órákig visszatartott könnyek patakként ömlenek végig a végső
lelki fáradtságtól sápadt
arcon
egy szimpla "megfázás"
csak a két elharapott
szó közötti
légszomj
egy nem vagy elég jó és nem
érdemled meg gondolat között
felejtődnek el a fejben forgatott
mondatok
tudom, hogy pihennem kéne,
hisz mindenem sajog, de nem
jön a szememre álom, hisz mily' szebb
dolog
van számomra annál, ahogy
száznyolcvan kilométer ellenére
is hallom lágy, szerelmes
hangod