A rádiós interjúm óta, apa mindig hazarángatott este a kórházból. Nem hagyta, hogy ott maradjak, pedig ugyanúgy nem tudtam aludni otthon, mint a kórterembe Tom mellett. Ugyanazt csináltam, hiszen sorozatot néztem egész este, mert álom nem jött a szememre, de emellett rohadtul fáradt is voltam. Emellett zavart, hogy így arra a tíz órára megszűnt az információm Tomról. Bár igaz, jobban esett, hogy a családom mellettem volt így, és persze Dodger is adta egész végig a lelki támaszt, mert így, hogy Tom nem aludt mellettem, Dodger befurakodott a helyére. A kutyám volt esténként a terapeutám. Ebben nem volt kétségem... Mindig hozzám bújt, megnyalta az arcomat, ha látta, hogy elkezdtem sírni. Aztán persze, amint felkelt a nap, akkor én már bátran keltem fel, hiszen addig eljátszottam a szüleim előtt, hogy alszom, de miután megláttam a napot felkelni a horizonton, egyből felkeltem, lezuhanyoztam, felöltöztem és mentem is le a nappaliba. Dupla adag kávé után minden egyes nap elvittem Dodgert sétálni, majd utána készítettem magamnak majd végül Tomnak reggelit. Ezekben a napokban már ő is átálhatott a szilárd ételekre, így a kedvenc szendvicsét csináltam neki, és a szokásos reggeli turmixát. Annyi volt a különbség a jelenlegi nappal, hogy a kiadó behivatott engem egy tárgyalásra, viszont nem mondták, hogy miről szólna, így emiatt még jobban feszengtem. Előbb kellett elindulnom Tomhoz. Spencer fel is vett a házunknál és elvitt a kórházba. Útközben kértem, hogy tartassa be velem a fél órát, különben ott ragadok Holland mellett a nap hátralévő részére. Amikor odaértünk a kórházhoz, én nagyot nyelve ki is szálltam majd beindultam. Még mindig nehéz volt bemenni hozzá. A rossz emlékek kísértek minden egyes kórházi látogatásomnál. Tíz percig tartott az az út, amit két perc alatt megtennék. Minden egyes nap ugyanez volt. Amikor megérkeztem a kórteremhez, akkor betekintettem az üvegen át először, így megnyugodtam, hogy nem volt semmilyen fontos orvosi látogatás.
-Jó reggelt! - köszöntem amikor beléptem a kórterembe.
-Jobbat! - ült fel az ágyon Tom.
-Morcos vagy, talán még mindig rajtad van a kaki zacsi? - kuncogtam amikor leültem a székre.
-Széklet tasak! - forgatott szemet, mivel utálta, hogy így hívtam azt a cuccot, ami a lábára volt helyezve.
-Mit mondtak a reggeli viziten? - érdeklődtem.
-A belső vérzés sebhelye teljesen begyógyult. Délután kiszedik a varratokat - újságolta, így felcsillant a szemem.
-Az szuper! Lábaddal mi újság? Mert azzal volt a nagyobb baj - biccentettem az adott végtag felé.
-A röntgen azt mutatja, hogy jól gyógyul a csont. Onnan is ki fogják szedni a varratot - folytatta, így bólintottam.
-Az emlékeid még mindig nincsenek rendben? - kérdeztem félve.
-A neurológus azt mondja, hogy nem valószínű, hogy emlékezni fogok a balesetem utáni fél órára, mivel a fejsérülés rövidtávú memória kiesést produkált - válaszolt, így magamban egy sort végig káromkodtam a tudat miatt, hogy folytatnom kell a hazudozást.
-Az rossz! - mormogtam lehajtott fejjel.
-Mi történt, hogy ilyen korán jöttél be? - vonta fel a szemöldökét.
-Behívtak a kiadóba! - vontam vállat - Beszélni akarnak velem valamiről, de azt nem mondták, hogy miről.
-Biztos kirúgnak! - poénkodott kuncogva.
-Talán nem is lenne baj... - gondolkoztam el majd kinyitottam a táskám - Hoztam neked reggelit! - vettem elő a szendvicset majd a gyümölcssalátát - A szendvicsben a majonéz mellett van egy kis ketchup is! - tettem hozzá mosolyogva.
-Ahogy szeretem... Köszönöm Connie! - jelentette ki, amikor a turmixot is kivettem.
