Summer és Aiden némán feküdtek egymás mellett. A szél apró táncot lejtett kipirosodott orcájukon, a Hold sugarai porcelán színűvé varázsolták bőrüket. Ahogy mindketten az eget kémlelték, csillagok ezrei terültek el felettük. A ragyogó parányi pontok élesen pislákoltak és nyúltak el a végtelenbe. 

A lány felsóhajtott, majd oldalra fordította fejét, hogy Carterre emelhesse pillantását. A fiú követte példáját és egy lágy mosolyt küldött kedvese felé. Összekulcsolták kezeiket, ahogy elvesztek egymás íriszeiben, azt kívánva, hogy ez a pillanat örökké tartson. Bárcsak akárhányszor behunynák szemeiket, ide röppennének vissza, Európa szívébe. Ahol még minden olyan egyszerű volt.

-Min gondolkozol? - kérdezte Summer. Aiden elvigyorodott és az égre emelte tekintetét.

-Rajtad. - felelte végül, mire a lány belepirult válaszba.

-Gondolom. - mondta Elizabeth cinikusan és teljes testével oldalra fordult a fiúhoz.

-Komolyan beszéltem. - tekintett végig rajta Carter és ő is pozíciót váltott. - Te már tudod, hogy mi a helyzet a szüleimmel. Most te jössz. - Rodes keserűen nevetett fel, miközben az emlékek hatására kelletlenül megcsóválta fejét. Sosem ismerte a szüleit, folyamatosan csak járt nevelőszülőkről nevelőszülőkre.

-Van egy nővérem. - válaszolta végül, mire Carter meglepetten kapta fel fejét.

-És a szüleid? - kérdezte nem tántorodva el a témától.

-Ők meghaltak. - hazudta a lány. Nem volt kedve újra elmagyarázni, hogy mennyi mindenen ment keresztül gyerekkorában. Hogy hogyan lett egy megtört kislányból egy magabiztos, szélhámos és veszélyes nő.

-Sajnálom. - pillantott rá a Aid a lányra, tekintete őszinteséget sugárzott.

-Semmi baj. - legyintett egyet Summer. - Ez az életrendje.

-És a nővéred? - érdeklődött tovább a fiú.

-A neve Grace és most valószínűleg nagyon utál, hogy otthon hagytam egyedül. - mondta nevetve. - De ő a mindenem. - folytatta a lány, miközben Carter figyelmesen hallgatta a mellette fekvő alakot. Ahogy végig nézett Summeren, rájött, hogy beleszeretett a rózsaszínű ajkaiba és abba, ahogy a nap sugarai megcsillannak mézszínű tincsein. Beleszeretett abba, ahogy beszél és gondolkodik, még a makacsságába is. Mindenbe szerelmes volt, ami ő volt. - Kilenc évvel idősebb nálam és ő az egyetlen élő rokonom. Művészetet tanult az egyetemen. Most egy múzeumban dolgozik és imádja. Nagyon örülök neki, hogy végre megtalálta önmagát. Sokáig ő volt az egyetlen egy ember az életemben, szóval bármire képes lennék érte. - Aident elvarázsolta, hogy Rodes mennyire tiszteli és szereti testvérét. A lány szavaiból lerítt a gyengédség és önfeledt gondoskodás.

-Olyan csodálatos nőnek hangzik, mint amilyen te vagy. - felelte végül a fiú, mire Summer tekintete ellágyult és egy hálás mosoly ült ki arcára. Carter óvatosan nyúlt Elizabeth álla alá, hogy egy hosszú csókba invitálja őt.

Csak pár hete ismerték egymást, de valami megmagyarázhatatlanul mély kapcsolat alakult ki köztük. Szépen lassan megtudtak mindent egymásról. Legalább is majdnem mindent. Azért egy-két titkuk még maradt. Például, hogy kik ők valójában.

