- Mind a tizenegy osztály diákja részt vesz a versenyben - kezdte a feladat ismertetését Midnight tanárnő, mire a kivetítőn megjelentek a betűk, különböző színű körökkel a hátterükben. Ezután pedig megjelent a stadion alaprajza, a szélén pedig egy fehér és kék ovális, amiben futott egy olyan alakú emberke, mint ami a vészkijárat táblákon is van. - A pálya a stadion külső oldalán körülbelül négy kilométer hosszú - emelte meg a kendőjét, vagy mi az. Még mindig nem tudtam értelmezni. - Mindössze egyetlen megkötés van: - kezdte, mire egy pillanatra megfagytam, mert ez nem jól kezdődött. - Míg tartjátok az útvonalat, bármilyen trükköt bevethettek - nyújtotta felénk a kezét. Megkönnyebbülten felsóhajtottam, majd bólintottam egyet. Szóval az úgy nem működik, hogy egyszerűen visszateleportálok ide, miután elindult a verseny. Persze, nem is állt volna szándékomban, így pedig végképp nem, ugyanis az erősen feszegette volna ezt a szabályt. - Rajta! Minden résztvevő a rajtvonalra - szólt ránk, mire lassan odagyülekeztünk. Láttam, ahogyan elkezdenek kihunyni a zöld lámpák az indulást jelző szerkezeten, szóval igyekeztem lenyugtatni magam, vagy legalábbis pozitív irányba forgatni az izgalmamat. - Rajt! - kiáltotta el magát a fekete hajú nő, mikor az összes fény kihunyt. Határozottan felnéztem, és már el akartam indulni, mikor realizáltam, ez mit jelentene.

- Oh, a francba - motyogtam, ahogy a szűk bejáratban létrejött majdnem ugyanaz a tömeg, mint akkor, mikor bejött a sajtó az iskolába. Mindenki eszeveszetten furakodott, ami nem igazán vált a hasznukra. Mivel nem leghátul voltam, hanem középtájt, ezért engem is toltak magukkal, amivel könnyedén ki tudtak zökkenteni, ha akartak. De én nem az a típus vagyok, akit csak úgy legyőz egy tömeg. Felnéztem magam fölé, és úgy döntöttem, hogy akkor itt az ideje a levegőbe teleportálni. Vettem egy nagy levegőt, majd felugrottam, és megérkeztem a plafon alatt pár méterrel, ahonnan már ki tudtam szúrni egy pontot a földúton. Gyorsan tovább teleportáltam, mert félő volt, hogy hamarosan zuhanni kezdek, akkor pedig megjelent a földön Todoroki jege. Pontosan arra érkeztem rá, a legtöbben viszont beleragadtak. Én is megcsúsztam rajta a lendülettől, de végül sikerült megtartani az egyensúlyomat.

- Bocsika - szólt hátra Todoroki unottan. Csak a szememet forgattam, majd arra jutottam, hogy nekem semmi kedvem nincs jégkorcsolyázósat játszani, szóval elé teleportáltam, és onnan futottam tovább, immár a szilárd talajon.

- Én is bocsi - mondtam, ahogy elé kerültem. Hallottam, ahogy felgyorsít, hiszen közelebbről jöttek a fagyás és léptek hangjai, de még mindig nálam volt az előny. Ráadásul bármikor arrébb teleportálhattam, gond nélkül.

- Ez nem vált be, Todoroki - hallottam Yaoyorozu hangját. Elégedetten elmosolyodtam, mert nem adtam magamnak időt arra, hogy hátraforduljak, viszont ez, meg a robbanások azt jelentették, hogy az osztálytársaim tovább tudtak haladni. Legalábbis egy részük biztosan.

- Nem úszod meg ilyen könnyen, hallottad?! - kiabált Bakugou. Gyorsan haladt, szinte minden másodpercben lehetett érezni a különbséget abban, hogy mennyire hangos, így mennyire van közel.

- Egyszer megfagyaszthattál, de még egyszer nem hagyom - szólalt meg Ojiro. Nagyszerű, neki is sikerült, egész sokan megoldottuk.

