A milánói koncert után több felé elvált a csapat. Juan és én mindenképpen vissza akartunk menni Los Angelesbe, mert az utolsó koncertünk után maminak elfolyt a magzatvize és az éjszaka közepén hívott minket apa, hogy a kórházba tartanak. Eléggé meglepődtünk Juannal, de egyben nagyon is örültünk. Emiatt volt az, hogy mi ketten már a következ nap reggelén repülőre is szálltunk és repültünk Kaliforniába. Én szinte tiszta ideg voltam. Vártam a folyamatos üzeneteket a családtagjaimtól, de nem mindig kaptam, így szinte már idegesen toporzékoltam. Juan nagyon is próbált engem nyugtatni, de nem aratott sikert. Aludni se tudtam, és miattam még a barátom se tudott. Aztán persze hosszú fél nap után leszálltunk Los Angelesben, így amikor leszállt a gépünk, akkor nagyon örültem annak, hogy láttam egy külön kocsit. Amint összeszedtük minden egyes bőröndünket, akkor le is mentünk a gépről. Spencer akkor szállt ki a kocsimból majd mosolyra húzta a száját.
-Na mi van gerlicéim? - szólt nekünk, így Juan és én elnevettük magunkat - Szívesen, hogy a kiadó összehozott titeket! - jelentette ki majd elvette tőlem a cuccomat.
-Tudtommal juannak mondtam igent és nem a kiadónak! - ellenkeztem mikor a menedzserem kinyitotta a csomagtartót.
-Mi kezdeményeztük! - erősködött tovább - Nélkülünk nem mertetek volna lépni a másik felé!
-Úgymond igaza van - állt Spencer mellé a barátom, így megsérte felé néztem.
-Én egy árulóval jöttem össze! - mormogtam, így Juan egyből odajött hozzám majd magához húzott és megpuszilta az arcom.
-Egyenesen a kórházba akartok menni? - kérdezte Spencer.
-Igen! - válaszolt helyettem a barátom - Tudsz valamit Hayleyről? - érdeklődött amikor elengedett majd a csomagtartóba belerakta a csomagjait.
-Azt tudom, hogy tíz órán át várt arra, hogy megkezdjék a szülést! - hozta fel mire bepattantam az anyósülésre.
-És megszült már? - ült be Juan hátra mikor Spencer lehuppant a vezető ülésbe.
-Arról fogalmam sincs! - rázta meg a fejét.
-Akkor nyomás! - parancsoltam rá, így ijedten beindította a motort és el is indult.
-Connie, azzal nem fogunk előbb odaérni, hogy idegeskedsz! - jegyezte meg a menedzserem még nyugodtan.
-Négy órája kaptam egy olyan üzenetet, hogy megkezdték a szülést, azóta semmi! - mondtam.
-Vannak olyan terhességek, ahol tíz órán keresztül vajjúdnak! - emlékeztetett.
-Azért lesz nekem császármetszéssel gyerekem! - tudtam le ennyivel - Nem bírnám idegekkel azt az időt!
-Látom! - szólt be szarkasztikusan, így kuncogva lehajtottam a fejem.
-Vettünk cuki babaruhákat! - hozta fel Juan középre hajolva - Konkrétan fél bőröndnyi ruha van csakis Mattnek!
-És még mennyi minden fogtok neki venni! - tette hozzá Spencer - Conniet ismerve mindenből is kettő lesz, hogy legyen egy tartalék!
-A fejemben saját tervezésű kezeslábas van, de most hogy mondod... - szólaltam meg kacagva - Konkrétan remegek - vallottam be majd vettem egy mély levegőt - Ilyen amikor testvérünk születik?
-Nem, általában nem ekkora a korkülönbség a két gyerek között! - vont vállat Spencer - De gondolj arra, hogy te leszel a legmenőbb nővér! - jegyezte meg mire Juan hátulról előre nyúlt és megfogta a kezem majd megpuszilta azt - Na meséljetek! Mi váltotta ki azt, hogy mégis összejöttök? - terelte el a témát.
-Bevallotta az érzéseit? - pillantottam hátra a barátomra - És ezáltal rájöttem, hogy ugyanazt érzem! - húztam mosolyra a számat.
-Na és pontosan mióta is vagytok együtt?
-Ha úgy vesszük az utolsó koncerten jöttünk össze... - gondolkozott el Juan.
