Amikor már azt hittem, hogy végre minden egyenesbe jön, akkor hullik szét minden. Mikor azt látod, hogy az általad szeretett férfi a pultnál ül egy nővel és nevetgélnek... mi más juthatott volna eszembe, mint az, hogy már nem kellek neki! Hát persze, hogy már megunt...ha lehet ilyet mondani. Végülis mit akarhat valaki egy terhes lánytól, aki még maga sem nőtt föl? Ezért egyből megfordultam és kimentem az ajtón. A könnycseppek miután végig folytak arcomon, a pólómra esve szívódtak föl. Percek elteltével megcsörrent a telefonom. A kijelzőn Ad neve díszelgett..töprengtem azon, hogy felvegyem-e...de azon is elgondolkoztam, hogy félreértettem valamit...
-Kicsim! Merre vagy?
-Elindultam haza!-szipogtam.
-Mi történt?-aggodalmaskodott.
-Nem akartam megzavarni a bájcsevejt, így eljöttem. Nem gondoltam volna, hogy ez lesz az első amit meglátok amikor bemegyek..
-Figyelj kicsim! Félreérted ezt az egészet..SOHA nem csalnálak meg. Miért tenném?
-Miért ne? Mit adhat neked egy terhes lány? Még én is gyerek vagyok könyörgöm!!-akadtam ki teljesen és nem figyeltem, hogy merre megyek...a duda éles hangja után pedig elnyelt a sötétség...

Adam szemszögéből:
A legutolsó hang amit hallottam a duda volt, ezt követően pedig valaki rátaposott a fékpedálra... Remélem, hogy nem az történt amire gondolok..Vártam egy kicsit hátha visszahív de semmi.. Aztán egy félóra elteltével felvillant a neve a kijelzőn.
-Kicsim..már azt hittem, hogy valami bajod esett..Jól vagy?
-Jó napot kívánok! Dr. Wilson vagyok. Negyed órája behoztak egy hölgyet akit elütött egy autó. Ön volt az akivel utoljára telefonált.-nem hittem a fülemnek...lefagytam..
-H..hogy van? Sú..súlyos az állapotuk? Melyik kórházba szállították?-kaptam fel a slusszkulcsot a pultról és már futottam is az autóhoz.
-Éppen műtik. A gyeremeket császármetszéssel világra segítjük, hogy a felépülés könnyebb legyen. A jobb lába két helyen is eltört. Stabil az állapota. Mindent megteszünk azért, hogy mindketten rendbe jöjjenek. A St. Martinba hozták. Az információs pultnál a kolléganő segít majd önnek, hogy megtaláljon engem és részletesebben tudok beszámolni a történtekről.
-Kö... köszönöm! Máris ott vagyok!-ezzel letettem a telefont és már indultam is. A sebességkorlátot nem igazán sikerült most betartanom, de nem is érdekelt hiszen a szerelmem a műtőben fekszik.

Már az információs pultnál vagyok és várom Dr. Wilsont. Az aggodalom, a düh és a félelem keveréke járja át az egész testem. Ha bármi komolyabb bajuk is esett, az csakis az én hibám. Megakartam lepni. A lakásomban kialakítottam egy gyerekszobát, amiben a ....nővérem segített. Akkor akartam Alexnak bemutatni, amikor már mindennel elkészültünk. A Dab-be pedig éppen ezért vittem magammal. Abba bele sem gondoltam, hogy ez az egész máshogy fog elsülni. Főleg, hogy kórházba jutnak.
-Áá..Jó napot Adam. Én lennék Dr. Wilson.-nyújtott kezet amit elfogadtam.
-Jó napot doktor úr! Hogy vannak? Ugye mindketten rendbe jönnek?-kezdtem faggatni.
-Nos. A baleset következtében a hölgynek agyrázkódása, illetve belső vérzése lett. A jobb lába két helyen is eltört, mégpedig a térde fölött és a sípcsontja. A műtét még zajlik. A babát egészségesen a világra tudjuk segíteni, ugyanis az elvégzett vizsgálatok alapján már majdnem kilenc hónapos. Ezt követően elállítjuk a belső vérzést.-magyarázta.
-...Nagyon hálás vagyok doki. -túrtam a hajamba.

Hosszú várakozás után egy nővér lépett ki a műtő ajtaján kezében a rózsaszín ruhába bugyolált hercegnőmmel.
-Gratulálok apuka!-adta kezembe a lányomat.
-Köszönöm. Mondtam majd minden figyelmemet a kicsire szenteltem.-Hát szia hercegnőm!-gügyögtem neki, ő pedig apró bociszemeivel nézett rám. Éreztem, hogy szemeim bekönnyesednek, majd arcomon folynak végig. Életemben nem voltam ilyen boldog.
-És az anyuka, hogy van?-fordultam újra a nővérhez.
-A műtét sikeres volt. Hamarosan vége és betud majd menni hozzá, de az altató hatása miatt még nem lesz magánál. A kicsit pedig most elkell vinnem, hogy megvizsgáljuk, tényleg rendben van-e minden.-vette el óvatosan a hercegnőmet.-Megmondaná a nevét?
-Adam Jonson.
-Nem a sajátját.-nevetett ki.-Hanem az angyalkáét.
-Jaa..-vakartam meg a tarkóm. Remélem nem fog rám haragudni a szerelmem.!-Darcy Jonson.-mondom büszkén. Egyszer leültünk megbeszélni, hogy mi legyen a kicsi neve és akkor mesélte Alex, hogy az édesanyja neve Darcy volt. Remélem tetszeni fog neki, hogy ezt választottam és nem pedig az Isabellt.
A nővér csak elmosolyodott és elment, kezében a szemem fényével. Jobban mondva az egyikkel. Ugyanis aki a szíve alatt hordta a gyermekünket, őt most tolják ki a kétszárnyú ajtón. A tudat, hogy miattam történt vele mindez, elviselhetetlen. És ahogy végig nézek rajta ökölbe szorul a kezem. Sokkal rosszabb dolgok is történhettek volna..és ez mind azért mert ÉN, figyelmetlen voltam és nem gondoltam bele, hogy ez is benne lehet a pakliban. Betolták a kétszázötvenötös számmal ellátott szobába, majd Wilson doktor intett, hogy kövessem. Az ágy végéhez sétált a felfüggesztett *kórlaphoz. Végignézte az eredményeket és elmosolyodott.
-Erős barátnője van.
-Nem sokáig lesz a barátnőm.-félmosolyra húztam a szám, mikor láttam  a doki arcára kiülő döbbenetet.-Ugyanis megszeretném kérni, hogy legyen a feleségem.- az ágy széléhez léptem és megfogtam a kezét.
-Uuhh..Én mondom fiam, most engem is megijesztettél.-fogta meg a vállam.-Szurkolok nektek.