- Hoppá - hallottam Mina hangját is. Közben észrevettem, ahogy előttünk az elágazásban megjelentek ugyanazok a hatalmas, zöld robotok, mint amelyek a bemeneti vizsgán is voltak. Gyorsan visszaemlékeztem, hol is volt a gyengepontjuk, de aztán észrevettem, hogy csak abban a kupacban álltak. Mögöttük már egy darab sem volt.

- Engem nem utasíthatsz olyan könnyen magad mögé - kiáltotta Mineta. Erre kicsit elkerekedett a szemem, mert rá nem igazán számítottam, az igazat megvallva. - Most ki nevet a végén? Jól nézd meg a titkos támadásom: híja! - kiabált, de ekkor eltalálta őt az egyik robot. Ahogy nekicsapódott a zöld karnak, az egy kissé hangos volt, és egy pillanatra még úgy is megijedtem, hogy valami baja esett, hogy nem kedveltem túlzottan. Hátrapillantottam, hogy megnézzem, mi a helyzet. Éppen akkor igyekezett feltápászkodni a földről, mire biccentettem egyet.

Újra előre fordultam, végignézve a kisebb-nagyobb robotokon, de aztán realizáltam, hogy nincs ennyi időm. Elteleportáltam mögéjük, ahova átláttam tetemes lábaik között, majd szaladtam is tovább. A többieket látszólag kissé megrekesztette ez az akadály, de igyekeztem nem foglalkozni vele, csak futni tovább. Én is nyerni akartam.

Közben hallottam a fagyás hangját, ami egyértelműen azt jelezte, hogy Todoroki továbbjutott. Ugyan nem lepett meg, de reménykedtem benne, hogy legalább egy kicsit hátráltatni fogja. Így is egy gyors tempót diktáltam már magamnak, nem akartam azt még jobban megemelni, igazán megvoltam nélküle. Viszont azt sem akartam, hogy utolérjen, képes, és megfagyaszt. Igazából, talán már onnan is megfagyaszt.

Ahogy ez a gondolat megfordult a fejemben, már hallottam is a jég recsegését, mire egyszerűen felugrottam, hogy ráérkezhessek.

- Erősebb vagyok nálad - hallottam Todoroki frusztrált hangját, miközben megint csak előrébb teleportáltam, mire az ő jege is tovább terjedt. Nem tudtam, meddig tervezi ezt játszani, de csak azt fogja elérni, hogy mindketten kifárasszuk magunkat.

- Az lehet, de itt a gyorsaság számít - feleltem neki. Továbbra is előtte haladtam, nem tudott olyan egyszerűen utolérni. Mert, ha sebességről volt szó, akkor igenis ellenfél voltam, mind neki, mind bárki másnak. Közben megérkeztünk a következő akadályhoz, ami egy olyan szakadék volt, amelyből kiállt jónéhány szürke kőoszlop. Az egész teret beterítették, de azért volt közöttük elég távolság ahhoz, hogy problémát okozhassanak. A szervezők valószínűleg azt várták tőlünk, hogy majd végigszökdécselünk rajtuk, de számomra ez az akadály sem volt több szimpla dísznél. Egyszerűen átteleportáltam a túloldalra, és futottam is tovább. Kicsit kellemetlen érzés volt ennyire egyszerűen megoldani ezeket, miközben mások küzdöttek vele, de az volt a cél, hogy minél gyorsabbak legyünk. Ez a versenyszám amúgy is nekem lett kitalálva.

Lassan a többiek is megérkeztek, én pedig vetettem rájuk egy pillantást, mivel eléggé jól álltam. Láttam, hogy egy rózsaszín hajú lánynál különböző szerkezetek voltak, amin egy pillanatra elcsodálkoztam, de nem volt időm megkérdőjelezni, mert közben Todoroki utolért.

- A francba - motyogtam, majd előrébb teleportáltam, és onnan szaladtam tovább.

- Ez olyan, mintha menekülnél előlem - mondta lekezelően a hátam mögül. Felgyorsítottam a tempót, és időközben néha teleportáltam is egyet, ameddig csak láttam, hogy minél gyorsabban haladjak.

