~Loki szemszöge~

Már két hét eltelt, mikor Thor, Valkyrie-vel a nyomában, berontott kopogás nélkül a szobám ajtaján. Ahogy meglátta a tehetetlenségtől, szó szerint a saját mocskából fetrengő testemet az ágyon, körülöttem ötletekkel teli, gyűrött papírokkal, megcsóválta a fejét:

- Testvér... Ne csak sajnáld magadat, hanem kelj fel, és keresd szerelmedet! - majd hirtelen befogta az orrát, és úgy mondta még hozzá - Ja, és.. fürödj meg! Az ebédlőben várunk! - azzal se szó se beszéd, el is tűntek, hogy ne tudjak visszakozni se.

Így kénytelen-kelletlen, felkecmeregtem a kényelmes ágyamról. Amint megláttam a helyemen a süppedést, ami (hiába, hogy már nem feküdtem ott) kitartóan mutatta a helyemet ugyanúgy a lepedőn, én is egy pár másodperces fintort mutattam, azzal bementem a fürdőmbe. 

Végignéztem a polcokon, amiken Vandának a dolgai árválkodtak, várták vissza gazdájukat. Miután végeztem a lajstrommal, levettem végül a samponját, amit úgy szerettem szagolgatni, mikor békésen aludt mellettem. 

Na, máris egészen lentebb vagyok a hírnevemből. Azonnal vissza kell hoznom magamba a szemtelen, pimasz Lokit. 

Ám azért nem  tettem vissza a sampont a polcra, hanem vittem eredeti terveim szerint a zuhanyhoz. 

Levéve a koszos ruháimat, csak lazán beledobtam őket a szennyesként funkcionáló kosárba, amit még Vanda fogott be annak, mert nem bírta elviselni, hogy csak úgy félredobom a sarokba a ruhákat. Ahogy beálltam már a zuhany alá, és megindítottam magamra a vizet, elmosolyodtam, ahogy eszembe jutott ez az emlék.

***

- Loki! Hogy tudsz így élni?! - rontott be a fürdőből kedvenc Valkűröm a szobába. 

Én ezalatt teljesen nyugodtan olvastam egy könyvet, és amikor meghallottam ezt a számon kérő hangzású kérdést, csak egy laza, angyali mosolyt villantottam, és feleltem:

- Mármint mire gondolsz? - láttam, hogy megint kezdi elveszíteni a türelmét ezen, hogy szokásomhoz híven kérdéssel válaszoltam a kérdésére. 

- Tudod te azt jól - vágta rá már dühösebben - És leszokhatnál már erről a "kérdéssel válaszolok" szokásodról!

- Miért is? - húztam tovább a húrt, mire csak amilyen lassan csak tudta kifújta a levegőt, és ennyit nyögött ki azon az édes száján:

- Meg foglak verni.

- Ahhoz tudnod kell, hogy hol vagyok - vigyorogtam, amire csak értetlenül nézett rám, és egy szempillantás múlva már a háta mögött is voltam, és ugyanúgy vigyorogva suttogtam a fülébe:

- De mindig én fogok nyerni - és megcsókoltam, majd...khm...ez a részlet már tizennyolcas karikás. 

***

Pont addigra értem a gondolataim végére, mikor már a hajamról is lemostam teljesen a habot. Sóhajtva léptem rá a kilépőre a zuhany előtt, majd egy kézmozdulattal megszárítottam magam, valamint új, tiszta ruhát is felvarázsoltam magamra. Máris jobban éreztem magam, be kellett valljam. 

Valamint még azt is el kellett ismernem, hogy hiába kisebb meg fejletlenebb nálam Vanda, ha így látott volna, mint az előbb, akkor tuti biztos, hogy tényleg megvert volna. Könyörtelenül. 

Már sokkal jobban mosolyogva léptem így ki, két hét után a szobámból, és mentem az ebédlőbe. 

A főasztalnál ülve, ott ültek Thorék, így a szokásos helyemre én is ledobtam magam bátyám mellé. Rájuk nézve, ők sem tagadhatták le magukról, hogy hiányzott nekik is Vanda, meg aggódtak miatta. Mind féltettük őt. A legjobban attól féltünk, hogy nem élte túl a zuhanást. Levegőhiánytól, vagy becsapódástól valamelyik bolygó talajába. 

