Reggel hevesen dobogó szívvel ébredtem, hiszen tudtam, hogy ma mindenre választ kapok. Próbáltam nem túlgondolni a dolgokat és arra koncentrálni, hogy én akkor sem fogom rosszul érezni magam. Katie és én is tudjuk, hogy mi volt köztünk, hogy mi hozott össze minket, milyen volt az első szeretkezés. Ha akarnánk sem tudnánk elfelejteni, hiszen az emlék, az nem törlődik ki. Képes elhalványulni és néha észrevétlen maradni, de az emlék örökké ott marad az ember szívében és lelkében. - Jó reggelt, William! - vakartam a cica nyakát, miközben dorombolásba kezdett. Sóhajtva pillantottam az üveg felé és hagytam magamnak egy kis időt, hogy a látványban gyönyörködhessek. Néztem a magas épületeket, a felhőkarcolókat és a szürke, barátságtalan felhőket. Eddig minden reggel felébredtem, és zuhanyozni mentem. Viszont most belekapaszkodtam a jelenbe és bíztam abban, hogy nem fog összetörni a szívem akkor, amikor nem engem választ.

Még mindig a kanapén feküdtem. Valamiért nem vett rá a lélek arra, hogy felüljek. Úgy éreztem, hogy ez az egyetlen hely, ahol meg tudom védeni magam. Ez a menedékem és a szívem egy olyan része, ahova mindig menekülni fogok. Éreztem, hogy ennek a napnak súlya és hamarosan mondanivaló lesz. Tudtam, hogy ez a nap lehet vagy nagyon jó, vagy nagyon rossz. Próbáltam felkészülni arra, hogy ami ma érni fog, az vagy összetöri a szívem, vagy megmenti a fájdalomtól. Mégis bíztam Katieben és az irántam érzett szerelmében. Legalábbis próbáltam bízni abban, hogy a szíve szerint fog dönteni.

Ebédidőben kevesen voltak az eldugott, takaros kávézóban, ezért üveges tekintettel a pohár köré fontam az ujjaimat. Percenként kortyoltam a forró kávéba és próbáltam bízni abban, hogy jól döntöttem. Tudtam, hogy muszáj volt döntenem, hiszen nem futhattam el, a kihívások és a problémák elől. Nem akartam egy szégyenlős, komolytalan nő lenni, aki nem tud megoldani egy problémát. Tegnap este óta folyamatosan csak gondolkoztam és mérlegeltem. Apró döntéseket hoztam meg, utána jobban átgondoltam, majd újra az történt, hogy más irányba kutattam. A tét óriási volt. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem tett tönkre. Tönkretett. Érzelmileg, lelkileg és testileg is tönkre tett engem ez a dolog. Tudom, hogy mindkét férfi abban bízik, hogy jól választok. Én magam is abban bíztam, hogy jól választottam. Már döntöttem. És a döntésemen semmi nem változtathat. Olyan nő vagyok, aki néha bizonytalan, de néha nagyon határozott is tud lenni. Pont ezért álltam ki a döntésem mellett.

Akkor kaptam fel a fejem, amikor a kávézó ajtaján Kenneth lépett be. Láttam rajta, hogy nem aludt sokat. A szemét lesütötte és feszült testtartással sétált felém. A szürke tekintetében láttam a bizonytalanságot, illetve a félelmet. És utáltam magam ez miatt! - Szia - suttogta és sóhajtva helyet foglalt előttem. Erőltettem magamra egy mosoly, majd az út felé pillantottam. Megláttam, hogy Shane átsétál a zebrán, majd belöki maga előtt a kávézó ajtaját. Kenneth annyira meglepődött, hogy azonnel fel akart állni, de én kezére helyeztem a tenyerem. Tudtam, hogy mit csinálok. - De hát, Katie... - csóválta a fejét, majd a torkát köszörülte, amikor a fekete hajú férfi, felvont szemöldökkel megállt mellettünk. Azonnal megcsapott az illata, ezért kihúztam magam, majd megszorítottam a kezem.

- Ez valami vicc? - csóválta a fejét Shane. - Elvárod tőlem azt, hogy a történtek után egy asztalhoz üljek vele? - mutatott Kenneth felé, aki kényelmetlenül lehúzta kabátját és lazított az ingén.

- Szerintem csak fogd be és ülj le! - szólt helyettem Kenneth. Shane végül, félre húzta a széket és helyett foglalt Kenneth mellett. A szituáció furcsa volt, de így tartottam igazságosnak. Miközben előttem ült a két férfi, rájöttem arra, hogy egész életemben a válasz kerestem arra, hogy mi az élet értelme. A válasz, itt ült velem szemben.