- Rohadékok - kiáltotta Bakugou, ahogy egyre közelebb került hozzánk. Ugyan a robbantásai miatt már eddig is hallottam a közeledtét, akkor kezdtem el csak igazán realizálni, hogy lassan utolér minket.

Egy ideig így haladtunk, mi hárman legelől, de egymás között azért hagyva néhány méter távolságot. Az egyik részem szinte követelte, hogy menjek még gyorsabban, ahogy ütemesen szinte lecsaptam először az egyik, majd a másik lábamat a földútra. A másik részem viszont erősen ellene volt, hogy itt jól teljesítsek, és mindenkit legyőzzek. Nem nekem való volt ez a szerep, de már akkor túlságosan belemásztam a Sportfesztivál eseményeibe, mikor felmásztam a pódiumra, hogy reagáljak Bakugou egy mondatára. Összeszorítottam az ajkaimat, jogy visszatérjek a jelenbe és a versenyre tudjak koncentrálni, majd futottam tovább, gyorsítva a tempón, mivel egyre közelebbről hallottam mind Todorokit, mind Bakugou-t.

Végül elértünk az utolsó akadályhoz, ami egy aknamező volt. Csalódottan oldalra döntöttem a fejem, majd a térdemre támaszkodva hagytam magamnak egy kis időt megpihenni. Ez bárki mást lelassít, de én csak átteleportálok a túloldalra, és végeztem. Reménykedtem benne, hogy lesz valami kihívás, szinte beleéltem magam, hogy lesz valami kis falmászás, vagy valami, aminek nem látom a másik oldalát, de nem így lett. Közben Todoroki útnak indult, vetve egy pillantást rám. Felemeltem a fejem, és elmosolyodtam, ahogy Bakugou elhaladt mellettem. Aztán fogtam magam, és átteleportáltam az akadály túloldalára, onnan pedig csak pár méter volt a cél, így elsőként érkeztem meg.

- Hölgyeim és uraim, meg is van az ultimate győztes: Sakai Mao az A osztályból. Mondjuk ez a képességét tekintve egyáltalán nem meglepő, de mennyire menő már, hogy beelőzte az összes látványos, és támadás szempontjából rendkívül hasznos képességű diáktársát! Kíváncsi vagyok, hogy ha eljut a harcig, ott mit fog tenni - hallottam meg Present Mic kiáltását, mire odakaptam a fejem. A tömeg éljenzett, ami azonnal el is rontotta a győzelem miatt érzett örömömet, de igyekeztem nem arra koncentrálni. Nem mintha ez lehetséges lett volna, főleg, hogy akkor még csak egyedül tartózkodtam ott. Egy kicsit várnom kellett Todorokiékra, de ami a vicc, hogy nem kettejük között volt az, aki először érkezett.

- Az A osztályos Midoriya meglovagolja a robbanás szelét és az élre tör! - folytatta a kommentálást a hős. Akkor még értetlenül fordultam a kivetítő felé, hiszen ez azért váratlanul ért. Viszont igaz volt, a srác szinte repült. A barna, robbanóaknákkal teli pálya lassan megtelt a diákokkal, akiken mind ugyanaz a sötétkék, piros és fehér egyenruha volt, de mind csak ide-oda lépdeltek, igyekezve kikerülni az akadályokat. Azonban Midoriya már az égben volt, az ellenszél alapból kócos zöld haját össze-vissza fújta, de ő csak tört előre, egyre előrébb. Fogalmam sem volt, hogy hogy hozta össze, de borzasztóan büszkének éreztem magam, hogy ő is beérte a duót. - Megfordult az állás, és a korábbi élen járók most üldözőbe vették Midoriyát. A közös ellenfél miatt felhagytak a csatározással, de a háborúnak nincs még vége - magyarázta a férfi. Izgalmas volt nézni, ahogy egyre gyorsabban haladnak mindhárman, nem voltam benne biztos, hogy végül tényleg Midoriya fog először megérkezni, a hatalmas előny ellenére sem, amit az előbb szerzett. Todoroki és Bakugou is beleadtak mindent, és kezdték őt utolérni.

