Perselusnak igazán nem kellet nagy erőfeszítés, hogy beleképzelje magát diákja helyébe. Hiszen amennyiben Harry igazat mondott – és a Bájitalok mesterének itt emlékeztetnie kellett magát, hogy a fiúnak nincs oka hazudni erről – akkor teljesen logikus volt a félelme. Mert Merlin szerelmére, ő az apja lehetne a kölyöknek! És nem elhanyagolható apróság az sem, hogy a tanára. És mindemellett ott van az az egyértelmű tény is, hogy sosem volt éppen kedves vagy barátságos a kölyökkel. Őszintén meg tudta érteni, hogy az Aranyfiú félt és összezavarodott mindattól mait tapasztalt. Hogy vonzódott valaki felé aki irányában nem mutatott nem hogy kedvességet, de még könyörületet se. Valószínűsítette, hogy ő maga is hasonlóképpen reagált volna, és inkább megpróbálta volna elkerülni a lehetséges és igen valószínű sérülést. Mégis, mindezek ellenére még mindig nem fért a fejébe az, hogy ez egyáltalán hogyan történhetett meg. Hiszen az egy dolog, hogy ő vonzónak kezdte találni a fiatal Griffendélest. Erre minden oka megvolt. Harry Pottert mindenki vonzónak találja akinek van szeme. Gyönyörű volt, bájos és magával ragadóan sugárzó. De vajon mit láthatott benne a fiú? Pont benne? Mitől lett számára vonzó? Ha pálcát tartottak volna a fejéhez se bírta volna megnevezni egyetlen olyan tulajdonságát se, ami egy ilyen fiatal és élénk személyiség számára érdekes lenne, vagy éppen csábító.

- Harry teljesen megértelek. Ha ez az egész kellemetlen neked mindent megteszek azért, hogy ne legyen az. Csak mondd meg mit szeretnél.

Perselus ezt őszintén így is gondolta. Bármit megadott volna azért, hogyha ez a fiúnak kellemetlen, akkor segítsen rajta. Készen állt akár a Rend elé is állni, ha a másik azt akarja. Tisztában volt vele, hogy most felelősen kell viselkednie, hamár az éjszaka folyamán ez nem sikerült.

- Mármint?

- Bármit vállalok amit csak szeretnél. Hivatalos eljárás, a Rend, aká...

- Várj, várj! Miről beszélsz?

Harry próbálta összerakni a nagyobb képet a kicsiny információ morzsákból, és közben azon elmélkedett, hogy vajon ő kommunikált – e félre valamit? Vagy a férfi ragaszkodik ilyen megrögzötten ahhoz az állásponthoz, miszerint bántotta őt azzal, ami az éjjel történt közöttük. Talán azzal, hogy megosztotta a saját vívódását amit az eddig képtelenek tűnő vonzódása okozott a férfi felé, elbizonytalanította a Bájitalmestert abban, hogy élvezte – e vagy kedvére volt – e az egész. Pedig ehhez kétség sem fért. Élete legjobb estéjén van túl. És Harry tudta, hogy ezt a kommunikációs hibát sürgősen javítania kell, mert itt és most nem engedhetnek meg maguknak semmifajta félreértést. A lehető legérthetőbben és legtisztábban kell a férfi tudtára adnia, hogy mit is szeretne a kapcsolatuktól a jövőben. Mert neki határozott elképzelései voltak a jövőt illetően, amiben középpontben szerepelt a mogorva férfi.

- Arról a büntetésről amit megérdemlek.

- Istenem, dehogy! Erről szó sincs. Nem akarom, hogy bűnösnek érezd magad mert nem vagy az. Csak azt próbálom elmondani neked, hogy féltem szembenézni a saját érzéseimmel, de amikor megláttalak a medencében, egyszerűen átszakadta a gát amit saját magamban építettem.

A Bájitalmester számára még mindig nem igazán volt tiszta, az, hogy pontosan mire is akar kilyukadni a kölyök, viszont azzal határozottan tisztában volt, hogy ez a társalgás kezd egy számára hihetetlen irányba fordulni. De ez még egyáltalán nem segített az egyre élesebben mardosó bűntudatán. A fiú egyértelműen próbálja felmenteni őt a felelősség alól. Ami egyszerre édes és naív is. Az, ami köztük történt, egyedül az ő felelőssége és senki másé. Nem számít, hogy a fiú mit érzett vagy nem érzett az irányába. Neki kellett volna felnőttként viselkedni. És most nem hagyhatja, hogy a fiú magára vagy

- Persze, hogy nem akartál ezzel szembesülni. Korban az apád lehetnék, te fiatalkorú vagy ráadásul és ennek tetejében a tanárod vagyok.

Harry elkeseredettségében egy apró, mérges szusszanást hallatott, de megpróbálta megnyugtatni magát, hogy az egyre növekvő frusztrációja ne érződjön a hangszínén. Semmi esetre sem akart veszekedni. Most végképp nem, de Piton borzasztóan keményfejű! És mintha nem is akarná megérteni azt, amit éppen próbál neki megmagyarázni. 