A szerelem.

A kudarc.

A fájdalom.

A szenvedés.

A szex.

- Köszönöm, hogy ide jöttetek! - pillantottam a szemükbe. Kenneth lesütötte a szemét, Shane pedig az út felé pillantott. Mindkettőben ott volt a harag és a félelem. - A történteket én nagyon sajnálom - suttogtam magam elé, közben próbáltam bátor maradni. - Sajnálom, mert két olyan embernek okoztam fájdalmat, akit én szeretek! - mutattam feléjük, miközben Shane üveges tekintettel az arcomat fürkészte. - Ti ketten sokban különböztök, de egy dolog közös bennetek - sóhajtottam. - Valamilyen szinten mindketten önzőek vagytok - mondtam ki, mire egymásra pillantottak. Felháborítóan hasonlítottak, de mégis különböztek. Velem szemben ült a víz, és a tűz. - Mindketten választás elé állítottatok engem! - emeltem fel egy kicsit a hangomat. - Miközben bele sem gondoltatok abba, hogy én min mentem keresztül! Mindketten a saját lelki fájdalmatokra tudtatok figyelni. Közben észre sem vettétek azt, hogy ez a dolog engem széttépett belülről! - mutattam könnyes szemmel a szívemre. Mindketten csendben hallgattak. Shane nyugodt testtartással ült, néha az út felé pillantott. Kenneth az asztalt nézte, közben a szemembe nézett. - Rengeteget gondolkoztam és próbáltam rájönni arra. hogy mit várok el a jövőtől. Próbáltam mérlegelni és a szívem szerint dönteni - sóhajtottam, majd egyenesen Shane felé pillantottam. - Szívem szerint téged választanálak, mert szeretlek - suttogtam sírva, majd a fejemet ráztam. - De az eszem ezt nem engedi - tettem hozzá, Shane pedig üveges tekintettel bólintott. - Mindketten fontosak vagytok a számomra. Mindketten mutattatok nekem olyat, aminek a boldogságomat köszönhetem. Kennethnek köszönhetem, hogy megtanultam mi az a szerelem és milyen érzés az, amikor megbecsülnek - fogtam meg Kenneth kezét, amit Shane fehér arccal végignézett. Kenneth megpuszilta, majd bólintva felsóhajtott. Ekkor elengedtem a kezét és Shane szemébe pillantottam. - Te pedig megtanítottál arra, hogy nem kell megjátszanom magam, hogy nem kell annak mutatnom magam, aki nem vagyok. Számtalan olyan dolgot köszönhetek neked, ami miatt most itt ülök és ez lett belőlem - fogtam meg a kezét, közben letöröltem a szemem. A két férfi rezzenéstelen arccal figyelt engem, hiszen tudom, hogy mit fogok mondani. - Shane! Szeretlek! - csóváltam a fejem. - Elmondhatatlanul és visszavonhatatlanul beléd szerettem - fürkésztem az arcát, ő pedig a plafon felé pillantott, közben próbálta visszafojtani a könnyeit. - Egy olyan meghatározó láncszeme vagy az életemnek, amire örökké emlékezni fogok! Nem csak a szerelmem voltál! Hanem a barátom, a lelki társam...mert mindig, mindenben számíthattam rád! És ez vagy te, Shane - súgtam, majd Kenneth szemébe néztem. - Szeretlek - pillantottam Kenneth szemébe. - Nagyon szeretlek! Az egész lényedet! Azt, ahogy beszélsz, ahogy nevetsz és mosolyogsz - csóváltam a fejem. - És mindketten tudjuk azt, hogy milyen volt a mi szerelmünk. Egymás mellett boldogok voltunk és megtanultuk szeretni egymást - suttogtam Kenneth szemébe. - Sokan azt mondják, hogy az első szerelmet nem lehet elfelejteni. Most jövök rá arra, hogy ez igaz - erőltettem magamra egy mosolyt. - Képtelen vagyok nélküled élni, Kenneth - mondtam, miközben Shane lassan bólintott, és felállni készült. - Ezért úgy döntöttem, hogy egyikőtöket sem akarom az életembe - mondta ki, mire mindketten elkerekedett szemekkel pillantottak felém. Szipogva bólintottam, és egyenesen a táskám felé nyúltam. Ott ült velem szembe a két férfi, akik közül nem tudtam választani. A szívemre és az eszemre hallgattam. És végül arra a döntésre jutottam, hogy okos leszek. Egyik férfit sem akartam megbántani.