- Most meg miről beszélsz? - kérdezte értetlenül Aizawa-sensei, Present Mic háborús metaforájára reflektálva, ami megmosolyogtatott. Volt egy szórakoztató dinamikájuk, örültem, hogy pont ők ketten kapták meg a kommentátorok szerepét, még ha eleinte nem is gondoltam, hogy ez illene az osztályfőnökömhöz. Illetve Present Mic nem volt a szívem csücske, de hát ő jutott.

Midoriya a földnek ütötte a zöld vasdarabot, amin addig utazott, ez pedig beindított néhány robbantást, ami dobott rajta még egyet. Valahol mind a háromnak szurkoltam, hiszen mind az osztálytársaim voltak, de mekkorát ütött volna már, ha a kis termetű, esetlennek tűnő fiú lesz az első hármuk közül, főleg úgy, hogy aki leghamarabb ért be, az én voltam, egy lány. Hogyan romboljuk le a sztereotípiákat kezdőknek.

- Midoriya újabb robbanássorozatot idézett elő! - mondta Present Mic izgatottan, én pedig elégedetten bólintottam. A fiú elhagyta az aknamezőt, már csak pár méter volt hátra és végzett.

- Gyerünk - motyogtam ökölbe szorítva a kezeimet.

- Eresarhead, nem semmi osztályod van idén, mégis mit tanítottál nekik? - kérdezte a hangalapú képességgel rendelkező hős a mellette ülőtől. Erre én is kíváncsi voltam, szóval érdeklődve hallgattam, mit fog mondani rólunk a tanárunk.

- Nekem ehhez semmi közöm. Teljesen önállóan küzdik le az akadályokat - jelentette ki. Szinte meghatódtam, ahogy ezt kimondta, megjelent egy mosoly az arcomon, ahogy tovább bámultam a trió versenyfutását.

Végül tényleg Midoriya ért be először, a tömeg pedig újra őrült ujjongásba kezdett. Mosolyogva odafutottam hozzá. Ha a racionális énem nem szól közbe, valószínűleg meg is ölelem, de aztán rájöttem, hogy ez ekkora közönség előtt nem jó ötlet, még a végén beleképzelnek valamit. A sajtó, meg a többi barom mindig éhezik az ilyen és hasonló pletykákra, ez pedig aztán igazán nem hiányzott az életemből.

- Nagyon ügyes voltál - mondtam boldogan, egy hatalmas mosollyal az arcomon, igyekezve túlkiabálni a tömeget. Ő felnézett rám, zöld szemeibe könnyek gyűltek, arckifejezéséből viszont le tudtam olvasni, hogy boldog.

- Te is, Sakai, valami iszonyat menő volt, csak úgy átteleportáltad, és pillanatok alatt itt is voltál. Rendesen irigy vagyok - közölte, én pedig csak megvontam a vállam.

- A te képességed harcban hasznosabb. Majd azért azt is mutasd be - tettem hozzá. Ő határozottan bólintott egyet, én pedig elkezdtem a tekintetemmel keresni a többi osztálytársamat. Szépen lassan egyre többen jutottak tovább közülük, viszont Bakugou és Todoroki is nagyon csalódott volt. Oda akartam menni hozzájuk, hogy megnyugtassam őket, fantasztikusak voltak, de féltem, nem igazán értékelnék a próbálkozásom, így inkább örültem a többiekkel. Mina nem igazán zavartatta magát, a nyakamba ugrott, amitől mindketten felborultunk, de ő csak nevetett. Én kissé kínosan oldalra forgattam a fejem, ugyanis az én hátam ütközött a földnek, neki könnyű volt, ő puhára esett.

- Sakai-chan, nem úgy volt, hogy te nem akarsz figyelmet? - kötekedett Kaminari, odalépve hozzám, mire mosolyogva ránéztem. Látszólag ő beletörődött, hogy ezt most nem nyerte meg, annyi számított számára, hogy továbbjutott, szemei így is boldogan csillogtak.

- Győzni viszont akarok - mondtam vidáman. Mellette, ha rossz is az ember hangulata, akkor is feldobja, szimplán a jelenlétével. Kaminari nagyon érdekes egyén volt, kicsit talán még Sachira is emlékeztetett néha.

