Nos, akkor folytatnám is...

A zavaromat totális döbbenet váltotta fel, nem elképzelhetetlen, hogy egy percig még az állam is leesett, majd akkorát csattant a lépcsőn, hogy afrikában az elefántok válaszoltak a zajra.

Látszólag az idegent nem foglalkoztatta a meglepettségem, mivel olyan colgét mosolyt villantott rám, hogy kis híján leszédültem a lépcsőről.

-Látom össze futottál a húgommal, Dylan ő itt Alina.- bökött felém mutató ujjával Nash, amit félszemmel láttam, mivel a lépcsőtetején állt.

-Ja és Alina... ő itt Dylan Cover,a legjobb haverom.-tette még hozzá, letudva a bemutatkozás ezen részét leügetett a lépcsőn, majd átkarolva Dylan nyakát magával húzta a konyhába, én pedig ott maradtam a lépcsőn egyedül, továbbra is csak bámulva magam elé.
Halk remegő sóhaj szalad ki az ajkaimon és a fejemet csóváltam.

Ebben az istenverte városban mindenki úgy néz ki, mint egy görög isten?! Ez nem fair a többi emberrel szemben. Két ilyen hím él egyazon városban és még közel se láttam az összeset! Még is mi a fene folyik az itteni csapból, csak mert én is kérek belőle, egy hordóval!

Két kezemmel az arcomra csaptam és vettem egy mély levegőt, mielőtt beléptem volna a konyhába, ahol a kis családom és az ismeretlen srác fogadott.

-Lina, mi tartott ennyi ideig? Nem meg mondtam, hogy kelj fel korán, mert nem fogsz időben hozzá szokni a reggeli ébredéshez? Nem akarom megtudni, hogy holnap elkésel!-esett nekem anyám, mire próbáltam nem elfintorodni és zavarba jönni, amiért ilyen cikis helyzetbe hozott.

Nem sokat segített a konyhapultnak támaszkodó Nash sem, aki elégedetten majszolta a szendvicsét, miközben engem nézett. 

A szeme körül megjelent ráncokból tudtam, hogy alig bírja vissza tartani a nevetést, amitől dühös lettem, ma reggel már úgy ezredszerre és már nyúltam is egy almáért, hogy hozzá vágjam.

-Eszedbe ne jusson!-szólt rám anya, aki történetesen éppen háttal nekem sütötte a szokásos tükörtojás adagját magának és nekem is. Nem tudom hogy honnan láthatta mire készültem, de inkább felhagytam az ötletemmel és hatalmas sóhajjal csapódtam az asztalnál álló egyik székbe.

-Mellesleg...- szólaltam meg, mialatt a poharamba öntöttem ki egy kevés narancslevet.- Valaki elárulná, hogy miért futkorászik Nash egyik haverja félmeztelenül a házban?- érdeklődtem, amitől láthatóan Dylan zavarba jött, anyám haragját pedig ismét sikerült kiérdemelnem, mivel dühösen meredt rám.

-Alina!-szólt rám, mire ártatlan arckifejezéssel kortyoltam bele a poharam tartalmába.

-Semmi baj Mrs. Caldel.-csitította kedvesen anyámat, majd felém fordult.

-Alina, ugye?-kérdezte.

-Csak Lina.-feleltem, az éppen elém rakott tojásnak szentelve a figyelmem.

-Lina... szóval, úgy alakult, hogy kirúgtak a munkahelyemről és amikor Mr. és Mrs. Caldel értesültek róla, felajánlották, hogy ideiglenes megoldásképpen segítsek a házkörül.-fejezte be mondandóját, majd bizonytalan pillantással körbejáratta tekintetét a konyhán, mivel én továbbra is el voltam foglalva az evéssel.

Na igen, én rettentő figyelmes ember tudtam lenni, amíg nem adtak a kezembe valami ehetőt. A kaja szerelmese voltam, de legnagyobb szerencsémre nem látszott meg rajtam, mivel rendszeresen mozogtam, bár tény és való, nem voltam egy nádszál barbie, viszont addig erre senki se panaszkodott.

-Értem, és ehhez elengedhetetlen, hogy ruha nélkül csináld?-kérdeztem félrebillentett fejjel. 

Tetszett a srác, de a velem született kisördög nem hagyott nyugodni, végül Nash vetett véget a terroromnak.

-Lina drága, ha nem tudnád még mindig dög meleg van kint, és nem a legkellemesebb egy izzadt felsőben dolgozni.- válaszolt egyből barátja helyett, olyan stílusban, hogy sikerült vele zavarba hoznia. Ezek után nem is beszéltem többet, el duzzogtam magamban, miközben tovább lapátoltam a tojást.

Miután a fiúk is csatlakoztak láttam, hogy Dylan néha hitetlenkedve mered felém, hisz nem kisadagot pusztítottam be, de végül figyelmen kívül hagytam.

Nem sokára Josh is megjelent, amitől egyből beindult az élet, mindenki mindenkivel beszélt, csak én ültem ott némán és hallgattam.

Kiderült, hogy Dylan is a suli amerikai focicsapatában játszik hátvédként, tehát Nash csapattársa, nem csak legjobb barátja.

Nem értettem, hogy nem találkoztunk még eddig egyszer se, annak ellenére, hogy úgy tűnt, még anyám is ismeri és kedveli a fiút.

Gondolataimból Nash hangja szakított ki, annak ellenére, hogy szavai nem nekem szóltak.

-Dylannel úgy gondoltuk, hogy evés után lemegyünk a tóhoz, és ott töltjük a nap maradék részét.-nézett, hol az apjára, hol anyámra.

Engem teljesen felvillanyozott a gondolat, hogy egyedül lehetek itthon, mivel a szülők is terveztek közös programot, de Josh hamar derékba törte a már körvonalazódott terveimet.

-Persze, menjetek csak és érezzétek jól magatokat, viszont Linát is vigyétek magatokkal.-tette hozzá, mire eléggé kifejező arccal fordultam felé.

-Én nem...

-De igen.-kötötte anya ebet a karóhoz.

Legszívesebben az asztalba fejeltem volna, de nem akartam túljátszani a dacos tinédzser szerepét, szóval beletörődve sóhajtottam.

Akkor még el képzelni se tudtam, hogy mennyi mindent tartogat még számomra, az utolsó nyári kiruccanásom...