*Ari*
2018.09.13.
09:32

Hahhh! Jó reggelt! Ha valaki azt kérdezné, hogy miért nem vagyok suliban arra csak az a válaszom, hogy NEKEM nem kötelező.

Gyors sztori leírás erről:
Nevelőszülőknél vagyok, viszont az igazgatónő a keresztanyám. Nem tudott, akkor befogadni, amikor kellett, mert pont terhes volt hármas ikrekkel. Azonban!!! Nagyon fontos, hogy vigyázzon rám, mert a 2. gyámom ő! Az igazi anyámnak és apámnak a testvérei, nagyon kemények...ha bemerne írni vagy ki akarna rúgni hát nem tehetné meg, mert akkor egy óriási bírság jönne rá. Szóval az igazgatónő velem nagyon-nagyon kedves. Ja, meg a haverjaimmal, illetve a pasimmal se lehet gonosz, mert megbeszéltük, hogy akkor én szólni fogok azoknak a rokonoknak és szintén sok pénzt kéne fizetnie.

Kikászálódok az ágyamból és szét nézve a házban rájövök hogy egyedül vagyok. Habár nem meglepő. Nevelőanyukám elviszi mindig a húgomat suliba, mert ő a kiskedvenc.
A gardróbom felé veszem az irányt. Kiválasztok egy outfitet az az ezt:

Mivel Mrs. Shin-nek, az az az igazgatónőnek nincs beleszólása az outfiteimbe se ezért azt veszek fel amit akarok és nem kell az a nevetséges egyenruha.

A suli felé veszem az irányt egy gyors sminkelés után. Mivel az iskola közel van ezért hamar beérek.
Egyből megpillantom Junho-t, a pasimat, aki amúgy így néz ki:

A srác tökéletes!!! Mivel 12 osztályos suliba járunk, ezért régóta ismerem, de 2016-ban jöttünk össze, szóval 2 éve vagyunk együtt.
- Szia Arim! - mosolyog rám a leghelyesebb nézésével.
- Szia! - döntöm oldalra a fejemet, ami tudja mit jelent. Azonnal megcsókol. Jó sokáig smároltunk volna, ha Shin igazgatónő meg nem szakít minket.
- Gyere, Ari! Szokásos beszélgetés. - néz szúrósan Junho-ra. Nem értem, mi a baja. Valószínűleg nem a legnagyobb fanja a kapcsolatunknak. Hát, így járt.
- Megyek! - intek Junho-nak és séta közben meglátom a többi haverunkat és nekik is integetek.

Az igazgatói irodába belépve otthon érzem magam. A kényelmes, puha székre leülök és várom a nő beszédét.
- Ari..figyelj. Tudom, hogy nem érdekel, de szeretném, ha időben beérnél... - próbál meggyőzni.
- Igazgatónő, kérem. Ismer engem rég óta. Tudja hogy nem lehet semmi bajom, mert a ,,rokonaim" bíróságra viszik magát, hogyha nem viseli a gondomat rendesen. - mondanám komolyan, de elröhögöm magamat.
- Tudom. De te is tudod, hogy nem fogom megszegni. Téged sem és a barátaidat sem büntetem. Viszont lenne egy dolog, amiről beszélhetnénk!
- Hallgatom Shin igazgatónő.
- Szerintem Junho-val szakítanod kéne...
- Már elnézést!!! - pattanok fel a fotel-ból. - Mi köze van ahhoz, hogy ki a pasim? Meg amúgy is...ez az én döntésem!!! Junho meg tökéletes és a kapcsolatunk is az lenne, ha nem zavarna állandóan meg minket!!! - ordítom le. Szegény teljesen megijedt. - Elnézést igazgatónő, hogy kiabáltam, de nem tűröm ha arról van szó, hogy szakítsak a barátommal! - nyugszok meg és ülök vissza a székbe.
- Semmi baj, Ari. De kicsit azért megijedtem, hiszen tudod jól... - neveti el magát halkan. - félős vagyok.
- Igen, tudom. - bólintok. - De fontosnak érzem, hogy megértse...Junho a pasim és nem fogok vele szakítani a maga kedvéért. - komolyodok vissza.
- Rendben, megértem. - suttogta. - Mehetsz vissza.
- Viszontlátásra, Shin igazgatónő! - mosolygok és kilépek a folyósóra.

Nem hiszem el. Már megint ezzel jön. Hagyjon már békén engem, meg Junho-t. Ez kezd zaklatás lenni. Semmi köze az életemhez.
A terem felé sétálok. A folyosó szokásosan csendes és üres. Habár milyen legyen 10:18-kor? Hát ilyen.
Az ajtót kinyitom és az osztály a látványomtól elkezd kiabálgatni. Szegény földrajz tanár úr nem tudja leállítani őket mert az osztálytársaim irányíthatatlanok, pont mint én. Intek a tanárnak egyet ezután a pasimhoz sétálok és leülünk a helyünkre. Elkezdünk csókolózni. És így telik az idő.

