Az elkövetkező nap, ha lehet mondani, még keményebben edzettem. És Lokiban ebben is remek társra találtam. (Mondjuk, mikor nem edzett engem keményen?)

Szinte az egész délelőttöt a teremben töltöttük, gyakorolva a harcolást a tőreimmel, mikor tizenegykor bejött hozzánk Valkyrie, hogy jó lenne, ha mennénk a tanácskozásukhoz. Így is tettünk.

Mikor odaértünk ahhoz az ajtóhoz, ahol már Thor is van, beléptünk.

- Á, végre megjöttetek! - szólt a szőkeség - Üljetek le! - mi pedig tettük, amit kért.

Igazából a tanácskozás annyiból állt, hogy megtudtuk a tervet: amikor visszatérnek a mediolusok, köztük Cidolfus fejedelem, Thor megpróbálja elterelni a figyelmét, harcba hívva őfelségét. Mi pedig úgy, ahogy a nagykönyvben meg van írva, el kezdjük aprítani a kisebb seregét, ami jönni fog Cidolfussal együtt.

Aha, gondoltuk mi.

Na de az elején.

Éjszaka, mint az előző éjjel, most is Loki karjában aludtam el. De hajnalban futott egy szolgáló a szobánkba, hogy értesítsen minket: a mediolusok már itt vannak.

- Mi a…?! - pattant fel a fekete hajú isten, és én is így tettem az ágy másik oldalán - Ezek az egy napot percre pontosan értik?

- Ezek szerint - feleltem teljesen nyugodtan. Legalábbis akkor még úgy gondoltam, minek idegeskedni. Ch, én kis naiv.

Hamar felvettük a ruháinkat. Loki a páncélos, de még abban is nagyon vonzó, ruhájába varázsolta magát, én pedig a valkűrruhámat öltöttem magamra. És már siettünk is a mediolusok "fogadtatására".

Ott Thor már bőszen folytatott valamiféle eszmecserét Cidolfussal, feltehetőleg azért, mert minket várt. Ezt abból szűrtem le, hogy amikor beléptünk az ajtón, felénk kapta egy pillanatra a fejét, és halványan somolyogva bólintott fivérének, aki viszonozta azt.

- Nos, ezt a nagyon érdekfeszítő beszélgetést…én le is zárnám! - majd egy elkezdődött a harc kettőjük között.

Volt egy-két jó pillanata a királyunknak, bár inkább mégis csak a mediolus fejedelem volt előnyben, mivel úgy tűnt, meg se izzad, Thorral szemben.

De mi sem tétlenkedtünk Lokival.

Egymást védve harcoltunk, hátunkat egymásnak vetve szinte és kaszaboltuk az ellenséges katonákat. Ám nem vettük észre, hogy eltávolodtunk egymástól. Tényleg fogalmam sincs, hogy történhetett.

Csak arra emlékszem, hogy már a tündög űrhajó mellett állok, körbevéve az ellenséggel. Loki is el volt foglalva eléggé, nem tudott rám nézni.

A többi asgardi katona pedig egyre inkább esett el, vagy sebesült meg. Egyedül voltam. És ebben a gyenge pillanatomban talált meg az egyik mediolus fura tükre a jogarán. Felvillant egyet, amit próbáltam a tőröm nyelével kivédeni, de már hasztalan volt.

Onnan pedig más került a szemem elé. Mintha..újraélném életem legszörnyűbb pillanatát.

Az első iskolai nap a felső tagozaton. Akkor még volt egy képzeletbeli barátom: Márta. Tudjátok. Mint a Fosterék háza képzeletbeli barátoknak című mesében. És.. meghallották a többiek, ahogy a vécében beszélgetek Mártával. Azóta az ominózus jelenet óta pedig, egészen a nyolcadikos ballagásig, csúfoltak, hogy milyen gyerekes meg fura vagyok, hogy nem létező egyénekkel társalgok.

Mindez alatt, míg ez ment a fejemben, addig egy mediolus a hátam mögé került és kardját átszúrta rajtam. Itt tértem vissza a valóságba, a sebemre szorítva a kezem, megláttam a vért... Majd elájultam.

●○●

~Írói szemszög~

- Nee! - kiáltotta Loki, amint meglátta, hogy szerelmét az egyik tündög leszúrta.

Azonnal lekaszabolta még nagyobb dühvel a maradékot maga körül, és oda vette az irányt. Az a mediolus, aki Vandát az előbb támadta meg, épp akkor szedte ki a kardját a lányból, majd fordult meg. Ám meglepődni sem volt ideje, mert a csínytevések istene rögtön belé mélyesztette a tőrét, ezzel együtt még felvágva a szívétől le egészen a gyomráig a testét az ellenségnek. Majd annak a teste, immár élettelenül hullott a földre, fennakadt szemeivel, amik mereven néztek előre.

Majd ahogy észrevette, hogy már több mediolus nincsen (vagy ha van is, azzal elbánik majd a maradék asgardi), rögtön Vanda mellé hullott térdre.

- Ne ne ne ne.. - fogta meg a csuklóját, hogy kitapinthassa a pulzusát a lánynak. Hála Istennek még volt neki, bár elég haloványan.

Erre felkapta a karjaiba szerelmét a férfi és elindult kifelé, hogy elvigye a gyengélkedőre. Nem is vette észre, hogy mikor kezdett el sírni, de nem is ez volt a lényeges. Csak az járt a fejében, hogy Vanda élje túl. Nem akar mást is elveszíteni, akit szeret. Az..nem lehet.

Hamar odaért, sőt, szinte sprintelt az orvosi szobába (vagy most inkább terembe), ahol azonnal doktorért kiáltott. Már a legtöbb ágyon feküdtek, amiket függönnyel takartak el. Az egyik ilyen függöny mögül lépett ki egy doktornő.

Mikor meglátta a sebesült Vandát, csak intett, hogy gyorsan tegye le az egyik szabad ágyra, majd elhúzta annál az ágynál lévő függönyt.

- Most kérem menjen ki - kérte, de Loki sehogy sem akart.

- Nem. Itt akarok maradni.

- Kérem! Csak hátráltatná a munkámat - mondja és kitessékeli a feketeséget, aki morogva bár, de kiment így.

Nem ment vissza a harchoz, tudta, hogy nem tudna kellően odafigyelni, és még a végén, valami még nagyobb baj történne miatta.

Senki nem is hibáztatta az orvosiban lévő doktorok közül, mintha teljesen megértenék, hogy miért nem harcol tovább.

Közben az ő kisebb sebeit is lefertőtlenítették, meg volt egy vágás az arcán, amit le is ragasztottak, de semmi komoly nincs vele. Meg körülbelül egy óra telhetett el, mikor Thor is megjelent, több eddig a csatában maradt harcossal együtt, és elmondták a győzelmüket. De tudják, hogy ez még csak egy kicsi nyereség. A háború még hátravan.

Majd utána Loki is elmesélt mindent, amit eddig tudott Vandáról, mialatt az újonnan jötteket is ellátták.

Azután maradt ugyanúgy a várakozás.

Bocsánat a sok időért! Csak az új suli (vegyésztechnikusi😍😍😍) meg az ihlethiány közbeszólt. 😅😆😂