- Ahhoz előbb keresztül kell jutnod rajtam - mutatott a mellkasára, én pedig mosolyogva bólintottam egyet, jelezve, hogy elfogadom a kihívást.

Szinte euforikus állapotban voltam, hiszen megnyertem a selejtezőt, megnyertem az első fordulót. Mégis, szúrta az oldalam a két srác tudata, akik tőlünk távolabb húzódva várták a folytatást. Mindketten borzasztóan csalódottak voltak, ez pedig az én örömömet is elrontotta. Ami pedig még rosszabb volt, Bakugou nem jött oda megfenyegetni, hogy ezután a földbe döngöl, ami tőle ijesztően szokatlan volt. Szinte már oda akartam menni hozzá, hogy üvöltse le a fejem, amiért be mertem előzni.

- Az elsőévesek versenyének selejtezője ezzel a végéhez ért - szólalt meg Midnight, mikor már mindenki beért, aki csak eljutott odáig. Érdeklődve fordultunk felé, és lépkedtünk közelebb, hogy meghallgassuk, mi következik. - A kivetítőn láthatják az eredményt - mutatott a megfelelő irányba a nő. Odafordultam, hogy szembetaláljam magamat a saját arcképemmel, mint első helyezettével. Nem volt rossz kép, barna frufrus hajam úgy keretezte az arcom, ahogy azt kellett, ajkaim mosolyra húzódtak. Mégis furcsa volt szemezni saját magammal.

A második ugyebár Midoriya lett, a harmadik Todoroki, a negyedik Bakugou, az ötödik Shiozaki, egy B-s lány, akinek zöld haja volt, és növényekkel kapcsolatos képessége. A hatodik Onenuki, aki szintén a B osztályhoz tartozott, a hetedik Iida, a nyolcadik Tokoyami, a kilencedik Sero, a tizedik Kirishima. Az osztályunkból továbbjutott még Ojiro, Tsuyu, Shoji, Uraraka, Yaoyorozu, Mineta, aki az előbbi hátán érkezett be, Mina, Kouda, Jirou és Kaminari. A B-ből is sokan bejutottak, többek között az, aki annyira ideges lett Bakugou miatt, kiderült, hogy Tetsutetsu Tetsutetsu-nak hívják, ami eléggé furcsa név volt. Valamint a diákok között felfedeztem azt a lila hajú általános képzős srácot, Shinsou-t is, aminek valahol nagyon örültem. Örültem, hogy megcsinálta, és talán sikerül valóra váltania az álmát.

- A selejtező első negyvenkét helyezettje jut tovább, de azért a többieknek sincs okuk szomorkodni, lesz még lehetőségetek villantani - nyalta meg a felső ajkát Midnight, ami rendesen ijesztőnek tűnt, az igazat megvallva. Kissé szomorkásan néztem azokra, akiknek nem jött össze, de ők nem tűntek közel sem annyira csalódottnak, mint mondjuk Bakugou, aki amellett, hogy lazán benne volt ebben a majdnem ötven főben, még igen előkelő helyen is végzett, szóval fogalmam sem volt, hogy miért érdekel a hisztije. - A valódi verseny még csak most kezdődik. Ideje megmutatnotok, mire vagytok képesek! Felkészültetek? - nézett rajtunk végig a tanárnő, majd újra fellendítette a kendőjét, a kivetítőn pedig elindult a pörgés. - Gyötör már titeket a kíváncsiság? - kérdezte. Ha a kíváncsiság nem is, az izgalom mindenképpen, éreztem, hogy már megint görcsben áll a hasam. - Mi következik? Mindjárt kiderül. Nem is csigázlak tovább, nézzétek - nyújtotta ki egy kecses mozdulattal a kezét a kivetítő irányába, amin megjelent a lovas párbaj felirat.

- Na ne már! Én ebben sosem voltam jó - jelentette ki Kaminari csalódottan.

