- KÉRNÉM TISZTELT CSALÁDTAGJAIMAT, HOGY LEGYENEK NEGYED ÓRA MÚLVA A KÖNYVTÁRBAN! ISMÉTLEM: LOKI, VANDA! GYERTEK NEGYED ÓRA MÚLVA A KÖNYVTÁRBA!

Visszhangzott az egész űrhajó ezektől a szavaktól, mikor Lokival felébredtünk. Álmosan megdörzsölve a szemeimet, hallgattam a fekete hajú szitkozódását a bátyjára, ahogy felült:

- Oh, hogy már mi az Odin baja van ennek már megint?! Miért nem lehet legalább egy normális reggelünk?! A mézes heteinken miért tudott kussban lenni ilyenkor?! – nézett rám végül kérdő tekintettel, de én csak megvontam erre a vállam – Arrgh! – morgott egyet dühösen, majd aztán csak elkészültünk és elindultunk a megadott helyre, közben azon morfondírozva, hogy mi is lehet olyan sürgős, hogy nem ért rá később.

- Nagyon remélem, hogy nyomós oka volt rá. Haldoklik vagy ilyesmi...

- Loki! – könyökölök az oldalába, most durvábban, mint szoktam.

- Aú! Miért, te nem átkoznád el mindenfélével? – dörzsölte a megbökött testrészét, mire csak sóhajtva egy kicsit, válaszoltam:

- A kettő nem ugyanaz – rendeztem le ezt a témát ennyivel, majd folytattam – Szerinted még egy gonosz? – kérdeztem.

- Á! – legyintett egyet lazán – Thor egy hülye, de egy olyan témában nem kiabálna így ennyire. Hacsak nem sütötte már ki az agyát az erejével – ezen viszont kellett nekem is kicsit kuncognom, mire ő is mosolyogni kezdett. És ez ment a könyvtár terméig.

De amit ott hallottunk, arra nem voltunk teljesen felkészülve. Mert, amit Thor mondani akart, az az volt, hogy:

- Családi vakációra megyünk! – vigyorgott idétlenül ránk. Mi meg szinte pislogás nélkül meredtünk vissza rá. Loki volt az első, aki megszólalt:

- Hogy...mi van? – a szőke nem vett észre semmit, de én meghallottam férjem hangjából, hogy igazából azt akarta volna mondani: „Biztos, hogy nem te lettél adoptálva közülünk?"

Igazából ez már nekem is megfordult a fejemben többször, de sosem hangoztattam. Pedig milyen jó előjáték beszélgetés kerekedhetne ebből is...

Vagyis! Nem! Semmi ilyesmi! Nem is gondoltam rá!

Ekkor pedig meghallottam egy búgó, súgó hangot a füleimnél, egész halkan, de mégis érzékien. Először kicsit hirtelen ért az egész, mert nem számítottam rá, de utána csak jóleső sóhaj tört ki a számból, szintúgy alig hallhatóan.

- Kit akarsz becsapni, kedves? Tőlem akár ma éjjel is megcsinálhatjuk – és szinte láttam magam előtt a pimasz kis félmosolyát, még ha most nem is néztem rá.

- Putain – mondtam még mindig halkan, megforgatva kicsit a szemeimet, de erre is visszavágott:

- Megfoglak, ne aggódj – itt pedig még jobban elvigyorodott, én pedig nem tudtam már, hogy hova csússzak le szégyenemben.

Még megbeszéltük a részleteket (mikor indulunk, hova a Földön, miket csinálunk kábé, stb), de ahogy megtudtuk, hogy hol szállunk meg, Loki majdnem kinyírta Thort. Én pedig örültem neki, természetesen.

- Komolyan?! Oda, ahol azok vannak, akikkel régen elkaptatok?! Különben is?! Milyen név az, hogy „Bosszúállók"? Tisztára röhej!

- Loki! – és mikor rám nézett, bevetettem a cuki tekinteteimet, ami mindig beválik – Szerintem tök jó.

Erre pedig, mint várható volt, kedvenc feketehajúm most már velem is elkezdett veszekedni.

- Te is, Vanda? De tudod, hogy mennyire nem bírom őket! Főleg azt a hiú, egoista, gazdag Fémembert!

