A függöny felgördült. Többé nincs titkunk, többé nem tagadhatjuk meg. Végzetes csapdába estünk. Talán ez büntetésünk a szerelmünk miatt. A fénypont pedig halál.

Bejutottam a rendezvényre, természetesen gond nélkül. Hiszen elég kedvelt az irodám a felső körben, szintén Martha Waney-nek köszönhetem. A vendéglista közepén tündökölt a nevem. Már Bruce és Jerome közös produkciójának vége volt és az ifjú milliomos már sétált is vissza Alfred-hez. Barbara egyből kiszúrt és szólt Jerome-nak aki, azzal a jól ismerhetetlen mosolyával egyenesen felém nézett.

-Most egy bátor, gyönyörű hölgy segítségére van szükségem.-nézett körbe majd vissza rám.- Meg is van, ott a vörös tünemény.-mutattál rám.

-Kérem fáradjon fel hozzám.-nyújtotta színpadiasan Jerome a kezét, elfogadtam és csókot nyomtál rá. -Szabad egy nevet?

-Léna Valeska.-feleltem jól hallhatóan.

-Miss Valeska, mondja Ön mivel foglalkozik?-kérdezted, de nem igen értettem mire a játék?

-Írok és a Black Widow szerkesztőség tulajdonosa vagyok.-válaszoltam

-Értem, remélem nem félős. Mert pár másodperc és élő céltábla lesz, de egy percig se aggódjon. Profi vagyok, a biztonság kedvéért. Van orvos a házban?- kérdezted nevetve.

Barbara a céltábla elé állított elmosolyodtam az előtörő emlékre. Mindig is szerettük ezt a játékot, nem féltünk egymás célpontjai lenni. Én végül az íj mellett állapodtam meg, abban lettem mesteri. Jobban illett hozzám mint a kés és most is itt álltok kikötözve és semmi másban nem bízhattok csak benned. Felemelted a kést és megvágtad picit az ujjad a közönség elé tartva. A népek hüledeztek, hat kés volt a tálcán. Egy: a bal lábam mellé ment. Kettő: a jobb könyököm alá. Három: a jobb lában mellé. Minden egyes kés után taps dukált. Négy, öt: szorosan a két oldalam mellé. Végül hat: a nyakam mellé. Furcsa, de egy cseppet sem féltem. Végig a tekintettembe fúrtad a sajátod. A tömeg sikongva ujjongott, mialatt kecsesen tartottál kezeidben élet és halál között.

-Hölgyeim és Uraim köszönjük meg gyönyörű segédemnek a mélységes bizalmát!-mondtad bársonyos hangon, megcsókoltad a kezem majd az arcomhoz hajoltál.

-Menj innen, Léna.-suttogtad.

-Nélküled nem.-mosolyogtam és elhagytam a színpadot.

A pokol pedig ezután elszabadult, a pincérnek öltözött vérebek kilőtték a csillárokat. Az elit vendégek rettegtek, pánik tört ki. Eljátszottad a szereped, felhívtad Bruce-t. Szegény fiú halálosan rettegett. Mikor Gordon és az emberei bejöttek még mindig játszottál. Teo feláldozott volna leakart szúrni mint valami állatott, nem akartak ellene tenni. Elsötétült minden, megtettem amit meg kellett...magunkért. Amit a töketlen rendőrök nem tettek lelőttem őt, Teo Gallavan-t. Meglepődve néztél gyilkos tekintetembe, elengedted a fiút. Barbara kihasználta a lehetőséget és elmenekült, Gordon pedig utána eredt. Sara Essen felfedte magát és csatlakozott hozzánk, bár elég erőtlen volt.

-Essen?-néztem rá teljes döbbenetben, apró mosollyal bólintott.

-Jerome egy eszelős, de jól játszik.-arca grimaszba rándult s keze már az oldalán volt.

-Jó buli volt, nem igaz cimbi?-vigyorogtál rá, szegény gyerek teljesen össze volt zavarodva.

A pisztoly kicsúszott a kezeim közül. A lábaim maguktól vittek a színpad elé hozzád. Alfred is igyekezett körül nézni a fiatal urát.

Egymás tekintetébe merültünk, a kezeid a derekamra csúsztattad. Én az arcod simogattam, mosolyogtunk egymásra. Lassan az orrunk összeért.

-Ha ilyen közel vagy nem biztos, hogy kibírom egyetlen csók nélkül is.- motyogtad halkan.

Tetszett, nagyon is tetszett amit mondtál. Mert én is így éreztem. Az ajkaim a tiedre simítottam. Mélyen és hosszan csókoltuk egymást. Kurvára nem érdekelt semmi csak a selymes nyelved ahogy az enyémmel táncolt. A rettegés ami felemésztett, hogy elveszíthetlek. Az ami igazán pusztító.

A közönség elcsendesült. Nem hallunk semmit. Nincs tapsvihar. Senkinek sincs hozzá fűzni valója. Nem tudjuk mi lesz, de azt igen, hogy nem vállunk el. Ezért vagyunk még mindig csókban összeforrva.