-Alig várom, hogy Luka nagytesó legyen.- hallgattam Victoria pocakját, aki immár a második babáját várta.

-Nekem mondod?- nevetett, majd felültem, hogy egymással szembe legyünk.

-Azt is, hogy Nathan nagytestvér lehessen.- mosolyodtam el.

-Úgy érzed bírnád egyszerre két kicsivel?- simogatta a pocakját.

-A fene se tudja.- nevettem el magam, majd komolyra váltottam az arcom.- Viszont amilyen nehezen Nathan összejött, a következőre is várnunk kell.

-Az élet néha meglepetéseket szül.- mosolygott rám.

-Legyen úgy.- álltam fel.- Na de nekünk mennünk kell.

-Kivigyelek a reptérre?- állt fel ő is.

- Köszönöm, de Sophie kivisz minket.- emeltem fel Nathan babahordozóját.

-Anya itthon van?- lepődött meg.

-Nem sokáig.- válaszoltam.- Hé. Miért nem jössz ki velünk a reptérre.

-Igazából miért ne?- mosolyodott el.- Luka úgyis az apjával van.

-Akkor indulás. Anyukád lent vár.- intettem a fejemmel. Vic összeszedett néhány dolgot és velünk tartott a reptérre, ahonnan Nathan és én egyenesen Olaszországba utaztunk a futamra.

-Majdnem elkéstetek.- nevetett Nadia.

-Nos. Nem sokon múlt.- siettem el mellette.- Az új bébiszitter?

-Az emeleten.- mutatott fel, mire bólintottam.

-Akkor felviszem Nathant.- indultam el. Mióta Lando és Nadia hivatalosan is egy pár, úgy döntöttünk neki is a barátja mellett a helye, így felvettünk valaki mást.

A futam már elkezdődött mire leértem. Túl sok mindent kellett elmondanom az új bébiszitternek.

-Itt vagyok.- vágódtam le Christian mellé.

-Már azt hittük nem is jössz.- mondta rám sem pillantva. A futam fontos volt, és most, hogy végre Kat és én is jól kijöttünk úgy éreztem semmi akadálya annak, hogy boldog legyek. Egészen így is gondoltam a 26. körig.

-Ne.- takartam el a számat.- Jól vannak?

-Max?- kérdezte Horner, viszont válaszra már nem volt szükség, hiszen Max kipattant a kocsiból.

-Lewis?- figyeltem tovább a képernyőt. Majd aztán láttam, hogy a kerék végigsiklik a bátyám fején.

-És még ő sem akarta a glóriát.- rázta a fejét Christian visszaemlékezve arra, mikor kötelezővé tették a glóriát az autókon.

-Max meg mi a fenét művel?- lettem dühös, hiszen a bátyám ki sem szállt a kocsiból, de Max nem is nézett rá. Azt se, hogy él- e még.- Nem hiszem el.

Lecsaptam magam előtt a fejhallgatót és körülnézve átsétáltam a garázsba ahol dühösen vártam, hogy Max megérkezzen.

-Faszom.- érkezett meg Max és amint meglátott hozzám sietett.

-Mégis mit képzeltél?- suttogtam idegesen, hiszen tudtam, hogy a kamerák is vehetnek.

-Tessék? Nehogy elkezdj engem hibáztatni.- vette le a bukósisakot.

-Ezt egy szóval nem mondtam.- ráztam meg a fejem.

-Ő rántotta rám.- védekezett továbbra is.

-Nem erről beszélek.- emeltem fel a hangomat, hogy végre figyeljen arra amit mondani szeretnék.

-Akkor miről?- tárta szét a karját kérdőn.

-Az a srác akit a kocsiban hagytál a bátyám.- mutattam a pálya felé.- Meg sem nézted, hogy egyáltalán él- e még.

-Jól van, hiszen már kiszállt.- mutatott ezúttal egy képernyőre.

-Max! Attól, hogy neked a legnagyobb riválisod a PÁLYÁN, attól még a bátyám, a sógorod és a gyereked nagybácsija ha esetleg elfelejtetted volna.- fordítottam neki hátat és kicsaptam az ajtót.

-Akkor hagyj faképnél.- kiáltott utánam én pedig csak becsaptam az ajtót és sietve haladtam a Mercedes garázsa felé.

-Di.- szaladt felém Kat.

-Katie. Jól van?- fogtam meg a kezét.

-Nem tudom. Nem mertem ott maradi ezért elindultalak téged keresni.- könnyezett be.

