Most jöttem rá, hogy erre az ölelésre igen is szükségem volt. Mikor már úgy éreztem, hogy egy kicsit megnyugodtam eltávolodtam tőle.
-Köszönöm!-mondtam hálásan.
-Semmiség. Bennem megbízhatsz. Ha szükséged van bármire csak szólj nyugodtan.
Ennél a mondatánál éreztem, hogy ezt tényleg komolyan gondolja és nem csak viccel. Érzem, hogy egy erős kötelék fog közöttünk létrejönni.
-Ne haragudj, hogy eláztattam a pólód.-mosolyogtam rá.
-Ugyan. Máskor is nyugodtan sírhatsz a vállamon.-mosolygott már ő is.
-Sajnos most mennem kell suliba majd beszélünk. Ne foglalkozz Barbival. Majd én segítek neked beilleszkedni.-mondta és kiment.

Egész nap szinte semmitse csináltam mivel reggel kipakoltam a cuccaimat így megnéztem egy filmet a laptopomon, utána pedig a telefonomat nyomkodtam. Nézegettem a közösségi oldalakat és egyszer csak felugrott egy ablak, miszerint egy üzenetem érkezett.
~Payne: Szia csajszi. Na miújság? Milyen az új család?
~Én: Szia L. Elég fura de meg lehet őket szokni. De a ,,bátyámmal,, érzem, hogy nagyon jó lesz a kapcsolatom. A "nővérem" egy igazi hárpia minden adandó alkalmat megragad, hogy beszoljon.
~Payne:Naa... Igeen? A bátyád mi? :D :D Egy napja mész el de már meg is csalsz? o_o Csak menjekek el hozzád kikészítjük azt a kis ribancot. ;) <3
~Én:L nyugi. Nem csaltaltalak meg csak beszélgettünk. :D :* Jolvan már várom azt a pillanatot amikor megérkezel. <3
~Payne: Hát még én. muhaahaa.
~Én:Hiáááányzóóól te kurva. :* <3
~Payne:Te is nekem ribi <3 :*
~Payne: Ne haragudj de most mennem kell mert anyu megjött értem. Majd este felhívlak. Sziaaa. Xxx.
~Én:Rendben mondd meg neki, hogy üdvözlöm. Szia.Xxx

Kijelentkeztem majd kikapcsoltam a gépem és lementem a konyhába. Gabi éppen ott tevékenykedett, Lucas pedig még nem ért haza a munkából.
-Micsoda finom illatokat érzek.-mentem be a konyhába.
-Hát gondoltam főzök egy kis spagettit.-válaszolt mosolyogva.
-Hmm. A kedvencem.-mondtam.
-Ennek örülök.

Miközben főzött rengeteget beszélgettünk és nevettünk. Rég éreztem ilyen jól magam. Hiányzott már, hogy valakivel így tudjak beszélgetni. Mintha anya ült volna velem szemben. Megterítettem az asztalt, Gabi pedig behelyezte az ételt az asztal közepére. Éppen egy kiskori sztorit meséltem, amin rengeteget nevetett, amikor hallottuk, hogy megjöttek a többiek.
-Sziasztok.-lépett a helyiségbe Kevin és adott anyja arcára egy puszit.-Így aztán ki lehet bírni.-viccelődött.
Elmosolyodtam kijelentésén, de az egyből le is hervadt az arcomról, amikor megláttam Barbi méreggeltelt arckifejezését.
-Ha ennyire ráértél, akkor nyugodtan jöhettél volna suliba, nem kellett volna itthon rontanod a levegőt.-mordult rám.
-Barbara.-szólt rá Gabi.
-Gabi hadjad, igaza van.-mondtam majd szedtem magamnak egy kis spagettit.
-Alex, nem kell eltűrnöd, hogy így beszéljen veled. Attól, hogy te csak most kerültél ide nem kell mindent elnézned neki.-mondta Kevin.
-Kevin, te most komolyan a pártját fogod....ennek?-kérdezte felháborodva Barbara.
A vita közben Lucas is hazaért. Mérgesen nézett ránk.
-Mi folyik itt fiatalok?-kérdezte felvont szemöldökkel.
-Semmi.-válaszolta Gabi.
-Anya, neked az semmi, hogy még egy napja sincs itt-mutatott rám-és már miatta megy a veszekedés??
-Ennek van neve is!-szóltam közbe. Én sem így akartam elhiheted. De nem maradhattam a bátyámmal és nem szeretném, ha miattam veszekednétek egymással.-mondtam majd lesütöttem szemeimet.
-Biztos tönkre ment melletted, amit nem is csodálnék.-válaszolta lenézően Barbara. Erre a mondatára letettem a kanalat és felálltam az asztaltól.
-A bátyámat még egyszer a szádra ne merd venni megértetted? Nem tudod, hogy mi történt velünk vagy, hogy min mentünk keresztül.-mondtam egy kicsit erőteljesebben és éreztem, ahogy az első könnycsepp utat tőr magának. Azzal fogtam magam, felvettem a cipőmet és kisiettem a házból.

Nem tudtam, hogy merre induljak mert nem ismertem semmit és senkit a "családomon" kívül. Csak mentem előre nem törődve semmivel. A fejemben Barbara szavai visszhangoztak. Visszagondolva lehet, hogy én is tehetek arról, hogy a bátyám a rossz irányba változott. Ha akkor mindig mindent megbeszélünk nem pedig elhallgatjuk egymás elöl akkor most talán nem is itt lennénk. Erre gondolván a könnyeim gyorsabban kezdtek el folyni. Egyszer csak meghallom, hogy valaki a nevemet kiabálja. Megálltam majd megforultam és észrevettem a felém tartó Kevint. Odaért hozzám a szemembe nézett majd szoros ölelésbe vont.
-Sajnálom.-mondta.
-Nem kell! Már megszoktam.-válaszoltam majd kibújtam öleléséből.
-Gyere mutatok egy helyet, ahol ha eleged van mindenből egyedül tudsz majd lenni.
-Oké. Még úgy se szeretnék egy darabig visszamenni.-küldtem felé egy halvány mosolyt.
Hihetetlen, hogy milyen könnyen meg tudok nyugodni a közelében. Nem tudom hogyan csinálja ezt de tetszik. Mintha csak Zayn mása lenne.

Félórás séta után megérkeztünk egy domboldalhoz, ahol a fák és a bokrok kétoldalról körülvettek egy kisebb tisztást. Kevin csak ment előre és átvágott a fákközött. Én is így cselekedtem. Ahogy kiléptem a fák közül nem hittem a szememnek. Szinte az egész várost jól lehet látni. Elképedve nézetem a tájat, de Kevin hangja kiszakított az ámulatból.
-Tetszik?-kérdezte.
-E...ez gyönyörű.-adtam választ.
-Reméltem, hogy tetszeni fog.-terült el arcán egy méretes mosoly. Ez az előnye annak ha a városon kívűl élsz.
Fogtam magam majd leültem a talajra és úgy csodáltam tovább a tájat. Kevinnel csak csöndben ültünk egymás mellett. Akkor ott, abban a pillanatban nem is kellett több..