Mikor a két fiatal elvált egymástól, Summer közelebb bújt Aidenhez és kemény mellkasára hajtotta fejét. Kezeiket összekulcsolták és úgy kémlelték tovább a csillagokat. Néma csendben meredtek a végtelenbe, egyedül egyenletes szuszogásuk hallatszott és a szél halk susogása a fák levelein. 

Elizabeth gondolatai visszaterelődtek Gracere. A lánnyal az árvaházban találkoztak, mikor 7 éves volt, nővére pedig 16. Mindketten árvák voltak és volt valami Summerben, ami miatt Grace szárnyai alá vette a kislányt. Mikor Liz 8 éves lett nevelőszülőkhöz került, de hamar rá is untak, szóval visszavitték az árvaházba. 18 éves koráig, közel 10 éven keresztül sodródott szülőkről szülőkre, de senkinek sem kellett. Egyedül Grace volt az, aki miután nagykorú lett, végig Elizabethtel maradt és kitartott mellette. Miközben próbált munkát találni magának és bejutni az egyetemre, minden egyes nap gondoskodott a kislányról és leellenőrizte hogy van. Ha valamelyik nevelőszülő egy kezet is emelt Sumerre, ő fellépett és védelmezte őt. Rodes élete végéig hálás lesz, amit tett érte nővére. Így lettek testvérek, habár nem egy vérből valóak.

-Szóval Grace az egyetlen, aki van neked. - törte meg a köztük beálló csendet Aiden. Summer óvatosan pillantott fel a fiúra, miközben elméjébe egy másik alak kúszott. 

-Van még valaki. - felelte Rodes, mire Carter meglepetten felvonta szemöldökét. - Az egyetlen barátom ezen a világon.

-Elég antiszociális embernek tűnsz. - vágott közbe a fiú szarkasztikusan, mire Sumerrel egyszerre nevettek fel.

-Szimplán csak nincs szerencsém a kapcsolattokkal. - felelte. - És nem bízom meg senkiben.

-De miért? - ráncolta össze homlokát Carter.

-Azért, mert én sem bíznék meg magamban.- válaszolta Elizabeth őszintén.

-Ez így elég deepen hangzik.

-De így van. - mondta Rodes. - Ne bízz bennem. - nézett fel komolyan Aidenre, de a fiú nem hitt a lánynak.

-Rendben, majd észben tartom. - felelte nem törődően. - De még nem árultad el, hogy ki az egyetlen barátod a világon.

-A neve Alex. - mondta Summer hosszas gondolkozás után.

-Alex mint Alexander vagy mint Alexandra? - szólt közbe Carter, miközben kezeivel a lány hajával játszadozott.

-Alexander. - sóhajtott fel Liz és szívét elöntötte a keserűség, mikor a férfira gondolt. Csúnyán váltak el útjaik. - De már nem is vagyunk barátok szerintem.

-Miért nem? - kérdezte Aiden és kíváncsian hajolt közelebb a lányhoz.

-Nem  tudom. - felelte Summer őszintén. - Mielőtt elutaztam volna veled, volt egy hatalmas nagy vitánk. És nem hiszem, hogy valaha újra beszélni fogunk egymással. - Carter látta, hogy Elizabethet nehezen érinti a téma, így nem feszegette tovább. Gyengéden simított végig a lány arcán, hogy utána még szorosabban összefűzze kezeiket. 

-Szerintem ne temesd még a barátságotokat. - mondta Carter mélyen belenézve Liz barna szemeibe. - Ha Alex az életed része kell hogy legyen, akkor a sors is úgy hozza, hogy visszataláljatok egymáshoz.

-Öt perc múlva az étkezőben. - rontott be a hálószoba ajtón Káin. Elizabeth éppen beágyazott, míg Carter némán próbált egy kis rendet teremteni a szobában. Az este óta nem nagyom beszéltek egymással, mindketten elvonultak saját kis világukba. Kilátástalannak tűnt a kapcsolatuk.

