Ajkaink éppen csak súrolták egymást, amikor Barbi, Kevin nevét kiabálta, majd a cipzárral kezdett szórakozni.
-Ezt még folytatjuk.-súgta a fülembe, amitől tiszta libabőr lettem. Legördült rólam és elindult a kijárat felé.
-Te nem jössz?-fordult vissza?
-Még lustálkodok egy kicsit.-mondtam és a nyakamig fölhúztam a hálózsákot. Már ÉPPEN aludtam VOLNA vissza...., csak egy bizonyos hímnemű lerántotta rólam a hálózsákot.
-Naaaa...-szóltam rá morcosan és a védelmet nyújtó anyag felé nyúltam, de ő lerakta maga mögé a sarokba.
-Legalább reggelizz velünk, aztán vissza jöhetsz aludni vagy ha szeretnéd, hogy csatlakozzak, akkor talán arról is lehet szó.-húzta kaján vigyorra a száját.
-Bolond.-ráztam meg a fejem, miközben arcomon egy hatalmas mosoly terült el.
-De te így szeretsz.-kacsintott.
-Ki mondta, hogy szeretlek?-néztem rá és felvontam az egyik szemöldököm a hitelesség kedvéért.
-Csak nézz rám. Ki ne szeretne egy ilyen-mutatott végig magán-srácot?
-Látom önbizalomból nincs hiány.-forgattam meg a szemem.
Így ,,takaró,, nélkül egy kicsit még hűvös van egy szál pólóban, ezért felkaptam egy pulcsit és gyorsan lófarokba kötöttem a hajam, majd én is megindultam a kijárat felé. Kevin maga elé engedett, és én kis naív, bedőltem neki. A következő pillanatban pedig rácsapott a fenekemre. Gyilkos tekintettel néztem rá, mire védekezően felemelte a kezeit.
-Még egy ilyen, és csak keresztapa lehetsz.-mondtam.
-Cchh...-motyogta.
Elindultunk a padokhoz, ahol a többiek is ültek, de nem bírta ki, hogy ne kössön belém, így amikor mellém ért meglökött.
-Hééé...-löktem vissza, de szinte meg se mozdult.
-Na mi van, tápos vagy?-cukkolt.
Erre fogtam magam és a hátára ugrottam. Olyan hírtelen érte, hogy majdnem elestünk, de még időben visszaszerezte az egyensúlyát.
-Gyerekek, ésszel!-szól anya.
-Akkor szólj a fiadra, mert nem bír magával.-mondtam, de a mosoly ott bújkált az arcomon.
-Kevin! Tedd le Alexet és engedd ide enni.
-Dehát Ő ugrott fel, az ÉN hátamra.-durcáskodott.
-Nem érdekel.-felelte.
Kevin megrogyasztotta a lábait, hogy könnyebben le tudjak szállni a hátáról.
-Köszöntem.-mondtam majd levágódtam anya mellé és nyomtam egy puszit az arcára. A másik oldalamon nem ült senki, így Kevin oda csapódott le.
-Én is kérek.-mondta, majd már tartotta is oda sz arcát.
-Azt várhatod.-feleltem egyszerűen.
-Khm...Majd meglátjuk.-kacsintott.
Nem mondtam semmit csak megforgattam a szemeimet.