Az ebédlő felé veszem az irányt. Az étel ma egész finom, habár soha sem annyira rossz. Kivételes alkalom a mai, hiszen egyedül eszem. Általában jön velem jó sok ember, de ma nem (hála Istennek).

Hazafelé sétálok. Pontosítok futok. Igen, én futni szoktam hazafelé. Mániám össze-vissza futkorászni. Úgy értve, hogy kicsi korom óta nagyon gyors vagyok és 10 éves koromig versenyszerűen futottam. De most már nem, mert semmi kedvem hozzá.

Hazaérve indítok Stray Kids-et, mert szerintem egész jók. Mély hangomhoz illik Felix és Hyunjin hangja is. De mindannyian jók! A Distric 9 a kedvencem egyértelműen. Az egyetlen rész, amit nem tudok kiénekelni az a refrén. Szóval egészen tudom.

17:13

Egy pittyenést hallok meg ami azt jelenti, hogy valaki írt nekem. Telefonomat magamhoz veszem és elmosolygok, a pasim írt.

Szia Ari!!! Jössz? A srácokkal tartunk egy kis talit! ❤️

Szia Junho! ❤️ Hát nem tudom.

Hogy hogy?

Apa most van itthon. Ilyenkor általában vele kell lennem.

Naaaaa gyereeeee❤️❤️❤️

Jól van, de csak azért, mert túl meggyőző vagy! ❤️

Ezaz!!! A motorommal odamegyek eléd!

Mikor jössz?

40?

Tökéletes! Szia Junho! 😘❤️

Szia Arim! 😘😘

Szuper akkor van alig 25 percem. Tusolóhoz megyek és gyors letusolok.
A gardróbom előtt gondolkodom, hogy mit is kéne felvennem. Kotorászok kicsit, de megvan.
Nem tudom, hogy milyen alkalomra kellett öltöznöm, ezért ez lesz:

Nekem tetszik és mivel egész meleg van, jó is lesz.

Kimegyek a házunk elé. Pont jókor, mert a pasim megérkezett.
A motorról leszáll, ezután felém emeli a fejét. Annyira tökéletes!!!
- Gyere, Ari! - nyom egy puszit a számra. Rámosolygok és a sisakomat felveszem. Mögé ülök és a fejemet a hátára döntöm.

Seoul-ban motorozni sokadjára is szuper. A nap még éppen fent van és gyönyörűen csillog. Örülök, hogy ilyenkor vele lehetek. Valamiért kiérdemeltem, hogy a pasim ilyen csodálatos. Lehet, hogy ez annak az oka, hogy a családom ilyen rettenetes és ezért érdemeltem legalább egy fantasztikus srácot. Igazából tényleg ez lehet benne.

Leszállok a motorról és megnézem tteokbokki-s éttermet, amibe jöttünk. A barátom felé tekintek. Mosolyog rám és persze én is rá.
- A többiek hol vannak? - kérdezem.
- Hát tudod...
- Naaa... - nevetek. - Hol vannak?
- Megleptelek...ma van az 2 éves évfordulónk! - elkezdek sírni. - Ne sírj. - mosolyog rám megint. - Ma együtt leszünk, akkor meg nem kell szomorúnak lenned.
- Ebben igazad van! - hagyom abba a zokogást.

Megfogja a kezemet és simogatja azt. Másik tenyerével zsebe felé nyúl, a telefonját húzza ki onnan. Bekapcsol valami zenét, azt hiszem. Amikor elindul megint bőgni kezdtem. A dalunkat indította el, ami a BTS: Save Me. Letérdel mintha megkérné a kezemet. Persze nem azt fogja tenni. Egy dobozt tart a kezében. Pislogok rá, hogy mondjon vagy tegyen végre valamit. A ládát kinyitja Jimin részénél, a refrén előtt. Egy gyönyörű gyémánt nyaklánc volt benne. Elkezdek megint zokogni, ő pedig énekeli a refrént. Csatlakozom én is a dalolázáshoz.

A zene végén meghajlunk az üres utcának, meg elnevetjük magunkat. Közeledik hozzám, a karját a derekam köré fonja. Visszaölelem, fejemet meg a mellkasának döntöm. Ilyenkor érzem azt, hogy borzasztó szerencsés vagyok. Most a hosszú, puha hajamra simít (írói megjegyzés: akkor még ilyen volt a haja). Lefele kezd nézni, szóval felpillantok. Számra tapad azonnal avval a csodaszép, rózsaszín ajkaival. Egyik kezét a nyakam mögé rakja, a másik még mindig a csípőmön van. Hosszú csókolózásba kezdünk.

