Tünci lázasan készült egy találkozóra, amit a buli DJ-jével kellett lefolytatnia. A pasi azt mondta személyesen jobban szereti lebeszélni a dolgokat, mint telefonon, így át kellett utaznia Denverbe. Írt Natenek egy sms-t, hogy ma nem tud vele ebédelni a sziklánál, aztán elindult. Azóta is minden egyes nap együtt ebédeltek a sziklánál. Hol Tünci főzött, hol Nate. Az ominózus páros edzésre még nem került sor, ugyanis Tüncinek eléggé belobbant a munka, örült, hogy legalább azt az 1 órát el tudta csípni minden nap, amit a fiúval tölthetett. Igazán megkedvelte őt, jó barátra lelt benne. Már a vonaton ült, mikor megszólalt a telefonja, Nate hívta.
- Tessék, elmegyógyintézet. – mosolygott a telefonba.
- Jó napot, időpontot foglalnék a pszichiáterhez holnap délre.
Tünci elnevette magát.
- Mizu? – kérdezte meg végül.
- Hogyhogy nem jössz ma?
- Vonaton ülök, Denver felé. A dj-vel kell találkoznom, akit ajánlottál, most hívott reggel.
- Áhh, értem. Hát akkor jó tanácskozást, majd holnap bepótoljuk.
- Rendben, Te főzöl! – vigyorodott el.
- Tudom, én vagyok a soros. – mosolygott a srác is. – akkor holnap. Szia.
- Szia.

Hamarosan Denverbe ért, ahonnan busszal ment tovább az étterem felé, ahová megbeszélték a találkozót. Már látta maga előtt neon felirattal reklámozva az helyet.
Range restaurant Denver.
Belépett az ajtón és megcsapta az a tipikus amerikai fűszeres illat, ami a konyhából szivárgott ki. A helyiség is autentikus amerikai steak bar hangulatát keltette, mégis volt benne valami féle elegancia. A falon mindenfelé szimmetrikusan elhelyezett stukkók voltak, illetve gyönyörű szép festmények. A maga módján egészen költői hely volt.
- Segíthetek? – szólította meg egy mosolygós pincérlány.
- Jó napot! Találkozóm lenne egy bizonyos Marcus Fürederrel, nem tudom itt van-e már esetleg.
A háttérből meghallott egy öblös, mély hangot.
- Itt vagyok Miss! – állt fel egy jó vágású magas férfi az egyik asztalnál és felé intett.
Tünci küldött egy mosolyt a pincérnek, majd a férfihoz ment. Mikor odaért kezet nyújtott felé
- Tünde Vlász. Elnézést a késésért!
A férfi fogadta a kézfogást.
- Nem késett, én jöttem hamarabb. Marcus Füreder.
Leültek az asztalhoz. Szinte azonnal megjelent mellettük egy másik pincér, ezúttal egy fiatal fiú.
- Jó napot! Hozhatok esetleg valamit?
Marcus szólalt meg hamarabb.
- Én szeretnék kérni egy espressot és egy pohár hideg vizet. Ön mit kér?
- Egy bögre citromos fekete teát szeretnék, köszönöm.
A pincér felírta a rendelést és ott hagyta őket.
- Nos, vágjunk bele – kezdte Tünci. – először is had kérdezzem meg, hogy tegeződhetünk-e? – A férfi mosolyogva bólintott, Tünci pedig folytatta a mondandóját. – azt hallottam eléggé fekszenek neked a 20-as 30-as évekbeli zene feldolgozások, miben nyilvánul ez meg? Tudnál mutatni zenét magadtól?
A férfi furcsán méregette Tüncit. Közben kihozták az italukat. A lány bele is kortyolt a teába.
- Hát esetleg írd be az internetre, hogy Parov Stelar. Biztosan ki fog adni egy csomó találatot. – mosolyodott el hamiskásan, mire a lánynak kikerekedtek a szemei.
- Úristen, elnézést! – kezdett el szabadkozni – fogalmam sem volt az igazi nevedről, igazából képet sem láttam rólad soha, hogy felismerjelek, de ismerem a zenédet!
Marcus felnevetett.
- Ugyan, ne szabadkozz.
- Az egyik barátom adta meg az elérhetőségedet, de ezt az apró információt elhallgatta előlem...