Reggeli után nem mentem vissza aludni, mint azt terveztem, hanem kiültem a fűbe olvasni. Már nagyon régen volt, hogy így kapcsoltam ki az agyam. Régen napi szinten faltam a könyveket, de ez azóta az ominózus nap óta megváltozott. Otthon csak gyűltek az olvasatlan könyveim. Úgy gondoltam, hogy még jól jöhetnek, így egy-két kötetet elcsomagoltam. Ha otthon gondjaim voltak, mindig a könyvekbe temetkeztem, aztán egyre zűrösebb lett minden. Egyre kevesebb alkaklmam nyílt arra, hogy újabb és újabb történetet olvassak el, vagy ismerjek meg. A baleset előtt nem voltam az a fajta tini, aki napi szinten más srácokkal van vagy esetleg minden hétvégén részegen megy haza. De amikor megtudtam, hogy Zayn drogozik, nem bírtam felfogni, hogy miért és nem tudtam neki segíteni, mert nem hallgatott rám. Így én is megváltoztam egy kicsit. Bár még csak 16 éves vagyok, de akkor az sem foglalkoztatott, hogy olyan fiatal voltam, mintha most annyira idős lennék, na mindegy. Elkezdtem bulikba járni, ahonnan nem igazán távoztam józanul. Annyira mélyre nem süllyedtem, hogy az egyik srác ágyából másszak a másikéba, de ha jobban belegondolok, az ivászat sem volt valami jó ötlet. Bár akkor nem nagyon érdekelt. Az öltözékem egyre kevesebb színből állt, míg végül csak a fekete maradt. A kivágottabb darabokat kezdtem el hordani, ami valjuk be, nem nagyon tetszett sem a szüleimnek, sem pedig Zaynnek. De nem hallgattam rájuk. Nem szerettem, ha megmondták mit csináljak. Ezért is veszekedtem velük annyit. Azóta már rengetegszer megbántam ezeket a dolgokat, és ha tehetném, visszamennék az időben. Minden hülyeségemért bocsánotot kérnék és tehetnék azért, hogy ne szenvedjenek autóbalesetet. Sokszor agyaltam azon, hogy miért nem én haltam meg helyettük. Miattam történt az egész. Miattam szálltak be abba a retkes autóba. Az igazgató hívatta be őket, mert megtéptem a pompom csapat kapitányát. Persze mindent eltúlzott, és ugye én egy senki vagyok, így az én szavam  semmi nem volt az övéhez képest. Ezért behívatta a szüleimet, akik nem érkeztek meg, mert egy részeg barom beléjük ment. Persze neki semmi baja nem lett pár karcoláson kívűl.
-Alex.-zökkentett ki gondolataimból Kevin hangja. Becsuktam a könyvet, amivel szinte semmit sem haladtam, és felnéztem rá.
-Hmm..
-Nem csinálunk valamit? Szétunom az agyam.-szenvedett.
-A midet?-kérdeztem.
-Ha ha ha...Jól hallodtad, az AGYAMAT.-magyarázta.
-Jó jó, de ami nincs azt nem tudod szétunni.-röhögtem.-Na és mit szeretnél csináltni?
-Háát lenne pár ötletem..-vigyorgott.
-Perverz.-vágtam rá.
-Jólvan na..Kérdezz, felelek?
-Oké.
-Kezdj.-mondta.
-Miért ilyen rossz a kapcsolatod Lucassal?
-Te aztán nem szórakozol.-rázta a fejét.-Igazából minden ott kezdődött, hogy nem akartam a nyomdokaiba lépni. A sport az életem és ezt nem értette meg. Akármit csinálhattam nem volt jó. Kitűnő tanuló voltam és vagyok. A csapatban megszavaztak kapitánynak, de még ez sem volt neki elég. Nem jött el egy meccsemre sem. Csak anya állt mellettem. De persze Barbika, apuci pici lánya. Mindent elnéz neki, Támogatja és mellette áll. Eleinte még próbálkoztam azzal, hogy megfeleljek neki, de feladtam. Ott van nekem anya. Mindennél jobban imádom, és tudja, hogy bármit megtennék érte. Ha egyszer valamiért azt kérné, hogy hagyjam abba a sportot megtenném, mert mindig támogatott és segített. De ,,apámnak,, nem adnám meg ezt a lehetőséget.
-Gabi igazán büszke lehet rád.-rám mosolygott, majd összefűzte ujjainkat.
-Én jövök.-kezdte.-A barátod mit szólt ehhez a költözéses dologhoz?
-Nem volt, így nem tudott mit.
-El mert dobni holmi egy egyéjszakás kalandért?-kérdezte egy kicsit erőteljesebben.
-Khm..félreértettél..Úgy értem, hogy NEM volt MÉG egy barátom sem.....-mondtam.