Vacsora közben az iPhone-omra tekintek. Majdnem 8 óra van és anyától 1db nem fogadott hívás. Na, az baj.

- Mennem kell ,mert apa most otthon van! - szólok. Apu videókat csinál arról, hogy felfedezi Amerika minden zugát. Engem is vitt már sokszor az államokba, ezért nagyon jól tudok angolul.
- Akkor induljunk! - mosolyog és a fejemre rakja a sisakot. Felszáll előre, én meg mögé. Karjaimat a mellkasa köré fonom. Így indulunk neki Seoul-nak a sötétben.
Mire észbe kaptam a házunkat látom meg.  Apa kint áll és a virágait vizsgálja, amiket hozott Amerikából.
- Jó estét, Mr. Jeon! - száll le elsőként a barátom.
- Oh, szia Junho. Gondoltam, hogy veled van Ari. - ölel meg apa, amikor közelebb sétálok hozzá.
- Menjünk be, apu! Szia, Junho! - integetek neki. Visszaköszön, és elhajt a motorral.

- Anyád csinált rament! Kérsz? - kérdezi az apukám, miközben a házba belépünk.
- Nem, köszi. Junho-val ettünk tteokbokkit!
- Az mennyei! - álmodozik apa magában. Egyértelműen az a kedvenc étele.
- Felmegyek a szobámba! Jó éjt! - indulok felfele.
- Szia kincsem! - ad puszit a fejem búbjára.
A szobám felé veszem az irányt. Egyértelmű, hogy szerencsétlen vagyok, mivel a húgommal találom magamat szemben.
- Szia, Ari királynő! - hajol meg és mélyíti el a hangját. A szememet forgatom, ez a lány hihetetlen.
- Elmennél az útból? - fonom össze a karomat.
- Aha. - válaszol flegmán a húgom, Sua.

Na, hát ő lenne a húgom, Jeon Sua. A világ leggonoszabb emberei közül való. Anya kiskedvence. Én ugyan apáé vagyok, de mivel nincs itthon sokat, sajnos képtelen vagyok anyával és a húgommal tölteni majdnem minden időmet, amikor is a házban tartózkodom.

- VACSORA!!! - kiált anya, ami persze nem nekem szólt, hiszen én már ettem.

A székemből felállva a tusoló felé veszem az irányt.
Arcápolás következik. Anyu kozmetikus szóval tudja mi kell az arcomra. 5 féle cuccot kell használom. 3 krémszerűség és 2 folyadék. Felkennem ezeket az izéket és késznek nyilvánítom magamat.
Az ágyamba ugrok és betakarózom. Most pedig jön a kedvenc részem a napban [persze a Junho-val töltött időn kívül) az úgymond énidő. Ilyenkor általában sorozatokat nézek és ma is ezt fogom tenni. Nagyon sok tinilány néz kdrámákat, persze én is köztük vagyok. Szerintem minimum 80 kdrámát néztem meg eddig. Nem számolom, de valahogy úgy.

Reggel húgom kiabálására kelek. Az órára nézek...negyed 7 sincs.
- ARI!!! ADJ MÁR KÖLCSÖN EGY HASPÓLÓT!!! - ront be a szobámba.
- Anya nem engedi meg neked! Nekem is épphogy!
- De kérlek, Ari! - mondja nyűszítve.
- Nem, Sua! Nem kapsz! Vegyél fel a te ruhatáradból egyet!
- De... - kezdené, viszont belevágok a szavába.
- Egyáltalán miért kell neked? Kinek akarsz tetszeni? - forgatom a szememet meg.
- Ma jön egy új srác! A te évfolyamodra!
- És neked ehhez mi közöd? Te egy kislány vagy! - forgatom a szemeimet meg.
- 1,5 év sincs köztünk!
- Ki számolja? Amúgy meg ne próbálkozz idősebbekkel! Tudod, hogy veszélyes!
- Nem izgat a véleményed...na, végre adod azt a haspólót?
- NEM! SIPIRC! - és kiterelem a szobámból
Nem hiszem el. Megint felnőttnek érzi magát. Azt hiszi, hogy mindent megtehet, amit én. Pedig nem.

Felkapok gyorsan egy melegítőt és indulok futni. Minden reggel minimum 5 km. Ez mindig így van. Beindítom a lejátszási listámat (ahol az első dal a BTS: Not Today).

Amikor meglátom a házunkat még jobban futok. Elfáradtam kicsit, meg hát baromi hideg van.

Tusolás kész és akkor most nézzünk outfitet. Hűvös van nagyon, szóval a meleg dolgok között nézelődök. Azt hiszem meg is van a tökéletes!