-Semmiség! - legyintettem - Anyukád vagy apukád jön ma be?
-Remélem egyik sem! - vágta rá - Inkább jöjjön be Chris és Hayley, de az én szüleim ne! - kérte, így elnevettem magam.
-Túlaggódnak mindent? - jöttem rá egyből.
-Nem is kicsit! Erre jön Chris és leül majd tök lazán megkérdezi, hogy mi van? - játszotta el apámat a bostoni akcentussal, így kacagva helyeseltem.
-Amikor én sérültem le, akkor nem volt ilyen! - jegyeztem meg komolyabbra fordítva a szót - Mindenki jobban aggódik a saját gyereke miatt!
-Nem Hayley volt az, aki nagyon aggódó volt? - vonta fel a szemöldökét.
-De! - adtam igazat - Annak ellenére mégis apa hívta fel Spencert, hogy a turnét halasztjuk!
-Végül nem tetted... - mondta hozzá.
-Mert meghallottam a beszélgetést és végül én is beszálltam a veszekedésben Spencer mellé, hogy ilyet nem tehetünk - magyaráztam meg - És tényleg nem! Apa is tud aggódó lenni, csak nem mindenkivel olyan mértékben!
-Akkor is őt választanám! - tudta le ennyivel, így kuncogva letettem a reggelijét az asztalra - Connie!
-Igen? - kaptam felé a fejem.
-Mi történt akkor, amikor nekem kiesett a memóriám? - tette fel újra a szokásos kérdését.
-Csak a pánikolásomat hagytad ki, de emellett hívtam a mentőket, ennyi! - hazudtam így lehajtotta a fejét - Sajnálom!
-Ugyan! Semmi baj! - vonta meg a vállát.
-Csináltam még gyümölcs turmixot is! - jutott eszembe majd a kulacsra mutattam, hogy tájékoztassam - Úgy, ahogy szoktad!
-Nem kellett volna! - jegyezte meg.
-Hiszen barátok vagyunk! - vontam vállat, bár a kijelentéstől szinte meghasadt a szívem - Ez a legkevesebb, amit tudok most érted tenni!
-Többet segítesz, mint hinnéd! - mosolygott felém, de abban a pillanatban megszólalt a mobilom, így előkaptam.
-Igen, Spencer? - vettem fel.
-Idő van! - emlékeztetett mivel megkértem, hogy tartassa be velem azt a fél órát. Sajnos sok idő elment azzal, hogy még mindig nehezen tudtam bemenni Tomhoz.
-Akkor megyek! - biccentettem majd kinyomtam a hívást és felálltam - Bocsi, csak a kiadó! Remélem, tényleg kirúgnak! - mormogtam.
-Imádkozzak emiatt? - nézett fel rám.
-Kérlek! - kuncogtam el magam - Talán egyszerűbb is lenne az életem! - hajoltam le majd puszizkodtunk, így elindultam kifelé - Tom! - fordultam vissza az ajtóból mivel éreztem, hogy meg kellett próbálnom elmondani, amit nem tudott.
-Igen? - pillantott rám, így minden erőm és bátorságom elszállt, ami csak eddig bennem volt.
-Csak légy türelmes! Ők tudják, hogy mi neked a jó! - kértem, emiatt bólintott egy.
Ezáltal egyből megkaptam az erőt, hogy elmenjek. Szörnyű volt ez az érzés nekem. Nehezen jöttem be, de amikor sikerült is, akkor meg nehezen mentem el. Így, hogy nem is lehettem vele őszinte arról az időszakról, ami neki kiesett, egyszerűen fájdalmas volt már számomra. Éreztem, hogy igenis számított volna ez már kettőnknek, hogy ez már változtatott volna mindenen. De nem, engem leszavaztak és le is állítanának, ha én ezt elmondanám, vagy hazugságnak neveznék, vagy bármi mást csinálnának, a lényeg, hogy Tom ne higgyen nekem. Minden egyes lépés könnyebbé vált, mert csak a kezdő lökés kellett volna számomra. A parkolóban egyből felkapcsoltam a tempón, hogy Spencer legalább az igyekezetet lássa. Beültem majd könnyedén hátra dobtam a táskám mivel már nem volt benne semmilyen értékes dolog.
