07:35-kor már rengetegen voltak a suliban. Mindenki a párját kereste. Az embereket kerülgetve, nehezen, de a szekrényemhez értem. Kinyitottam a szekrényemet, majd a papírt kezdtem keresni, amit meg is találtam. Megfogtam, nyolcas, nyolcast kell keresnem!

-Jiminie! Milyen számot kaptál? -jön ide Jun, a 11.-es barátom.

-Szia Jun! Nyolcasat kaptam és te? -kíváncsiskodok.

-Akkor nem te vagy a párom. Én a tizenhatosat kaptam. Na, akkor keresgélek tovább. -egy gyors ölelés után elment keresni, én is így tettem.

[Idő ugrás, az utolsó óra előtti szünet]

Még mindig nincs meg a párom! Nem találom! A szekrényeknél megláttam egy srácot, elég helyes. Megkérdezem tőle, mit veszíthetek?

-Szia! -megyek oda.

-Hello. -néz rám kíváncsian.

-Neked hányas számod van?

-Nyolcas.

-Ühm, te vagy a párom. -mutatom neki a papíromat.

-Szóval rosszul dobálták be. Cseréljünk valakikkel. -sóhajt egyet.

-Maradhat ez ígyis, nem? -nézek rá.

-Bocs, de nem vagyok buzi. -mondta, majd becsukta a szekrényét és elsétált pár sráchoz.

Mit is gondoltam? Ez hülyeség! Össze gyűrtem a szívet, majd a kuka felé dobtam. Nem talált bele, ezért a földön maradt. Szerencsétlen vagyok? Igen. Bementem az utolsó órámra.

Jungkook szemszög

Amikor eljöttem attól a Törpétől, láttam a csalódottságot rajta. A haverjaim dumáltak, de én nem szóltam bele a beszélgetésbe. A srácot figyeltem észrevétlenül. Láttam, hogy össze gyűrte a szívet és ki akarta dobni. Szegény srác. Lehet, picit bunkó voltam vele, pedig nem is csinált vagy tett semmi rosszat ellenem. Becsengettek, beültem az utolsó órámra. A tanár két oldalt íratott velünk a füzetbe. Az órát figyeltem a falon, közben a füzetembe firkálgattam. Amikor meghallottam a csengőt, elpakoltam a 9.-es könyveimet és kimentem a teremből. Úgy döntöttem, hogy megkeresem azt a srácot. Bepakoltam a szekrényembe, majd a fiú keresésére indultam.

Már egy húsz perce vége a hatodik órának, de még mindig nem találom. Lehet haza ment. Már kezdtem feladni, amikoris megláttam őt a 11.-es Junnal. Megvan! Végre! Elindultam feléjük.

-Sziasztok. -állok be eléjük.

-Ő volt a párod? -kérdezte Jun.

-Ja, de elutasított. -ránt vállat hanyagul, de az arcán ott virít a szomorúság.

-Hogy hívnak? -nézek a Törpére.

-Jimin, Park Jimin. -néz rám.

-Én Jeon JeongGuk vagyok, de szólíts csak Jungkooknak. -mutatkozok be én is. -Figyelj, nem lenne kedved a délutánodat velem tölteni? -vakargatom a tarkómat.

-Miért? Nem vagy buzi. -forgatja a szemeit.

-Ne haragudj, hogy bunkó voltam. Ha már, nem is vagyok meleg, attól még barátkozhatunk, nem? -kérdeztem bizonytalanul.

-A Valentin nap nem arról szól, hogy barátkozzunk egymással. -makacskodik.

-Akkor tudod mit? Eljösz velem egy randira? -adom be a derekamat.

-Nem. -mondja flegmán, majd elfordult tőlem.

Az állam a földet súrolta. Az előbb még randizni akart velem meg minden, most meg vissza utasít!

-Mert? Miért nem? -kérdeztem pár másodperc után.

-Nem vagyok hajlandó olyannal randizni, aki bunkó, homofób és hetero! Nem fogom hagyni, hogy kihasználj és játszadozz velem! Nem fogom olyanban reménykedni, ami eleve lehetetlen! -mondja mérgesen. -Szóval, kössz. Nem kell kényszerből vinned. -morog. Komolyan ez a srác! Agyon tudnám csapni egy ásóval.

-Hisztis picsa. -csúszik ki a számon. Ahogy látom rosszul esett neki, amit mondtam. -Vagyis, ne- -a szavamba vágott Jun.

-Fogd be a pofád és húzz innen, amíg szépen mondom! Nem kell Jimint még egy idiótának sértegetnie és bántania! -morgott agresszívan. Úgy néz ki, mintha bármelyik pillanatban nekem ugrana. -Tán süket vagy? Menj innen! -indult meg felém.

Mielőtt ide érhetett volna Jun, Jimin elkapta a karját. Értetlenül nézett a Törpére.

-Hagyjad, ne foglalkozz vele. -néz rá szomorúan. -Nem érdekel, menjünk.

-Rendben Minie. -felém fordult Jun. -A közelébe ne merj menni, vagy kinyírlak, értetted? -egy aprót bólintottam.

Ez követően itt hagytak egyedül az aulában. Egy nagyot sóhajtva elhagytam az iskola területét. Ahogy sétáltam haza felé megpillantottam Jimint, egyedül, a túloldalon. Itt a lehetőség! Körbe néztem az úttesten és át rohantam hozzá.

-Szia Jimin! -szaladok mellé. Megszeppenten nézett rám.

-Hello. -nem nézett rám, csak ment tovább.

-Nézd! Ott egy cukrászda! Üljünk be oda! -a karjánál megragadva vonszoltam szegényt magam után.

-Tessék? -kérdezte szegényem megszeppenten.

-Arra gondoltam, hogy megehetnénk egy-két sütit.

-D-de, miért velem? -kérdezte zavartan.

-Mert a párom vagy és együtt töltjük a napot! -mosolyogva behúztam a cukrászdába.

Na, akkor indulhat a délután!