- Én nem így értettem Perselus. Félreértesz. Ezek engem nem zavarnak.

- Mi?

- Arra céloztam, hogy azért féltem a saját érzéseimtől és vágyaimtól, mert végig azt hittem gyűlölsz! Azt hittem esélyem sincs. Nem akartam belemenni ebbe  – még ha csak plátóian is – úgy, hogy tudom, csak rossz vége lehet. Nem akartam minden remény nélkül vágyakozni valaki után aki úgysem lehet az enyém soha, és még csak nem is kedvel.

- És mi valtozott?

- A medencében, a mód, ahogy rám néztél. Az, hogy emberi voltál. Esélyt láttam Perselus, esélyt arra hogy megismerjelek, hogy beengedj a pajzsod mögé. Úgyhogy ezt inkább nekem kéne kérdeznem tőled. Mi változott?

A Bájitalok mestere a kissé szemtelen, szurkálódó hangú kérdést hallva felhorkant és nyíltan elmosolyodott. Meg sem próbálta elrejteni az őszinte érzelmeit, mert mát teljesen felesleges lett volna elkezdeni megjátszani magát, és nekiállni a szokásos kiismerhetetlen maszkját felvenni. Még akkor is, ha számára talán némileg könnyebb lett volna ezt az egészet végigcsinálni úgy. Mégis azt szerette volna, hogy a kölyök lássa, hogy őszinte, valóban figyel rá és szeretné ha tisztáznák a viszonyukat. Ehhez pedig az kellett, hogy akármennyire is nehezére esik, de nyíltan kommunikáljon a fiatalabbikkal. És ami azt illetni, a fiú felvetése teljesen jogos volt és maga sem tudta megmondani, hogy pontosan mi is történt az éjszaka. Miért viselkedett a legjobban féltett, tiltott vágya szerint és engedte közel magához a fiút, pont úgy, ahogy már hosszú hónapok óta akarta. Talán pont ugyan az történt esetében is, mint Harry esetében? Hogy esélyt látott? És csupán kíváncsi volt, mi fog történni? Mindenesetre abban teljesen bizonyos volt, hogy egy cseppet sem gondolta át az egészet, és fel sem merült benne, hogy hova fajulhatnak a dolgok. Magától roppantul szokatlan módon, nem mérlegelte a helyzetet, nem elemezte és nem vizsgálta a lehetséges kockázatokat. Csak tette, amit a szíve és a legmélyebb ösztönei diktáltak neki, úgy, hogy egy pillanatig sem gondolt bele a lehetséges következményekbe. És éppen ezért vannak ott, ahol, és ezért kell most átesniük ezen a kellemetlen beszélgetésen.

- Nem is tudom, pillanatnyi elmezavar lehetett...

Harry azt se tudta hírtelen, hogy megijedjen vagy felháborodjon a férfi válaszát hallva. Az arca most egészen komor volt, szinte pontosan annyira szoborszerű, mint általában a tanóráin. Nem létezik, hogy ennyire negatívan élte meg a férfi az estéjüket. Eddig minden jel azt mutatta, hogy pont az ellenkezője történt! Annyira utálta néha, hogy nincs igazán tehetsége az emberekhez, és a kommunikációhoz. De ekkor észrevette, hogy az idősebb szemei játékosan csillogtak és mintha az ajkai sarkában egy halovány mosoly bújkálna. És ekkor kirobbant belőle a megkönnyebbült nevetés. Mindig is kedvelte az ilyesfajta humort, de még meg kell szoknia, hogy a férfinél szinte semmi sem az, aminek látszik. És néha csak igazán apró jelekből tud arra következtetni, hogy pontosan mi is zajlik a másikban valójában. De ez a viccelődés határozottan szándékos volt az idősebbik részéről és azt is sejtette, hogy a növekvő feszültség oldása volt a célja. Mi egyértelműen sikeresnek bizonyult. Ugyanakkor nem akarta azt, hogy a férfi figyelmen kívül hagyja a kérdését, hiszen komolyan kíváncsi volt a válaszára.

- Tényleg érdekel.

- Ha rájövök elmondom, megígérem. Komolyan nem tudom mi történt. Én csak... fogalmam sincs mi ütött belém. Tudod aznap amikor elsőben először megláttalak megfogadtam, hogy soha nem engedhetlek közel magamhoz.

Kedves Olvasóim!

Nagy valószínűséggel ezt a történetet a wattpad törölni fogja, irányelv sértés miatt.
(Öncélú szexuális tartalom.)
Ezért arra kérek mindenkit, hogy aki olvasni szeretné a továbbiakban is, az vegye fel velem a kapcsolatot az alábbi platformok egyikén:

Instagramm: @Victoria_W_Knight

Email: [email protected]

Vagy WP privált üzenetben!

Ha elkülditek nekem az email címeteket, és a neveteket, akkor tudlak titeket értesíteni, hogy mikor lesz kész az írói oldalam. Amíg nem törlik a történetet, addig érkezni fog folytatás. Illetve ha ez mégis megtörténik, lehetséges, hogy emailek formában folytatom a storyt az oldalam elkészültéig.

Üdv,
Victoria W. Knight