-Emlékszik? - érdeklődött egyből amikor becsatoltam az övem.
-Az orvosok azt mondták, hogy elvileg nem fog! - válaszoltam mély levegőt véve.
-Akkor mázlink van! - biccentett majd el is indult.
-Ha mázlink lenne, akkor elmondtam volna neki mindent és éppen mellette lennék egész nap, amíg az ápolók ki nem tiltanak a kórházból! - mondtam el a saját verziómat.
-Minden okkal történik Connie! - jegyezte meg, így hátradőltem.
-És ebből nekem tanulnom kell! - fejeztem be majd kinézve az ablakon elkezdtem dúdolgatni. A baleset óta bennem volt ez a zene a fejemben, de nem foglalkoztam vele.
-Szöveg? - pillantott rám majd vissza az útra.
-Miért gondolod, hogy lenne szöveg? - vontam fel a szemöldököm.
-Mert ha dallam van már, akkor nem kérdés, hogy szöveg is! Főleg nálad! - magyarázta, így nyeltem egy nagyot.
-Megígértem, hogy nem sírok
Hogy várlak és nem felejtelek.
Add meg számomra az utolsó csókot
Amivel álmodozni tudok.
-Nem hangzik rosszul! És milyen nyelven?
-Te prometo que no llorar
Esperarte y no olvidar
Regálame un último beso que me haga soñar
-Tetszik!
-Hát nekem annyira nem! - ráztam meg a fejem majd tovább néztem a várost, ahogy haladtunk a kiadó felé.
-Jól tetted, hogy kimondtad a világnak, hogy vége a kapcsolatodnak! - hozta fel.
-Spencer, néha nem baj, hogy csend van! - pillantottam felé - Most tényleg nincs kedvem beszélgetni! - ellenkeztem.
-Amióta Holland balesete történt, valahogy nincs kedved beszélni! - mormogta.
-Vajon miért? - kérdeztem szarkasztikusan - Nem is értem! Talán egy hatalmas megrázkódtatás ért, mert éppen újra kellett élesztenem őt a mentőben? - emlékeztem vissza mire a kép az agyamban egyből meg is jelent.
-Connie, én nagyon sajnálom, de ki kell ezt beszélni valakivel! - mondta el a véleményét.
-Beszéltem egy dili dokival, míg Tom kómába volt, de nem segített. Akivel kibeszélném úgy szívből, arra meg azt mondtátok, hogy ne! - meséltem el.
-Mert ne Hollanddel akard megbeszélni azt, hogy éppen te mentetted meg az életét azután, hogy dühösen elváltatok a szakítás után! - szúrt le majd leparkolt a kiadó előtt, így egyből kiszálltam - Te is tudod, hogy így lesz a jobb! - követett engem majd bezárta a kocsit.
-Ezt hallgatom másfél hete, hogy így lesz a jobb, mert neki könnyebb, ha nem tudja! - jelentettem ki - De nekem nem! - mutattam magamra - Számomra sokkal nehezebb úgy betenni a lábam, hogy nem mondhatok el neki mindent! A dalokról szívesen titkolózok, mert azok csak dalok, de ez egy baleset, amit ő szenvedett el! - folytattam amikor beléptem az épületbe és Spencer meg követett.
-Szereted, nem? - szólt utánam mire megtorpantam és visszanéztem rá.
-Ez komolyan felteszed? - lepődtem meg - Persze, hogy szeretem!
-Akkor engedd el! - vonta meg a vállait - Néha azzal ártasz, ha túlságosan kötődsz valakihez! Itt most ez a helyzet! Ha szereted, akkor engedd el! - mondta el a híres idézetett, így nyeltem egy nagyot - Így lesz jobb, mind a kettőtöknek! - magyarázta, emiatt lehajtottam a fejem. Egyből odajött hozzám és magához húzott és megsimogatta a hátam - Semmi baj! Az igazság néha nehéz!
-Tudjuk le, amiért behívtak engem! - engedtem el majd elindultam a tárgyalóterem felé.
-Jobb lenne ha... - kezdte, de én már benyitottam abban a pillanatban - Mindegy! - zárta le majd követett engem a terembe.
-Jó reggelt! - köszöntem a bent lévő igazgatónak és a marketing vezetőnek.
