A belga nagydíj után Kat és én haza utaztunk. Az orvos azt javasolta, hogy a barátnőm innentől ne utazzon annyit, én pedig hazakísértem és addig itt maradok, amíg az öccse meg nem érkezik.

-Máris gyereket akarsz?- kérdezte Kat, miközben a kulcsaimat kerestem.

-Jó ég! Dehogy. Csak ha ideköltözök akkor szükségem lesz háziorvosra, nőgyógyászra, és ha már elmegyek hozzá, akkor most megvizsgál.- találtam meg végre a kulcsomat az előszobában.

-És mikor mész vissza?- fogta a derekát.

-Holnap jön Kevin igaz?- kérdeztem, miközben kinyitottam az ajtót és kiengedtem Kat-et.

-Ühüm. - szállt be a liftbe.

-Akkor holnap vagy utána.- bólintottam. Hazavittem Kat-et, majd elindultam az orvoshoz. Monacó még mindig kicsit ismeretlen volt és a legtöbb helyre GPS segítségével mentem, de legalább már egyedül.

**

Nem tudtam mit is mondjak Max-nek ha leszállok a gépről. Szívem szerint csak sírtam volna, de nem akartam megijeszteni.

-Végre itt vagy.- ölelt szorosan magához boldogan.

-Itt ám.- erőltettem mosolyt az arcomra.

-Hé! Minden rendben?- simította meg az arcomat.

-Indulunk? Útközben elmondom.- húztam a bőröndömet a kijárat felé. Max követett és nem szólt egy szót sem, hiszen a fotósok így is folyamatosan körülöttünk álltak. Beültünk Max bérelt sportautójába, ahol azonnal kitört belőlem a zokogás.

-Di?- lepődött meg Max.- Mi történt?

-Tudod, hogy a héten voltam orvosnál ugye?- kérdeztem kicsit félve.

-Igen.- bólintott.- Nem hívtál fel utána.

-Az orvos azt mondta, hogy ha pár éven belül gyereket szeretnék akkor most el kell kezdenem.- böktem ki és nem mertem Max-re nézni.- Tudom te még fiatal vagy...

-Di ez csak egy dolgot jelent.- sóhajtott nagyot én pedig szomorúan becsuktam a szemem.- Ideje belevágni a babaprojektbe.

-Tessék?- kaptam felé a fejem.- Te?

-Diana. Nem foglak elhagyni, én is szívesen lennék már apuka, annak ellenére, hogy 22 vagyok.- vázolta.- Mindig is koránérő típus voltam.

-Oh Max.- kezdtem bele jobban a bőgésbe.

-Di.- nevetett aranyosan. -Szeretlek!

-Én is téged!- erőltettem mosolyt az arcomra sírva.- De nem szeretném, ha erről bárki is tudna.

-Rendben!- bólintott és a szállodáig a gondolatainkba merülve utaztunk.

Olaszország csodálatos volt, és bár idén már jártam itt, teljesen más volt Monzában lenni, mint Milánóban.

-Kat hogy van?- kérdezte Lewis amint megérkeztem a hotelbe.

-Akkor beszéltem vele utoljára, mikor te.- nevettem el magam, hiszen akkor beszélt vele, mikor még Monacóban voltam.

-Istenem mindjárt apuka leszek.- vett nagy levegőt és boldogan elmosolyodott. Úgy éreztem, hogy száz darabra szaggatják a szívemet. A bátyám, akinek esze ágában sem volt gyereket vállalni hirtelen apa lesz. És én? Aki mindig anya akart lenni. Lehet, hogy nem is lehet gyerekem.

-Di.- karolt át Max és felkaptam a fejem.- Lesz gyerekünk ne aggódj.

-Túl jól ismersz.- bújtam szorosan hozzá. A többiek már távolabb álltak, így nem hallgatták a beszélgetést, de nekem pont elég erőt adott, hogy elmosolyodjak.

A következő pillanatban Daniel sétált el mellettünk. Mosolygott egy kicsit, de nem volt őszinte. Max hozzá hasonlóan biccentett egyet, de egy szó sem jött ki a torkukon.

-Ez meg mi volt?- néztem fel Max-re. Nagyot sóhajtott és halványan elmosolyodott.

-Daniel és én nagyon jó barátok voltunk.- hagyta abba a mondatot, de nem zárta le.

-És aztán?- kérdeztem ráncolt szemöldökkel.

-Aztán egyre nagyobb lett köztünk a rivalizálás. Tavaly volt egy eset mikor nem engedtem, hogy megelőzzön. Makacs voltam, így ő belém hajtott. Mind a ketten azonnal kiestünk.- sóhajtott nagyot.

-És azóta nem beszéltek?

-Azt nem mondom. De már nem olyan szoros a kapcsolatunk mint előtte. Ettől függetlenül egy remek srác, kiváló humorral.- mosolygott rám.

-Értem.- bólintottam és körbe néztem. Mindenki tisztelte a másikat, mindenki elnevetgélt a másikkal, de kevés igazán legjobb baráti kapcsolatot mondhatott magának akárki is. Max és Lewis sem lennének ilyen jóban ha nem lennék én. Persze találkoztak előttem is, de ennyire közel biztos vagyok benne, hogy sosem álltak még.

