Tünci elmélázva sétálgatott a boltban a sorok között. Elég sok mindent vásárolt már, olyat is, amire egyátalán nem is lett volna szüksége és azon gondolkozott, hogy hogy fogja ezt a sok mindent haza vinni. Bár elhozta a biciklijét, hogy majd arra pakol, de ez ránézésre nem fog felférni rá. Miközben sétált, megütötte a fülét egy ismerős hang. Körbe nézett és megpillantotta Connort egy idősebb nővel. Összeráncolta homlokát, majd mosolyt erőltetve magára odament hozzájuk.
- Szia. – köszönt Connornak, aki leplezni sem tudta, mennyire meglepődött, hogy itt találkoznak. – Jó napot! – fordult a nő felé és kezet nyújtott neki. – Tünci vagyok.
- Áhh, Tünci, Connor nagyon sokat mesélt rólad! Lydia vagyok.
- Valóban? Remélem csak jót. És ön? Kije Connornak?
- Ő... nekünk mennünk kellene, majd később felhívlak! – mondta idegesen Connor és elkezdte maga előtt tolni a nőt, aki ellentmondást nem tűrve megállt és nem hagyta magát. – menjünk, kérlek. – könyörgött a nőnek.
- Dehogyis megyünk, kisfiam, ha végre megismerhetem azt a lányt, akiről már annyit hallottam.
- Kisfiam? – ráncolta össze Tünci a szemöldökét és Connort vizslatta.
- Igen. Én vagyok az édesanyja!
- Édesanyja? – Tünci itt már szaporábban vette a levegőt.
- Nézd... Meg tudom magyarázni. – kezdte Connor.
- Hiszen azt mondtad, hogy állami gondozott voltál!
- Állami gondozott?! – emelete fel a hangját Lydia. – megőrültél kisfiam?
- Tünci, engedd, hogy megmagyarázzam!
De a lány nem hagyta.
- Tudod mit Connor? Ennek közöttünk vége. Bármi is volt ez! Hatalmasat csalódtam benned! – mondta hűvösen és ott hagyta őket és a bevásárló kocsiját is. Minél előbb ki akart szabadulni a boltból. Kifelé még hallotta, ahogyan az anyja dorgálja a fiút, de nem is érdekelte, könnyeivel küszködve hagyta el a boltot és már tárcsázta is Natet.
- Halihó, mi a helyzet? – szólalt bele a telefonba Nate mosolyogva.
- Nate... - csuklott el a hangja.
- Mi a baj? – kérdezte aggódva.
- Merre vagy most?
- Itthon. Menjek érted?
- Ne... - mondta két szipogás között. – Üzibe eldobod a címed? Oda megyek.
- Persze, de biztos ne menjek el érted kocsival? Nagyon esik.
- Tudom.
- Rendben, rendben. Küldöm, de vigyázz magadra!
Tünci letette a telefont, és szinte azonnal jött az üzenet Nate-től. Beírta a címet a GPS-be a telefonján és megnézte merre kell menni, majd felpattant a biciklijére és azonnal elindult. Teljesen elázott, mire oda ért, még mindig a könnyeit próbálta vissza tartani, de ahogy meglátta Nate-et az utcán állni, ahogy várta őt, kibukott belőle minden. Megállt előtte a biciklivel, ami el is dőlt, mikor leszállt róla és egyenesen a fiú nyakába szakadt. Elöntötték az érzelmek és csak sírt.
- Hé... Shhh... Mi történt? – kérdezte lágyan Nate, miközben simogatta a lány haját.
Tünci megrázta a fejét és csak egyre szorosabban bújt hozzá. Nate is szorosan ölelte magához. Megérezte, hogy Tünci remeg.
- Gyere, menjünk be. – engedte el egy pillanatra. Felállította a biciklit és betolta a kapun belülre, a lányt pedig beterelte a házba. Tünci automatikusan levette a cipőjét, a zoknija is tocsogott a víztől, de Nate-nél jó meleg volt. – menj, zuhanyozz le, utána majd beszélünk. – mondta lágyan a fiú és magához ölelte még egyszer, majd a szekrényéből elővett egy pólót és egy melegítő nadrágot, odaadta a lánynak. A fürdőbe kísérte, ahol az egyik fiókból elővett egy törölközőt, egy másikból meg hajszárítót. Megszorította a kezét, majd ott hagyta és becsukta maga mögött az ajtót.

Tünci sokáig folyatta magára a vizet, közben körbe nézett. Egyszerű sima fürdőszoba volt, fehér, csempével, fehér mosdószekrénnyel. Kiszállt a zuhanyzóból és megtörölközött, megszárította hajszárítóval a fehérneműjét, ugyanis az is csurom víz volt, majd felöltözött és a haját is megszárította. Végig nézett magán a tükörben. Arca felpuffadt a sok sírás miatt. Mosolyt erőltetett magára, de ettől ismét csak eleredtek könnyei. Nagy levegőt vett és kiment az ajtón. Egy folyosón találta magát, fogalma sem volt, merre menjen, nem figyelte az utat, mikor a fiú ide kísérte. A folyosó kávébarna volt, a fürdőszobán kívül nyílt még 2 szoba róla.
