Hajnal ötkor ébredtem fel, de akkor sem önszántamból. Az ébresztő hangja pillanatok alatt kiverte a szememből az álmot, tapogatódzva kerestem a készüléket, de az ujjaim telefon helyett, Benit érintették.

– Jézusom kapcsold már ki – nyögött fel és szinte hozzám dobta az éjjeli szekrényen heverő telefont.

– Haza találtál? – kérdeztem idegesen és az ébresztőt kinyomva kimásztam az ágyból és felkapcsoltam a villanyt.

– Ja, olyan fél órája – dünnyögte. – Kapcsold már le, aludni akarok – hajította felém a párnáját.

Az ajtóban állva dühösen meredtem Benire, majd a földön heverő ruháira és idegesen beletúrtam a hajamba. A szekrényhez lépve kivettem a cicanacimat és egy sötétkék magasnyakú bodyt, majd anélkül, hogy a villanyt lekapcsoltam volna a fürdőbe mentem, hogy elkészüljek. Mire elkészültem Beni már hangosan horkolt, fejére húzva egy párnát. Csalódottan nyomtam le a villanyt, a hűtőből kivettem egy flakon vizet, belebújtam a cipőmbe és megnyomtam a lift hívógombját.

Egyre nagyobb rémülettel túrtam át a táskámat, miközben a kávézó felé igyekeztem. Ezt az utat mindennap megtettem az egyetem után, hogy itt pihenjek le egy kicsit, most viszont úgy tűnt szó sem lesz pihenésről. A pénztárcámat keresve csapódtam neki egy eleven testnek, akinek kávéja ráömlött a fehér szőrme kabátomra. Döbbenten tántorodtam hátra, tekintetem hol a barna foltos kabátomra, hol pedig az előttem álló férfira vándorolt, kezem dühösen ökölbe szorult az oldalam mellett.

– Nem tudnál vigyázni? – förmedtem rá dühösen és a papírpoharát félre rúgva az ajtóhoz léptem.

– Te jöttél nekem – jegyezte meg az idegen szórakozottan.

– Ó ezer bocsánat. Annyira sajnálom a hülye kávédat, kárpótlásul hagy hívjalak meg egyre – pördültem felé gúnyosan mosolyogva, ő pedig már épp válaszolt volna, amikor feltartottam a kezem és elröhögtem magam. – Ja, várj, nem lehet, ugyanis nincs még a pénztárcám!

Az idegen azonnal kihúzta magát és közelebb lépve hozzám, megfogta a könyököm és bevezetett a kávézóba.

– Mégis mit képzelsz?

– Egy mogyorós cappuccínót, extra habbal, fahéjjal a tetején – adta le a rendelést az idegen. – és még egy lattét is szeretnék.

– Honnan tudod, hogy mit iszok? Követsz engem? – támadtam rá idegesen.

– Az ember egy idő után megjegyez dolgokat – mosolyodott el sejtelmesen. – főleg, ha egy ilyen csinos lány áll előtte mindennap sorba.

Döbbent kacaj hagyta el az ajkam és makacsul elhúzódtam tőle, hogy ne érezzem ennyire a belőle áradó energiát, ami felkorbácsolta az érzelmeimet. Hogy ne azzal foglalkozzak, milyen jól néz ki ez az idegen, a kabátomat néztem, amit tönkre tett a hülye kávéjával. Lehet ennél pechesebb a napom? Elaludtam reggel, nem tettem be a táncruhámat, Dóri beteg lett, elhagytam a tárcámat, most pedig dobhatom ki a kedvenc kabátomat.

– Gyere – intett a fejével az idegen egy szabad asztal felé.

– Persze még mit nem! Komolyan azt gondolod, hogy leülök egy teljesen idegennel kávézgatni? És ha egy pszichopata vagy? – néztem rá gyanakodva.

– Hát nem így lesznek idegenekből ismerősök? Hogy elkezdenek ismerkedni? Vagy jobb örülnél, ha Instagrammon írnák rád? A te korosztályod nagyon a közösségi média mögött éli az életét – hordozta végig rajtam a tekintetét szórakozottan.

Azonnal feléledt bennem a versenyszellem, hogy bebizonyítsam ennek a jóképű idegennek, hogy én más voltam, mint a korosztályom. Én a valóságban éltem meg a kapcsolataimat és utáltam kipakolni az életemet a netre. Követtem az egyik asztalhoz leültem vele szembe és az asztalra támaszkodva magam elé húztam a cappuccínót.

– Még csak a nevedet se tudom – mutattam rá.