-Hogy mi? - akadt ki a sofőr - Ti elhúztátok ezt a szar barátok vagyunk szöveget a turné végéig?
-Connie hibája! - mutatott egyből rám.
-Igen, tényleg egy árulóval jöttem össze! - ismételtem meg magam.
-Te szereled azt az árulót! - vágott vissza Spencer mikor bekanyarodott a kórház parkolójába majd megállt a bejárat előtt - Na pattanjatok, én addig leparkolok! - mondta, így egyből meg is tettük ezt Juannal.
-Gyere! - fogtam meg a barátom kezét majd gyorsan bementem az épületbe - Jó napot! - léptem a recepcióhoz.
-Keleti szárny negyedik emeltem és tizenkettes szoba! - válaszolt egyből a dolgozó, így hirtelen meglepődtem, mert szinte fel sem tettem a kérdést, de aztán rájöttem, hogy onnan tudta előre, hogy híres voltam és képbe volt, hogy kihez tartoztam. Juan egyből elhúzott abban az irányban majd együtt rohantunk az adott helyiséghez. Percekkel később már meg is érkeztünk, de a családommal nem találkoztunk, így szinte berontottam az adott kórterembe.
-Elkéstünk? - lihegtem mire észrevettem, hogy csak apa és mami voltak már csak bent aztán észrevettem a kiságyat is - Oh, elkéstünk... - esett le majd odamentem mamihoz majd megöleltem - Annyira sajnálom! - pusziltam meg a homlokát.
-A lényeg, hogy itt vagytok! - nyugtatott meg amikor elengedtem.
-Milyen utatok volt? - kérdezte apa mikor kezet rázott Juannal.
-Kicsit feszült! - vallottam be majd megkerültem az ágyat és apához léptem - Szia! - bújtam hozzá, így a rokonom egyből megsimogatta a hátam.
-Szépen lebarnultatok! - jegyezte meg amikor elengedett - Vénasszonyok nyara lecsapott Európára? - kuncogta el magát mire megszólalt a kisbaba is. Egyből a két szülő már pattant volna, de én voltam hozzá közelebb, így vettem egy mély levegőt.
-Hagyjátok csak! - léptem az ágy mellé majd óvatosan kivettem a kisbabát és az ölembe vettem - Hát szia Kispajtás! - mosolyogtam rá majd elkezdtem ringatni, így másodpercekkel később már el is hallgatott - Nagyon szép vagy! - simogattam meg a pofiját mire Juan mögém lépett és hátulról átkarolt engem, így a vállam felett át tudott nézni a kisbabára.
-Szia Matt! - köszönt neki is Juan majd ő is felvette a ringatás ritmusát és velem együtt mozgott.
-Ti mikor jöttetek össze? - szólalt meg mami, így én kipillantottam a szüleimre.
-Az jelenleg nem fontos! - suttogtam hatalmas vigyorral a számon mire apa lefotózta ahogy Mattel voltunk - Sajnálom Juan, de beleszerelmesedtem ebbe a kisfiúba... - vallottam be.
-Ellene esélyem sincs! - adott igazat majd az egyik kezével megsimogatta a kezét, de erre Matt a kis kezével megszorította Juan ujját.
-Nekem kell egy kisbaba! - jegyeztem meg.
-Ott az öcséd, huszonöt éves korodig ezt még egyszer nem akarom meghallani! - vágta rá apa, így halkan elkuncogtam magam.
-Majd egyszer! - puszilta meg a nyakam Juan, így a fejemet hozzádöntöttem az övéhez.
Teljesen nyugodtan elvoltunk órákon keresztül. Rengeteget kellett mesélnünk a szüleimnek és addig persze mi is velük voltunk. Időközben apáék is beszéltek az elmúlt két hónapról. Jó volt újra látni őket, mert nagyon soknak tűnt ez a távollét számomra. Az egész nyarat átutaztam, aztán még az ősz nagy részét és ez nekem, mint úgymond érett gyerek. Hiányzott abban az időszakban a stabilitás, de ott abban a pár órában megtapasztal azt az állandó, biztos érzést, miközben az ölemben fogtam a kisöcsém és Juan egész végig engem átkarolt. Énekesként egyből kihasználtuk a foglalkozásunkat és énekeltünk a kisbabának. A nap vége felé a család többi tagja is megjelent, így be is mutathattam egyből Juant nekik. A nagyiék teljesen le voltak sokkolva, Scott bácsi és Carly néni meg Juan háta mögött folyamatosan dicsérték a barátomat. Amikor a látogató idő lejárt, akkor viszont mindenki elkezdett pakolni.