- Nate? – szólalt meg halkan és elkezdett a folyosó végéig haladni, ahol meg is jelent Nate. Tüncinek újra könnybe lábadtak a szemei és odasietett hozzá, szorosan hozzábújt.
- Ne haragudj rám. – szólt halkan.
- Haragudni? Miért?
- Hallgatnom kellett volna rád Connorral kapcsolatban.
- Mit csinált? – keményedett meg a fiú testtartása.
- Hazudott nekem... Azt mondta a randinkon, hogy állami gondozott volt és, hogy amilye most van, azért mennyire keményen megdolgozott.
- Ezt mondta? – csattant fel idegesen Nate. - Tünci az apja az alpolgármester! A srác konkrétan egy fűszálat sem rakott mellé eddigi élete során.
A lány hitetlenkedve nézett fel a fiúra, majd újra sírásban tört ki.
- Én annyira hülye vagyok, hogy bedőltem neki...
- Hé. Ne emészd magad, nem te tehetsz róla, hanem ő. Megérdemelné, hogy odamenjek és ellássam a baját!
- Semmi értelme. Soha a büdös életben nem akarok többet találkozni vele.
Nate szomorúan ölelte magához és haját simogatta.
- Hogy derült ki?
- Összefutottam vele meg az anyjával a boltban. Az anyja teljesen oda volt meg vissza, hogy találkozhat velem, mert milyen sokat hallott már rólam... Kár, hogy én semmit sem hallottam róla.
- Pfff... - forgatta meg a szemeit Nate. – Na gyere. – karolta át és a nappaliba vezette.
Tünci leült a kanapéra, addig Nate elővett két borospoharat és egy üveg vörösbort.
- Nincs valami erősebb? – kérdezte Tünci félénken, mire Nate elmosolyodott és elővett egy üveg bourbont.
- Ez jó lesz?
Tünci bólintott. A fiú odavitte és vitt még hozzá két poharat is, közben Tünci a kezébe vette az üveget.
- Hé, ez nem az Ian Somerhalder, Paul Wesley féle bourbon?
- De-de. Küldtek egy üveggel, mikor piacra dobták.
- De menő! De nem baj, hogy velem bontod fel? – nézett megszeppenve rá. Nate felnevetett.
- Dehogyis. Nincs senki más, akivel szívesebben innám meg. – mondta és megpuszilta a homlokát, mielőtt leült mellé, de meg is torpant hirtelen. – bocsi. Ez nem tudom, honnan jött.
Tünci elpirult.
- Semmi baj. – rebegte.
- Amúgy is nyúznak már egy ideje, hogy még mindig nem kóstoltam meg.
- Tartod velük a kapcsolatot?
Nate kitöltötte az italokat és az egyiket odaadta a lánynak.
- Néha beszélünk, igen.
- Egyébként akartam kérdezni, hogy van valaki, akivel tartod így a kapcsolatot közülük?
- Nem igazán.
- De miért?
Nate megrántotta a vállát.
- Így alakult.
- De nem haragban váltatok el, vagy igen?
- Jaj, nem, dehogyis. Egyszerűen másfelé sodort minket az élet.
- Értem.
Tünci hirtelen ötlettől vezérelve neki döntötte fejét Nate vállának és nagyot sóhajtott.
- Fogalmam sincs, miért van az, hogy mindig az olyan fiúkat vonzom, akiknek csak adok, de nem kapok vissza semmit. Annyira szeretnék már egy egészséges kapcsolatot... De úgy néz, ki nem érdemlem meg. – sóhajtott fel ismét.
- Jaj, ne mondd már ezt. – nézett le rá Nate. – ezerszer többet érdemelnél, csak nem bízol magadban.
- Gondolod? – nézett fel Tünci is.
Nate aprót bólintott. Fejük centikre volt egymástól. Tüncit megszállta valamiféle megmagyarázhatatlan nyugodtság, és nem tudott elszakadni Nate tekintetétől. Nate szíve is hevesebben vert és az övé is. Tekintete levándorolt Nate ajkaira és legszívesebben megcsókolta volna, de erre a gondolatra megrémült és hirtelen felült, majd lehúzta az egész pohár bourbont amit Nate kitöltött neki. Nate is ugyanígy tett.
- Így akkor nem főzünk, ugye? – nevetett halkan Nate.
- Basszuuus! Ott hagytam csapot-papot, annyira menekülni akartam! Ne haragudj! – nézett rá bűnbánóan.
Nate felnevetett.
- Nem azért mondtam. Rendelek valamit.
Tünci bólintott. Amíg Nate telefonált körbenézett a nappaliban. Ugyanolyan kávébarna falak voltak, mint a folyosón, a bútorok is mind barnák voltak, csak sötétebb árnyalatban. A kanapéval szemben volt egy hatalmas tv a falra felfúrva, alatta egy asztal és azon egy konzol, játékokkal. Egybe volt nyitva a konyhával, mint minden amerikai házban. Igazán kellemes háznak nézett ki.
