Negyvennyolc nap telt el amióta Lilien megtudta, hogy igazából egy boszorkány. Következő nap fog menni Lilien az Abszol útra megvenni a sulis dolgokat, aki már nagyon izgul, hogy milyen lesz vagy egyetalán kik fognak érte jönni és hogy fognak oda eljutni. De addig is el tudta foglalni magát valamivel, azaz fantáziálással. Amikor nagy nehezen megkereste a táskáját és a barátnője segítségével előkészítette másnapra a ruháját, akkor eszébe jutott, hogy valahogy fizetni is kell, de neki nincs pénze és az árvaházi társaitól sem kérhet hiszen nekik sincs pénzük, az igazgató nő meg nem adna, akkor legfeljebb majd megkérdezi a kísérőjét, hogy ő hogyan fog fizetni.

****

Amikor csöngettek a vacsorához, csak akkor eszmélt föl Lilien, hogy elszaladt az idő. Gyorsan elment az étkezőbe, majd lefeküdt, hogy minnél hamarabb reggel legyen. Reggel nagyon korán felébredt, vagy legalábbis szerinte, mert a lakótársa szokott mindig előbb kelni, de ő még mindig aludt, ezért Lilien nem mert készülődni, hogy nehogy felébressze, úgy hogy fekve maradt és gondolkodott hogy milyen lesz a mai nap. Miközben Lilien agyalt a mai napról, közben elaludt.

***

Lilien arra ébredt, hogy valaki a nevén szólogatja, így felkelt. A barátnője segítséggével felöltözött és elmentek reggelizni. Amikor mindenki leért és megreggeliztek, akkor Lilien mindenkitől elbúcsúzott és visszament a szobájába. Leelenörizte a dolgait a szobatársával, utána várt hogy megérkezen aki eljönn érte.

***

Mikor tíz órát ütött a harang, valaki kopogott a főkapun. Amikor az igazgatónő kinyototta az ajtót, akkor akorát síkitott, hogy az árvaházban mindenki meghallotta és rohantak megnézni, hogy mi is történt. Lilien is próbált a tömeggel menni, de majd nem elesett, amit valaki észre vett és, ezért segített neki amit Lilien nem értett. Mikor megálltak megszólalt Lilien:
-Köszönöm szépen a segítséget, de te ki vagy?
-Pete vagyok.
-Miért segítettél?-kérdezte Lilien.
-Múltkor, mikor rám támadtál felébresztett, hogy mennyire idiótán viselkedtem veled. És bocsánat mindenért amit veled tettem!-válaszolta Pete.
-Semmi baj! Felejtsük el, de előtte, én pedig sajnálom a múltkorit. Nem igazán tudom írányítani az érzéseimet-felelte Lilien.
-Fátylat rá. Legalább kvittek vagyunk-válaszolt Pete nevetve.
-Igaz. De el tudott mondani hogy mi történt?-kérdezte Lilien érdeklődve.
-Ja, tényleg. Mindjárt mondom-erre Pete elkezdett nézelödni, mert hátul álltak, de nem is kellett sokáig, mert egyből meglátta, hogy mi történt-Hát, nem tudom, hogy jól láttom-e, de szerintem igen. Egy óriás áll az ajtóban és fogja az igazgatónőt-válaszolt Pete kételkedve.
-Mennyire óriás?-kérdezte Lilien.
-Nagyon nagy. Legalább öt méter talán, vagy nagyobb. Nem tudom, de az biztos, hogy nagyon nagy-válaszolt Pete.
-De mit keres itt?-kérdezi Lilien, egy kis félelemmel a hangjában.
-Fogalmam sincs-feleli Pete.
-Sziasztok gyerekek. Ne haragudjatok, ezért a felfordulásért, de az igazgatónőtök elájult. Esetleg hova rakhatom le?-kérdezte az óriás, mire mindenki az ajtóhoz közeli kanapéra mutatott, mire a nagy ember lerakta az igazgatónőt-Nos gondolom kiváncsiak vagytok, hogy miért vagyok itt. Lilien L.-ért jöttem-mire ezt kimondta nagy mozgolodás történt, és mindenki Lilien-re néztek. És Lilien majdnem elájult félelmében.

Sziasztok! Tudom, már nagyon rég volt rész, nem is szeretnék mentegetződni. De azért itt van, és ha minden jól megy akkor még ma rakok ki még egy részt.