Meleg, kényelmes és jól kinéző outfit. Szokásos.
A táskámat felkapva indulok le a lépcsőn.
- Ari, kicsim gyere csak! - szólt apa hirtelen a nappaliból. Szép lassan oda is megyek. - Figyelj...lenne egy dolog.
- Csupa fül vagyok. - nevetek.
- A Hybe meghallgatást tart! Azt szeretném, ha elmennél. Ez egy amolyan kívánság szerűség!
- Hát...mikor lesz?
- Szombaton, 3 nap múlva!
- Hú, hát akkor nem sok időm van.
- De megoldod! Én tudom!!!
- Köszi apa! - mosolygok rá.
- Na, menj suliba! - ad puszit a fejemre.
- Okés szia! - lépek ki az ajtón.

Huhhh. Ki kéne találnom, hogy milyen dallal induljak. Talán Stray Kids! Az jó ötlet! Tőlük még lehet tudok is valamit énekelni.

A kapuban meglátom Junhot. Rámosolygok, de azonnal lefagy a mosoly az arcomról. Az úgymond ,,rajongói" lerohanták. Odafutok gyorsan és a csajok kezét leveszem a pasimról.
- Hagyjátok békén! - kiabálom le a fejüket.
- Ahjjj... - biggyesztik le mindannyian szájukat, de nem hatnak meg.
- Sipirc! - nézek rájuk komolyan.
- Jó. - mondják egyszerre. Végre sikerült elkergetnem őket a barátomtól.
- Nem értem, miért vannak oda értem... - gondolkodik hangosan Junho.
- Én tudom. - jövök zavarba.
- Na, miért? - néz rám borzasztó helyesen.
- Hát, mert tökéletes vagy! - mondom az előttem lévő üres udvarnak.
- Jó tudni, hogy szereted a füveket! - viccelődik a pasim.
- Neked mondtam! Esküszöm!!! - fordulok felé.
- Tudom, tudom. - nevetgél magában. - Menjünk rajzra!
- Jajjjj...oké! - tőrödök bele. Junho egy tantárgyat szeret, a rajzot. Az az egyetlen dolog, ami leköti rajtam kívül.
Elindulunk a termünk felé. Amíg neki a vizuális kultúra a kedvence, addig nekem az angol. Egyetlen dolog, amihez tényleg értek.

A folyósón sétálni veszélyes egy dolog. Még ha egész menő is vagyok az osztályban (Junho-val együtt), akkor sem biztonságos terület.
Random emberek köszöngetnek (akik nem tudom kik, de köszönök azért), a lányok, akik a nyálukat csorgatják a pasim miatt vagy éppen értem a srácok (amit nem értek). Nagy nehezen az osztályterembe beérünk és leülünk egymás mellé leghátra (ami eredetileg is a helyünk).
A rajz tanárnő belép a helyiségbe éppen most. Biccentünk/meghajlunk neki, amit nagyon díjazz (Miss Park odavan a koreai kultúráért és mindenféle művészetért).
- Gyerekek! A mai feladat az lenne, hogy a hobbitokról csináljatok egy rajzot. Bármilyen technikát használhattok. A lényeg, hogy olyan dolog legyen, amit szerettek!
Hát, ez fantasztikusan jó! Most mit kezdjek? Junho nagyban kezdi a vázlatot (a rajzán ő lesz, ahogy animét néz velem). Én csak gondolkodok. És ekkor az agyamban megjelent egy kép!!!! Lerajzolom, ahogy Junhoval vagyok a parkban. Az az egyik legszebb emlékem. Igazából felkért egy profi fotós, hogy hagy fotózzon le és kirakja egy magazin elejére, mert cuki pár vagyunk szerinte (nagyon király képeket csinált, úgyhogy az egyik jelenleg is a profilképem).

A rajz tanárnő szerint egész jó lett az alkotásom. A barátomét persze agyondicsérte.

Az ebédlő ma nagyon hangos és összevisszaság van nagyon. Bár nem zavar. Junhot keresem a szememmel, de ő gyorsabban megtalál. Ezt onnan szűröm le, hogy valaki a derekam köré fonja a kezeit, a fejét pedig a vállamra dönti. Ezt csakis egy ember csinálja...Kim Junho! A nyakam mellé nézek és megállapítom, hogy igen, a barátom az.
- Megyünk enni vagy elalszol a vállamon? - nevetek.
- Induljunk! - törődik bele álmos hangon.
Bólintok neki és egy tálcát veszek magam elé. A mai menü ramen. Az finom nagyooon!!! 