-Connie, de jó látni téged! - mosolyodott el az igazgató majd kihúzott nekem egy széket, így ezt a tettet biccentve megköszöntem majd helyet is foglaltam.
-Mi ügyben hívtak be? Miben segíthetek? - tértem a lényegre.
-Hogy vagy Kedvesem? - érdeklődött barátian a főnök.
-Megvagyok, köszönöm! - vágtam rá - De ez nem válasz volt a kérdésemre! - jegyeztem meg, így mind a ketten elnevették magukat.
-Oh, igen! Mindig lényegretörő vagy! - helyeselt az igazgató majd leült mellém.
-Hallottuk, hogy a Hollanddel folytatott kapcsolatodnak vége! - hozta fel a marketing vezető - Nagyon sajnáljuk, jó párosnak tűntetek! - tette hozzá, de hallatszott, hogy egy cseppet sem érdekelte a magánéletem.
-Túl sokat veszekedtünk, így volt jó mind a kettőnknek! - biccentettem a szokásos szöveget mondva.
-Írtál mostanában valami dalt, Connie? - terelte a témát.
-Nem! - ráztam meg a fejem - Nincs semmi ötletem, így meg nem tudok írni, mert az csak erőltetett és nem jön ki belőle semmi jó! - magyaráztam el.
-Hát igen! Pont ez a baj! - fújta ki fáradtan a benne maradt levegőt.
-Hogy nem írok dalokat? - dülledt ki a szemem.
-Így csak a koncert bevételek maradtak - szólalt meg az igazgató - Viszont az idei év csodálatos volt rád nézve! Szinte szárnyaltál az albummal és a kolaborációkkal! - emlékezett vissza gyermeki boldogsággal.
-Hallok egy de szót! - mormogtam hitetlenkedve.
-Ez Hollywood, mindig van egy de! - suttogta a sarokból Spencer, így egy másodpercre arra pillantottam.
-Fenn akarjuk tartani ezt a szintet! - jelentette ki a marketinges.
-Mégis hogy? - vontam fel a szemöldököm - Dalok bevételével nem tudják, mivel nem tudok írni, vagy valamikor biztos írok, de az nem most lesz! Koncertet nem indíthatnak, mivel apa nem adja meg rá az engedélyt, hiszen volt a nyáron már egy világturné - vezettem le a lehetőségeket.
-Attól a hírekből még nyerhetünk! - hozta fel a velem szemben ülő.
-Pletykát akarnak indítani? - jöttem rá - Mégis miről? Hiszen most terjeng az interneten a szakításom Tom Hollanddel! - értetlenkedtem.
-Ami jó! De nem elég! - jegyezte meg az igazgató.
-Mire gondolnak? - dőltem hátra majd a három férfira néztem felváltva.
-Új párkapcsolat! - válaszoltak egyszerre Spencer kivételével, mert ő csak szégyenkezve lehajtotta a fejét.
-Mégis kivel? Shawn Mendes? - ijedtem meg egyből, mert biztos voltam abban, hogy megfordult a fejükben - Abba biztos nem vagyok benne! - jelentettem ki határozottan.
-És ha Malumaról lenne szó? - fordult felém az igazgató, mire a menedzserem is felnézett a reakcióm miatt.
-Miatta szakítottunk... - akadtam meg, mert hirtelen köpni-nyelni nem tudtam a gondolattól.
-Pont emiatt jó! - helyeselt velem - Ezáltal hatalmas botrány lehetne! A sajtó kapkodná a hírt! Az emberek megvesznek egy ilyen sztoriért! - ujjongott csak is az elmélet miatt - Ismernek titeket, köszönhetően a közös dalotoknak! Sok rajongója is van már most ennek a párosnak annak ellenére, hogy nem is igazi! Van rajongói alap, ami jó!
-Én ebben nem vagyok benne! - ráztam meg a fejem.
-De akkor a bevétel... - kezdte.
-A bevétel érdekel most a legkevésbé! - szóltam közbe idegesen - Ott volt nekem a Mission Impossible, a Bosszúállók, az album, a turné, 19-es körzet, a közös dalok... - soroltam fel a rengeteg dolgot - Többet kerestem ebben az évben, mint bármikor máskor és nem tudnak megijeszteni azzal, hogy nem lenne akkora bevételem. A rajongók a zeném miatt és a szerepeim miatt szeretnek! Nem fognak millióan csakis amiatt még jobban megszeretni és az oldalaimra menni plusz hallgatni a szerzeményeimet, mert Pókember után éppen összejövök a Latin szupersztárral! - ellenkeztem.
