Mikor elmentünk a cuccainkért, nem akartunk megzavarni semmit, így halkan az ideiglenes szobámba osontam.Amikor a fürdőszoba előtt suhantam el, barátnőm hangos nevetését hallottam, ami nekem is mosolyt csalt az arcomra. Jason mellett nagyon jó helyen van, hiszen fülig szerelmes belé. Persze ez fordítva is így van. Lassan egy éve vannak együtt , ezért is költöztek külön. Örülök, hogy annyira erősködtem Lunának az első napomon, hogy tartson velünk. Miközben a táskába dobáltam a cuccaim, végig gondoltam az itt töltött hónapjaimat Londonban...A temérdek rossz után talán az én életem is sínen lesz. Mikor elpakoltam minden holminkat, egy rövid üzenetet írtam, hogy tudják merre vagyok és ne aggódjanak. A bevetett ágyra helyeztem a papírt hogy ne rontsam el ezzel a hangulatot..

Másnap Luna megjelent nálunk és leordította Ad fejét, hogy ezt mégis,hogy képzelte, valamint elmagyarázta milyen módon fog elbánnivele, ha megint összetöri a szívemet. Ad arcára kiült a félelem mikor barátném a lista végére ért, én pedig nem bírtam ki,hogy ne nevessem el magam. Odaléptem hozzá és egy rövid csókot leheltem dús ajkaira, mire szorosan magához vont és elmélyítette az ártatlannak induló puszimat.

-Szerencséd van Jonson, hogy ez a lány ennyire szeret téged.-mondja.

-Igen,ebben igazad van. Meg sem érdemelném, de én már csak ilyen vagyok. Nem bírok az én gyönyörűmnek ellen állni ahogy ő se nekem.-vigyorog, mire a nyakába temetem az arcom.

-Ha nem bánod akkor egy kicsit elrabolnám, ugyanis sok mindent meg kell beszélnünk!-vigyorog Luna.

-Háát..mégcsak most kaptam vissza, de egye fene. Talán veled még megosztozom rajta.-puszil a hajamba, én pedig hangosan felnevetek.

-Gyorsan felveszek valami elfogadható darabot és már indulhatunk is. Addig gyere be.-fogom meg a kezét és magam után húzom.

-Én nem mehetek?-kiabál utánunk Adam.

-Eltaláltad!-válaszol hangosan a mögöttem lévő.

Előrángattama szekrényemből egy fekete rövidnadrágot, fölé pedig egy szürke haspólót psycho felirattal, majd belebújtam a fekete vans cipőmbe és elindultam Darcy szobájába, hogy őt is felöltöztessem. Megnéztem a kiságyában de nem volt ott, úgyhogy Adamnél kell lennie. Lementem a nappaliba, ahol a kanapén feküdt,ölében a csöppséggel.

-Már az egész emeletet végignéztem, hogy hol vagytok.-mentem hozzájuk mosolyogva.

-Hát mi egész végig itt voltunk. Igaz, hercegnő?-gügyög a kislánynak.-Miért kerestél minket?

-Felszerettem volna öltöztetni Darcyt, de ahogy látom nem nagyon szeretnél távol lenni tőle.-simítom meg a pici arcát.

-Ha nem gond, akkor majd én el leszek vele..Sok volt az a két hét.-csikizi meg a kicsi hasát, mire egy hatalmas mosoly terül el a kicsike arcán, majd elkezd ,,hadonászni,,.

-Miért lenne gond? Ugyan úgy a te lányod is, mint az enyém. Ha szívesen vigyázol rá akkor semmi akadálya.!-hajolok hozzá.-Vigyázz magatokra! Majd jövök!-csókolom meg.

-Ti is vigyázzatok, oké?

-Mi mindig!-karol belém Luna, és elkezd húzni az ajtó felé, majd a város szívébe egyik üzlet után a másikba, úgy hogy közben be sem áll a szája. Vidáman meséli el, hogy milyen jól érezték magukat Jasonnel, én pedig örültem neki, hogy ilyen jól sikerült ez a kis meglepi.

