Sajnáltam mindent amit úgy éltem meg, hogy te nem voltál velem. Az első parti, balhé. Szerelem ami miatt sírhattam volna a vállaidon, de engem elkerült.

Reggel hatalmas gombóccal a torkomban készülődtem az Arkham-ba. Hihetetlenül vártam már ezt a napot. Kellett pár nap mire engedélyezték, hogy hetente egyszer bent lehessek egy órát. Mivel telefonálni tilos a raboknak így levelet írtam Jerome-nak. Nem csalódtam mikor a válasz egy hatalmas mosolygós fej volt piros zsírkrétával. Őszintén lövésem nem volt mit vihetnék be neki amit engedélyeznek. Díszeket mindenképpen raktam és csináltattam másolatot azokról a képekről amiken csak mi ketten vagyunk. A ruhákba csak annyit tehettem, hogy trikót, alsóneműt és zoknit vettem körülbelül két hétre valót. Az egyik asszonyt pedig megkértem, hogy hetente mosson ki rá. Nem kellett sokat győzködni. Elég volt annyi hogy a lányát felvettem hozzánk mindenesnek, ezzel ott hagyva az intézetet. Út közben vettem Jerome-nak török mézet, remélem még szereti. Kicsinek mindig ezzel tömte magát, aztán meg nekem kellett kimosdatni.

Arkham-ban.

-Léna Valeska vagyok.-mutattam a beléptető kártyám az őrnek.

-Vártuk már hölgyem. A hetes terembe várjon, ott a folyosó végén.

Néhány perc volt csupán és Jerome már ott is volt. Undorító fekete-fehér csíkos ruhában amin a szíve felet vörös anyagból rá lett varrva, hogy C-198. Mintha elvennék a saját identitásukat. Mindent ami egyedivé teszi az embert. Basszák meg. Felálltam körbe néztem, de ne volt rajta semmi sérülés. Megfogta a kezeim, kicsit szorított rajtuk és széles mosollyal az ajkaihoz emelte őket.

-Nincs semmi bajom. Ne legyél már ilyen "anyáskodó"-kuncogott.

-Nem vagyok az, de ha úgy is van akkor felhatalmazom magam, hogy az lehessek veled szemben.-csaptam a kezeim a derekamra.

Hangosan nevettél és erősen magadhoz öleltél, percekig így csüngtünk. Leültél az asztalra én pedig melléd csúsztam a türkizes színű albummal a kezemben. Lassan kezdtük lapozni. Mindegyik képhez nagyon szép és jó emlék kapcsolódott. Lágyan elmosolyodtál, azon a képen ami nekem is a legkedvesebb.

-Amikor bűvészest játszottunk mindig azt mondtad neked van a leggyönyörűbb segéded.-csavargattam egy hosszú tincset a hajamból.

-Most is így gondolom, sőt még gyönyörűbb vagy mint akkor.- nyomtál csókot az arcomra.

Megmutogattam a ruhákat és a díszeket. Amiket kicsit abszurdnak tartottál egy ilyen helyre, de láttam rajtad, hogy jól estek. Egy pillantásod amit elkaptam olyan ismeretlen volt. Ez előtt sohasem láttam.

-Léna, bármit teszek, bármivé válok te ott leszel mellettem?

A hangod komoly volt ami nem jellemzett sosem. A széken ültél lazán az asztalra könyökölve. Odasétáltam neki támaszkodtam az asztalnak.

-Mire készülsz?-kérdeztem suttogva.

Felálltál, a kezeim mellé helyezve a kezeid. Az orrunk hegye összeért, a szívem hevesen vert. Olyan gondolatok cikáztak a fejemben amelyek nem illenek hozzánk. A szürkés kék íriszeid úgy ragyogtak mint egy féktelen fenevadé. Még sem éreztem félelmet. A puha arcod súrolta az enyémet. Halkan, lassan tagolva súgtad meg. Az őr lépet be.

-Lejárt az idő, hölgyem. Sajnálom, de be kell tartanunk a szabályokat.

Az arcomba néztél, szédületes, önfelet, gyermeki mosollyal. Az ajkam beharaptam és bólintottam. Gyors puszit nyomtunk egymás arcára. Egy másik őr visszakísért, aki pedig ott maradt annak diszkréten a kezébe adtam egy 50-est.

-Kérem vigye a csomagokat bátyám szobájába.

-Természetesen Miss Valeska, még valamit óhajt? Bármiben szolgálatára vagyok.-vágta zsebre a pénzt.

-A pszichológus, aki elvégezte a vizsgálatot. Jelenleg itt tartózkodik?

-Nincs, de ha a testvére kartonjára kíváncsi akkor bemehetünk.

-Hálás lennék, George.-lestem gyorsan le a nevét.

Bementünk az irodába és szerencsére ott volt az asztalon. A lényeget kerestem, amit vastag betűkkel volt kiemelve : Gyilkos, szociopata, eszelős, szadista, őrült, szörnyeteg. Nem számít neki az emberi élet. Örömét leli a pusztításban. Egyedül a húga, Léna Valeska iránt képes igazi érzéseket táplálni. Fontos a számára a lány hogy léte.

Kicsit kiakadtam a látottak alapján. Túlzásnak tartottam, mert bár nem voltunk angyalok de nem is csináltunk semmi olyat ami normálatlan lenne. Lila tényleg ennyire tönkretette Jerome-ot? Amit pedig mondott. "Porig akarom égetni a világot. A hamuban sétálni, veled az oldalamon Léna."

Nem hagyhatom magára. Nem hagyhatom, hogy az legyen belőle amit mindenki mond. Mellette maradok.