Az idegen meglepetten nézett rám, én pedig kérdőn meredtem vissza rá. Mi az talán még senki sem kérdezte meg tőle, hogy mi a neve? Vagy valaki olyan lenne, akit mindenkinek ismernie kell?

– Szoboszlai Benjamin vagyok – mutatkozott be.

– Valkusz Violetta, bár bizonyítani nem tudom, mert mindenem elveszett – morogtam.

– Hol láttad utoljára?

– Fogalmam sincs, az egész napom rohanás volt. A fenébe, benne volt a bankkártyám benne volt az életem – túrtam elkeseredetten a hajamba.

– Megoldjuk Violetta! – nézett a szemembe és a kezemre csúsztatta a kezét.

Beni szemébe nézve egy pillanatra sem kételkedtem abban, hogy valóban segít megoldani. És segített is. Miután megittuk a kávét elmentünk a bankba letiltani a kártyámat, igényeltünk újat, aztán az okmányirodába mentünk, ahol pénz híján Beni fizette ki nekem az új kártyákkal járó költségeket. És ha már a megmentőm szerepébe tetszelgett vett nekem egy új pénztárcát és egy ugyanolyan kabátot, kárpótlásul a kellemetlenségekért. Mikor hazavitt vallotta be, hogy nagyon jól esett neki a társaságom és örült neki, hogy nem ismertem fel. Mikor rákérdeztem, hogy ki ő és elmondta, hogy a Magyar válogatottban focizik, a hír semmilyen hatással nem volt rám. Vagyis ez nem teljesen igaz, ugyanis rá egy hétre már a VIP páholyból néztem a focimeccsét, én, aki semmit sem értett a fociból ott izgultam érte. Igen ebből is látszik, hogy totálisan belezúgtam Szoboszlai Benjaminba.

Mivel otthon nem reggeliztem a büfében kötöttem ki és egy rántott húsos szendvicset majszolva tökéletesítgettem a koreográfiát. Egyelőre még nem nagyon akartam kísérletezni, sem pedig ellőni a tarsolyomban lévő összes ötletemet, mert nem szerettem volna túl magasra tenni a lécet, amit aztán nem tudunk majd megugrani.

– Csákány göndörke. Azt még megeszed? – kapta ki a kezemből a szendvicsem Alex és leharapott belőle egy nagy falatot.

– Mit művelsz itt? – nevettem el magam, majd zavartan Artira mosolyogtam, aki leült velem szembe.

– Gondoltam megnézem képes-e valamire az ugráláson kívül – kuncogott Alex a szendvicsemet eszegetve.

– Hisz tudod, hogy igen – forgattam meg a szemem, majd felálltam, kidobtam a kukába az üres joghurtos dobozt és a próbaterem felé indultam.

A srácok beszélgetve követtek engem és az én szívem egy kicsit megint megszakadt hallva, hogy a kapcsolatuk mennyire testvéri szintre került. Bármennyire is voltam jóban Dórival, a mi kapcsolatunk korántsem volt ilyen mély és az az igazság, hogy hiányzott. Hiányzott, hogy legyen valaki az életemben, egy olyan barátom, mint Artinak Alex. A terembe belépve egyből melegíteni kezdtem, majd Arti is csatlakozott hozzám, de közben folyamatosan Alexel beszélt. Egy nagy koncertről beszéltek, amit majd az Akváriumba tartanak meg hamarosan és bíznak benne, hogy aznapra kimenőt adok Artinak.

– Hát persze – bólintottam halvány mosollyal és a hajamat felgumizva elindítottam a zenét. – Az elejétől – biccentettem oda Artinak, aki bólintott. – Alex kérlek, gyere ide mellém, te leszel a menő pasim.

– Hoppá. Szerepem is van? Tetszik – pattant mellém Alex készségesen én pedig belekaroltam. – Mit csináljak?

– Legyél a suli legmenőbb pasija – nevettem rá.

Bár nem lett volna szabad belevonnom Alexet a próbába, de kaptam az alkalmon, hogy ott volt és segített tökéletesíteni a koreográfiát, mielőtt ma átmennénk össze próbálni a táncosokkal. A gyomrom izgatottan remegett a gondolattól, hogy mától kezdve a parketten gyakorolhatunk, és ma elkezdjük betanulni a nyitótáncot is. Alig vártam, hogy újra Levivel táncoljak, már a szerződéskötés napján lefoglaltam őt magamnak és, mint kiderült ő is lestoppolt engem. Igen talán az egyetem első napján belezúgtam Mr. Tökéletes táncosba, de azóta ez a szerelem mély barátsággá alakult át. De sajnos még vele sem volt olyan mély, mint Artinak Alexel.