-És képzeeld! Voltam Jessicánál..-na itt egy kicsit ledöbbentem..

-Terhes vagy?-állok szembe vele.

-Igeeen!-vigyorog,én pedig visítva ugrok a nyakába.

-Gratulálok!-szorongatom meg finoman.-De mióta, vagy hogy, vagy mi?-támadom le.

-Sokszor szédültem nap közben és rengeteget ettem, igaz nem jelentkezett a reggeli rosszullét, mégis elmentem Jesshez, hogy biztos lehessek benne. Megvizsgált, és azt mondta, hogy körülbelül másfél hónapos. Azt, hogy hogy történt, szerintem nem kell neked ragoznom.-nevet fel.

-Oké,értem.! Hülye kérdés volt!-emelem fel e kezeim védekezés képpen.

-Csak nem tudom, hogy mikor és hogyan mondjam el neki...Emlékszem még a reakciójára amikor ezzel vicceltél...-szomorodik el.

-Ne légy butus Lu! Biztos örülni fog neki, hiszen a vak is látja,hogy mennyire oda meg vissza van érted, és te most a szíved alatt hordod a közös gyereketek. Szerintem ennél jobb hírt el sem képzelhet magának!-ölelem meg.

-És ha ez miatt elhagy?-kezd el szipogni.

-Akkor kiherélem és a szájába tömöm őket!-mondom, mire felnevet.

-Köszönöm,hogy itt vagy nekem!

-Ugyan! Sehol sem lennék nélküle(tek)d! Mikor szeretnéd nekibelmondani?-kezdem el húzni egy bababolt felé.

-Nem tudom! Anyu meghívott minket holnap vacsorára és úgy gondoltam,hogy az megfelelő időpont lenne mindkettőjüknek!-mosolyog.

-Kiváló ötlet! Akkor mit szólnál, ha vennénk neki valami kis ajándékot,amivel rávezetheted őket?-tapsikolok.

-Szerintem,mivel nem tudjuk még, hogy fiú lesz-e vagy lány, egy pár fehér kis cipőcske az jó lenne.-viharzik a sorok között, majd vissza is tér egy dobozzal a kezében.

-Hidd el, hogy örülni fog neki!-simítom meg a karját.

-Remélem...Nem szeretném, ha elhagyna..pont most!-folyik le egy könnycsepp az arcán.

-Basszus Lu! Te már most nagyon érzékeny vagy!-nevetek fel.-Már előre látom ahogy később azért leordítod Jas fejét, mert a gyerekszobát sötétebb színűre festette, mint tervezted!

-Ne is mondd!-sóhajt fel.-Előre félek!-mosolyodik el.

Luna szemszögéből:

A nappaliban várom, hogy a drága párom elkészüljön és indulhassunk végre. Az ajándéktasakba bújtatott cipőcskét betettem már a hátsó ülésre, hogy ne legyen ideje ezzel is foglalkozni, majd csak vacsi után, amikor átadom neki.

-Mehetünk!-rohan le a lépcsőn és egy gyors csók után már megy is az autóhoz.

-Lassabban készülődsz mint egy menyasszony!-forgatom meg a szemeimet.

-Úgy fognak maradni!-vigyorog.-És amúgy is. Nem állíthatok oda az anyóshoz valami gagyi összeállításban.-kacsint.

-Miért ez nem az?-vonom fel a szemöldököm.

-Aucs..ez most fájt szívem. Azt hittem hogy ha anyukádnak nem is, de neked bejön majd!-csókolja meg a kézfejem.

-Háát..-húzom az agyát.

-Ezt még visszakapod.-mondja sértődötten, mire felnevettem, ésbgyorsan kiszálltam az autóból, ugyanis megérkeztünk. A szatyrot is gyorsan kivettem hátulról és besiettem a házba.

