9. rész.

Miközben ebédeltünk Gabi rákérdezett a dolgokra.
-Na és drágám, mi zaklatott fel ennyire?
Ránéztem Kevinre, hogy szerinte elmondjam-e az igazságot. Ő csak bólintott.
-Összebarátkoztam egy lánnyal, és az osztályba beszólogattak neki, nemsokra rá pedig bejött Barbi, kérdőre vonta, de Luna vissza szólt neki. Erre Barbi meg akarta pofozni de elkaptam a kezét. Figyelmeztettem, hogy ne üsse meg, ő ennek ellenére is megtette. Én pedig.....vissza ütöttem, ennek következtében pedig eltört az orra.-mondtam lesütött szemmel.
-Nem haragszom azért amit tettél, de ezt akkor sem így kellett volna elintézni. Nem tudom, hogy tudott így megváltozni és miért viselkedik így az emberekkel. Nem erre neveltem.-mondta szomorúan.
-Ne hibáztasd magad. Örülnie kéne, hogy ilyen anyukája van mint te.-mosolyogtam rá..
-Köszönöm Alex.-mosolygott vissza.

Ezt az úgymond meghitt pillanatot az ajtó csapódása zavarta meg. Pillanatokkal később Lucas lépett be a konyhába.
-Alex! Mit műveltél Barbarával?-kérdezte fújtatva.
-Semmit.-mondtam egyszerűen.
-Mi az, hogy eltörted az orrát?
-Nem igazán tetszett a viselkedése.-vontam vállat.
-Nekem sem tetszik a tiéd.-emelte meg a hangját.
-Szivem. Nyugodj meg.-simított végig férje karján Gabi.
-Hogy nyugodjak meg, amikor ez a semmirekellő eltörte a lányunk orrát?-mordult rá.
-Ne beszélj így Gabival. A picike lányod pedig szerintem kihagyott egy kis apróságot a történetből és van egy olyan érzésem, hogy pont azt, hogy miért ütöttem meg.-válaszoltam majd felálltam.
-Velem nem beszélhetsz így!-mondta semmit tűrően.
-Nem. Vagy. Az. Apám.-mondtam könnyes szemekkel majd felrohantam a szobámba.
Kimondhatatlanul fájt, hogy nem képesek elfogadni olyannak, amilyen valójában vagyok. Egy ilyen helyen eltölteni hosszabb időt maga a rémálom lesz. Hiába van mellettem Gabi és Kevin, nem mindig lesznek itt. Beléptem a szobámba és az íróasztalomhoz vettem az irányt. A szüleink elvesztése után mély depresszióba estem és voltak alkalmak mikor már nem bírtam tovább és vagdostam magam. Mikor Zayn erre rájött, az összes létező pengét vagy akár éles dolgot eltüntetett a közelemből. Az egyik ilyen alkalommal szétszedtem a faragómat és azzal véstem bele a csuklómba. Ez alkalommal se volt más választásom. Miután kiszedtem az éles fémet a tartójából megindultam a fürdőszoba felé, ahol leültem a kád szélére. Pulóverem ujját feltűrve végeztem el az első vágást amit követett a többi. Rég éreztem ezt a fajta fájdalmat amit a penge hagy maga után, de nyugodtabb lettem tőle. Mikor már elégnek éreztem a fizikai fájdalmat, a csap alá tartva a kezemet mostam le a vért. Lefertőtlenítettem majd bekötöztem.
Engedtem magamnak vizet, levetettem a ruháimat majd befeküdtem a kellemes, meleg vízbe. Amikor az kezdett hűlni kiszálltam majd a törölközőt magamra tekerve hagytam el a fűrdőszobát. Szobámba érve, a szekrényemből kivettem a fehérneműm és a pizsamámat, ami egy elnyűtt pólóból, ami ebben az esetben most hosszú ujjú és egy rövidnadrágból állt. A laptopommal a kezemben feküdtem be az ágyba. Mikor betöltött egyből csoportos videóhívást indítottam skypeon. Nemsokára felvillant a két ablak, melynek egyikéből Zayn, a másikból pedig L nézett rám.
-Sziasztok.
-Szia csajszii.-köszönt L.
-Jól vagy húgi?-nézett rám kétségbeesve a bátyám.
-Persze. Nyugodj meg.-mosolyogtam rá.
Ekkor kopogást hallottam az ajtón.
-Gyere.
-Zavarok?-jött be Kevin.
-Nem. Gyere bemutatlak.-válaszoltam.
-Zayn, L! Ő az itteni bátyám Kevin. Kevin ő a bátyám Zayn és a legjobb barátnőm L.-rendeztem le.
-Sziasztok.-intett nekik.
-Szióóka.-köszönt neki L.
-Hello.-lökte oda Zayn.
-Jobban vagy?-kérdezte Kevin.
Rosszalóan, egyben könyörgően néztem rá, de már késő volt, mert Zayn meghallotta.
-Mi történt Alex?-kérdezte egyből.
-Semmi.
-Alexandtina Kirs....azonnal mondd el mi történt.-mondta idegesen.
-Rohamom volt. Ennyi.-válaszoltam.
-Alex...már lassan egy éve nem volt rohamod.-aggodalmaskodott.
-Zayn, figyelj!-kezdte Kevin. Figyelek rá nem lesz semmi probléma.
-Remélem is haver. Te normálisnak tűnsz.-mondta.
-Hááát kösssz.-röhögött Kevin.
Még rengeteget beszéltünk de már nagyon elfáradtam. Elköszöntünk egymástól majd kinyomtam a hívást. A végére megkedvelték Kevint és ez szerintem fordítva is így van.
-Hagylak aludni.-mosolygott Kevin miután egy jó nagyot ásítottam.
-Okéé. Köszönöm.....mindent.-öleltem meg.
-Alap dolog..húgi.-mondta.
-Jóéjt.-nyomtam arcára puszit.
-Neked is.-puszilta meg ő is a homlokom.

