Ismét neki esett Lucasnak, de most nem állt meg egy ütésnél, hanem tovább ütötte.
-MÉG. EGYSZER. HOZZÁ. NE. MERJ. ÉRNI.-mondta szinte vicsorogva. Mögé léptem és a vállára helyeztem a kezem, aminek következtében megállt a keze a levegőben. A válla fölött rám nézett és láttam, ahogy az előbb megefeszűlt izmai fokozatosan engednek ki és lazulnak el. A kezéért nyúltam és elkezdtem húzni, hogy szálljon le az apjáról. Még egyszer  visszanézett rá, majd engedelmeskedett és felállt. Elindultunk befelé, TŐLE távol, hogy egy kicsit lenyugodjon. Anyához indultam, mert tudtam, hogy rá hallgat.

-Mikor indulunk?-kérdezte Kevin.
-Nemsokára. Ha már mindenki kész van és mindent bepakoltunk.
Leültem a padra mert egyre rosszabbul éreztem magam reggel óta.
-Alex! Jól vagy? Nagyon sápadt vagy.-jött oda és megérintette a homlokom.-Mintha kezdene felmenni a lázad. Menj és feküdj le addig, amíg a többiekkel elkészülünk.
-Jól vagyok. Majd alszok ha haza értünk. Addig kibírom. Különben is, nem fogok kinézni a fejemből ameddig ti itt pakoltok.
-Miért helyezel mindig mindenkit magad elé?-szólalt meg Kevin a hátam mögül.
-Nem erről van szóó...csupán nem szeretem nézni, hogy mindenki csinál valamit, miközben én meg hempergek össze-vissza, mert én hülye voltam.
-Ajj Alex...-mondta, majd éreztem, hogy hátulról átölelt.

Mikor hazaértünk, már mentem is aludni, mert rohadt fáradtnak érztem magam...A kis esti túrámnak meglett az eredménye...Most itthon fekszem 39°C-os lázzal és mellé még úgy köhögök, mint egy retardált fóka. Anya reggel itthon akart maradni, de nagy nehezen meg tudtam győzni, hogy menjen nyugodtan én el leszek. Ami nálam annyit jelentett, hogy az ágy mellé készítettem mindent, amire szükségem volt vagy lehet. Papírzsepi, tea, lázmérő és a laptopom, hogy ne unjam szét a fejem. Elkezdtem nézni az Agymenők sorozatot, de a közepén elaludhattam, mert mire felébredtem vége volt. Motoszkálást hallottam lentről így gondoltam lemegyek. Mikor felkeltem az ágyból egy kicsit megszédültem, de hamar elmúlt szerencsére. Leérve a lépcsőn egyből a konyha felé vettem az irányt, ahol anya tűnt fel időközben.
-Szia drágám. Hogy vagy?-indult el felém.
-Szia. Már jobban vagyok köszönöm.-ültem le a székre.
-Éhes vagy?
-Igen. Nagyon. Ma még nem ettem semmit.
-Akkor ezt orvosolnunk kell.-mondta és elindult, hogy csináljon valami ehetőt.
Nemsokára egy jó nagy adag étel került elém, aminek boldogan álltam neki. Már majdnem végeztem, amikor hírtelen émelygés tört rám.
-Köszönöm.-toltam el egy kicsit a tányért.
-Azt a kicsit már nem bírod megenni?-kérdezte.
-Nem. Ne haragudj, de olyan rosszul lettem hírtelen.-feleltem.
-Egy kicsit mintha el is sápadtál volna.-nézte meg egyből a lázam.-Feküdj le a kanapéra, addig én hozok neked párnát meg takarót.-ezzel elindult az emeletre.
Úgy tettem ahogyan mondta, ő pedig hamarosan vissza is ért kezében az ígért dolgokkal.
-Tessék drágám.-helyezte a fejem alá a párnát. Ledőltem rá, mire ő jól betakargatott.
-Köszönöm.-feleltem és újra elnyomott az álom.
Ajtó csapódására riadtam fel. Barbi viharzott be a nappaliba, de amikor észrevette, hogy ott vagyok már ment is fel a szobájába. Mikor felültem, a copfból kilogó hajam a homlokomra tapadt, mert folyt rólam a víz. Felkeltem és kimentem a konyhába egy pohár vízért. Vissza battyogtam a fekhelyemre, mert az alatt a rövid idő alatt, amíg kibújtam a takaró alól, nagyon fáztam. Szóval tuti, hogy megint lázas vagyok. A takrót jó szorosan magamra húztam és próbáltam vissza aludni. Ami majdnem sikerült, de pont akkor lépett be az ajtón Kevin és elordította magát, hogy ,,megjöttem,,. Így aztán nem nagyon sikerült. A következő pillanatban anya viharzott le a lépcsőn és rászolt, hogy kicsit hallkabban legyen, mert én a nappaliban alszok. Vagy nem. Ekkor közeledő lépteket hallottam és arra lettem figyelmes, hogy a kanapé mellett elhelyezkedő fotelbe leül valaki. Próbálkoztam még egy kicsit a visszaalvással, de nem nagyon sikerült, ugyanis egy égető pillantást éreztem magamon végig..
-Befejezted?-kérdeztem hirtelen.
-Mit?
-Bámulsz miközben próbálok aludni....-ültem fel.
-Sorry.-mondta egyszerűen.-Jobban vagy?-vizslatott végig a szemeivel.
-Háát...körülbelül úgy érzem magam, mint akin átment egy kamion.
-Úgy is nézel ki.-nevetett fel a saját viccén.
-Ha. Ha. Ha.-mondtam unottan.- De vicces vagy.
-Jolvan na. Csak vicceltem.
-Nem érdekel.-durciztam.
-Ne máár Lex....-próbált meg odabújni hozzám de én szemét módon nem engedtem.. Muhahahaaa..-Tiszta forró vagy.-mondta ahogy hozzáért a karomhoz.
-Érzem.
-Megmérted a lázad?-nézett a szemembe.
-Taláán..-húztam el a szám.
-Hozok gyógyszert.-mondta majd elindult a konyha felé.
-Köszönöm. Én meg felmegyek inkább a szobámba.-válaszoltam. Ahogy felálltam megszédültem, de megtudtam kapaszkodni a kanapéba. A hányingert viszont nem tudtam elmúlasztani semmivel..így elindultam a szobám felé és reménykedtem, hogyha újra lefekszem akkor elmúlik.
Ledőltem az ágyamra és a nyakamig felhúztam a takarót. Léptek közeledtek a szobám felé, majd pár másodperccel később feltűnt Kevin. Az ajtót becsukta, majd megindult felém egy pohár teával és gyógyszerrel. Leült az ágy szélére és felém nyújtotta őket. A gyógyszert a számba vettem majd gyorsan ittam rá a teából, hogy ne érezzem a keserű ízt.
-Köszönöm.-néztem rá hálásan.
-Nincs mit megköszönnöd.-felelte és kivette a kezemből a teát és az éjjeliszekrényre rakta.
-Hagylak pihenni.-adott puszit a homlokomra majd elindult az ajtó felé.
-Nem maradnál itt velem?-kérdeztem rekedtes hangon.
-Ha szeretnéd.-felelte.
-Szeretném.-mondtam.
Visszaindult hozzám, majd be is bújt mellém. A mellkasára hajtottam a fejem, ő pedig egyből átölelt és így aludtam el. Két védelmező kar között...