- Figyi Ari! Ugye ma szerda van? - kérdezi a suli kapunál a pasim.
- Aham, igen. Miért?
- Pénteken apáék hazajönnek üzleti út miatt. Meg hát egy közös vacsora az ügyfelekkel.
- És?
- Szeretném ha eljönnél. Nélküled szét unnám az agyamat is! Elvileg jön a 2 szülő meg a fiuk, aki elvileg velünk egykorú.
- Okés megyek.
- Köszi! - ölel meg. - Viszont most megyek. Szia Ari!
- Szia! - és búcsúcsók. Ez amolyan szokás nálunk, de szerintem sok párnál.

Hazafelé sétálva azon gondolkodok, hogy vajon az emberek miért nem támogatják Junho-val a kapcsolatunkat. Hát nem jutottam válaszra.

- Szia, Ari! - köszön anya, amikor a házba lépek.
- Szia! Ez mi? - mutatok az anya előtt található sütitésztára.
- Apád megszerezte a chocolate chip cookie receptjét az előző amerikai útja során.
- Aham értem. Apropó apu...ő hol van?
- Átment a szüleihez!
- Oh, értem. Amúgy anyu...
- Igen?
- Tervezünk valamit péntek estére?
- Nem, miért?
- Junho-val lesz randim. - hazudom.
- Hát, oké. Menj csak!
- Rendben.

Ezzel otthagyom. A szobámban kötök ki, azon is belül a takaróm alatt megint. (Ez a kedvenc helyem a házban)

*Péntek*

Reggel nyugodtan kelek fel. Ma nem futok, mert fáj a bokám.
A konyha felé veszem az irányt, mivel éhes vagyok. Egy müzli mellett döntök.

Az outfitem ez lesz:

Egyszerű, de nagyszerű.

*órák után*

- Szia, Ari! - rohan oda hozzám a pasim.
- Szia! Mikorra menjek, illetve milyen ruhában?
- 5-re és elegánsba!
- Rendben, köszike. Megyek haza, mert mindjárt 3 van és mire hozzátok odaérek az majdnem fél óra.
- Tudom-tudom. Na, indulj! - puszilja meg a fejem búbját.
Integetünk egymásnak és mindketten megindulunk haza.

A gardróbomban kutakodok. Nincs igazán formális ruhám vagy bármi olyasmim. Egy van, amit anyától kaptam még karácsonyra, de az fehér, meg hát nem az én stílusom. Ettől függetlenül végülis felpróbálhatom.

Most ez nem tudom, hogy jó-e. Furán érzem benne magamat. De valamiért tetszik. Ez marad.
A sminkemet már feldobtam, a sminkem meg egy kicsit erősebb, mint suliba, a hajamból meg a felső részt felfogtam az alját meg hagytam simán.

A buszon ülni ilyen ruhában nem éppen a legjobb. Fejemre rakom a fejhallgatómat és elindítom a Distric 9-t, hiszen holnap meghallgatás (habár Junho nem akarja...).

A házba belépve az ismerős Kim rezidencia tárul elém.
- Oh, szia, Ari! - kezdi a barátom anyukája.
- Csókolom, Mrs. Kim! Remekül néz ki ma este.
- Még mindig olyan aranyos vagy! Esetleg teát?
- Igen, legyenszíves.
- Ahh...csak nem a kicsi Jeon Arit látom?  - nevetgél magában a pasim apukája.
- De, Mr. Kim. - mosolygok rá. - Junho?
- Mindjárt jön! - mondja az édesapja.
- Pontosabban most! - jelenik meg ingben a barátom. - ÚRISTEN! Jól látom, hogy fehérben vagy?!
- Hát, igen. Ennyire rossz?
- Dehogyis!!!! Épp ellenkezőleg! Nagyon jó és gyönyörű vagy benne!

