Mit tehettem volna? A testvérem. A másik felem. A menedékem. Senkinek nincs joga elítélni.

A világ egy kibaszott vicc. Mióta tudja Gotham, hogy Jerome Valeska kishúga vagyok az is megállít aki éveken keresztül csak elsétált mellettem. Te vagy annak a cirkuszi srácnak a testvére? Én pedig büszkén rávágok egy igent. Érzelmileg kiakaszt, de az üzletnek jót tett. Pár nagyobb szerkesztő is megkeresett. Nem-e megírnám a gyerekkorunkat. Hogy éltem meg stb. Milyen volt Jerome, az anyám. Mit gondolok anyám tényleg ezt érdemelte és bla bla bla.

Yelen persze megkért, hogy részletesen meséljek el mindent. Nem marasztal el semmiért. Nem tartja abszurdnak azt, hogy egyből léptem amint értesültem az esetről. Ebédszünetben pedig elmentem a gyerekkorom poklába a Haly's cirkuszba. Nem érdekelt senki sem a társulatból. Csak Jerome kedvéért jöttem el. Meg persze az albumért. A kocsi bűzlik a ribanc parfümjétől. A ruháit összepakoltam és feltúrtam az egész kocsit mire megtaláltam az albumokat. Kettő volt egyben róla és az öcsénkről voltak képek. A másikban rólam és Jerome-ról. Talán négy kép volt amin mind a hárman együtt vagyunk. Az összes képen én vagyok középen. Bár már akkor látszott kifelé húzok vagy inkább az, hogy az öcsénk.., Jeremiah elkülönül tőlünk. Bepakoltam a kocsiba indulásra készen, páran csak néztek, de a porondmester oda jött.

-Szervusz Léna. Csodálatos hölgy lettél. Sajnáljuk édesanyád.

Az öreg őszinte arca meg nevettetett.

-Köszönöm. Én nem sajnálom, merem állítani, hogy a legfelszabadítóbb érzés volt látni ahogy elföldelik.

Mosolyogva szálltam be a kocsimba és elindultam. Ez putri érdekel legkevésbé és hogy ezek a bazári majmok mit gondolnak.

Péntek délután már csak piheni szoktunk vagy készülődünk a következő hétre. Leültünk egy kávé mellé és elkezdtük átlapozni az albumokat.

-Annyira aranyosak vagytok. Ö Jerome, a szemüveges pedig...

-Jeremaih Valeska, az öcsénk. Ö volt Lila mindene.

-Olyan kicsik voltatok, de már itt is látszik mennyire rideg irántatok.

-Sajnos, pedig csak 4 évesek voltunk. Ö sosem akart velünk lenni, kizárólag a saját világával volt elfoglalva.

-Anyutok mindig ilyen volt veletek?

Szomorúan lesütöttem a tekintettem, aztán kicsit nevettem.

-Lila, csak saját magával törődött. Ha volt benne bármi anyai szeretett azt csak Jeremaih kapta. Mi soha, velünk azok az idősebb lányok foglalkoztak akik nem akartak gyereket, de szerettek anyukásat játszani.

-Tudod, nálunk talán nem lett volna baj. Viszont apám függő volt, de anyámat se kellett kitenni az esőre.

-Elbaszott egy világ.

Egy képet nézegettem, ahol Jerome fekete rövid nadrágba van, fehér pólóval a fején egy nagy cilinder, galambbal a kezében. Mellette állok totál habos babos piros ruciban, a hajam kettő copfba volt begöndörítve. Szélesen mosolygunk, mind két kezemmel Jerome felé mutatok. Teljesen elérzékenyülök.

-Helyesen cselekedtél.

-Én is így érzem.-mosolyogtam.

Az Arkham őrültek nyüzsgésétől volt hangos. Bár Jerome feltalálta magát, de mióta újra látta Léna-t a bárminél jobban vágyik ki a szabadságba. Nem tagadta, kegyetlen magányos volt miután a drága nagybácsijuk elvitte őt. De tudta, hogy akkor hálával tartozott annak a szemétnek. Léna ha még egyszer olyan verést kap lehet, hogy belehal és Ö mit kezd utána magával. Tényleg véglegesen magára maradt volna. Mikor meglátta a kihallgató szobában. Olyan érzelmek törtek fel benne mint mikor együtt voltak. Őt nagyon szerette, de senki mást. A pápaszemes elfordult tőlük, nem akart igazán a testvérük lenni. A saját vérük. Léna volt mindig vele, ha a ribanc megakarta verni akkor mellé állt és fordítva is így volt. Rózsaszín ajkai széles mosolyra húzódtak. Még mindig eper illata van és a nagy barna tekintette teli van szeretettel. A kurva mindig azt mondta, hogy egy szörny, hogy senki sem tudja szeretni. Léna mégis szereti. Ezért az egy dologért hálás. Az Ő drága, kis angyala. Aki hamarosan bejöhet végre látogatóba. Aki mostantól mindig mellette lesz.

Léna vajon tényleg a legvégsőkig mellette lenne? Tényleg a pokolba is alá szállna érte?