-Mikor jöhettek haza? - kérdeztem amikor megöleltem mamit.
-Elvileg két nap! - válaszolta amikor elengedtem őt.
-Rendben, mert van egy kis csomag, amit Mattnek hoztunk! - jegyeztem meg mosolyogva - Nagyiék hol vannak elszállásolva?
-Scottnál vannak Lisáék, anyáék meg hozzánk akarnak jönni, de nekik is itt van a csomagjuk, mert hirtelen pattantak ők is.
-Akkor menjenek oda! - helyeseltem - Mi megyünk a birtokra! - mondtam magabiztosan miközben Juan még nagyban beszélt Seb bácsival. Egy gyors pillantást vetettem a barátomra majd vettem egy mély levegőt. Apa erre fel is figyelt, így nyeltem egy nagyot - És ha nem lenne baj, akkor oda is költöznék, költöznénk... - javítottam ki magam, így apa szeme kidülledt, míg mami csak elmosolyodott.
-Az a ház rád várt kicsim! - fogta meg a kezem mami.
-Beszélhetnénk egy kicsit? - jött mellém apa majd átkarolt és kivitt a kórteremből. Amikor kiértünk, akkor maga után becsukta az ajtót majd mutatta, hogy üljünk le, így helyet is foglaltunk két széken.
-Mielőtt bármit is mondanál! - kezdtem majd megfogtam apa kezét - Ez a két hónap, amit Juannal töltöttem remek volt! - vallottam be kuncogva - Egész végig arra figyelt, hogy mi volt nekem a jó, és hogy én hogy érzem magam... - meséltem el, így biccentett - Annak ellenére, hogy nem is voltam vele együtt, többnek éreztem azt, amit adott ebben a rövid időszakban, mint amit Hollandtől kaptam három éven keresztül - hajtottam le a fejem - Nem szeretnék hülye lenni és egyből fejest ugrani a mélybe, de vele érzem megéri! És amikor megcsókoltam a színpadon, hirtelen megszűnt minden abban a rövid idő alatt... Mintha nem lett volna köröttünk több ezer ember, hanem csak mi ketten. Ilyet nem éreztem Tom mellett! - ráztam meg a fejem - Most érzem azt a csodálatos érzést, amiről meséltél! - pillantottam apa szemébe, így félig mosolyra húzta a száját - És annak ellenére, hogy pár órája vagyunk hivatalosan együtt, itt hagyod ketten voltunk Mattel, egyszerűen éreztem, hogy ő más! Hogy lehet ő az igazi! - nyeltem nagyot - És olyan félve mondom ezeket ki, mert biztos vagyok, hogy hatalmas hülyének nézel engem, de vele merek kockáztatni! - biccentettem a kórterem felé - Mert ő képes volt összerakni engem, miután más darabjaira tört...
-Nagyon örülök, hogy így érzel - karolt át majd magához húzott - Tényleg örülök! Én csak azt szeretném mondani, hogy ha bármi, minket megtalálsz! Ha Juan nem lesz a városba, akkor nyugodtan haza is jöhetsz...
-Hát, sokszor leszek ott az öcsém miatt - vontam vállat.
-Számomra a legfontosabb a te boldogságod! - jelentette ki - Ha ezt gondolod helyesnek, akkor én támogatlak! - puszilta meg az arcom.
-Szeretlek apa! - suttogtam.
-Én is téged Szívem! - döntötte nekem a fejét. Abban a pillanatban ki is jöttek a kórteremből, így arra kaptuk a fejünket. Juan akkor jött ki a hátán Diegóval, így egy hatalmas vigyor keletkezett az arcomon.
-Mehetünk? - kérdezte a barátom.
-Igen! - bólintottam majd elengedtem apát és felálltam - Menjünk haza! - fogtam meg a kezét majd megcsókoltam.
-Én is jövök! - jelentette ki Diego, így elkuncogtam magam.
-Azt biztos nem fiatal ember! - vette le a barátom hátáról Seb bácsi a fiát - Majd megkéred szépen Conniet és Juant, hogy jöjjenek el hozzánk!
-Eljöttök? - kérdezte egyből, így Juan átkarolt engem.
