Nem kellett gondolkodnom, ösztönösen indultam kifelé én is a férfi után. De amire kiértem a folyosóra, már köddé vált. Így elkezdődött a bújócska Lokival. 

Több folyosón mentem már keresztül, mikor szembejött velem egy szolgálónak tűnő lány. Megszólítottam, hátha tud segíteni és látta a feketeséget. 

- Igen, láttam. Azt hiszem a szobájába ment - felelte, és már ment volna tovább, de megállítottam gyorsan a karjánál.

- És még egy kérdés, bocsánat - néztem rá sajnálkozva, mire csak kíváncsian figyelt - Merre van a szobája?

Készséggel elmagyarázta nekem, és már hagytam elmenni. Én meg újra elindultam Loki felé. Nem volt olyan messze onnan már a szoba, és könnyű is volt kitalálni kié lehet. Fekete ajtó volt, díszítésnek pedig csak néhány rúna volt rajta. Elé értem, és kopogásra emeltem a kezem. Vacilláltam. Nem tudtam, hogy jobb-e ha beszélek vele, vagy még jobban rontok a helyzeten, plusz összeveszünk. Megint. 

Néhány perc múlva kifújtam a rég benntartott levegőt, majd bekopogtam. Kis ideig nem jött válasz, de azután hallani lehetett a hangját.

- Menj el - hangja ideges volt és fájdalommal teli. 

Összeszorult a szívem hallva ezt a hangot, majd úgy döntöttem nem megyek el. Nem ezért kerestem idáig, hogy itt futamodjam meg. Szeretem.

- Nem fogok elmenni, csak, mert azt  mondod - válaszolom, majd a kilincsre tettem a kezem és lenyomtam, bízva abban, hogy nyitva van azért. Nem tévedtem, aminek örültem. 

Belépve szívfacsaró látvány tárul elém: a könyvei szanaszét a földön, ő pedig kicsit megviselten, zilált hajjal feküdt az ágyán, ami szintén teljesen romokban hevert, és mindeközben félhomály uralkodott. A plafont nézte, arra se vette a fáradtságot, hogy rám emelje tekintetét. 

Becsukva magam mögött az ajtót, végképp eltűnt az a maradék fény is a folyosói lámpáktól, ami segíthetett jobban tájékozódni bent. Léptem egyet, mire rögtön egy könyvre léptem rá. Kicsit félreraktam a lábammal, majd még tovább lépkedtem lassan, mire elértem az ágyig. Ott leültem a férfi mellé. Lágyan süppedt be alattam az ágy. 

Loki még mindig nem nézett rám, úgy mondta alig hallhatóan:

- Makacs vagy, Vanda. 

Megvontam a vállam. 

- Mondták már - halványan elmosolyodott, mire én is. Viszont hamarosan újból elkomorodott, és úgy folytatta a beszélgetést.

- Nem akarom, hogy harcolj. 

- Ezt már mondtad. De miért nem? Thor és Valkyrie is megmondták, hogy..

- Még nem állsz készen akkor sem! - vett fel hirtelen egy magasabb hangnemet és felült. 

- Szerintük meg igen.

- Nem tudnak semmit. Kevés a katona, így akarják, hogy te is harcolj.

- Igen, mert tudok is.. - folytattam a belebeszélést.

- De nem akarlak elveszíteni! - tért végül a lényegre szinte kiabálva, rám nézve. 

Percekig néztünk egymás szemébe, még pislogni is elfelejtettünk. Nem akar elveszíteni..Megható volt, hogy ennyire szeret. Észre se vettem, hogy mikor kezdtem el könnyezni, csak arra eszméltem fel, mikor Loki keze letörölt egy kibuggyanó könnycseppet. 

- Frigga óta te vagy az, akit tudok annyira szeretni, mint őt szerettem. Nem tudtam megvédeni. Nem bírnám elviselni, ha téged se.. - a hangja elcsuklott, látszott, hogy tényleg kétségbe van emiatt esve. 

Lehajtotta a fejét, aminek következtében a haja az arcába hullott. A kezemet lassan felé nyújtottam, és megérintve az állát, felemeltem újra a fejét gyengéden. 

- Nem fogod tudni elviselni, ha megtörténik, amitől félsz. De nem fog. Kiképeztetek, igaz, hogy nem olyan sok idő alatt, de megvédeni magam meg fogom tudni. Hiszek magamban - próbáltam megnyugtatni. 

Közben az istenség a másik kezemért nyúlt, és a két kezébe vette. Kis köröket rajzolt a kézfejemre, ami kicsit csiklandozott, de egyébként jó érzés volt. Halványan mosolyogva figyeltem mozdulatait. 

- De ha mégsem.. - az arcán pihenő kezem mutatóujját a szájára tettem gyengéden.

- Nincs de. Túl fogjuk élni mindnyájan. Én is - ezzel a végszóval pedig hozzáhajoltam és megcsókoltam. 

A csók, mint az első alkalommal, olyan gyengéd volt, lágy, mégis benne volt a szenvedély, a vágy. A hajába túrtam, ő pedig még jobban húzott magához, mire már rajta feküdtem. Csak csókolóztunk, semmi több, de már ez is felért volna egy szeretkezéssel. A keze lassan a derekamról lecsúszott a fenekemre, azt masszírozta finom mozdulatokkal a ruhán keresztül. Az egyik kezemet eközben én is lejjebb vezettem a testén, és megszámoltam a hasán lévő kockáit. Nem olyan élesen, de azért meg lehetett tapogatni mind a hat kis kockáját. 

Amikor levegőhiány miatt legközelebb mindketten elváltunk egymástól, kipirult arccal néztünk a másikra, de mosolyogva. 

- Jöhetsz máskor is lelket önteni belém, Valkűr - mondta somolyogva, a most már becenevemmé avanzsálódott valkűr jelzővel. 

- Gondoltam, hogy ez beválik - incselkedtem vele mosolyogva, mire felnevetett és adott egy puszit a homlokomra, majd a mellkasára húzott, ahova készségesen be is kuckóztam. 

- Szóval ne aggódjak érted? Mert akkor sem fog menni - szólalt meg egyszer, a hosszú, néma ölelkezésben. Sóhajtottam. 

- Tudom, hogy nem menne. Nekem sem menne ez, ha rólad lenne szó - tudtam, hogy most feltehetőleg elmosolyodik - De talán egy kicsit..minimalizáld ezt az aggódásszintet. Oké? - emeltem fel a fejem, és ránéztem. 

Most ő sóhajtott fel, mintha nagyon nehezére esne neki. Gondoltam, hogy így lehet, így nem siettettem a beleegyezéssel. Bár egy kicsit talán rosszul esett, hogy nem bízik nagyon bennem.. 

Úgy öt perc elteltével viszont megtört a jég, és megszólalt:

- Legyen. Megpróbálom - mondta komolyan, majd feltehetőleg látva felcsillanó szemeimet, elmosolyodott - Már megérte beleegyezni az örömödért. 

Elkuncogtam magam, majd megcsókoltam. Végülis..Thoréknak egy szavuk sem lehet. Meggyőztem a fekete hajú istenséget. 

Itt a következő fejezet. Szerintem nem lett a legjobb, de remélem nektek más lesz a véleményetek. *kis önbizalomhiányos* 😅😂