- Dehogyisnem.- húzott egy picit közelebb mágához.
Elfordultam tőle, és mosolyogva aludtam el.

Mikor felébredtem, már Chris mellkasán pihent a fejem.
Puha volt...kicsit távolabb kúsztam, majd rápillantottam Chris faliórájára, ami 6:23- at mutatott.
Mivel ma iskola van (blaaaah), elkezdtem keltegetni Christiant.

Rángattam a vállát, csipkedtem az arcát, csikiztem, még egyszer rá is ugrottam, de semmi.

Hirtelen ötlettől vezérelve lefeküdtem mellé, majd lágyan elkezdtem simogatni az arcát.
- Chris.- suttogtam, az említett pedig kinyitotta gyönyörű kék szemeit, és rámmosolygott, amit én viszonoztam.
- Máskor is így ébressz.- vigyorgott, én pedig elvettem kezemet az arcától, kikeltem az ágyából, és az ajtóhoz sétáltam.
- Negyed nyolcra legyél kész. Háromnegyedkor becsengő. Suli vaan.- léptem ki a szobából, és átsétáltam a sajátomba.
A gardróbomból kiszedtem a mai outfitem.

Miután felöltöztem feltettem egy kis szempillaspirált, húztam egy cicás tust, és kentem fel ajkaimra egy kis halvány szájfényt.
Mikor ezzel készen lettem leszaladtam a konyhába.
Azt veszem észre, hogy mióta Mr.Collinsék itt vannak, egyre többet szaladgálok.
A hűtőn találtam egy kis cetlit, ami már megszokott volt.

" Jó reggelt, kincseink.
Reggeli a pulton, pénz mellette. Legyetek jók.
Puszi: Anya és Apa."

Hát jóó...a pultról levettem az egyik tányér rántottát, majd megettem.
Ekkor már Chris is letolta a seggét.

- Reggeli és pénz a pulton.- osztottam meg vele.
- Tudok olvasni cica.- kancsintott, én pedig meghökkentem a becenév hallatán. Bár..mit vártam ?

Hiszen ő Christian Collins.
Egy bunkó seggfej...

Mikor ezt megállapítottam magamban felkaptam a gördeszkámat a cipősszekrény mellől, és bevártam Christiant.

Mikor beért ő is felkapta az egyik gördeszkáMAT és mögém állt.
Már szólásra nyitotta a száját, de elindultam a suli felé, Ő pedig követett.

Rámtörtek az emlékek.
Az apukám tanított gördeszkázni, még öt éves koromban...
Naponta három órát áldozott arra, hogy megtanítson mindenre.
Életem első gördeszkája egy matt fehér gördeszka volt, amit kedvemre díszíthettem.
Ragasztottam rá egy New York- os matricát, szórtam rá ezüst színű csillámot, befestettem kék vízfestékkel a kezem, és többször rányomkodtam...apa mindenben segített nekem.

Aztán mikor hét éves lettem, leukémiát diagnosztizáltak nála....két évig küszködött vele. Csak azért, hogy lásson engem felnőni. Ő akart kísérni az oltárhoz, ha eljön az idő...viszont a tizedik születésnapomon elhunyt...az a bizonyos gördeszka még mindíg megvan...épp azon gurul Christian.

Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy azon kaptam magam, hogy kigurultam az úttestre, piros lámpánál, és egy kamion tart felém.
Lefagytam. Mozdulni sem tudtam.
Az utolsó pillanatban Chris vissza húzott maga mellé, én pedig lerogytam a földre, és az emlékek hatására zokogni kezdtem.
Szerencsére senki sem volt a közelben, már a kamion is eltűnt.

Christian leült mellém, és magához szorított.
Belekapaszkodtam a pólójába, és mellkasába fúrtam a fejem, ő pedig a hajam simogatta.
- Ssh....minden rendben van.- csitítgatott, de megráztam a fejem.
- Semmi sincs rendben.- zokogtam, Chris pedig elkezdte puszilgatni az arcom, makd onnantól lefelé a nyakamat.
Ez valahogy megnyugtatott.
Mikor már normálisan vettem a levegőt, Chris eltolt magától, és a szemembe nézett.
- Van valami, amiről nem tudok, igaz ?- kérdezte, én pedig bólintottam.
- Menjünk haza.- kértem, és most rajta volt a sor, hogy bólintson.
Miután ez bekövetkezett, felhúzott a földről.