-Kopogni nem szoktál? - vonta fel szemöldökét a lány dühösen.

-Nem. - felelte a férfi nem törődően és lazán dőlt neki az ajtófélfának. - Remélem a szerelmeseknek jól telt az éjszakája. - mondta és egy gúnyos vigyorra húzta ajkait, hófehér fogai kivillantak mosolya alól. Zöld szemei veszélyesen csillogtak.

-Csak amennyire nektek Christiannel. - felelte Elizabeth flegmán és gyilkos pillantásokat lövelt a küszöbön álló alak felé, míg Aiden némán, magában mérgelődve figyelte az eseményeket.

-Ne késsetek. - tette hozzá utoljára Káin, majd elviharzott.

-Néha legszívesebben letörölném azt az önelégült vigyorát a képéről. - mormogta a fiú, inkább magának, mint Summernek. 

-Én is. - dünnyögte a lány, miközben a párnát porolta ki. 

-Egyáltalán hogy találkoztatok? - vonta fel Carter szemöldökét és kíváncsian meredt rá.

-Már tudod. - vont vállat Liz.

-Igen. - helyeselt a fiú. - Tudom, hogy megakartad lopni, de soha nem mesélted el az egész sztorit

-Mert nem annyira érdekes, mint hiszed. - felelte Elizabeth. - Az egész csak a véletlen műve volt.

-Mint nálunk? - pillantott rá Carter kérdően Summerre, mire a lány kellemetlenül sütötte le tekintetét.

-A mi találkozásunk inkább eltervezett volt, mint vakszerencse. - Aiden értetlenül ráncolta össze homlokát a válasz hallatára. -Majd egyszer azt is elmesélem. - legyintett Elizabeth. - Gyere, inkább menjünk. - intett fejével az ajtó felé, hogy elterelje a témát. Aiden még utoljára végig mérte a titkolózó alakot, majd együtt hagyták el  szobát.

Elizabeth egy mély sóhajt vett, ahogy megpillantotta tükörképét. Jobb szeme alatt egy hatalmas kék folt húzódott, amit a legutolsó olyan embertől nyert meg magának, aki a lány nevelőapjának nevezte magát.

Liz akkoriban töltötte be a tizenhetet és döntött úgy, hogy elszökik és soha többé nem megy se családok, se az árvaház környékére. Grace segített neki munkát találni, így kötött ki pincérnőként egy ír kocsmában. Mindketten tudták, hogy nem az a legalkalmasabb munkahely egy szinte még tinédzser kislánynak, de ez volt a legjobb esélyük.

-A picsába! - mormogta és fájdalmasan felszisszent, ahogy a lilás bőréhez ért. Próbálta elfedni a rajta ejtett ütés nyomát, de rengeteg alapozó kellett hozzá. Hogy fájdalmát enyhítse, belekortyolt a mellette heverő whiskys üvegbe, amit még tegnap nyúlt le, mikor ő zárta be a helyiséget.

Mikor végre nem látszódott a kék folt, még utoljára felfogta szőke haját egy lófarokba és kiviharzott a női mosdóból. A pult mögé belépve felkötötte magára kötényét és felkészült a munkára. 

Délután volt és alig pár ember tévedt be a kocsmába, de őket is inkább a billiárd érdekelte, mint a piálás.

Elizabeth unottan kémlelt körbe, majd végül elkezdte újra áttörölgetni a poharakat. A rádió halkan szólt a háttérben, az emberek halk morajlása szállt a levegőben.

