-Végre itt a kislányom.- ölelt magához apa, anya pedig azonnal leragadt az első unokájánál. A szüleim most először találkoztak a három hónapos unokájukkal.

-Annyira hiányoztál.- ölelt meg anya is.

-Sziasztok.- jelent meg Max.

-Hát itt a jövendőbeli világbajnok.- ölelte meg anya, majd apa is kezet fogott vele. A szüleim mindig diplomatikus emberek voltak és ez most sem volt másképp, mikor Lewis és én nem álltunk szóba egymással. Nem kedvelték kevésbé Maxet vagy Katherinát. Kihátráltak a sztoriból, de a szüleim Maxnek is ugyanúgy szurkoltak mint a saját fiuknak.

-Remélem.- mosolygott Max, majd meglátta, hogy Lewis a távolból figyel minket.- Akkor én most megyek.

Nem érződött, hogy gúnyból vagy haragból lépett volna le. Tiszteletben tartotta, hogy a Lewis ugyanannyira apa fia, mint amennyire én az ő lányuk vagyok. Nem akart problémát és jobbnak látta ha ennek érdekében magunkra hagy minket.
Lewis vette a célzást és amint Max eltávolodott elindult felénk.

-A kedvenc rajongóim.- ölelte meg apát, majd anyámat is.

-Hogy van a világbajnokunk?- csapkodta meg a vállát apa, nekem pedig mosolyt csalt az arcomra, hogy mind a két fiút annak tartják.

-Izgul.- nevetett Lewis, majd rám nézett és egy aprót mosolygott.

-Itthoni terepen illik nyerni.- cukkoltam és most az egyszer nem kezdtünk veszekedni, ő is csak elnevette magát.

-Igyekszem.- bólintott, majd Katherina jelent meg Daisy kezét fogva.

-Diana. Megtennéd, hogy magunkra hagysz minket?- "köszöntött" engem elsőként.

-Tessék?- fordult felé anya, egy arcára fagyott mosoly kíséretében.

-Dianahoz beszéltem.- mordult rá, mire azonnal fel ment bennem a pumpa.

-Katherina.- szóltam rá.- Az egy dolog, hogy velem problémád van, de hozzá válogasd meg a szavaidat.

-Fogd már be.- forgatta meg a szemét.- Éppen beszélgetni szerettem volna az apósommal.

-Vagyis persze velünk.- próbálta lágyítani a helyzetet apa.

-Nem. Azon kívül, hogy a mostoha anyja, semmi köze Lewishoz.- rázta a fejét Katherina. Borzasztóan idegesített, hogy úgy beszélt anyámról, mintha jelen sem lenne.

-Szerintem mi most megyünk.- karolt bele apám, a kővé dermedt édesanyámba és egy szúrós tekintettel a bátyámra pillantott.- Majd később beszélünk.

Apa Nathan babakocsiját maga előtt tolva intett nekem is, így követtem őket magára hagyva a Hamilton házaspárt.

-Minden rendben van Katherinával?- suttogta mikor már hallótávolságon kívül kerültünk.

-Fogalmam sincs. Eddig azt hittem csak Max a problémája, de mint most láttuk nem.- hajtottam le a fejem. Minden egyes alkalommal szomorúvá tett mikor veszekedtünk, hiszen mindig csak távolabb éreztem magamtól az egykori legjobb barátnőmet.

-Majd megnyugszik.- próbált továbbra is diplomatikus maradni, anya pedig még mindig csak maga elé bámult. Érzékeny lélek volt, így tudtam, hogy Katherina a lelkéig tiport azzal, hogy Lewist nem a fiának minősítette akit ugyanúgy szeretett, mintha egy lenne a sajátjai közül.- Mit szólnál, ha anyád és én vigyáznánk Nathanra, hogy kis időt tölthessünk vele amíg a verseny tart.

-Nyugodtan.- mosolyogtam rájuk, majd megöleltem őket és hagytam kibontakozni az unokájukkal.

-Ez lehetetlen.- nevetett Christian ahogy felé siettem.- Diana Hamilton Verstappen csatlakozik a Red Bullhoz. Ismét.

-Nos Horner. Kimenőt kaptam mára.- foglaltam helyet mellette, ami már hetek óta üres volt, hiszen nagyrészt a kisfiam mellett voltam.- A szüleim vigyáznak Nathanra.

-Nos. Akkor ideje újra versenybe szállnod.- mosolygott rám, majd néhány infót megbeszéltünk a többiekkel és vártuk a verseny kezdetét. Szerettem mikor itthon versenyeztek, egy kicsit mindig úgy éreztem én is a részese vagyok a szurkolás tárgyának, vagyis Lewisnak.