- Khm... - köhintettem egyet, megzavarva a kirohanásában szerelmemet – Tudom, Loki. Mind tudjuk, akik látták a filmeket. Viszont akarok egy autogramot Bruce Banner-től! – néztem rá aranyosan, lebiggyesztett ajkakkal, ami be is jött, meg nem is.

- Pont vele?! Vanda! Az ősellenségemmel akarsz cimborálni?

- Jaj, ne csináld már! Mit vagy úgy oda? Egyszer csúnyán elvert, na, nagy dolog – legyintettem egyet nemtörődöm-en. Bár igazából már csak Loki idegesítése miatt folytattam ezt a beszélgetést. Imádom idegesíteni. (Itt a sátáni kacaj helye.)

Bár, amikor azt láttam, hogy mindjárt füstölni is kezdene a feje, akkor már kezdtem aggódni. majd felém is kezdett sétálni, ijesztő pókerarcával. Én ezzel egyidejűleg kezdtem hátrálni, amíg meg nem állított az egyik könyvespolc. Beérve engem, Loki szinte az egész testével hozzám préselte magát, egy centiméternyi helyet sem hagyva köztünk. Éreztem a leheletét az arcomon, ahogy lehajtva a fejét, nézett a szemeimbe az ő, kifürkészhetetlen tekintetével. Sokszor volt már ilyen, mióta együtt voltunk, és mindig ugyanolyan érzést vált ki belőlem. Kíváncsiságot és vágyat.

- Most mi lesz? – törtem meg halkan suttogva a csöndet, mikor már nem bírtam tovább. Kiszáradt ajkaimat lassan végignyaltam finoman, hogy a cserepek eltűnjenek rajtuk, amit Loki végig nagy odaadással figyelt.

Azután érzékien megfogta az államat, feljebb húzta magához és adva rá egy csókot, ajkaimra suttogta:

- Este büntetés – és szokásos félmosolyát magára öltve, egy szempillantás alatt távolabb lépett, és visszasétálva a könyvtárban levő kanapéhoz, leült rá. Engem pedig otthagyva, lefagyva, rákvörös fejjel, bizsergő tagokkal.

- Na, nem jössz vissza? – tett rá még egy lapáttal előbbi tettére vigyorogva, mire csak gyorsan megráztam a fejem és már tisztább gondolatokkal, mentem vissza hozzájuk.

És csak ekkor vettem észre, hogy előbbi kis közjátékunkat, Thor végig, nagy odaadással figyelte. Jó, hogy nem volt popcorn és kóla nála.

- Jó volt a műsor? – néztem rosszalló fejjel a folyamatosan vigyorgó szőkére, mire amaz csak tovább vigyorogva bólogatott.

- Nagyon. Azt hiszem, nem kell majd olyan sokat várnom az unokaöcsire! – kacsintott egyet ránk, mire Loki átkarolta volna szintén nagy vigyorral a vállam, de bosszúból, csak elhúzódtam a kanapé másik felére, karba tett kezekkel. Amire férjem csak nagy szemekkel nézett, pislogva, majd csak nevetni kezdett. Erre még egy durcásabb arcot is felöltöttem magamra, de még jobban nevetett. Pedig ez régebben bejött.

- Vanda, ugyan! Tudod, hogy nem haragudhatsz örökké! – erre csak egy felvont szemöldökkel válaszoltam, mire eszébe is jutott a kapcsolatunk eleje és visszább vett – Vagyis... annyira nem.

Ekkor már nekem kellett kicsit később elnevetnem magam az arcát látva, majd újra hozzábújva, a fülébe suttogtam:

- Nagyon jól tudom. Nem bírnád ki sokáig az ágyban – adtam a fülére egy puszit, minek hatására enyhén szaggatottabban vette a levegőt. Vigyorogtam. Elértem a célom. A nagy Csínytevések Istene. Valamit azért csak tanulok tőle e téren is.

Így telt el az egész nap is. Csipkelődtünk egymással úton-útfélen, félrehúzódtunk szinte minden sarkon csókcsatákra. De ott már Loki nem hagyta magát, hogy esetleg megint ilyen helyzetbe kerüljön. De mit is vártunk tőle?

Bár, nem is bántam...