-Összehozzuk ebben a pár napban! - jelentette ki a barátom majd megpuszilta az arcom.
-Majd beszélünk! - bólintottam - Sziasztok! - intettem majd mi ketten el is indultunk.
Spencer időközben hazament taxival, így már csak mi ketten szálltunk be a kocsiba. Ameddig én elindultam Juan beszélt a családjával, így én csendben hallgattam és vezettem egészen mami régi házához. Mire Juan végzett is, addigra pont beértünk az utcába. Amikor megálltunk a ház előtt, akkor egyből kipattantam és már nyitottam is ki a házat. Juan hozta utánam a bőröndöket, míg én kiszellőztettem és bekapcsoltam mindent. Azután elmentem boltba és vacsorára be is vásároltunk. Már a másnapra is gondoltuk, így egy kicsit sokkal többet voltunk a bevásárlóközpontban, mint szerettem volna. Én a sorok között menve Zendayaval is beszéltem, miszerint éppen leszálltak a városban ők is. Akkor Juan kitalálta, hogy meghívjuk őket vacsorára, így akkor olyan zöldségeket is vettem, amit grillezni tudtunk. Aznap estére kész ételt vettünk és amikor hazaértünk, akkor szinte megkönnyebbülés volt csak kettesben lenni egy teljesen üres házban. Együtt néztünk egy filmet összebújva aztán kártyáztunk is. A kipakolást inkább másnapra hagytam, mert pihenni is akartam, hiszen még a testem nem szokott vissza az időeltolódáshoz. Igazából egyikünké sem. Úgy beájultunk, hogy felesleges volt stoppert elindítani, hogy mérjük mennyi idő alatt alszunk el. Másnap reggel amikor felkeltem viszont üres volt mellettem az ágy összevontam a szemöldököm. Felvettem Juan egyik pólóját majd lementem az emeletről. Amikor leértem a nappaliba, meghallottam a konyhában a mozgolódást, így érdeklődve bekanyarodtam oda.
-Hé - szóltam neki kuncogva, mert megláttam, hogy éppen leszedte a palacsintát a tepsiről és az edényeket a mosogatógépbe tette.
-Nem tudtál volna pár percig még aludni? - kérdezte felkacagva, így odamentem hozzá majd megcsókoltam. Ő eközben gyengéden átkarolt és nekitolt a pultnak - Még két perc kellett volna! - jegyezte meg, így megsimogattam az arcát majd eltűrtem a haját.
-Őszintén nem kellett volna! - pillantottam ki a kész ételre - Szedtél gyümölcsöket? - döbbentem le.
-Gondoltam a palacsintához illik! - tudta le ennyivel amikor a kezem megállt a csupasz mellkasán.
-Ennyit fáradoztál miattam? - csillant fel a szemem mire az egyik kezével maga felé fordította a fejem majd a szemembe nézett.
-Nem fáradozás, ha másnak ezzel örömet hozok - mondta komolyan - Érted ezt minden egyes nap megtenném!
-Wow! - tátottam el a számat - Komoly ígéret uram! - tettem hozzá, így mosolyra húzta a száját.
-Szokj hozzá az ilyen ígéretekhez! - tudta le ennyivel majd hozzám simult és újra megcsókolt - Te amo Princesa (Szeretlek Hercegnő) - suttogta.
-Te amo Papi - pusziltam meg az orrát.
-Ki fog hűlni a kaja - jegyezte meg.
-Szomorú! - húztam fintorra a számat.
-Mondtam, hogy később kellett volna felkelned! - lépett el mellőlem majd kihúzott nekem egy széket.
-Köszönöm szépen! - biccentettem majd helyet foglaltam.
-Jó étvágyat! - tette le elém a tányért majd a bögre kávémat is mellé tett. Ezután a saját adagjával huppant le mellém majd megfogta a szabad kezemet.
-Jó étvágyat! - mosolyogtam rá majd megkóstoltam a palacsintát - Jól van! - bólintottam elégedetten - Megtartalak, jó szakács vagy! - jelentettem ki, így kuncogva csókot nyomott a kezemre.
