Elkezdődött. A része lettél. A sötétségben, lángok és vérben ázva nevetsz önfeledten és nem tehetek ellene. Nem csinálhatok semmit, hogy más legyen. Csak kitarthatok, mert megígértem neked. Mert sohasem fordítanék hátat neked. Még ha a fényt hagyom magam mögött.

Yelen rohant be az irodában mintha az élete múlna rajta. Nem értettem míg be nem kapcsolta a tévét, ahol élőben közvetítették az Arkham-i szöktetést követő takarítását. Képpel együtt mutatták be a szökevényeket sokkolt mikor megláttam, hogy szerepel köztük a bátyám is.

-Most mi lesz Léna?-kérdezte aggódva.

-Nem tudom. Yelen igazán nem tudom. Menj haza nyugodtan, én is így teszek majd.

Sóhajtottam szomorúan. Jerome mibe keveredtél? Yelen megölelt és elment. Gondterhelten feküdtem le az asztalomra, erőt vettem magamon bár a lábaim nehezen bírtak, de elvonszoltam magam és bezártam az ajtót. Nyugtalan gondolatokkal temetkeztem bele a munkába. Csodák csodájára alig 3 órán belül James Gordon és Harvey Bullock nyomozó jöttek el az irodába.

-Nézzék nyomozók mielőtt elkezdenek millió egy kérdéssel sorozni, fogalmam sincs hol lehet a bátyám. És nem vette fel velem a kapcsolatot.-dörzsöltem meg a homlokom gondterhelten.

-Miss Valeska, nézze még ha fáj is beismerni a bátyja nem százas.- közölte szárazon Bullock, én pedig Jim-re néztem.

-Már tudjuk, hogyan kellett a gyerekkorukat tölteni és természetesen megértjük milyen sebeket hagyott ez, de kérem ha Jerome felvenné Önnel a kapcsolatot értesítsen.

Gordon halál komolyan gondolta amit mondott. Ez egyszerre volt aranyos és hihetetlenül naiv.

-Nekem csak Jerome van nyomozó. Én csak azt akarom, hogy éljen és biztonságban legyen. Azt, hogy szabad emberként élhessen. Ha bűn is amit tett, akkor sem tudok rossz dologként tekinteni a ribanc halálára.- vontam meg a vállam.

-Mi lesz ha Önnel is így jár el kisasszony?- dörzsölte meg szakállát Bullock, ezen elmosolyodtam.

-Nem ismerik, engem sohasem bántana. Ahelyett pedig, hogy engem zaklatnak azt kerítsék elő aki ezt az egészet így alakította ki. Mert ugye ezt valaki kívülről tette. Vagy talán görgessem én fel az ügyet?- mosolyodtam el.

-A viszont látásig Miss Valeska.- mondta sértődve Gordon, Bullock pedig elkeseredve bólintott.

Idegileg teljesen hulla voltam, elővettem a zárható fiókomból egy üveg bort amit talán két hete kaptam egy hálás írómtól. Kiöntöttem egy nagy pohárral és visszakapcsoltam a tévét. Az asztalra köptem amikor megláttam a hírt.

Az öt szökött Arkham-i bűnöző elrabolt majd ledobott hat munkást az Gotham bulvár épület tetejétől a következő szót kirakva "MANIAX!". A szám elé kaptam a kezeimet. Nem lehet, Jerome nem tenne ilyet.

"Porig akarom égetni, sétálni a hamuban, veled Léna."

-Ó Jerome.- suttogtam az üres irodában, patakzó könnyekkel amíg meg nem csörrent a telefon.

-I..igen? Black Widow szerkesztőség.- próbáltam értelmes hangszínt magamra erőltetni.

-Léna, itt Teo Gallavan. Most láttam a híreket, tudom nem érthettem min megy kegyed át viszont szeretném ha tudná én bármikor szívesen átsegíteném az ilyen esettekben mint jó barátja. Elég bizalmaskodónak hangozhatok, de komolyan gondolom.

-Nincs semmi bajom Teo, csak jól esne egy ital.- fújtam ki a levegőt.

-Önért mehetek és nálam ihatunk, szeretném egyúttal bemutatni a húgomnak. Ha megfelel?

-Rendben, akkor várom.- bontottam a vonalat és a maradék bort lehúztam majd feltakarítottam a kiköpött bort.

Gallavan-éknél:

-Jerome, most beszéltem a húgoddal.

A vörös felkapta az asztaltól a tekintetét. A szürkéskék íriszek amik őrültet árasztottak most egyszerre voltak kérdők és aggodalmasok. Kezei megfeszültek a katana markolatán.

-Mégis mi köze az édes Lénához.

Kérdezte sziszegve ami Teo és Tabita arcára mosolyt csalt. Tetszett nekik a vörösben tomboló őrület ami egyik pillanatról a másikra eltűnt Léna hallatán.

-Nyugalom sztárom, semmi mély dolog. Csupán pont annyira kedvelem a gyönyörű hölgyet mint téged. A hangja nagyon zaklatott volt, láthatta a híreket.

Jerome arcán halvány sajnálat futott át, nem azért mert sajnálta azokat az áldozati birkákat hanem mert nem tudta Léna miként tekint rá eztán. Bár hamar nyugalom telepedett rá, arcán széles mosoly jelent meg. Hiszen Léna megígérte, hogy mellette lesz. A pokolba is alá száll az angyala érte.

-Meghívtam ide, hogy megbeszélhessétek ezt.

Mosolygott Teo, de Jerome homlokát ráncolta.

-De akkor megtudja, hogy ti álltok a dolgok mögött. Akkor vagy nem mehet el vagy meg kell haljon nem?

Kérdezte Jerome miközben kezei újra megfeszültek a katana markolatán.

-Sosem beszélne erről mert téged Jerome mindennél jobban szeret. Hezitálás nélkül zárja el a bűntudatot, a sajnálatot, a becsületet, csak is miattad. Amíg te jól vagy addig nem beszél.

Jerome-ból kiszállt az összes feszültség és újra jó kedvel falatozott.

-Ez nagyon érdekes, angyali mosollyal ölsz ártatlanokat puszta szórakozásból. Mégis ha a húgod a képbe kerül, bárkit a saját vérébe fojtanál ha ezzel őt véded. Akár azt is aki hisz benned.

Nevetett fel Tabita, Teo pedig várta Jerome reakcióját.

-Léna a mindenem, az egyetlen.- morogta, Teo elégedetten felkapta a slussz kulcsot és megveregette Jerome vállát.

-Tedd rendbe magad és szobádat, kétlem hogy elmenne ma már mellőled.

Léna, drága Léna vajon hogyan emeled rám ezek után ártatlan, hatalmas tekinteted? Nem hazudnál nekem ugye? Nem hagysz magamra? Nem értem, miért remeg így a mindenem?