Hirtelen vágódott ki az ajtó és lépett be rajta egy ismeretlen alak. A kocsmában lévő emberek azonosították őt és mind ijedten néztek egymásra, de Liz számára idegen volt a fiú. Barna haja rövidre volt nyírva, zöld szemei veszélyesen csillogtak. Magas alkatát egy fekete ing és egy fekete nadrág fedte, kezében egy ugyan olyan színű zakó pihent. Kimérten indult el a bárpulthoz, végig Elizabethet kémlelve. A lány feszülten figyelte őt és reflexszerűen kezdett el hátrálni pár lépést. A fiú tartása büszke és magabiztos volt, kisugárzása tekintélyt parancsoló. Bármerre ment, összesúgtak a háta mögött és mindenki tartott tőle. Sokan csak úgy hívták, mint a bibliai testvérgyilkost: Káin.

-Whiskyt. - mormogta, miközben ledobta magát egy bárszékre, rá se hederítve Lizre. - Duplán. - hangja mély volt és rekedtes, kezein horzsolások pihentek meg. Szája sarka felrepedt, orcáján egy vágás díszelgett.

Elizabeth elveszett a fiú tanulmányozásában. Körülötte minden elhalkult, nem érzékelt semmit környezetéből. Nem tudta ki lehetett az ismeretlen alak, de valamilyen belsőkésztetést érzett arra, hogy megismerje őt.

-Mondom whiskyt kérek duplán. Süket vagy? - mordult fel mogorván és haragos tekintetét egyenesen Lizre vezette. Zöld szemeiben veszedelem és szigorúság csillogott, szemöldökeit idegesen ráncolta össze.

-Má-már is hozom. - dadogta a lány megilletődve, majd végül az italokhoz lépett és egy pohárba kitöltötte a fiú rendelését.

-Kösz. - mormogta Káin, mikor elé került a szeszes ital, majd egy húzásra le is hajtotta. - Újra. - pillantott fel az előtte álló pultosra, hangja ridegen csengett. Elizabeth tette amit kért és közben némán figyelte meg az ismeretlent. A bárban lévők mind elhalkultak és csak a bérgyilkos jelenlétével voltak elfoglalva. Káin, noha még csak 21 éves volt, már akkor jelentős hírnevet szerzett magának Florida alvilágában. Könyörtelen volt és profi. Tökéletesen intézett el bárkit.

Liz kiszúrta, hogy az idegen fiú csuklóján egy méreg drága Rolex díszelgett. Hirtelen azon kapta magát, hogy próbál rájönni, hogyan nyúlhatná le az értékes órát. Ha azt sikerülne megszereznie, akkor Gracenek sokkal kevesebbet kellene dolgoznia és végre lenne elég pénze az egyetem tandíjára.

Elizabeth visszahátrált a csapokhoz és elkezdett másokat is kiszolgálni. Kellett neki egy terv, de nem volt sok ideje a kifundálására.

Káin alaposan végig mérte a lányt. Kísértetiesen hasonlított rég elhunyt édesanyjára, ahogy ott állt a fekete kötényében és mindenkivel bájosan elcsevegett. Mosolya lágy volt és kedves, barna szemei melegséget árasztottak. A bérgyilkos mamája is ugyanitt dolgozott. A fiú még emlékezett rá, hogy mennyire csodálta gyönyörű szülőjét, akárhányszor eljött ide vele. Több mint 15 éve, hogy meghalt, és most mégis olyan volt, mintha újra őt látná itt. Akár egy kísértett.

Megakarta szólítani az ismeretlen lányt, de ő gyorsabb volt. Lágy mosollyal ajkain lépkedett Káin felé.

-Még egyet? - vonta fel szemöldökét vidáman, mire a bérgyilkos csak belegyezően bólintott. Zöld szemeit a pultosra emelte és próbált újabb és újabb ismerős vonásokat felfedni benne. 

Elizabeth tudta, hogy itt az idő. A whiskyvel teli üveget lehelyezte a pultra, de véletlenül felborította azt, egyenesen a fiúra. 

-Whoa, whoa! - pattant fel Káin meglepetten és dühösen meredt rá Lizre, aki szalvétákkal törölte le a kifolyt italt.

-Jajj, úgy sajnálom! - lépkedett a bérgyilkos felé a lány egy ronggyal kezében és próbálta kiszedni a foltot az ingből.