Ezután nyugodtan kettesben megreggeliztünk. Direkt nem hallgattunk még rádiót sem, csak ketten voltunk. Igazából annak ellenére, hogy két hónapot együtt töltöttünk simán képesek voltunk új dolgokat felhozni és ezt szerettem a legjobban Juanban. Spontán volt és mindenről képes volt beszélni. Miután végeztünk a reggelivel, ő elpakolta az edényeket majd elindította a mosogatást. Én addig felmentem a szobánkba majd elkezdtem kipakolni. Hatalmas hely volt még a gardróbba, de nekem még nem volt itt az összes ruhám, szóval nem volt ez mérvadó. Juan is csatlakozott hozzám, őszintén örültem is neki, mert nem tudtam, hogy neki most pakoljak-e ki vagy nem, hiszen ő pár nap múlva utazott volna is el. Szerencsére ő letudta azzal a bonyodalmat, hogy kipakolt a ruháit és a fürdőbe is elhelyezte a holmijait. Mikor készen lettünk akkor megnéztem a telefonomat rezgett. Instán küldött nekem Zendaya egy posztot, így azt megnéztem. Azután véletlenül frissítettem az oldalamat, így feljött egy kép Tomról, ahogy éppen leszállt a gépről.
-Mikor beszéltél vele utoljára? - kérdezte Juan, amikor meglátta a képernyőmet.
-Milánói koncert előtt - léptem ki majd eltettem a mobilom - Miért? - fordultam a barátom felé.
-Menj el hozzá és beszélj vele! - jegyezte meg, így lehajtottam a fejem - Jót fog tenni! Hívd meg a vacsira, legalább megismerem... - hozta fel, így egyből felvontam a szemöldökömet.
-Te balhét akarsz? - tört ki belőlem a nevetés.
-Most miért? - értetlenkedett amikor leindultunk a nappaliba.
-A barátom meg akarja hívni az exemet egy vacsira - jegyeztem meg, így Juan is felkacagott.
-Tudom, hogy mennyire fontos ő számodra! - állított meg - Te mondtad még régebben, hogy nem számít, hogy együtt vagytok-e, ő az egyik legjobb barátod - hozta fel, így ledöbbentem hogy emlékezett erre - Akármennyire is fura ez számomra, én csak neked akarom a legjobbat és nem szeretném, hogy elveszítsd a legjobb barátod! - magyarázta el, így tovább mentem a nappaliba. A szekrényen lévő kisdobozból kivettem az egyik tartalék kulcsot majd Juan felé fordultam.
-Köszönöm, hogy megértesz! - mondtam mély levegőt véve, így mellém lépett majd csókot nyomott a homlokomra - Sokat jelent ez nekem! - suttogtam - Ja és tisztázzuk, ha nem bírtok egy légtérben lenni, akkor abbahagyjuk a próbálkozást, oké? - kuncogtam el magam.
-Megbeszéltük! - bólintott.
-Ezt beteszem a zárba, amíg távol leszek - emeltem fel a kulcsot majd megragadtam a jogsim és a kocsikulcsot - Hozok ebédet! - jutott eszembe.
-Hagyjad, majd rendelek! - legyintett mikor az én kulcscsomómat kivettem a zárból és belehelyeztem a tartalékot.
-Szeretlek! - küldtem neki puszit majd kimentem.
Beszállva a kocsiba egyből vettem egy mély levegőt majd el is indultam. Nem volt messze Tom háza, hiszen pont félúton volt apáék háza és a birtok között. A szívem egyre jobban vert, ahogy közeledtem a házhoz. Féltem, hogy rosszul is elsülhet a beszélgetés. És azért tisztán gondolva, nagyobb volt arra az esély, hogy úgy végződik. Direkt egy kicsit távolabb álltam meg majd gyalog mentem tovább a házához. Messzebbről megláttam, hogy éppen akkor parkolt le, így egy hatalmas gombóc keletkezett a gyomromban.
-Francba! - panaszkodott Tom amikor leejtette a bevásárló szatyrot.
-Várj, segítek! - mentem hozzá gyorsabban majd összeszedtem a kiborult dolgokat.
-Connie... - lepődött meg a jelenlétemen - Azt hittem, hogy még egy darabig nem jössz haza! - lepődött meg, így kuncogva felálltam a szatyrot az ölembe fogva.
-Gondoltam ideje lenne hazajönni, hiszen megszületett az öcsém! - vontam vállat majd elővettem a kulcsom és benyitottam a házba, így Tom követett engem sántikálva - Nagyon szépen mész már! - dicsértem mire hitetlenkedve megforgatta a szemét.