- Ez nem egyéni versenyszám, vajon hogyan zajlik majd? - kérdezte Tsuyu, ujját az állának támasztva. Ez mondjuk engem is érdekelt, viszont gyanítottam, hogy szükségem lesz egy csapatra, aminek nem feltétlenül örültem, mert tudtam, a legerősebbek biztos nem lesznek velem, hiszen most dühösek rám, amiért beelőztem őket. A francba.

- Máris elmagyarázom - hívta fel magára a figyelmet újra Midnight. - A csapatok legalább kettő, legfeljebb négy tagból állhatnak. Ti választhatjátok ki a társaitokat. Alapvetően ugyanazok a szabályok, mint a hagyományos játékban, az egyetlen különbség az, hogy... - hagyott egy nagyon rövid drámai szünetet, majd folytatta is, valamivel hangosabban. - A selejtezőn elért helyezéseitek alapján mindenki kap egy pontszámot - jelentette ki.

- Más szóval a csapattagoktól függően minden csapat értéke különbözik - jelentetten ki elgondolkodva Uraraka.

- Aha - mondta szórakozottan Mina, mindkét kezének mutatóujjával rámutatva a tőle alacsonyabb lányra.

- Hé! Még nem fejeztem be a mondanivalómat - szólt rájuk idegesen Midnight, mire mindketten összerezzentek, őszintén, kicsit még én is. - Na, szóval: a rangsor aljától kezdve öt pontonként növekszik az értéketek, a negyvenkettedik öt pontot ér, a negyvenegyedik tízet, és így tovább. Végül pedig az első helyezett értéke tízmillió pont! - jelentette ki, mire leesett az állam, és hirtelen egy cafat húsnak éreztem magam, ahogy mindenki felém fordult. Ezt nagyon jól megcsináltam, oh, a büdös francba. - Bizony - mondta elégedetten a nő, ahogy látta, hogy néz rám mindenki. Lassan összefűztem az ujjaimat a hasam előtt, majd kiroppantva a nyakam vártam a folytatást, jelezve, hogy nem különösebben ijedtem meg. Legalább egy embernek úgyis velem kell lennie, onnantól kezdve pedig az ő érdeke is az lesz, hogy megvédjük a pontunkat. Annyira nem örültem a helyzetnek, de nem volt mit tenni, ez már így alakult, szóval igyekeztem magabiztosan beleállni. Nem a semmiért edzettem annyit, tudtam, mit keresek itt, és el is fogom érni azt. - A legtalpraesettebb nyeri a játékot, és megfordíthatja az állást! Rendben van, lássuk a lovaspárbaj szabályait! A játék tizenöt percig tart. A csapat összpontszámát a játékosok pontszámai határozzák meg. Az egyes pontszámok a játékosok fejpántjain láthatók. A feladat, hogy minél több fejpántot szerezzetek meg a többiektől. A megszerzett fejpántokat a nyakatokba kell akasztani, minél többet gyűjtötök össze, annál nehezebb kezelni őket. És a legfontosabb: ha elveszik a pántotokat, vagy felbomlik a csapatotok, akkor sem estek ki a játékból. A játék során korlátlanul használhatjátok a képességeiteket, de azért vannak szabályok. Aki szándékosan sérülést okoz másoknak, piros lapot és kizárást érdemel! Tizenöt percet kaptok felkészülni. Kezdődhet a csapatösszeállítás!

Mosolyogva körbenéztem, reménykedve, hogy kiszúrok valakit, aki lenne velem. Viszont nem akartam én megközelíteni őket, mert bevallom, kicsit féltem a visszautasítástól. Úgyhogy vártam, kinek esik meg rajtam a szíve, vagy marad a végére.

- Hé, Macska - hallottam meg Bakugou hangját, mire odakaptam a fejemet. - Legyőzlek - jelentette ki egyszerűen. Csak az égnek emeltem a tekintetem, és bevetettem minden akaraterőmet, hogy ne jegyezzem meg, akár lehetne velem is. Nem igazán neki lett kitalálva a védekező pozíció.

- Sakai-san - jött egy unott hang a másik irányból, mire odafordultam. - Csatlakozol hozzánk? - kérdezte.

- Csapatban nem igazán hasznosítható a képességem - ráztam meg a fejem, mire Shinsou vállat vont.

