Már csak emlékként élsz bennem.
Más nem maradt belőled.

A perzselő érzés a bőrömön.
Kísértő suttogások.

Szívemben a tátongó űr.
Lelkem üres s magányos.

Ha eltűnnék egyszer csak, mond.
Észrevennéd? Nem hiszem.

Pókliliommal pecsételt levelet írnék,
Szavaim vörös tintával vetném puha papírra.

S míg az élet szellőként születne meg. 
Én megírnám néked az utolsó szerelmes levelemet.