-De... - nyelt nagyot, de én csak hitetlenkedve megráztam a fejem.
-A válaszom nem! - álltam fel majd kiindultam a teremből.
-Connie! - szólt utánam Spencer.
-Hozzád végképp nincs kedvem! - jelentettem ki dühösen majd elhagytam a termet és egyenesen kifelé sétáltam.
Nem is érdekelt semmi, csak ki akartam onnan jutni. Siettem és szinte kitéptem az ajtót, amikor kiértem az utcára. Egyből az épület mellett parkba mentem és leültem az első padra. Felhúztam a lábam az ölembe és átkaroltam azt a kezeimmel. Túl sok volt ez így. Biztos voltam benne, hogy nem akadtam volna ki annyira, ha mondjuk Shawn Mendest mondják, vagy valaki mást! Csak példa szempontjából... De így, hogy pont, hogy a szakításom egyik okát mondták, egyszerűen betelt a pohár. Szipogtam és ez ébresztett rá, hogy már könnyeztem is. Nálam persze csak a telefonom volt, azzal meg nem tudtam kifújni az orrom. Összetörve töröltem le a könnyeimet, de szinte nem ért semmit, mert amint letöröltem, jött egy másik. Üveges tekintettel néztem előre. Bár nem is láttam rendesen, mert már homályos volt a látásom a sok könnytől. Csak annyit tudtam észrevenni, hogy a zöldességben hirtelen megjelent valami piros az orrom előtt, így egyből hátrahőköltem a furcsaságtól.
-Una flor para otra flor (Virág a virágnak) - szólalt meg mögülem Maluma.
-Qué haces acá? (Mit csinálsz itt?) - kérdeztem miközben átvettem az ajándékomat.
-Pañuelo? (Zsepit?) - emelte fel a tárgyat, így elkuncogtam magam - Akarsz róla beszélni? - vált komollyá, emiatt ránéztem, de erre csak egy gyenge mozdulattal letörölte a könnyemet.
-Csak nehéz az élet! - vontam vállat.
-Hallottam a balesetről! Sőt arról is, hogy te mentetted meg... mondta, így kifújtam az orrom - Ne is beszéljünk a szakításról!
-Képes vagy velem tartani az iramot? - lepődtem meg - Elismerés! Néha még nekem sem megy! - jegyeztem meg szomorúan.
-Hát az biztos, hogy most sok mindent átéltél! - karolta át a vállamat.
-Az ajánlat miatt vagy itt, eltaláltam? - tippeltem amikor még egyszer kifújtam az orromat.
-New York után már nem is mehetek el Los Angelesbe? - vonta fel a szemöldökét.
-Jó voltál a díjátadón! - dicsértem meg eltérve a témától - Néztem a tévében!
-És miért nem jöttél el? Együtt vehettük volna át a díjat a dalunkért! - jegyezte meg.
-A kórházban voltam mellette! - válaszoltam lehajtott fejjel - Ahogy másfél hete folyamatosan! Nem vagyok képes egyedül hagyni! Az is fáj, amikor otthon vagyok - vallottam be.
-Értem! - biccentett.
-Egyébként, bunkó voltam! - jutott eszembe - Köszönöm szépen a virágot, nagyon tetszik! - tettem le közénk majd mosolyra húztam a számat.
-Szerencsére jól emlékeztem, hogy a rózsa a kedvenced!
-Nem valami különleges, de az egyszerűség néha jobb! - vontam meg a vállam.
-Gondoltam jól jön most egy barát! - jegyezte meg mire szipogtam egyet - Oroszországban te segítettél nekem, nem volt kérdés, hogy most rajtam a sor! - hozta fel a megállapodásunkat.
-Nemsokára mész Európába, ugye? - gondolkoztam el - Ott lesz most turnéd!
-Mennyire vagy elfoglalva mostanában? - kérdezte érdeklődve.
-Amit csak tudtam felvettem Holland balesete előtt, de Spencer a hónapra már lemondott minden forgatást!
-Akkor most egy kicsit pihi van! - értelmezte.
-Úgymond, miért kérded? - néztem felé.