-Megjöttünk!-kiabálok anyunak.

-Sziasztok!-köszön,majd szorosan megölelget minket.-Jöhetnétek egy kicsit gyakrabban is.-néz ránk rosszallóan.

-Jolvan anyu..-mondom.-Mi jót főztél?.indulok meg a konyhába.

-Hát ez szép..Lassan egy hónapja nem volt meglátogatni, és a kaja fontosabb.-mondja Jasnek.

-Hallom ám!-kiáltok vissza, mire mindketten felnevetnek.

-És amúgy a kedvencedet főztem, úgyhogy remélem el fog fogyni.

-Naná!-vágom rá boldogan.
.....

-Na és amúgy mi újság veletek? Suli?

-Ami azt illeti van egy meglepetésem!-vigyorgok.-A suliban pedig minden a legnagyobb rendben.-állok fel az asztaltól, hogy a pulcsim alól elővegyem az ajándékot.

-Bontsd ki!-teszem le a fiú elé.

-Ezt miért kapom?-vonja fel a szemöldökét, majd szépen lassan lefejti a masnit a dobozról, végül pedig le emeli a tetejét.-E..ez...-láttam az arcán, hogy ez most váratlanul éri, de csak mosolyogni tudtam.-Te..terhes vagy?-emeli rám a tekintetét.

Igen!-vágom rá boldogan.

-Tessék? Nagymama leszek?-fordul felém könnyektől csillogó tekintettel anya, mire csak bólintok, ő pedig boldogan ugrik a nyakamba, Jason viszont felállt az asztaltól, és kiment, nekem pedig lehervadt a mosoly az arcomról.

-Ennyire ellene lenne?-könnyezek be.

-Jaj kicsikém! Férfiből van. Adj neki egy kis időt. Nagyon szeret téged, vagyis most már titeket.-nyúl a hasamhoz.-Mennyi idős?

-Hat hetes.-mondom.-Szerinted elhagy?-piszkálom az ujjaimat.

-Ne gondolj egyből a legrosszabbra kicsikém!-von magához.-Lenyugszik és vissza is jön. Ne aggódj, nem tesz jót a babának.

Már elég hosszú ideje ülünk a nappaliban, jobban mondva csak anya, én pedig rajta csüngök. A fejem az ölébe hajtottam és úgy sírtam,vagy ha egy kicsit megnyugodtam, a tv-t figyeltem. Egyszer csak nyílt az ajtó és Jason robogott be a szobába.

-Jaj kicsim! Nem akartalak megijeszteni!-guggol le elém.-Csak tudod, váratlanul ért..Nem voltam felkészülve egy ilyen hírre, hiszen még munkám sincs.-fogja meg a kezem.

-Azt hittem, hogy el akarsz hagyni!-szipogok.

-Ne legyél butus!-mosolyog.-Szerinted rajtad kívül képes elviselni engem valaki?

-Ki tudja!-vonom meg a vállam, mire csak felnevet és a zsebében kezd el kutatni.

-Tudod..van egy sorrend a fejemben..Megkérem a kezed, te igent mondasz, aztán megtartjuk az esküvőt és csak ezek után terveztem a gyerekeket. De akkor változtatunk a sorrenden...Most megkérem a kezed...-nyitja ki a fekete selyemdobozt, mire a szám elé kapom a kezem.-Te igent mondasz..Legalábbis remélem.-húzza kínos mosolyra ajkait, és ha a kicsi megszületett, megtartjuk az esküvőt. Mit szólsz?

-Azt, hogy IGEN!-ugrok a nyakába, mire elterülünk a földön, ő pedig vigyorogva hajol közelebb, hogy ajkainkat összetapaszthassa. Ezután lassan felül velem együtt és az ujjamra húzza a gyűrűt.

-Istenem! Annyira édesek vagytok!-sír anya a kanapén.-Gratulálok!Kétszeresen is!-ölel meg minket.

-Köszönjük!-mondjuk egyszerre.