Kinyírom Nate-et...
Marcus még mindig mosolygott.
- Szóval. – szedte össze magát Tünci. – Jövőhét Szombaton lenne a buli a Grand Hyatt Vail nevű hotelben Vailben.
Megbeszéltek mindent a bulival kapcsolatban. Tünci mosolyogva hagyta el az épületet és sétált tovább a buszmegálló felé. Útközben felhívta Natet, de nem vette fel, így elkezdte pörgetni az instagramját, ott látta meg, hogy a fiú éppen edz. Felsóhajtott, mert eszébe jutott, hogy neki is el kell majd mennie vele és több, mint valószínű, hogy ma este fog sor kerülni rá, ugyanis mára már nem volt semmi teendője. Pár perc múlva Nate visszahívta, így lebeszélte vele az estét.

Tünci már Vailben volt és hazafelé betért egy sportruházati boltba, ugyanis semmilyen edzős ruhája nem volt. A pultban egy kifejezetten vékony, sportos alkatú lány volt, amitől borzasztóan kellemetlenül érezte magát, bár nem volt rá oka, hiszen a lány nagyon kedves és segítőkész volt. Megvette a ruhákat, még egy kényelmes cipőt is vett hozzá és hazament. Nate-el az volt megbeszélve, hogy 8-ra átjön, és együtt mennek az edzőterembe. Addig még evett egy keveset, telefonált az otthoniakkal.

Nate hamarabb érkezett, gondolta ehetnének előtte, de Tünci leszavazta az ötletet, mondván, hogy evés után inkább az ágyára vágyna, mint az edzőteremre, így csak leültek beszélgetni.
- Te jó paraszt vagy ám! – kezdte Tünci, mire Nate megszeppenve nézett rá.
- Most miért?
- Mondhattad volna, hogy a szupi jó dj-d Parov Stelar!
Nate felnevetett.
- Szerintem így viccesebb volt! Egek, de megnéztelek volna, mikor rájössz! – nevetett a fiú, Tünci hozzávágott egy párnát. – Hé! Ne legyél szadista! – de Tünci újabb párnát vágott hozzá, Nate pedig vissza dobta az előzőt, majd Tünci felé iramodott és elkezdte csikizni.
- Neee! Hagyd abba! – nevetett Tünci, de Nate folytatta. Tünci már az ágyon fekve próbált kibújni a fiú kezei alól, ám az fölé tornyosult és egy pillanat múlva abba hagyta. Tekintetük összefonódott. Nate kíváncsian fürkészte a lány arcát és önkénytelenül alsóajkába harapott, majd megköszörülte a torkát és felegyenesedett, Tüncit is felsegítve.
- Szerintem induljunk. – mondta végül a fiú. Tünci bólintott, fogalma sem volt miért, de hirtelen kiszáradt a szája. Meghúzta a kulacsát indulás előtt. Biciklivel mentek az edzőterembe. Nate szokatlanul szótlan volt útközben.
- Minden rendben? – kérdezte Tünci mikor leszálltak a bringáról az edzőterem előtt.
- Persze, miért?
- Csak szótlan vagy nagyon.
Nate elmosolyodott.
- Nincs semmi.
Bementek az épületbe, Nate lapcsizott a pultos sráccal és befizette magukat 1 órára.
Tünci megszeppenve lépett be a női öltözőbe, szerencsére senki nem volt bent, gyorsan átöltözött. Egy sima fekete sportmelltartót vett, Fekete atlétával és fekete cicanadrággal, aminek az oldalán lila minták voltak. Felkötötte a haját, majd elzárta a szekrénybe a cuccait és kiment. Nate az ajtó mellett a falnak támaszkodva várta őt. Elmosolyodott, amikor meglátta a lányt.
- Jól nézel ki.
Tünci elpirult.
- Te is - szólalt meg végül.
Nate egy fehér pólót és egy szürke melegítőnadrágot viselt. Bementek a terembe, Tünci megkönnyebbülve nyugtázta, hogy rajtuk kívül nem voltak sokan, éppen csak egy pár ember.
- Hé, Nate! Szevasz, öregem! – ment oda hozzájuk egy srác és lepacsizott Natel. – Ki a barátnőd? – mosolygott Tüncire.
- Dylan, ő itt Tünci, Tünci, Dylan. – mutatta be egymásnak őket.