-Nem ártana egy társ a turnén... - kezdte mire elnevettem magam hitetlenkedve.
-Az ajánlat miatt vagy itt! - hoztam fel újra - Juan...
-Nekem is fura a helyzet! - vágott közbe, így vettem egy mély levegőt - Csak úgy tűnik, hogy többet gondolok kettőnk közé, mint te!
-Mert most már beszélünk olyanról, hogy mi? - lepődtem meg, így elröhögtem magam, de ő csak mosolyogva lehajtotta a fejét.
-Az elejétől kezdve volt olyan, hogy mi, akármennyire gondoljuk ezt vagy sem! - vonta meg a vállát.
-De akkor neked ott volt Natalia és nekem ott volt Tom! - tettem hozzá.
-De most egyikük sincs mellettünk! - javított ki engem.
-Én akarom, hogy Tom mellettem legyen, de te már nem szereted Nataliat - tört ki belőlem, így egyből tudatosult bennem, hogy mit mondtam - Ugye most nem tiportam a szívedbe? - húztam fintorra a számat.
-Hát... Egy vacsorával kiengesztelhetsz! - ajánlotta fel, hogy kitört belőlem a nevetés.
-Rosszabb vagy, mint gondoltam! - löktem meg poénból, de ő meg megragadta a kezem és magához húzott, így az ölébe dőltem a lendülettől.
-Na és most hol marad az a szomorúság? - vont kérdőre - Na halljam!
-Köszönöm! - mondtam komolyan majd kivettem magam alól a rózsát és a hasamra tettem.
-Mégis mit? - kérdezte és látszott rajta, hogy nem ezt a választ várta tőlem.
-Hogy megjelentél és felvidítottál! - válaszoltam a szemébe nézve - Én csak nehezen tudom most elképzelni magam egy kapcsolatban és emiatt tartom egy gigantikus őrültségnek - magyaráztam meg a viselkedésemet - Ha nem lenne kész káosz a hónapom akkor biztos vagyok benne, hogy egyből lecsapnék az ajánlatra!
-Egyből? - értelmezte győzelemittasan.
-Istenem, most növelem az önbizalmadat! - csaptam a combomra hitetlenkedve.
-Inkább a hitemet, de ez csak jó! - bólintott nevetve.
-Az a turné ajánlat... - kezdtem mire lenézett rám - Mennyi ideig szólna?
-Ameddig szeretnéd! Te vagy az elfoglalt színész kettőnk közül! - vont vállat.
-Nem is vagyunk együtt, de mindent hozzám igazítasz! Micsoda úriember! - jegyeztem meg őt dicsérve.
-Lehetnénk! Akkor többet is csinálnék! - tudta le ennyivel vállat rántva majd újra rám pillantott.
-Juan Luis... - kezdtem mire a szemembe nézett - Én nem tudom, hogy készen állnék-e rá!
-És ha csak eljátszanánk, hogy megtapasztalhasd, hogy milyen jó velem és akkor döntesz, hogy akarod-e vagy sem? - ajánlotta fel, így összevontam a szemöldököm.
-Hazudjunk az egész világnak, hogy azt higgyék, hogy mi együtt vagyunk, de alapból nem, csak közelebb kerülünk egymáshoz, hogy eldönthessem, hogy akarok-e veled lenni vagy sem? - értelmeztem az egész helyzetet majd vettem egy mély levegőt - Októberben kezdődnek a forgatások...
-Addig Spanyolországot bejárnánk, sőt többet is.
-Tisztázzuk, hogy Spanyolország miatt gondolkodok el az ajánlaton és nem miattad! - emeltem fel a mutatóujjamat.
-Szóval jössz? - csillant fel a szemem.
-Meddig tartana? - adtam be a derekam, hiszen ha rajta múlott volna szinte már ott lennénk kettesben és lehet, hogy ez nem is lett volna olyan rossz. Nekem biztos nem, mert legalább mindentől elszakadnék.
-Október közepéig!
-Szóval az összes koncerteden ott tudnék lenni és el kéne játszanom, hogy a barátnődként éppen ott szurkolok az első sorban? - gondolkoztam el.
-Nem! - rázta meg a fejét - Te az a barátnő leszel, aki fellép velem a színpadon, amikor szükségem lesz rá! - javított ki.
-Ugye tudod, hogy nem kéne elbízni magad! Hiszen az apám még vissza van! - hoztam fel.