- Itt is vagyok! – huppant vissza mellé Nate. – akarsz valamit csinálni?
- Meghalni az önsajnálatban. Olyat lehet?
- Hülye. – forgatta meg a szemét a srác.
- Nem vagyok hülye, te barom. – morogta az orra alatt.
Nate felnevetett.
- De igenis az vagy! – bökte meg az oldalát.
- Nem!
- De! – nevetett a fiú és csikizni kezdte a lányt, aki elvágódott a kanapén.
- Hagyd abba! – nevetett.
Nate megtámaszkodott a feje mellett a könyökével és mosolyogva nézett a lány szemeibe.
- Imádom, amikor nevetsz. – mondta lágyan, mire Tünci elpirult.
- Csakugyan?
A fiú bólintott. Elmerültek egymás tekintetében.
- Na mi lesz, csinálunk valamit? - Nate lágyan beszélt hozzá.
- Mit szeretnél csinálni?
Nate megvonta a vállát.
- Te jöttél hozzám. - mormogta és a lány egy hajtincsével kezdett játszadozni.
- Tán zavar, hogy te voltál az első, akit ezek után felhívtam?
- Mi? Nem! - kapta a tekintetét rá. - tulajdonképpen jól esett. - birizgálta tovább a haját. - és legszívesebben most itt hagynálak, megkeresném Connort és beverném a hülye képét.
Tünci nagyot sóhajtott.
- Hihetetlen, hogy így átvágott. Általában nem vagyok ilyen. Sőt nagyon is gyanakvó típus vagyok. Nem értem, hogy történt ez meg.
- Ne hibáztasd magad, felesleges.
Egy darabig a lány gondolkozott, végül mégis feltette a kérdést, ami foglalkoztatta.
- Nate?
- Hmm?
- Mit kedvelsz bennem? - fordult a fiú felé, akit meglepett a kérdés.
- Mit kedvelek benned?
- Ühüm. Mi az, amiért még nem fordultál el tőlem a rengeteg rossz tulajdonságom ellenére?
- Szeretem, hogy mindig megnevettetsz. Hogy sosem unatkozok melletted, mert ha veled vagyok a semmit tevés is szórakoztató. Nem is tudom Tünci, kedvellek, úgy, ahogy vagy. - Nézett mosolyogva a lány szemeibe. Tünci is elmosolyodott.
- A te szavaiddal egészen kedvelhető embernek tűnök.
Nate megforgatta a szemeit.
Csengettek, így Nate kiment ajtót nyitni és behozta a megrendelt ételt. Mégiscsak felbontották azt az üveg bort és megittak egy-egy pohárral az ebédjükhöz. Tünci nem akart még haza menni, így beraktak egy filmet és a kanapén fekve nézték. A film közben elfogyasztották az egész üveg bort.
- Nate, neked miért nincs senkid? - bukott ki a lányból, miközben még mindig bámulták a tv-t pedig már csak a stáblista ment.
A fiú Tünci felé fordult, jó darabig nem szólalt meg. Magában azt gondolta, hogy kimondja, ami napok óta a fejében járt. Nagyon megkedvelte a lányt, szinte már túlságosan is. Mindig ő járt a fejében, még akkor is, amikor elfoglalt volt. Sokszor eszébe jutott, hogy talán nem csak barátként tekint rá, de mindig elhessegette a gondolatot, mert attól félt, hogy a lány nem így gondol rá és nem akarta elveszíteni őt.
- Nem találtam még meg a megfelelő nőt. - zárta le végül ennyivel.
- Mióta vagy egyedül?
- Úgy egy éve, te?
- Én is valahogy úgy. Valamivel több, mint egy éve.
Csend telepedett rájuk, végül Tünci fájdalmasan nyögve Nate combjára feküdt. Kezdett beeseteledni.
- Itt aludhatok? Nem akarok egyedül lenni.
- Persze, hogy itt aludhatsz! - kezdte a hátát simogatni a fiú.

Nate vett elő másik paplant és párnát a lánynak, Tünci pedig felhúzta rá a huzatot. A fiú megfogta a sajátját és elkezdett kifelé menni vele.
- Hova viszed azokat? - érdeklődött Tünci.
- A kanapéra.
- Jaa... - mondta csalódottan a lány. Abban reménykedett, hogy együtt alszanak. Olyan nyugodtan aludt a múltkor, mikor mellette volt a fiú.
Este csak forgolódott az ágyban, nem tudott elaludni, ezért kiment a nappaliba.
- Nate alszol? - kerdezte halkan.
- Nem.
- Nem jönnél be mégis mellém?
Nate-nek nem kellett kétszer mondani, megfogta az ágyneműjét és egyből átmentek a szobába. Nem is kellett sokat várniuk, valahogy megnyugodtak egymás mellett és elnyomta őket az álom.