- Tünci? De fura név. – nyújtotta a lány felé a kezét, amit ő viszonzott.
- Nem vagyok idevalósi. – mosolygott a férfira.
- Hát, remélem látjuk még egymást. – kacsintott rá – épp indultam, jó kondizást! – a két férfi újra lepacsizott, Dylan pedig az ajtó felé igyekezett. Tünci utána nézett. Dylan nagyon magas volt, 2 méter biztos meg volt, szépen kidolgozott teste volt, holló fekete haja és mogyoróbarna szemei. Haja rakoncátlanul hullott az arcába. Nate figyelmét nem kerülte el, hogy Tünci milyen sokáig nézte a távozó férfit.
- Tán tetszik? – kérdezte meg félvállról.
Tünci megrázta a fejét.
- Mi? Dehogyis. – pirult el.
- Elvörösödtél.
- Fogd be! – morogta az orra alatt. – inkább mutasd, mit csináljak?
- Először is bemelegítünk. – mondta és mutatott pár bemelegítő mozdulatot. Tünci mindent leutánzott. – most nyújtunk egy kicsit, ez edzőtárssal könnyebb, mint egyedül. Üljünk le, kinyújtott lábbal. – leültek egymással szemben. – most próbáld meg megfogni a lábujjaidat, így. Tünci szótlanul tette, amit Nate mondott neki. Ezt jó párszor megismételték. – Most ezt ne értsd félre, meg ne érezd magad kellemetlenül, esküszöm, hogy semmi hátsó szándékom nincs, egyszerűen ez a nyújtás része. Feküdj hanyatt és húzd fel a lábaidat. – Tünci megtette, Nate pedig megfogta az egyik lábát és óvatosan kiegyenesítette és elkezdte Tünci felé tolni, egész testével a lábára nehezedett. Már szemben voltak egymással, tekintetük újra egybe fonódott, úgy, ahogyan akkor, amikor Nate a lányt csikizte. Tüncinek szaporán kezdett verni a szíve, de nem érezte magát kellemetlenül. Nate megismételte ezt a másik lábával is. – Nem várom el, hogy te is megtedd ezt, mivel nem tudod még, hogyan kell szakszerűen. – mosolyodott el Nate és elengedte a lányt.
- Akkor te hogy oldod ezt meg?
- Egyszerűen. – Nate odament a tükör előtt lévő korláthoz és ráhelyezte a lábát a bokájánál, rádőlt, így nyújtott. – Így is meg lehet oldani, hatásos, de jobb, ha segítséged van.
- Értem.
Nate nagyon sok mindent mutatott Tüncinek, jól megmozgatta minden egyes testrészét, furcsa módon valahogy tetszett is a lánynak. A futópadon voltak már levezetésképpen. Tünci valahogy félre lépett és kibicsaklott a lába, leesett a futópadról.
- Áú... - sziszegett fel és felhúzta a lábát, a bokáját szorongatta.
Nate egyből odasietett hozzá.
- Jól vagy? – hangja aggodalomtól csengett.
- Persze, csak rosszul léptem. – megmozgatta a lábát, de felszisszent, nagyon fájt neki.
- Mutasd csak. – kérte Nate és óvatosan a kezébe vette a lány lábát, mire ő megint felszisszent. – Ezt meg kellene nézetni egy orvossal. – nézett aggódva a szemeibe.
- Jaj, nem kell, majd otthon befáslizom.
- Na, persze. – forgatta meg Nate a szemeit és a karjaiba vette a lányt.
- Mit csinálsz? – kérdezte rémülten Tünci.
- Be viszlek a kórházba. Connor majd hív egy taxit. Hé, Connor! – kiáltott oda a pultoshoz, miközben felé mentek. – hívj már egy taxit, légyszi.
Connor meglátva, hogy mi történt azonnal tárcsázni kezdett és hívott egy taxiszolgáltatót. Nem telt bele 5 percbe és már ott is volt az autó. A legközelebbi kórházba mentek. Nate kifizette a taxit, majd újra a karjaiba vette a lányt.
- Nate, felesleges ez, tudok menni, elég, ha rád támaszkodok.
- Hagyjál már. – mosolygott rá a srác.

