Volt egyszer egy vízesés
Víze zuhogott csillogón,
Alatta állt egy ember
S felnézett arra csodálón.
Bármely élet többet ér,
Bármely Isten többet kér
S földi valója furcsán,
Egyszerűen mindre vár.
Ez a zaj meg nem álló,
Zavarosan dübörög
Hagyd abba lakomád báró,
Érjenek mást is örömök.
Öröm az égi tengeren
Betakarva a tudással
S mind ezen félelem
Tova száll a gondokkal.
Végtelen a Földkelte
Sziget Lunáról nézve,
Engedd el magad örökre
A végtelen csillagtérbe.
Láss égi fesztiválokat
Vízesésekkel tarkítva,
Legyél te az az ember
Aki álldogál alatta.

S majd eljön a szüret ideje
Földi lét régi értelme.
Adj egy szirmot rózsádból
S én megörzöm, elbúvom
Ne találja ki keresi.

Üresség...vaacum bennem,
Űrnek vaacumát rejtem.
Mint az fekete void,
Lassanként el-elborít.

Add meg magadat a Földnek,
Ősi anyád óhajának.
Máté, Márk, Lukács, János,
Halld az evangéliumot.

Felettébb érdekes kérdés
Ez a világ csoda bírálat,
Kinek a célját szolgálja és
Kit is szolgálhat.
Feleslegesen érdektelen
Ez a bírálat a világgal szemben,
Célját szolgálja mégis mindenkinek
Ki félhetetlen.

S hogy van a szíved? Lelked
Elengedett? Vagy tart veled?
Mondd el kérlek mit érzel
Mert nem tudok olvasni benned.
Senki sem tud senkiben
Ezért kell ily szavak léte.
Feltéve, ha már régóta
Ismeritek egymást.
De még akkor sem.

Dobog a szív, csak dobog,
Jár a láb, csak járkál,
Gondol az agy, csak gondol
Hát ki vagy te, TE ki vagy?
Ki vagyok én mindez nélkül...
Dobogó szív, járkáló láb
S agyi gondolatok nélkül.
Csak hús, élettelen ám gondtalan.

Mind ezek vagyunk,
Tudattal megáldott hús.
S ha ily gondod van ne légy bús,
Emlékezz a lelked mennyit ér.
Új világhoz kérhető lélek,
Új világ rendhez születik
Az új világi gyermek.
S ő talán majd nem érti meg
Mit ér egy állati élet,
Mit érnek a társas beszélgetések.
Tanítsd hát, fejlődjön fajunk
S ne csak rosszat akarjuk.

Bölcs ember vagy te is
Mindenki annak vallatik.
Végül majd eldől előbb
Vagy utóbb. Ha tettetik
Ám kihalnak, nem mi bajunk.
Mert itt vagyunk már egy ideje,
Itt telik életünk minden perce,
Vigyázzunk hát a Természetre.
Vigyázzunk a Földre,
A művelni való kertjeinkre.

Hogyan is jutottunk ide?
Majomból ezzé amik vagyunk.
Őseink felnéztek az égre
És vágyták a tudást a csillagban,
S néhány ezer év alatt eljutottunk
A Holdra, annak szép felszínére.
Tábor tűz körül táncoltunk,
S mára már egymáshoz sem szólunk.

Kéne egy veszély, egy ragadozó
Mi ránk is veszéllyel lenne,
S akkor megtanulnák végre
Hogy összefogás kéne.
Minket is vadásszanak, öljenek,
Mint mi az állatokat, növényeket.
Mert nem vagyunk különbek
Mint a testvéreink, ők annak
Születtek. Róla nem tehetnek.

Szörnyeteg, Szépség. Ennyit lát
Szemetek. Köztük én is.

Sokféle képpen véget érhet,
Vagy lehet véget sem érhet.
Nem baj ha nem érted,
Én sem tudom mit beszélek.
Egy ember írja, millió gondolja.
S addig ez van, üres nagyvilág,
Nincs értelem, nincs tanulság.