Ekkor ajtócsapódást hallunk. Belép egy úr, mögötte egy szép nő, a végén pedig egy srác.
- Park úr! -  nyújtja a kezét először a pasim apja.
- Kim úr! - az pedig megrázza.
- Ő lenne a feleségem. - mutat a barátom anyukájára. - Ő pedig a fiam, Junho. - mutat most az említettre. - Mellette pedig a barátnője, Arissi.
- Rendben. - hajol meg Park úr. - Ő a feleségem, ő pedig a fiam Jongseong. 
- Oké. Akkor a gyerekek menjenek a fiam szobájába, mi pedig induljunk a tárgyalószobába! - szólal meg Kim úr.
A barátom szó nélkül indult a szobába. Mi az ismeretlen fiúval pedig rögtön a pasim után. 
- Mit csináljunk? - kérdezi ez a Jongseong.
- Nem tom - jelentem ki.
- Esetleg megismerhetnénk egymást? - gondolkodik hangosan Junho.
- Ez jó ötlet. - ért egyet az amerikai és én is leokézom egy bólintással. 
- Ki kezd? - Park-kal mindketten pislogunk rá nagyokat, ami annyit jelent, hogy egyikünk se. - Jó, akkor én. Hát...Kim Junho a nevem, 15 éves vagyok, meg a rajz a szenvedélyem. Akkor folytasd te, Jongseong!
- Ahj...legyen. Jongseong Park vagyok, 15 éves és nagyon szeretek énekelni! - elámulok. Szereti a mély hangját? - Akkor Arissi, te következel.
- Jeon Ari a nevem, 14 vagyok és hát...szeretek rap-pelni.
- Komolyan szeretsz???? - csodálkozik az amerikai.
- Persze... - folytatnám, ha nem szólna bele Junho.
- Szeret, de soha nem foglalkozna vele. Nem lenne idol!
- Miért? Szerintem tök jó lenne! - örömködik a másik.
- De nem lesz az!!!
És kezdődik a veszekedés. 2 percig némán nézem a szőnyeget, de beleuntam a kiabálásokba.
- HAGYJÁTOK ABBA!!! A JÖVŐM AZ ÉN KÉRDÉSEM!!!!!! - sikítok fel.
- Bocsi, nem akartam, hogy ilyen legyél. Sajnálom. - hajtja le a fejét Park.
- Semmi baj. - mosolygok rá.
- DE IGENIS BAJ, ARI!!! HA IDOL LENNÉL VAGY AKÁR CSAK GYAKORNOK, AKKOR NEM TUDNÁNK KAPCSOLATBAN LENNI, HISZEN ALIG TALÁLKOZNÁNK!!! - sétál össze-vissza a barátom.
- Nyugodj le! Semmi baj sincs. - nyugtatom.
- De Ari, ez nem így működik! - fogja homlokát a pasim.
- Junho, figyelj ide! Ez az én életem és igenis meg fogom próbálni holnap a meghallgatást! - magyarázom neki. Na, ekkor elfogy a türelme, kiront a szobából. Ránézek Jongseong-ra és ő is rám. Közelebbről megnézve gyönyörű szemei vannak.
- Arissi... - kezdi.
- Ne hívj, Arissi-nek. Elég az Ari, sőt tökéletes! - vágok bele a beszédébe.
- Rendben, akkor Ari...ez a Junho mindig ilyen?
- Nem gyakran. Általában nyugodt és aranyos. De ha felhozom az idol témát, egyből ilyen lesz.
- És ez nem zavar?
- Hát azért nem mondom, hogy oké, de még így is iszonyúan hálás lehetek, hogy ilyen pasim van...
- Ez nem is igaz! Sokkal helyesebbet, meg kedvesebb embert érdemelsz.
- Nem is ismersz. Akkor meg honnan tudod?
- Jó emberismerő vagyok. - nevetgél. Csatlakozom a röhögéshez.

A vacsorát nem mesélném el. Az egész csöndben telt el.
- Anya, mennem kell! - szólalt meg az étkezés végeztével Junho. Óriás szemekkel nézem, ami tudja jól, hogy azt jelenti, mivan?! - Egy haverom most írta, hogy segítenem kell egy dologban.
- De akkor mi lesz velük? - mutatott Mrs. Kim az amerikai fiúra és rám.
- Meglesznek! - tudta le a barátom ennyivel.
- Hát jó, fiam. Menj csak! - bólint édesanyja rá. Mi Jongseong-gal egymásra nézünk. Fejét a nappali felé dönti, én meg bólogatok, hogy mehetünk oda.