Ezért úgy döntöttem, hogy egyedül folytatom tovább. - Nehéz volt meghozni ezt a döntést, mert mindketten ugyanazt vártátok el tőlem, miközben én mindkettőtöket szeretem - helyeztem vállamra a táskát. - És megmondom őszintén, hogy nem tudnék választani - álltam fel könnyes szemmel. - Ezért döntöttem úgy, hogy egyikőtöket sem választom - bólintottam keserűen. - És képtelen lennék úgy boldog lenni, miközben tudom azt, hogy valamelyikőtök szívét szilánkosra töröm - rántottam meg a vállam, majd keserűen elnevettem magam. - Ilyen ez a szerelem, igaz? - ekkor lassan Kennehhez hajoltam, arcára vezettem a kezem és lehunyt szemmel megcsókoltam. Nem érdekelt semmi, csak az, hogy méltó befejezést kapjon ez az útvesztő. - És remélem, hogy mindketten megtaláljátok a boldogságot! - hajoltam Shane felé, majd a hajába túrtam és könnyeim között megcsókoltam. - Sajnálom - suttogtam sírva. - De nélkülem kell folytatnotok - vettem kezembe a kabátomat, majd megfordultam és sírva ott hagytam őket.

VÉGE

UTÓSZÓ

Egy héttel később

- Anya! Nem láttad a kókuszreszeléket? - pillantottam az emelet felé, miközben a konyhában álltam és felfogott hajjal a pult mellett tevékenykedtem. - Nem baj! Majd megkeresem egyedül! - megígértem anyának, hogy kókusz golyót fogok nekik csinálni. Csak arra nem számítottam, hogy ennyire nem fogom megtalálni a helyem. Tíz perc keresgélés után találtam meg, majd sóhajtva egy fém tálba szórtam a tartalmát. Az eltelt egy hét nehéz volt nekem, hiszen sokszor eszembe jutott az ami történt. Olyankor mindig sírtam és összetört a szívem, de azt éreztem, hogy jobban érzem magam. Kiléptem a munkahelyemről és ideiglenesen hazaköltöztem. A munkák és a lehetőségek között böngésztem, hiszen muszáj valahol elhelyezkednem.

Miközben a kókusz golyót csináltam, rájöttem arra, hogy semmit nem bántam meg.

Azért, mert megtanultam szeretni.

Azért, mert sírtam és nevettem is.

És azt hiszem, hogy méltó befejezést adtam ennek az útvesztőnek.

Akkor kaptam fel a fejem, amikor csengettek az ajtónál. Gyorsan elmosolyodtam, hiszen eszembe jutott, hogy kínait rendeltem ebédre. - Megjött a kaja! - kiabáltam, de feleslegesen, hiszen anyáéknál üvöltött a tévé. Azonnal az ajtó felé futottam, kinyitottam és elmosolyodtam, de a mosoly lefagyott arcomról, a lábam pedig földbe gyökerezett. Nem a futár állt előttem. Azt hittem, hogy bármelyik percben elájulhatok. Könnyeim között végig néztem az elegáns, ingen, a sötétkék öltönyön és a vörös rózsacsokron, amit kezében tartott. Azt hittem, hogy álmodok. Ez mégis a valóság volt. Ott állt előttem és a szemembe nézett. - Szia - suttogta halkan.

- Szia - válaszoltam hevesen süllyedő mellkassal. - Mit csin...

- Hagyd, hogy én beszéljek - igazította meg a sötétkék öltönyét. - Előtted nem találtam az élet értelmét. Csak próbáltam keresni valamit, és a helyem. Mindig ugyanazt a választ kaptam - simította végig a tarkóját. Én csak nyeltem egyet. - Viszont minden megváltozott akkor, amikor te beléptél az életembe, Katie - fürkészte az arcomat. - Azért, mert megérintetted a szívem, mert megtanítottál szeretni. Az elején egy bunkó seggfejnek tartottál, de aztán minden megváltozott - húzta apró mosolyra az ajkát. - Nem vagyok tökéletes. Ezt mondtam is neked. És nem is akarok tökéletes lenni. Egy férfi szeretnék lenni! Egy olyan férfi, aki elviszi étterembe a barátnőjét, aki minden nap elmondja neki azt, hogy mennyire szép, hogy mennyire szereti és mennyire nem akarja elveszíteni - sütötte és a szemét, és maga elé helyezte a csokor rózsát. - És azt is tudod, hogy nem vagyok egy könnyű eset. Makacs vagyok és csak magamra hallgatok - sütötte le a szemét. - És csak makacs természetem miatt állok most itt - pillantott a szemembe. - Azért mert nem fogadtam el a döntésed! Tényleg azt hitted, hogy elfogadom? - lazított a szürke nyakkendőjén, ami kifogástalanul állt a sötétkék öltönyhöz. - A világot jelented nekem, Katie - suttogta. - És pont ez miatt nem engedtelek el! Ha elengedtelek volna, az azt jelentette volna, hogy feladom a szerelmünket! De én nem adom fel - lépett kicsit közelebb. - Nem tudok sokat adni neked, de a szívem a tiéd. És ezek után azt csinálsz vele, amit csak szeretnél - tárta szét a kezét, majd könnyes szemmel elnevette magát. Végig néztem rajta, majd apró mosolyra húztam az ajkam. - De tudnod kellett, hogy beléd szerettem, Katie Miller - fejezte be, én pedig elvettem a csokor rózsát, majd könnyes szemmel oldalra biccentettem a fejem.