-Pole pozíció?- kacsintott rám Christian. Hatalmas győzelemnek éreztük volna, hogy Max hazai pályán tudja legyőzni a bátyámat és erre minden esélye is megvolt.

Sorban gyulladtak fel a lámpák, majd gyúltak ki. A futam elindult, Max jól kezdett, csaknem úgy mint Lewis.

-Gyerünk Max.- szorított mindenki a pályán lévő hollandnak.

Percenként előzték egymást, majd vissza, mikor a következő kanyarban minden annyira gyorsan történt, hogy fel sem tudtam dolgozni.
Christian idegesen kérdezte Maxet, hogy jól van- e, de csak teljes csöndet hallottunk amíg meg nem szólalt a mikrofonja. Csak nyöszörgött és hallatszott mekkora fájdalmai lehetnek. A könnyeimet szabadjára engedve pillantottam fel ahol Max apja idegesen markolta a korlátot.

-Menj.- suttogta Christian jelezve, hogy a kamera éppen engem vesz és az összes kivetítő a reakciómat vetítí.

-Piros zászló.- jelezték Checonak amitől még jobban eleredtek a könnyeim.

-Diana.- jelent meg Jos.- Szaladj a mentőhöz.

-Miért?- néztem rá értetlenül.

-Maxet kórházba kell vinni. Te menj vele én megyek autóval.- utasított.

Jos utasítását követve siettem a mentőautó felé, miközben a tv-ben láttam, hogy Max már kiszállt az autóból és két oldalról támasztva tartják.

-Látod én mondtam.- lépett ki elém Katherina.- Megérdemli.

-Neked milyen érzés lenne ha Lewis kórházba kerülne, ha a gyereked apja 300km/ órával belecsapódna a gumifalba? Tudod mit?- ordítottam végig.- Menj a pokolba Katherina.

A mentősök mint kiderült tudták, hogy megyek és engem vártak az indulással. A tenyerembe temettem az arcom és az egyik mentőápoló próbált nyugtatni, de tudtam addig nem leszek nyugodt amíg Max mellettem nem lesz. A szüleim küldtek egy SMS-t, hogy vigyáznak Nathanra én pedig hálás voltam nekik ezért.

Kinyitottak a hátsó ajtót és lenyitottak egy rámpát. Maxet még mindig két oldalról tartották.

-Di?- lepődött meg, majd felsétált. Leült a mentőágyra, majd elfeküdt rajta.- Minden rendben Kicsim. Jól vagyok.

-Biztos?- fogtam meg a kezét és csak bólintott.

-Hölgyem.- nézett rám az egyik ápoló, jelezve, hogy meg kell vizsgálnia Maxet. Elengedtem a kezét és hagytam, hogy megbizonyosodjanak róla minden rendben.

A kórházba az út éveknek tűnt, de mire beértünk Jos már egy széken ülve várt minket.

-Fiam.- lépett hozzá aki csak rámosolygott.

- Jól vagyok.

-Hála az égnek.- mosolygott vissza. Jos sokkal több ilyen esetet látott mint én és valószínűleg tudta nem lehet akkora baj.

Magunk elénk bámulva vártuk, hogy az orvosok végre mondjanak valamit a kivizsgálás során megtudtakról, de nagyon lassan haladtak. Elővettem a telefonom, hogy ránézzek a végeredményre és elképedve láttam a bátyámat ahogy önfeledten, égbe emelt karokkal ünnepli az első helyét, amíg az egyik kollégája, a sógora miatta kórházban van. Jos felé fordítottam a telefont aki csak mérgesen megrázta a fejét.

-Toto Wolf ne hívjon többé.- hunyta le a szemeit és láttam mekkorát csalódott most a bátyámban és az egész mercédesben

-Hölgyem. Uram.- lépett hozzánk egy nővér.- Bemehetnek.

Úgy pattantam fel mint akit puskából lőttek ki és azonnal Max nyakába ugrottam.

-Di.- nevetett.- Ez kicsit fáj.

-Oh. Sajnálom.- engedtem el és végig néztem rajta mintha ellenőrizni akartam volna minden rendben van e rajta. És minden a legnagyobb rendbe volt.

-Nem akarlak megzavarni titeket, de szerintem jelezni kéne, hogy jól vagy.-szólalt meg Jos és igaza volt, hiszen egy világ várta a fejleményeket Max állapotáról. Jos Max mellé állt és csináltak egy képet amit kirakhattak.

-Nat?- ijedt meg kis idő múlva Max.

-A szüleimmel van.- simítottam meg a vállát, miközben lassan sétáltunk kifelé a kórház fehér falai közül.

-Akkor jó helyen van ott.- lépkedett kicsiket.