Heimdall is próbálta megtalálni őt a világban, de eddig ő sem járt sikerrel. 

Hirtelen a gondolataimból, megint Thor rángatott ki:

- Ne izgulj. Biztos meg fogjuk találni - bólintottam, mert nem akartam semmi balhét most. 

Hogyan tud ilyen nyugodtan ülni, és bízni a csodában, mialatt pedig látszik, hogy belül ő is hogyan izgul? Elveszítettem egyszer anyánkat. Vandát nem fogom!

~Thor szemszöge~

- Valamit muszáj tennünk vele! - mondtam Valkyrie-nek, aki egyetértve bólintott erre.

- Igazad van, de mégis mit akarsz tenni? Thor, Loki a szerelmét veszítette el, nem csak a barátját, vagy a valkűrtársát, mint mi! És azt is tudod, hogy eddig nehéz volt bárkit is közel engednie magához, Frigga halála óta...

- Igazad van - sóhajtottam válaszul - De akkor is. Mit tehetnénk? Engedjem szabadon bóklászni a világűrben?! Azt azért mégsem engedhetem!

Ekkor lépett be Loki az ebédlőbe, így abbahagytuk inkább ezt a beszélgetést a nővel.

Egy hónappal később

~Loki szemszöge~

Ez a négy elkövetkezendő hét is maga volt az örökkévalóság. És ez nagy szó, tekintve, hogy mi eleve sokkal több ideig élünk, mint az egyszerű halandók. De megérte várni végül erre a pillanatra.

Most épp a könyvtárban ültem az egyik asztalnál, és hátradőlve olvastam egy újabb könyvet, mikor betoppant drága bátyám megint. Ő nem láthatott azonnal engem, de én rögtön kiszúrhattam, ahogy valószínűleg lélekszakadva futott idáig. Fel nem foghattam, hogy mi üthetett belé. Hacsak...

Kezdtem el reménykedni. Hacsak nincs meg már Vanda. Letettem rögvest a könyvet a mellettem levő kis asztalkára, és felállva, odasétáltam ahhoz a szőke agyalágyulthoz. (Ugyan..Mindenki tudja, hogy a testvéri szeretethez hozzátartozik ez.) 

- Mi a probléma, Thor?

- Á, Loki! - könnyebbült meg - Már mindenhol kerestelek. Képzeld! Heimdall megtalálta végre Vandát!

Ezen hír hallatán pedig több se kellett nekem, már rohantam is a mini Bifröst őréhez. Thor, izmaihoz és kondijához képest is, nagy nehezen tudott csak lépést tartani velem.

- Lo..ki..! - lihegte, amikor odaértünk Heimdall-hoz - Azért annyira nem kellett volna rohanni!

- Bocsi! ... Vagy nem! - egy pimasz, gonosz vigyort villantottam felé, majd már az őrünkre tapasztottam a figyelmem. Pedig rajtunk kívül még Valkyrie is ott volt, de nem törődtem már vele sem, pedig megforgatta a beszólásomra a szemét. 

- Láttad Vandát, azt mondta Thor. Tehát merre van? Vigyél oda! - támadtam le a félszeműt, mire felemelte a kezeit, és figyelmen kívül hagyva a szavaimat, csak ennyit válaszolt:

- Nézzétek.

És mellélépve a messzeségben, lassan körvonalazódni látszott a kép, ahogy Vanda földi ruhákban (be kellett valljam, hogy felettébb csinosakban is) ült egy kisebb tó szélén, nézve a környezetet. Valamin felettébb gondolkodhatott, majd kicsit később azután felállt, majd elindult egy irányba.

Egy takaros, kis házhoz ért, bement a kapun, és a ház ajtaján is, ahol már várt rá egy nagyjából vele egyidős lány, egy kicsit idősebb fiú, meg (valószínűleg) azok szülei. 

Az ismeretlen lány rögtön barátságosan megölelte, mire Vanda is ugyanígy visszaölelte mosolyogva, majd a fiúval is megejtettek egy ölelkezést. 

Nem tudom miért, de felettébb idegesített az az ölelés. Végül is, hogy meri az a srác az ÉN tulajdonomat ölelgetni?!

Ezért még kapni fogok Vandától, hogy így hívtam...