-Legközelebb jobban vigyázz. - felelte Káin és most már hangjából eltűnt a mogorvaság. Igéző szemekkel meredt le az előtte álló alakra. 

-Tényleg nagyon sajnálom. - Elizabeth pironkodva nézett bele a fiú íriszeibe, majd gyengéden végig simított a fiú karján. Másik kezével megigazította félig kigombolt ingét és egy félénk mosolyt intézett felé. Ennyi elég volt neki, hogy kilazítsa az óra szíját, majd észrevétlenül zsebre tegye azt.

Liz idegesen húzta meg az üveg whiskyt, miután kilopódzott a hátsó kijáraton. Káin semmit sem vett észre, de úgy döntött biztonságosabb, míg megvárja, hogy az idegen elhagyja a bárt. Megkérte egyik kollégáját, hogy helyettesítse, amíg ő kimegy cigizni, így volt egy kis ideje, hogy átgondolja, mit is kezdjen a Rolexszel.

-Bevallom ügyes volt. - tűnt fel a sikátorban a fiú és egyenesen Liz felé sétált. A lány kiút után keresgélt, de nem talált semmit. Csapdába szorították.

-Nem tudom miről beszélsz. - felelte játszva a tudatlant, mire az alak csak gúnyosan felnevetett. Ajkait egy hátborzongató mosolyra húzta. Lassan nyúlt bele zakója zsebébe, majd egy fegyvert rántott elő. Elizabeth feszülten meredt rá.

-Ne lopj egy bérgyilkostól. Soha. - mondta szigorúan. - De ha meg is teszed, akkor ne hazudj a szemébe..- felelte és kibiztosította a pisztolyt. De Liznek a szeme se rebbent. Az elmúlt években annyi mindenki bántotta és mondta el neki, hogy felesleges, hogy el is hitte. Elege volt abból, hogy folyamatosan küzdenie kellett az életben maradásért. Talán tényleg jobb lenne, ha a benne felgyülemlő rengeteg fájdalmat egy szempillantás alatt eltűnne. Vele együtt. - Te nem félsz. - mérte végig Káin a lányt, majd alaposan megfigyelve őt lépkedett hozzá közelebb. - Miért nem félsz?

-A fejemben kavargó gondolatok sokkal veszélyesebbek és félelmetesebbek, mint a halál. - válaszolta érzelemmentes hangon. - Ölj meg most és szabadíts meg tőlük, legalább nem emésztenek fel élve. - Káin meglepetten ráncolta össze homlokát és visszarakta a tartójába fegyverét. Volt valami különleges a lányban, amit mindenképp megakart ismerni közelebbről. Ő is sérült volt és ő is tudta milyen gondolatok járhatnak a fejében.

Még közelebb lépdelt Lizhez, mikor megpillantotta a szeme alatt húzódó kékes foltot, amit alapozóval próbált elfedni. Gyengéden húzta végig rajta ujjait, mire a lány összerezzent az érintésére és először bizalmatlanul húzódott el a fiútól.

-Mi a neved? - kérdezte a bérgyilkos, még mindig a sebet kémlelve.

-Elizabeth. - felelte a lány és barna szemeit kíváncsian emelte rá az előtte álló alakra.

-Káin. - mondta a fiú és újra alaposan végig mérte a lányt. - Ki tette ezt a szemeddel? - pillantott le kérdően.

-A nevelőapám. Vagyis a volt nevelő apám. Elszöktem tőle.

-Szóval árva vagy. - döntötte oldalra Káin fejét elgondolkozva,

-Igen. - sütötte le fájdalmasan pillantásait Elizabeth, mire a bérgyilkos csak egy mély sóhajt vett.

-Gyere velem! - utasította, majd már hátat is fordított a lánynak és intett neki, hogy kövesse őt. - Az órát meg tartsd meg, én is csak loptam valahonnan.