Hat nap telt el Alexander Joyce temetése óta. Kevesen jelentek meg, hiszen Aya-hoz hasonlóan Alexander is különc fiú volt.

Aya minden nap kiment a temetőbe bátyja sírjához. Minden egyes látogatás során zokogva ment haza.

Iskola után ismét a temető felé vette az utat.
Ködös, esős nap volt. Útját egész végig ismeretlen eredetű szorongással töltötte. Mikor átlépte a temető kapuját, kirázta a hideg.

"-Fel kellett volna vennem azt a kabátot-gondolta."

Szerencsétlenségére bátyja, illetve szülei sírja a temető legtávolabbi pontján helyezkedett el.

"-A francba-szitkozódott."

Lassan eregélt a sírok között, mikor hirtelen megbotlott valamiben.

-Mi a...-ül le a nedves fűbe.

Amit megpillantott, több volt mint érték. A bátyja hátizsákja feküdt a földön. Óvatosan megérintette az anyagot, majd elkapta a kezét. Egy magányos könnycsepp gördült le az arcán.

Felkapta a táskát, majd szorosan a mellkasához szorította. Elfojtotta a feltörekvő sírógörcsöt. Remegő ajkakkal állt fel, kezében még mindig a táskát szorongatva. Lövése sem volt, hogy hogyan került oda. Jelenleg nem is azon törte a fejét.

Botladozva ért a még "friss" sírhoz. Óvatosan letette a sírkő elé a táskát, majd megsimította a feliratot.

Alexander Cameron Joyce
1997 -  2017

Egy holló hangosan felkárogott a legközelebb levő fán, megtörve a sűrű csendet. Aya összerezzent ijedtében.

-Te átkozott-kapott fel egy követ és hajította a madár felé.

A könnyei potyogni kezdtek, mire a lány letérdelt a sírkő elé nem zavarva, hogy harisnyája vizes lesz. Hangos zokogásban tört ki.

A holló hangos szárnycsapásokkal Alexander sírkövére repült, onnan fürkészte a síró lányt.

Aya felpillantott, mire dühbe gurult.

-Hess el innen, te féreg -kezdett kiabálni.

Úgy érezte, most minden összeesküszik ellene. Nem volt egy barátja se, egyedül töltötte az időt az iskolában, otthon, minden létező helyen.

A holló átrepült a szemközti sírra. Kíváncsian döntötte oldalra a fejét, majd felkárogott. Észrevette a magányosan heverő táskát. Szempillantás alatt odarepült, és csőrében fogva elrepült vele.

Aya kiáltozni kezdett. Felállt, majd a holló után iramodott. A hatalmas madár az erdő fele kezdett repült.

Aya egyre bennebb és bennebb ment az erdőben, míg végül be nem sötétedett. Kifulladva támaszkodott neki egy fának.

-Idióta madár -sóhajtotta.

Kifele indult az erdőből. Már jó pár perc bolyongás után rájött, hogy eltévedt. Kétségbe esett. Szaporábban kezdte venni a levegőt. Mi van ha valami állat megtámadja? Vagy több napig fog ott maradni, majd végül éhen hal? Ilyen gondolatok cikáztak a fejében, mikor egy ismerős károgás hallatszódott rögtön a feje fölött. Felpillantott, de mind hiába, mert már az orráig sem látott.

-Hogy legyen madárka? -szólalt meg Aya.

A madár visszakárogott.

-Most azt akarod, hogy kövesselek? Mint a mesékben? -kuncogott fel kínosan.

A madár ismét felkárogott.

Aya bólintott.

-Akkor vezess, te kis bajkeverő -sóhajtotta tehetetlenül.

Megindult a madár hangja után. Néhol egy ágra szállt, ha Aya lemaradt, máskor "megszólalt", hogy a lány tudja, merre van az út.

Hihetetlen gyorsasággal értek ki a rengetegből.

-Köszönöm -motyogja. -Vagy mi...

A holló hálásan felkárogott, majd Aya elé, a földre szállt le. A lány legugolt, majd a madár fele nyúlt, mire az hátraröppent.

-Jól van, jó-tartotta fel a kezeit védekező stílusban.-Még nem szabad.

-Egyébként köszönöm -suttogta, majd felállt és elindult a házuk fele.