Felálltam a gördeszkámra, Chris pedig megfogta a kezem, mjre rákaptam a fejem.
- Nem kocgáztatok.- utalt arra, hogy konkrétan majdnem meghaltam.
Erre csak egy bólintással válaszoltam, majd hazafelé kezdtünk gurulni.

Mikor haza értünk, Chris szónélkül felhúzott a szobájába, becsukta az ajtót, és az ágyra húzott.
- Na mesélj. Persze, nem muszály, ha..- kezdte el.
- Jól esne valakivel megosztani...- vágtam közbe, ő pedig bólintott.
Elkezdtem mesélni. Az egész életemet.
- Boldog családban éltem. Pontotsabban én, anya, és apa.
Én inkább apás voltam. Majdnemhogy az apám volt a mindenem.
Mindenben mellettem állt. Megtanított gördeszkázni, segített a leckékbe és megvígasztalt, mikor egyedül éreztem magam.
Mellettem volt, mikor az egyetlen legjobb barátnom elköltözött. Hónapokig sírtam utána, de apukám segített. Tőle kaptam az első gördeszkámat. Minden csodállatos volt -itt lefolyt az arcomon az első könnycsepp- amíg leukémiát nem diagnosztizáltak nála, hét éves koromban. Több évig küszködött vele, csak azért, hogy anyukámmal és velem lehessen. Látni akart engem felnőni. Viszont a tizedik születésnapomon meghalt. Pont a születésnapomon.- a végén már zokogtam.

Chris az ölébe húzott, és a derekamnál fogva magához ölelt. Szorítottam. Nyakhajlatába fúrtam a fejem. Ő is az anyémbe.
Simogatta a hajam, én pedig szorosan átkaroltam a vállát, és beszívtam különleges illatát.
- Tudod...Félre ismertelek. Nem vagy tökéletlen.- szólaltam meg pár perc csönd után.
- Akkor milyen vagyok ?- kérdezte érzelemmentes hangon.
- Nem tudom...zavaros. Döntsd el te. Milyen vagy ?- néztem a szemeibe.
Chris közelebb hajolt hozzám. Szánk már összeért.

De elhúztam a fejem...
Chris lehajtotta a fejét.
- Ne haragudj.- suttogta, de felemeltem a fejét, és rámosolyogtam.
- Semmi baj.- öleltem meg újra.

Egy óra múlva már a kanapén ültünk, és néztük az "Éhezők viadalát".
Az ágy támlájának dőltünk.
Chris vállának döntöttem a fejem.

Mikor vége lett a filmnek, már nyolc óra volt.
Felkeltem Chris mellől, majd átsétáltam a szobámba.
Lezuhanyoztam, majd felvettem egy fekete fehérnemű szettet, egy franciabugyit, meg egy szürke "Fuck you !" feliratú haspólót, és lefeküdtem az ágyba. Az óra úgy fél tiszenegy körül járt, én pedig eléggé álmos voltam. Viszont még fél óra mulva sem tudtam elalidni, úgyhogy bekapcsoltam a megszokott alvós lejátszási listát, és arra próbáltam aludni, de újabb fél óra múlva is csak forgolódtam. Na, akkor go a szomszédszobába !

Felálltam, majd átsétáltam Chris szobájához, és bekopogtam.
- Igeeen ??- nyűglődött Chris, én pedig beléptem a szobájába.
- Nem tudok aludni...- hajtottam le a fejem, mire Chris felémfordult.
- Gyere.- nyitotta ki gyönyörű kék szemeit.

Befeküdtem Chris mellé, majd a takarójáért nyúltam.
- Naa !- szóltam rá, mert nem akarta ideadni.
- Nem mondtam, hogy odaadom. Miért nem hoztál ?- motyogta még mindig az ajtó felé fordulva -én a másik irányba feküdtem-, én pedig morcosan a másik irányba fordultam, hogy én is neki háttal legyek. Viszont megint nem tudtam.

Mikor már kb. 20 perce nyűglődtem, Chris megfordult, betakart a takarójával, majd átölelt, és arcomra hajtotta a fejét.
- Most már aludj.- adott egy puszit az arcomra, majd hajamba fúrta az arcát. Pár perc múlva el is aludtam.