A kórházban felvették a lány adatait és kiültek a váróba. Tüncinek adtak egy tolószéket, hogy azzal majd könnyebben tudják a vizsgálatokra vinni. Előzetesen azt mondták, hogy valószínű csak zúzódás, de azért csinálnak majd egy röntgent.
- Ahj istenem, olyan béna vagyok. – mérgelődött Tünci. – most biztos idiótának hiszel...
- Dehogy hiszlek! – nevetett Nate.
- Dehogynem... Ki az az idióta, aki egy futópadon töri össze magát...
- Szerintem gyakoribb, mint hinnénk. – mosolygott rá Nate. – na. – bökte meg vállával a vállát. – ne mérgelődj.
Röntgen után sínbe rakták a bokáját, 1 hétig kellett így maradnia, aztán visszamenni kontrollra.

Nate minden nap meglátogatta, majdhogynem az egész napot vele töltötte.
- Neked nincs dolgod? - kérdezte egyik nap Tünci.
- Nincs – rántott vállat.
- Barátok, család?
- Hogyhogy ennyit kérdezősködsz? – mosolyodott el Nate.
- Csak nem akarom, hogy bárkit is hanyagolj miattam.
Nate felnevetett.
- Ugyan már, senkit sem tudnék elhanyagolni. – jegyezte meg az orra alatt.
- Miért?
- Azt nem tudom elhanyagolni, ami nincs. – nézett egyenesen a szemeibe.
- Ezt hogy érted?
Nate felsóhajtott.
- Te mondtad, hogy nehéz lehet nekem megnyílni másoknak. Ez így is van, ezért barátaim sincsenek. Rajtad és a családomon kívül nem tudnék olyan embert mondani, akiben feltétel nélkül megbízok.
Tüncinek nagyon jól esett, amit a fiú mondott, mosolyogva nézett rá.
- Na, pattogatok kukoricát, addig te keress valami jó filmet. – mondta a fiú és a konyhába ment.

Tünci A fegyvertelen katona c. filmet választotta ki, amiben történetesen Nate is szerepel egy pár perc erejéig.
- Jaj nee, ez komoly? – huppant le Tünci mellé az ágyra Nate.
- Most mi az? – kérdezte megszeppenve.
- Nem szoktam olyan filmet nézni, amiben szerepelek.
- Na, légyszi, Nate. – nézett rá kiskutya szemekkel Tünci. A fiú megforgatta a szemeit.
- Legyen. – sóhajtott.
Tünci elégedetten helyezkedett el az ágyban és adott Natenek is a takarójából. Az ölükbe vették a laptopot és elindította a filmet. A film végére Tüncinél eltörött a mécses. Nagyon szerette ezt a filmet, de mindig sírt rajta. Bár most próbálta leplezni, Nate azért észre vette és magához húzta a lányt. Csendesen simogatta Tünci karját, amitől a lánynak hevesebben kezdett verni a szíve, de belesimult a fiú ölelésébe. Már a stáblista ment, de ők még mindig ugyanabban a pózban feküdtek. Végül Tünci megköszörülte a torkát.
- Bocsánat. – mondta és kibújt a férfi öleléséből, aki mosolyogva nézett rá.
- Cuki vagy, amikor sírsz. – vigyorodott el.
- Ez nem vicces, te barom. – morogta és megütötte egy párnával.
Nate felnevetett és színpadiasan megfogta a vállát.
- Vigyél a kórházba. – suttogta elhalón és drámaian a fejéhez kapta a másik kezét.
- De utállak! – nevetett a lány és még egyszer megütötte a párnával.
Nate is nevetett. Felbontottak egy üveg bort és éjszakába nyúlóan beszélgettek és zenét hallgattak. Tünci nem engedte haza Natet már ilyen későn, így a fiú ott aludt nála. Keresett egy külön takarót és párnát neki és mivel kanapéja nem volt, azt meg nem várta el, hogy a földön aludjon, egymás mellett aludtak. Illetve aludtak volna, de egyikőjüknek sem jött álom a szemére. Háttal feküdtek egymásnak.
- Nate, alszol? – kérdezte halkan Tünci.
- Nem.
A lány felé fordult, ahogyan Nate is Tünci felé. Egyikőjük sem szólalt meg, csak elmerültek egymás szemeiben. Végül mind kettőjüket elnyomta az álom.