-Ne hazudj! Pocsékul állok! - panaszkodott amikor kivettem a kezéből az ő holmijait majd bementem a konyhába, ahol a pulton lepakoltam.
-Ugyan! Tök jól mész! - ellenkeztem bíztatva.
-Sántítok! - mondta ingerülten amikor leült velem szembe.
-A sérülésed után ez egy nagyon jó állapot! Nem lehet a baleseted után csakúgy csettintéssel meggyógyulni! - jegyeztem meg, amikor nekiálltam elpakolni a cuccokat, amit Holland vásárolt - Büszke lehetsz, hogy ezt is elérted! Sokan ezt nem mondhatják el magukról.
-Te két hét után már egy egész koncertre próbáltál... - hozta fel.
-Az én sérülésemet ne hasonlítsuk össze a tiéddel! - ráztam meg a fejem - Nekem csak a csigolyáim elmozdultak, ami masszás által helyére került. Nem kellett mást csinálnom, mint pihennem majd erősíteni - meséltem mire felvonta a szemöldökét- A pihenés részét kihagytam, tudom, de ez nem mentség a te esetedre! - ellenkeztem.
-Miért nem?
-Mert neked eltört a bal felkar csontod, zúzodtak az alkar csontjaid nem kis mértékben, volt egy fejsérülésed, ami nem csak felszíni volt, mert alapból vérzett a nyakszirti lebenyed, belsővérzésed volt a harmadik kvadránsban és ki ne hagyjam a nyílt lábszár törésed! - soroltam fel a bajait, így lehajtotta a fejét - Tizennégy órán keresztül műtöttek! - emlékeztem vissza fájdalmasan arra a napra.
-Mégis lassan három hónap után még nem érzem a régi formámban magam! - vont vállat, így vettem egy mély levegőt.
-Soha se fogod! - jelentettem ki, így rám nézett meglepődve, hogy ezt ki mertem mondani - Addig biztos nem, ameddig ennyire negatívan gondolsz mindenre!
-Lehetnék jobb állapotban is! - jegyezte meg feladva.
-Honnan tudod? - fordultam felé mikor becsuktam a hűtő ajtót - Megmondták az orvosok, hogy ebben az időszakban már futnod kéne? - kérdeztem miközben összehajtottam a szatyrot, mert végeztem a pakolással.
-Azt mondtad, hogy két hónap után minden rendben lesz, és hogy edzesz velem és segítesz! - fakadt ki dühösen - Egyik se történt meg! - emelte fel a hangját, így megtámaszkodtam a pulton.
-Igazad van! - biccentettem, de a hangomat hagytam a normális hangerőn, hogy Tom lenyugodjon - De Zendayanak én megírtam minden egyes feladatot, és ő próbált neked segíteni, ha már nem fogadtad el a fizioterapeuta kezelését! - jutott eszembe.
-Ja, mert az teljesen jó megoldás, hogy Zendayanak lepasszolod a staféta botot! Szükségem volt rád! - nézett a szemembe, így nyeltem egy nagyot.
-Én... - akadtam meg - Nem hagytalak volna itt, ha rossz kezekbe lettél volna! Zendaya az egyik legjobb barátod! Te nem csináltad rendesen a feladatokat!
-Mert nem te voltál itt! - vallotta be, emiatt lefagytam - Nem csináltam rendesen hátha egyszer meghallom a hangodat, ahogy lecseszel, hogy nem úgy kéne csinálnom, és hogy gyenge vagyok, de alapból nem mondanád komolyan, mert te is képbe lennél, hogy mennyire komoly sérülésem volt - magyarázta, így a szavai egyre jobban hatoltak mélyebbre és mélyebbre - Én vártalak! Vártam arra a pillanatra, hogy visszagyere és azt mondjad, hogy a turné szar volt és inkább eljöttél! És hittem... - kezdte el a mondatot, de hirtelen megállt.
-Mit hittél? - szólaltam meg, bár már éreztem, hogy könnyek csúsztak le az arcomon.
-Hogy visszajössz hozzám! - mormogta lehajtott fejjel, emiatt összeszedve magamat letöröltem a könnyeimet majd szipogtam egyet.
-Csak hogy tisztázzuk! Te szakítottál velem! Te küldtél el! És neked volt abból eleged, hogy nem vagyok jó barátnő! - emlékeztem vissza.