-Gyere.- húztam a Mercedes garázsa felé. Kicsit még várnunk kellett amíg a bátyám megérkezett, de mikor megláttuk a saját lábán besétálni azonnal megkönnyebbültünk.

-Oh. Hála az égnek.- lépett hozzá elsőként Kat.

-Gyere.- tárta ki a karját Lewis is.

-Biztos jól vagy?- kérdeztem miközben kibontakoztunk a hármas ölelésből.

-Fáj a nyakam, de túlélem.- masszírozta a nyakát.

-Be kell menned a kórházba.- lépett mellénk Toto. Tudtam, hogyha nem lennék ott mindennek elhordaná Maxet, láttam a szemében a dühöt.

-Muszáj igaz?- pillantott rá Lewis, a csapatfőnöke pedig csak bólintott egyet, majd ott hagyott minket.

-Daisy?- kérdezte Kat.

-Rá vigyázok én.- szóltam közbe.

-Ezer hála Dena.- ölelt meg.

-Azért továbbra sem szeretem ha így szólítasz.- nevettem el magam.

-Annyira sajnálom Di.- fogta meg mind a két karom.

-Mit?- lepődtem meg.

-Mikor Maxnek volt balesete úgy viselkedtem veled, mint Szörnyella.- sóhajtott nagyot.- De most látom, hogy nekem is hasonlóan kellett volna reagálnom mint most neked. És ezt köszönöm.

-Szeretlek Kat.- öleltem magamhoz.

-Én is téged Di.

-És most megyek és megkeresem Maxet.- sóhajtottam nagyot, hiszen Katherina mondandója engem is ráébresztett nem hibáztathatom Maxet. Ismerem saját magamat és a bátyámat is, valószínűleg az idegességtől hasonlóan reagáltunk volna, hiszen mindannyian ugyanolyan makacsak vagyunk.

-Kopp-kopp.- léptem be a szobába a bébiszitterhez, ahol Maxet találtam egyik kezében Nathannal, az ölében pedig Daisy feküdt csukott szemmel.

-Halkan.- mosolygott rám-

-Hát te?- csuktam be halkan az ajtót és leültem mellé a kanapéra.

-Nem tudom. Úgy érzem Nathan megnyugtat mikor mellettem van. És Daisyt is imádom.- simította meg  a kislány haját.

-Max.- bújtam hozzá.- Sajnálom.

-Nem Di. Én sajnálom. Be kell ismernem, hogy meg kellett volna győződnöm Lewis hogylétéről.- mosolygott rám.

-Nekem pedig nem beleavatkozni a ti kettőtök ügyébe.- mosolyogtam vissza.

-Lemegyünk?- kérdezte.- A bébiszitter mindjárt visszajön.

-Amint visszaért mehetünk.- bólintottam

Már csak néhány kör volt hátra, mikor láttam, hogy a két Mclaren fog egymás után a célba érni. 

-Úristen.- könnyeztem meg.

-Daniel már két éve nem nyert.- lett boldog Max is, majd szinte tátott szájjal figyeltük, ahogyan a két narancssárga kocsit egymás után inti le a kockás zászló.

-Igen!- ordítottam és Maxel úgy ölelkeztünk össze, mint amikor a nyertest megöleli a csapata. Mire kiértünk hozzájuk, addigra Lando már Nadiat emelte a magasban, Daniel pedig a csapat nyakában lógott.

-Di!- jelent meg Lando.- Sikerült.

-Láttam.- öleltem szorosan magamhoz és úgy ugráltunk mint két kislány.- Büszke vagyok rád.

-Mostmár itt az ideje az első ggyőzelmemnek.- húzta ki magát büszkén.

-Hé emlékszel mit mondtál tavaly itt Monzában Carlosnak?- állítottam le egy kicsit.

-Mit?- mosolygott továbbra is.

-"Képzeld el, hogyelső és másodikként érünk be a célba. Csak képzeld el."- mosolyogtam rá könnyes, büszke tekintettel.

-Végülis megvalósult, ha csak második is lettem.- ugrándozott tovább.

-Hé Lando.- nevettem továbbra is a boldog fiún, ő pedig a közben érkezők gratulációját elfogadva várta, hogy folytassam a mondatot.- Ne mondd el senkinek, de az elmúlt év alapán, te jobban megérdemelted volna a győzelmet. De persze Daniel is óriásit ment.

-Köszi Di.- ölelt mégegyszer magához.- Ez sokat jelent nekem.