-Van olyan akit nem kedvelsz?- fordultam hirtelen újra felé.

-Van. Mindenkinek van.

-És ki az?- érdeklődtem tovább.

-Nem fogom elmondani Di. Nem akarom, hogy valakit miattam ne kedvelj.- simította meg a hajamat. Igaza volt. Mindenkit magamnak kell megismerni.

***

Az összes napomat, az összes percemet Max mellett töltöttem. Kat és én megbeszéltük, hogy az utolsó 1 hónapban végig mellette leszek, ha Lewis nem is legalább én mellette legyek a szülésnél. Persze legjobb barátnőként és nagynéniként örömmel segítek, ez azonban egy hónappal tovább tolja a valószínűségét, hogy Max-nek és nekem gyerekünk lehessen.

-Ne aggódj. Onnan már csak 1 hónap és vége.- simította meg a hajam, miközben mindketten a tükör előtt tollászkodtunk.

-Az pont egy hónappal több mint kéne.- morgolódtam.

-Aztán meg elmegyünk nyaralni valahova. Karácsonyra haza jövünk. Csinálunk egy kellemes kis családi ebédet és jövő márciusig csakis a tiéd vagyok.- mosolyodott el.- Na gyere. Induljunk.

-Ah semmi kedvem az emberekhez.- ráztam a fejem, de követtem. Vacsorát tartottak ami a forma 1 csapatainak és hozzátartozóinak szólt, így már tudhattam, hogy rengetegen lesznek.

-Pedig izgalmas szokott lenni. Néhány csapat bejelenti, hogy kit küld el, illetve ki marad.- nyomta meg a liftben a gombot.- Na meg valami kis balhé mindig van.

-Ajaj.- csuktam le a szemem. Utálom a balhékat. Pláne ha azok velem kezdődnek és érnek véget.

Asztalok tömkelege és annál is több ember mocorogott a teremben. Kisgyerekek ide- oda futkároztak és..

-Esteban.- lepődtem meg az előttem álló fiút meglátva.

-Nocsak.- lepődött meg ő is, majd nagyra nyitotta a karjait és szorosan magához ölelt.- Vagy ezer éve, hogy utoljára találkoztunk.

-Vagy annál is több.- mosolyogtam rá. Esteban Maxre pillantott, aki csak kihúzva magát, mögöttünk állt, amíg Ocon a kezét nem nyújtotta. Max határozottan megrázta, majd egy kicsit azért ő is elmosolyodott.

-Sikerült csapatot találnod?- szólalt meg végre Max is.

-Igen. Az este folyamán jelentik be.- húzta ki magát büszkén.

-Drágám.- hallottam meg egy ismerős hangot. Miért??

-Kicsim had mutassam be neked..- kezdett bele Esteban, de már mindannyian jól ismertük Christinat. Ahogy a lány beállt a pilóta mellé, hirtelen csak egy dolog jutott eszembe, hogy mennyire aranyosak együtt.

-Már ismerem őket szívem.- bújt a párjához Christina.

-Szia.- mosolyogtam rá udvariasságból, majd Max is követte a példámat.

-Srácok. Gyertek már.- integetett Christian, hogy üljünk le az asztalhoz. Mindenki sötét zakót viselt, hasonló színűt, mint a red bull színe. Christian felesége, akinek majd az este folyamán mutatnak be, és én egy hasonló sötétkék ruhát viseltünk, hogy a társasághoz kapcsolódjunk.

Egy hosszú beszéd után megérkezett a vacsora, a srácok szándékosan Geri mellé ültettek, hogy végre egy nővel beszélgessek ne srácokkal.

-Istenem, imádtam a Spice Girls-t.- ecseteltem a mellettem mosolygó Gerinek.

-Igen? Pedig még fiatal voltál mikor egy banda lettünk.- nevetett kedvesen.

-Már tipegő koromban is rátok riszáltam.- suttogtam, ő pedig hangosan felnevetett, ezzel magára vonva egy csomó ember figyelmét.

-Na és mondd csak. Honnan ismered Esteban-t? Láttam az imént megöleltétek egymást.- suttogta most ő felém. Ocon a Renault csapatával ült, ezzel már elárulva, hogy jövőre náluk lesz.

-Egyszer találkoztunk egy buliban. Szegény randira hívott, de akkor még csak 18 éves voltam és odáig voltam Brad Pittért.- nevettem fel.- Utána egy ideig barátok maradtunk, de egy idő után elmaradtunk.

-Max mit szólt hozzá?- bökött az állával a fiú felé.

-Nagyon semmit miért?- pillantottam én is, a csapattársával beszélgető barátomra.

-Max tavaly elvesztett egy versenyt, mert Oconnal ütközött és kicsúszott.- válaszolta.

-Oh. Ezt nem tudtam.- sóhajtottam nagyot.- Kimegyek a mosdóba.

-Rendben.- bólintott.