek hívni. A vámpír túl hosszú volt...)
-És mit nyit?- kérdeztem.
-Valami ember felettit, amiről nem kell tudnod.- mondta miközben felállt.
Kérlelni akartam, hogy mondja el, de nem volt rá időm.
-A kulcsért most mindenki, aki a szörnyek közűl származik eljön érte. Dobd el gyorsan és nem esik bajod.- mondta, majd faképnél hagyott.
Mi a franc?....