-Na hát, igen! - adott igazat - Gondoltam, hogy a mai napon együtt ehetnénk vele, és az anyukáddal, hogy átbeszéljük a helyzetet! - jelentette ki.
-Te leszerveztél a szüleimmel egy dupla randit? - lepődtem meg, így kitört belőle a röhögés.
-Amerika Kapitány és Carter ügynök a szüleid! Azt akarod, hogy bírjanak, vagy azt, hogy veszekedjél miattam velük? - mondta el az indokot, így én felkacagtam.
-Az se biztos, hogy együtt leszünk! - tájékoztattam újonnan, hogy ez felőlem, nem volt száz százalékos dolog.
-Miért vagy ennyire pesszimista? - bökte meg az arcomat.
-Igen, ez egy tökéletes párkapcsolat kezdete! - poénkodtam, így mind a ketten elnevettük magunkat.
-Akkor? Benne vagy? - kérdezte mosolyra húzva a száját - Nem ártana neked egy kis változás, és tudom, hogy ez még jó lesz neked!
-Tény, hogy változás kell most nekem! - helyeseltem - Benne vagyok! - bólintottam, így megvillantotta a fehér fogsorát - Csináljuk meg a világ legnagyobb híresség párját! - emeltem fel pacsira a kezem mire beleütött, de inkább összekulcsolta az ujjainkat, minthogy elengedte volna - Ez sok! - jegyeztem meg.
-Szokjad, mert ezt többször kell megcsinálnunk! - tájékoztatott.
-Na akkor tegyük hivatalossá! - tettem az arcomra a virágot majd az összekulcsolt kezeinket is közel tettem az arcomhoz, hogy Juan könnyen le tudja fényképezni. Gépeld valamit majd egyből meg is mutatta nekem. A képem alá odaírta, hogy: Az én szuperhősöm. Csak spanyolul, és két szívet tett mellé, plusz megjelölt engem a poszton. Rányomtam a feltöltés gombra majd visszanéztem a férfira - Nincs visszaút! - vontam vállat majd megvakartam a fejem.
-Mi a baj? - érdeklődött aggódva, látva a kétségbeesést az arcomon.
-Azt hittem, hogy ez, ami köztünk van, az ott marad Oroszországban! - hoztam fel, így látszott az arcán, hogy tudta, hogy miről beszéltem - Próbáltam elfelejteni, hogy történt bármi is, de valamiért a sors újra azt akarja, hogy megtörténjen.
-Megbántad? - nyelt nagyot.
-Nem! - ellenkeztem bevallva már magamnak is az érzéseimet.
-Akkor már egy pontom van! - tudta le győzedelmesen.
-Ahha! - ültem fel az öléből - Én most megyek lebeszélem a családommal a vacsorát, hogy nehogy a végén én kapjak több pontot és vesztésre állj! - tisztáztam majd elővettem a mobilom - Csináljunk még egy képet, csak hogy megalapozzuk azt, hogy ez komoly! - mondtam majd bekapcsoltam a kamerát, így hátulról átkarolt és belebújt a nyakamba. Gyorsan lekaptam a pillanatot majd eltoltam a fejét a nyakam közeléből, így kuncogott.
-Akkor este! - puszilt meg - ¡Hasta noche Princesa! (Majd este hercegnőm!)
-¡Hasta noche, vida mía! (Majd este életem!) - játszottam el én is a szerepet majd megpusziltam a homlokát és elindultam - Y Juan (És Juan) - szóltam neki, így felém nézett - Te quiero un montón, pero si esta relación rompe la amistad entre nosotros, prefiero ser amiga que una chimbita de tu lista de novias. (Nagyon szeretlek, de ha ez a kapcsolat tönkreteszi a kettőnk közti barátságot, akkor inkább leszek egy barát, mint egy csaj a barátnőkről vezetett listádon.) - mondtam el a véleményemet.
-No existe esta lista (Nem is létezik ez a lista) - rázta meg kuncogva a fejét - Pero te entiendo, no quiero perder tampoco esta amistad. (De megértelek, én sem szeretném elveszíteni ezt a barátságot!)
-¡Pues hasta noche! (Akkor este tali!) - indultam el újra.
-¡Hasta pronto! (Akkor tali!) - köszönt el ő is.