- A pontszámod kell - közölte kíméletlenül. Én csak halványan elmosolyodtam, majd bólintottam egyet, és közelebb léptem hozzájuk. Ha valakik befogadtak, nem lehetett egy rossz szavam se ellenük.

- Bakugou és Todoroki is ránk fognak támadni, meg valószínűleg még elég sokan, szóval még most gondold meg magad, ha úgy látod jobbnak - tettem azért még hozzá a biztonság kedvéért, mire a srác fáradtan sóhajtott egyet.

- Végiggondoltam, ne nézz ennyire amatőrnek! - szólt rám. Erre csak zavartan megráztam a fejem, jelezve, hogy egyáltalán nem néztem annak. - Bakugou nem hiszem, hogy probléma lesz, Todorokit meglátjuk, viszont ennek a kettőnek egészen jól használható a képessége, ha harcra kerül sor, te pedig úgy hallottam, karatézol - nézett rám, mire bólintottam egyet. - Elvárom, hogy jók legyenek a reflexeid, ha már megengedtem, hogy velünk légy.

- Tudod, ahhoz képest, hogy Bakugou-t önelégültnek nevezted, te is elég... magabiztosan viselkedsz - jelentettem ki egyszerűen, mire vállat vont.

- Hiszek magamban - mondta végül. Csak bólintottam egyet. - Én szeretnék a lovas lenni - közölte. Nem volt ellenvetésem, szóval csak beleegyezően vállat vontam. - Örülök, hogy nem akarsz irányítani, ettől tartottam egy kicsit.

- Így is túl sok figyelmet kaptam - vakargattam meg zavartan a tarkóm, mire értetlenül nézett rám.

- Ennek a versenynek az a célja, hogy minél többek figyelmét elnyerd - közölte gondolkodás nélkül.

- Ezért nem szeretem túlzottan - sóhajtottam fel. - De nem gáz, csak egy napos az egész, holnapra már csak szép emlék lesz. Mondjuk jó lenne megnyerni - tettem hozzá.

Egy ideig csak bámulta az arckifejezésem, látszott rajta, hogy nem nagyon érti a gondolkodásmódom. Végül vállat vont, majd elkezdte megosztani velünk a pontos stratégiát. Érdeklődve hallgattuk Ojiro-val és a B osztályos Shodával. - A reflexeid még hasznosak lehetnek - nézett rám, én pedig csak biccentettem egyet, jelezve, hogy felfogtam.

- Védjük meg a pontszámunkat, és jussunk tovább - tettem be mosolyogva a kezem négyünk közé. Ojiro azonnal megtette ugyanezt, a másik két srác viszont csak értetlenül nézett rám. - Itt csapatmunka a terv, nem? Együtt összehozzuk - mosolyogtam. Végül vonakodva ők is középre tették a kezüket, majd egy csatakiáltás kíséretében az égbe emeltük azokat.

- Shinsou - néztem a srácra hirtelen, ahogy eszembe jutott valami.

- Hm? - fordult felém. A szeme alatti karikák egyébként ezen a napon sem voltak sokkal jobbak, amiktől kissé ijesztő látványt nyújtott.

- Azt mondta Midnight, hogy le lehet válni a csapatunktól, és akkor sem esünk ki. Ha nagy gáz van, akkor jelezz, és ketten elteleportálunk. Négy emberrel nem hiszem, hogy menne, de alapvetően a társas teleportációra képes vagyok - magyaráztam. Ő egy ideig csak nézett rám, majd bólintott egyet és a pódium felé fordult, várva, hogy mikor indítják el a feladatot.

Ez a rész 3296 szó volt, csak mondom. Szóval ha eljutottál idáig, akkor ma már olvastál 3000+ szót, légy magadra büszke.

Amúgy nem tudom, minek teszem most ki, meg minek írok ide, de remélem tetszett, virtuális puszi meg ölelés, én meg megyek tanulni a holnapi vizsgámra. *peace sign*

Geez, ebbe a történetbe képet tenni olyan, mintha földbe taposnám minden elvemet.

Azért marad. :3