A puha kanapéra mindketten leülünk, egymással szemben. 1 percig némán vagyunk kínos csöndben.
- Amúgy...elmeséled, hogy jöttetek össze Junho-val? - kérdezi. Furának tartom a kérdést, de úgy döntök elmondom neki.
- Igazából a 2 éve vagyunk együtt, az az hetedikesek voltunk, amikor az egész történt. - bólint a srác, hogy beszélhetek tovább. - Anno aegyo voltam nagyon, de tényleg nagyon. A hajam mindig 2 copfban volt, meg állandóan rózsaszín cuccokban voltam. Junho-t hat éves koromtól ismerem, mint évfolyamtársamat, de soha sem beszéltünk, mert nem érdeklődtünk egymás iránt. Ezután egy napon, szeptember 19-én történt, hogy szerelmesek lettünk.
- Folytasd! - mondja a fiú.
-  Sétáltam a folyosón, amely üres volt, mert az óra tartott. Ballagtam a mosdóba, de valaki fel akart buktatni, mert ki volt borítva szappanos víz. Mint később megtudtam Junho-nak az egyik nagy fanja volt, aki ezt tette. Szóval a történetre visszatérve elcsúsztam, de csak MAJDNEM. Elkapott engem Junho. A szemembe nézett és azt vizsgálta vagy' 3 percig. Egyszer csak az ajkamra tapadt, amit nem értettem, de persze viszonoztam. Junho már akkor nagyon népszerű volt, ahogy most is, de akkoriban a lányok ölni tudtak volna, hogy akár csak hozzájuk szóljon. Na és utána valaki ezt lefotózta, mármint azt, hogy csókolózunk, feltette a suli oldalára, illetve minden más közösségi média felületre, amelyen a suli tanulói fent voltak. Mindenki azt pletykálta, hogy együtt vagyunk. Az összes csaj kiakadt és a srácok szerint pedig jobbat érdemeltem volna. De nem érdekelt senki véleménye se, de szerencsére Junhot se. Mindenkinek mondta, hogy igenis mi együtt vagyunk, ami először meglepett. Nagyon is. Ezután folytattam vele egy beszélgetést, amiben megegyeztünk, hogy oké, legyünk egy pár. Azóta ilyen a stílusom és teljesen kiismertük a másikat. Röviden és tömören ez lenne a mi történetünk.
- Hűha. Ez egy szép sztori. Nagyon is.
- Köszi. - mosolygok. Utána elgondolkodtam...miért is mondtam el neki? Semmi köze hozzá. De úgy érzem hogy tudnia kell. De már miért kéne neki tudnia ezt? Na jó, inkább hagyom is.
- FIAM!!! - üvölt Park úr. - MEGYÜNK!!!
- Menjünk. - néz rám. Bólintok és megindulunk az előszobába. Integet Jongseong nekem és kimennek a házból.
- Te is mész, Ari? - kérdezi Mrs. Kim.
- Igen, köszönök mindent. Szép estét!
- Neked is, drága. - mondja a két szülő együtt, én pedig indulok haza a sötétben.

Hazaérve az első dolgom tusolni. Ezután az ágyam felé veszem az irányt. Látom, hogy jött egy értesítésem, Junho-tól.

Ari komolyan elmész a meghallgatásra?

Szia, igen.

De ne már! Tudod mit mondtam!!!

Hagyjuk ezt a témát.

Oké ha elmész szakítunk!

De Junho!!!!

Nincs de.

Kérlek ne csináld ezt.

Már pedig ez lesz.

Rendben jó éjt, szia!

Szia?

Dühösen lerakom a telefonomat. Nem hiszem el.
Álmos vagyok, szóval aludni fogok. A takarót teljesen magamra húzom és gondolkodok, hogy mi legyen. Végül úgy döntök elmegyek.

Reggel úgy kelek fel, hogy majdnem elájulok. Nem egy szokásos álmon vagyok túl. Sőt nagyon nem hagyományoson. Hangosan nyelek párat meg átgondolom mi volt ez az álom. Jongseong-gal voltam benne, csókolózva!!!! Mi a franc?!

A ruhatáramban kotorászok.  Végül erre jutok:

Egy egyszerű, óriási pulcsi, alá egy sort és egy csizma.  
- Apa, szerinted jó leszek így? - kérdezem, miközben megyek le a lépcsőn.
- Csodálatosan nézel ki, kincsem! - olvadozik apu.
- Hát jó...indulok, oké?
- Menj csak! - mosolyog rám.
- Szia! - lépek ki az ajtón.
- Sok szerencsét! Szia, kicsim!
Elindulok elég hamar. Vagyis még 8 sincs (7:26) és 8-kor kezdődik a meghallgatás.
Furcsa reggel a kihalt utcán sétálni. Ilyenkor aludni szoktam még általánosságban.
Meglátok egy párt, amitől egyből majdnem sírni kezdek. Nem tudom, mennyire nagy gond, hogy elmegyek erre a meghallgatásra úgy, hogy Junho megmondta, hogy ne. Kicsit félek, mert ezzel az egész kapcsolatunkat tönkretehetem. De meg kell csinálnom!!! Apáért, hiszen ő kért meg, Ms. Shin-ért, mert hátha megszabadul tőlem és persze magamért is, hiszen az idolság az álmom.

A művelődési központot meglátva úgy rohanok, hogy majdnem nekimegyek egy idős párnak. Bocsánatot kérek és futok tovább.
Az ajtót kinyitom (kicsit lihegve ugyan, de) magabiztosan. Nincsenek túl sokan, ami az én szerencsém. Fejemre rakom a fejhallgatómat és beindítom a Distric 9-t. Nem aggódok, hogy nem gyakoroltam eleget hiszen alapból is tudom a szöveget. Előttem egy szőke lány áll, aki a hangját próbálja tökéletesíteni. Talán Twice dalt énekel, de annyit hallok, hogy likey. Nem tudom, soha nem voltam once.