- És te is segítettél apukád beszédében, angyalkám? - guggoltam le, majd magamhoz öleltem Kimberlyt, aki a karjaim közé futott. Felálltam, magamhoz húztam és puszit nyomtam az arcára. - Mit mondasz, kicsi lány? - kérdeztem sírva.

- Csókot! Csókot! - tapsolt, mire nevetve Shane elé álltam, átkaroltam a tarkóját és szenvedélyesen megcsókoltam. - Juhé! Lett egy anyukám is! - sikította boldogan.

Így lettünk mi egy család. Az én útvesztőm végén pedig Shane Burnett várt rám: az egyetlen, és az örök szerelmem.

Egy évvel később

- Mr. Hepburn? - suttogta Shane, miközben mellette állva feszülten piszkáltam a gyűrűmet és csak bíztam abban, hogy minden rendben lesz. Mr. Hepburn felvonta bozontos szemöldökét, majd csontos ujjával szemüvegét igazította. Shane szemébe néztem, aki kifújta magát. - Felismer engem, Larry?

- Hogyne, fiacskám! - kacagott. - Azért a memóriám nem annyira ramaty! - tette fel az ujját, majd felém pillantott. - Ki melletted ez a gyönyörű hölgy? - mosolygott, mire közelebb léptem hozzá.

- A nevem Katie!

- Á! Nagyon örvendek, Katie - válaszolta, mire Shane megfogta a kezem és elvigyorodott.

- Szeretnénk bemutatni valakit, Larry! - pillantott felém Shane, mire magamhoz vettem a fiunkat és mosolyogva megálltam Larry előtt, aki szája elé csapta kezét. - Ő itt a pici Larry!

- Ó! Egy kisbaba! - suttogta. - Úgy hívják mint engem! - fürkészett minket, miközben Shane puszit nyomott a baba fejére, és így szólt:

- Ne vegye sértésnek Larry, de a költözés miatt a lakás egy kicsit magányos! Ráférne egy új lakó! Mit gondol? - guggolt le Mr. Hepburn elé, aki rázkódó vállal elsírta magát. - Szeretne velünk élni? - fogta meg Shane a kezét. Mr. Hepburn csak bólogatott, majd így szólt:

- Boldoggá tettétek egy nyolcvan éves ember hátralévő életét!

Shane csak mosolyogva a szemembe nézett, átkarolta a derekemat és puszit nyomott a pici baba fejére, aki válaszul csak hadonászott. - Szép családunk van, ugye tudod? - suttogtam könnyes szemmel. Puszit nyomott a halántékomra és Mr. Hepburn arcát nézte.

- Egy kisfiú, egy kislány... mi kell még? - húzta fel szemöldökét. - Egy kiskutya?

- Macska! - vágta rá Larry, mire egyszerre felnevettünk.

________________________

Remélem, hogy tetszett a történet és bízok abban, hogy nem csalódtatok benne. Egyre többen megszerettétek, és én magam is éreztem azt, hogy Shane karaktere hamar belopta magát a szívetekbe, szóval nem is volt kérdés számomra, hogy fog befejeződni a történet. Ennek a történetnek vége, ami azt jelenti, hogy hamarosan hozom az új történetet (persze, ha ti is szeretnétek), szerettem volna egy különleges stroyt hozni. Többen írtátok, hogy szívesen olvasnátok egy FBI ügynökről szóló történetet, ezért nekem is megtetszett az ötlet. Sok mindent nem szeretnék elmesélni róla, viszont szerintem sokban különbözik az eddigi történeteimtől, szóval bízok abban, hogy majd tetszeni fog nektek Taylor és Freja története, amit hamarosan kiteszek.