Reggel arra keltem, hogy Barb és Kevin ordibálnak egymással. Felkeltem és mivel a doki kiírt a hét hátralévő részére, laza kontyba fogtam a hajam majd lementem.
-Jó reggelt.-köszöntem.
-Jobbat.-mondta Kevin.
-Miért vagy ilyen morci?-kérdeztem lebiggyesztett szájjal.
Nem válaszolt csak egy pillantást lövelt Barbara felé.
-Hogy vagy drágám?-kérdezte Gabi.
-Köszönöm jól. Bár néha még szédelgek de semmi komoly.-mosolyogtam rá hálásan.
-Ennek örülök.-mondta. Mára vettem ki egy szabadnapot nehogy úgy legyél rosszúl, hogy nincs itthon senki.-mondta.
-Igazán nem kellett volna itthon maradnod miattam.-sütöttem le szemeimet.
-Ez a legkevesebb.-lépett oda és ölelt meg.

Egész délelött beszélgettünk, meséltem neki az egész életemről, hogy milyen volt, mielőtt ide kerültem volna hozzájuk. Ő rengeteget beszélt a gimis éveiről, meg mutatta Kevinékről a gyerekkori képeiket amin rengeteget nevettem. Sokat gondolok arra, hogy mit érezne ha ,,anyának,, szólítanám. Örülne neki? A gondolatmenetem a telefonom csörgése szakította meg.
-Ismeretlen szám...
-Hálo?-szóltam bele.
-Ms. Kirs?-kérdezte egy számomra ismeretlen férfi hang.
-I..Igen?
Dr. Roberts vagyok. A bátyja miatt telefonálok.-kezdte.
-Mi történt Zaynel?-estem kétségbe.
-A délelött folyamán szállították be a korházba. Az ön bátyját elég súlyosan megverték.-mondta.
Hírtelen meg kellett kapaszkodnom a kanapé háttámlájában, hogy össze ne essek.
-Ho....hogy van?-kérdeztem elcsukló hangon.
-Stabilizáltuk az állapotát de a mai nap még kritikus számára.-felelte.
Ez után a mondat után kiesett a telefon a kezemből és a könnyek megállíthatatlanul kezdtek folyni az arcomon.
-Ki volt az?-jött ki Gabi a konyhából, ám amikor meglátott eltűnt a mosoly az arcáról. Mi történt?-kérdezte.
Nem tudtam megszólalni ezért csak a fejemet ráztam. Hírtelen a szívem gyorsabban kezdett el verni, a levegőt pedig kapkodni kezdtem. A következő pillanatban összeestem volna ha Gabi nincs ott.
-Gyere!-karolta átt a derekam és ültetett le a kanapéra. Nyugodj meg. Nem lesz semmi baj.-mondta majd a mai nap folyamán sokadjára megölelt.
-Zaayn...-csak ennyit tudtam kimondani.
-Ne aggodalmaskodj. Nyugodj meg.
-Meg fog ha...halni.-zokogtam fel megint.
-Sssshhh...
Amikor a sírásom csillapodott egy kicsit eltoltam magam Gabitól, azzal a szándékkal, hogy felmegyek a szobámba. Amint felálltam erősen megszédűltem és a következő pillanatban összecsuklottak a lábaim, körülöttem pedig minden fekete lett...