A sor nagyon gyorsan halad. Annyira, hogy 20 perce léptem be és már csak 3-an vannak előttem. Elől egy fiú áll a barátnőjével. Egyből eszembe jut Junho, és amit mondott a meghallgatással kapcsolatban. Majdnem elkezdek sírni, de nem engedem, hogy egy könnycsepp is elhagyja a szememet. Komolyan nézek fel a padlóról, amit eddig néztem és észreveszem, hogy a pár már nincs a sorban.
Körülbelül 15 másodperc múlva hallom hogy a biztonsági kiáltja, hogy következő!

Beengednek és a színpadra lépek. A zsűri szerűség 2 férfiból, meg 1 nőből áll.
- Jó napot, kisasszony. Nevet, kort, választott dalt szeretném hallani. - kezdi a hölgy.
- Jeon Ari, 14 múltam, Stray Kids: Distric 9.
- Rendben, kezdheti! - mondja a jobb oldali úr.
- Hajrá, sok sikert! - mosolyog a bal oldali férfi.

Meghallom a dal intróját. Lee Know rap-jét kezdem egész félénken. Hyunjin részét sokkal bátrabban kivitelezem, kisebb kézmozdulatokat is beleviszek. A refrént nehezen éneklem ki. Érzem, hogy hamis volt. Han rap-je eléggé megy, Changbin-ét meg nagyon élem, teljesen jól hozom a ritmust. A refrén megint kicsit nehézkes, de egy fokkal jobb, mint az első. Felix solo része majdnem, hogy tökéletes. Utána a rap-ek megint jók. Seungmin vokálja elmegy. És hát a végső refrén. Mindent beleadtam, de így is kicsit kevéskének érzem.
Vége lett. Nem állítottak le, de a jobb oldali úr ( aki elég komolynak látszik) úgy néz rám, mint aki utál. Ez nem túl pozitív.
- A magas hangoknál volt gond, viszont a rap kifogástalan volt. - szólal meg hirtelen a nő. - A tánctudása milyen?
- Hát ömmm... - zavarba jövök. Nem tudok táncolni.
- Nem is tudom. Nem hiszem hogy jó ötlet lenne felvenni gyakornoknak. - rázza a fejét a jobb oldali férfi.
- Tudsz valamilyen kpop zenének a táncát? - kérdezi a hölgy.
- Hát mondjuk...Love Shot az Exo-tól? - kérdezek vissza bizonytalanul.
- Jó lesz!!! Kezdd!! - mondja vidáman a bal oldali.

Nagy nehezen valahogy kivitelezem. A jobb oldali úgy néz rám, hogy mindjárt elájul olyan rossz volt. A nő kicsit eltakarja a szemét, mert túl sok információ érte. A bal oldali meg elkezdte velem táncolni.
- Ömmm...ez nem volt jó. - mondja őszintén a jobb férfi.
- Szerintem az volt! - mutat like-ot a bal.
- A rap-je nagyon-nagyon jó volt, szóval szerintem...oké. Felveszünk gyakornoknak. Mikor tudsz kezdeni? - kérdi a nő. Majd elájulok amikor ezt mondja.
- Ha kell, akkor én már hétfőn tudok menni! - mosolygok magabiztosan.
- Akkor legyen ez így. Szia! - köszön a nő. A bal oldali férfi integet, viszont a jobb oldalitól csak egy szemforgatást kapok.

Azonnal felhívom apát, hogy felvettek.
A beszélgetés után egy másik ember csörgette meg a telefonomat, név szerint Junho. Teljesen berezeltem, hogy most meg mi a francot csináljak. Nagy nehezen felveszem.
- Szia - mondom nyugodtan.
- Ari, kérdezhetek?
- Persze.
- Miért ugráltál kifelé a művelődési központból, ahol volt a meghallgatás?
- Hát ömmm...
- Megmondtam, hogy mi lesz!!! Nem tudunk fenntartani egy ilyen kapcsolatot!
- Az az most szakítasz velem?! - meredek le.
- Sajnos ezt kell tennem.
- De Junho, kérlek...
- Kérted volna magadat, hogy ne menj el erre a marhaságra! Sok szerencsét, Ms. Idol!
- JUNHO!!! - és leteszi. Sírva fakadok.

Lehet nem is kéne gyakornoknak lennem? De! Ez az álmom. Csak még keményebben kell edzenem. Menni fog! Sikerülni fog! Magabiztosan állok hozzá!

Először is bocsi a késésért! Nektek 2 hét volt ez a rész, de nekem 100 év 😂. De most itt lenne az utolsó háttértörténet és jövő héten kezdhetjük ténylegesen a könyvet.
Amúgy ez lett a leghosszabb. De szerintem megérte várni, mert bevallom, nekem is tetszik!
Legyen csodálatos napotok/estétek! 💜🥰🫰🏻