-Nem gondoltam komolyan! - vágta rá mentegetőzve - Fűtött a féltékenység és a düh... A gondolat, hogy elveszíthetlek!
-Hát én nem sétáltam el magamtól! - jegyeztem meg.
-Tudom! De képes voltál megmenteni egy szakítás után egyből! - hozta fel - Te kiléptél a kényelmes hétköznapokból és egy igazi hőssé váltál!
-Nem vagyok az! - ráztam meg a fejem.
-Hát, az én szememben az vagy! Megmentetted az életem!
-Más is ugyanezt tette volna! - tudtam le ennyivel.
-Ők nem másztak volna be a kocsiba! - nyúlt a kezemért, így megfogtam azt majd összekulcsoltam az ujjainkat - Szeretlek!
-Én is szeretlek! - néztem a szemébe.
-Akkor kezdjük újra! - mondta, így hirtelen lefagytam - Megígérem, hogy megváltozok! Nem leszek féltékeny Malumára, bár rohadtul lenne okom... - tette hozzá a végét, így a vér is megállt bennem.
-Tényleg lenne okod! - suttogtam, emiatt megállt.
-Hogy mi? - dülledt ki a szeme.
-Juan és én összejöttünk! - mondtam ki, így egyből elengedte a kezem és felpattant majd fel-alá kezdett sántikálni.
-És ezt nem kellett volna elmondani, mielőtt, még hülyét csinálok magamból? - akadt ki - Mióta? Talán hazudtál a telefonba, és akkor már rég együtt voltatok?
-Az utolsó koncerten jöttünk össze! Azután, hogy kijelentetted, hogy nem változtatna a szakításunkon az, hogy megtudtad, hogy én mentettelek meg! - emlékeztettem, így beletúrt a hajába.
-És szerinted komolyan gondoltam? - kiabálta el magát - Hogyan juthatott olyan az eszedbe, hogy ilyen nem változtatna az érzésemen?
-Sok minden történt a szakításunk óta! Nem tudtam rajtad kiigazodni! - magyaráztam el kétségbeesve - Ahogy most se tudok...
-Most se? - torpant meg - Tényleg? Mert konkrétan ezzel a viselkedéssel rohadtul azt mutatom, hogy még szeretlek és veled akarok lenni!
-Tudom, de én nem felejtettem csak úgy el azokat a vitákat! Amiket gondoltál rólam! - hoztam fel, így dühösen összenyomta az állkapcsát.
-Mind a ketten mondtunk dolgokat akkor! - javított ki, így belül szinte felrobbantam a mondata miatt.
-Biztos? - vontam össze a szemöldökömet - Én úgy emlékszem, hogy azt hajtogattam, hogy elegem van... Te utaltál olyanokra, hogy egy ribanc és hazug nőszemély vagyok! - jutott eszembe - És úgy alapból, kettőnk közül ki csalta meg a másikat? - kérdeztem mire megvakarta a tarkóját.
-Azt hittem ezen már túl léptünk! - vette vissza a hangját.
-Azt hitted? - ismételtem meg magam - Elmondtam egyáltalán a véleményemet a Bonnies incidensről? Mert nekem csak az van meg, hogy végig hallgattam a te érzéseidet, meg hogy mennyire sajnálod - hozta fel, így aggódva rám nézett - Én magamban tartottam mindent, erre jött Juan és mivel őt is megcsalták, ezért átérezve tudtam neki segíteni! Ezért kerültem hozzá közel - magyaráztam el már teljesen ingerülten - És ne kezdjél el nekem panaszkodni, mert te szakítottál velem a baleseted előtt, és onnantól kezdve rohadtul nincs jogod beleszólni a szerelmi életembe! - csattantam ki dühösen, így lehajtotta a fejét - Nem mondom, hogy nem volt nehéz túllépni rajtad! De gondoltam, hogy teljesen úgy sem kell, mert maradsz a legjobb barátom!
-Connie, én... - kezdte, de én megráztam a fejem.
-És én még be akartam neked mutatni őt! - jegyeztem meg majd elégedetlenül kiindultam.
-Connie, várj! - szólt utánam mire visszafordultam.
-Mégis mire várjak? - tártam szét a karomat - Megértésre? Megbánásra? Kedvességre? Esetleg rád? - tettem hozzá az utolsó kérdést, így a szemembe nézett.
-Csak adj egy esélyt, kérlek!
-Adtam! Először, levegőnek néztél és nem foglalkoztál velem. Másodszor, megcsaltál. És harmadjára meg összetörted a szívemet! - szipogtam majd megráztam a fejem - Nem vagyok képes adni még egy negyediket, hogyha a helyzet köztünk csak rosszabb és rosszabb lesz!
-Mert ő jobb, mint én? Többet ad, mint én adtam? - mutatott magára, így letöröltem a könnyeimet.
-Ő legalább összerakta azt, amit te eltörtél! - jelentettem ki - Egyetlen egy féltékenységi rohama nem volt, sőt ő mondta, hogy most jöjjek ide, hozzád! Lehet, hogy azért mondom ezt, mert ez most még új, meg minden... De én már nem érzem azt irántad, amit régen! - vallottam be.
-Szóval ennyi volt? - vont vállat - Mind az, ami volt, csak úgy egy csettintéssel eltűnik?
-Azt hiszed, hogy mindazt, amit éreztem egy csettintéssel képes vagyok eltörölni? - tettem a szívemre a kezem - Te voltál nekem az első minden téren! - jelentettem ki szipogva - Te voltál az, aki még apámnál is jobban promótálta a dolgaimat, mert hitted, hogy képes vagyok dolgokra! Te voltál az, akiről álmodtam éveken keresztül, még akkor is ha mellettem aludtál! A szívem szakadt meg abban a pillanatban amikor a baleseted történt, de nem változtathatom meg a múltat! Ott lett számunkra végre és ezt a baleset jól le is zárta! - magyaráztam meg majd vettem egy mély levegőt és letöröltem az arcom - Szükségem van attól még rád! Csak nem a páromként, hanem a legjobb barátomként! És valljuk be, jobb barát vagy, mint partner! - jegyeztem meg, így kínosan elkuncogta magát emiatt félig én mosolyra húztam a számat - Sajnálom a kirohanásomat!
-Ugyan, megint én csaptam patáliát! - legyintett.
-Nem ígérem, hogy alapból most is nagyon sokat tudnék segíteni neked, mert kezdődnek a forgatások, de alapból megpróbálok mindent.
-Rendben, köszi! - biccentett, így odamentem hozzá és megöleltem.
-Nyugodtan valld be magadnak, hogy fáj! - jutott eszembe a kinti jelenet - Legalább magadnak ne hazudj erről! Nem szégyen, ha még ennyi idő után is vannak bajok!
-Nagyon fájnak! - suttogta.
-Tudom! - mondtam amikor elengedtem - Amint összeszedted magad, majd elhoznám Juant! Örülnék, ha megismernétek egymást!
-Nem ígérek semmit, hogy mikor, de valamikor összehozzuk!
-Na, Evans visszatért a városba, ideje kibeszélni utoljára a párost! - lépett be Zendaya, így mind a ketten felé fordultunk - Oh, szia Connie! - vett észre, így hatalmas mosolyra húzta a száját.
-Ne felejtsd, hogy este jössz hozzám vacsizni! - mutattam a barátnőmre, így biccentett - Tényleg, te nem akarsz eljönni? - érdeklődtem visszanézve Tomra.
-Te főzöl? - vonta fel a szemöldökét, emiatt aprót bólintottam - Azt ki nem hagyom!
-De Juan... - akadt meg Zendaya.
-Semmi baj! - legyintett Tom - Átbeszéltünk mindent Connieval! A legnagyobb rendben van minden!
-Magunkra hagynál egy kicsit? - kérdezte Z, így helyeselve megöleltem Tomot.
-Szeretlek köcsög! - pusziltam meg a nyakát.
-Én is szeretlek tökfej! - simogatta meg a hátamat majd kibújtam a szorításából.
-Csajszi! - pacsiztam le Zendayaval.
-Jó főzést tes! - mondta majd odamentem az ajtóhoz.
-Szokásos hét óra, Magnolia!
-Ő is ott lesz, ugye?
-Most fogja odaadni a kávét! - emlékeztettem, így ujjongott - Neked meg hozott teát - pillantottam Tomra, emiatt megláttam rajta a csodálkozást.
-Ő hozta? - vonta fel a szemöldökét.
-Én tanácsoltam neki, de ő hozta - vallottam be legyintve, így jobban elhitte - Akkor este! - intettem majd becsuktam magam mögött az ajtót.