– Ácsi srácok ez nem jó – akadt ki Alex hadonászva én pedig döbbenten lefagytam.

Az én koreográfiám? Nem jó? Az enyém? Amit én raktam össze? Ujjaim belemélyedtek Arti vállába, aki felszisszent, majd idegesen Alex felé pillantott tudva azt, hogy hamarosan itt vér fog folyni. Talán azért ölelt szorosabban magához, hogy ezt elkerülje, vagy ösztönös mozdulat volt, ez már sosem derül ki, de abban a pillanatban, ahogy a mellkasához simultam és beszívtam az illatát megnyugodtam. Ő csak Alex és nekünk szükségünk van a külsős visszajelzésekre. Ami Alexnek tetszik az a nézőknek is fog, ha valami hiba van, akkor azt a nézők is észreveszik.

– Mi a gond? – fordultam Alex felé, aki levágva, hogy érzékeny pontra tapintott elvigyorodott.

– Olyanok vagytok, mint két karót nyelt idegen, akik azt se tudják melyik bolygón vannak. Arti te úgy nézel ki, mint aki összeszarja magát, nagyon nem ilyen vagy szerelmesen. Göndörke te pedig túlságosan merev vagy. Srácok ideje lenne tisztába tenni azt a valamit, ami kettőtök között van és új pelenkát húzni, mert így nem nyertek meg semmit – nézett felváltva ránk, majd a fejét csóválva felkapta a slusszkulcsát és lelépett.

Kikerekedett szemekkel bámultam a csukott ajtóra, majd Artira pillantottam, akinek szemeiben a saját döbbenetemet láttam visszatükröződni.

– Ő most komolyan kioktatott minket? – találtam meg a hangom.

– De keményen – biccentett. – Tényleg ilyen szarok vagyunk? – sandított rám.

– Egy pillanat. Maradj itt – toltam a kanapé felé, majd lenyomtam rá. – El ne mozdulj!

– Értettem főnök nem megyek sehova. De, hogy csak elkerüljük a kínos szitukat, nem vetkőzők le.

Rezzenéstelen arccal meredtem Artira, majd a fejemet rázva kisiettem a teremből, fel az emeltre egészen Leviék terméig. Először Dórinak akartam szólni, de tudtam ő nem bírná pártatlanul végignézni, így olyan kellett, aki teljesen kívülálló volt. Levi erre pont tökéletes volt és szerencsére éppen pihenőt tartottak, amikor berontottam.

– A parketten is ilyen törtető vagy? – érdeklődött Bianka.

– Azért vagyok a legjobb – mosolyogtam rá futólag és Levi kezét megragadva felrántottam a földről. – Kell a pszichológia meglátásod.

– Hűha, oké. Sose gondoltam volna, hogy valaha hasznát veszem majd, annak az egy évnek – röhögött fel utalva arra, hogy a szülei hatására először pszichológusnak tanult, aztán mégis inkább az álmait választotta.

Arti ugyanott ült ahol hagytam és érkezésünkre elrakta a telefonját, majd összenyomta a Hell-es dobozt és beledobta a terem végében lévő kukába. Csont nélkül beletalált, pedig oda sem pillantott. Bosszantott, hogy ennyire tökéletes volt mindenben.

– Te ülj le – nyomtam le Levit a kanapéra, Artit pedig felrántottam. – Te pedig menj a helyedre!

– Nem tudtam, hogy egy kutyával fogsz parkettre lépni – szaladt magasba Levi szemöldöke.

– Semmi gond. Már megedződtem. Tudod az évek meg a rutin – legyintett Arti szórakozottan.

– Hát haver marha hosszú pár napod lehetett, ha már úgy érzed, évek óta ismered – röhögött fel Levi együtt érzően.

Majd felnyársaltam őket a szemeimmel, aztán elindítottam a zenét, megálltam a kezdő pozícióban és átszellemültem egy végzős tini lánnyá, aki titkon a lúzer nem is olyan ronda srácba szerelmes. Tényleg mindent elkövettem annak érdekében, hogy hitelesek legyenek a mozdulataim, hogy átadjam magam az érzelmeknek, de egyszerűen nem ment. Nem tudtam egy fiatal tini lány lenni és nem tudtam Artira úgy tekinteni, mint egy lúzer srácra. Nem illett bele a szerepbe, hisz ő sosem volt lúzer. A táncunk végén Levi felé fordultam, aki a homlokét ráncolva hátradőlt a kanapén.

– Értem, hogy mit próbáltok előadni, ugyanakkor nem látom. Nem helyezitek magatokat a szerepbe, az arcjátékotokból nem jön le semmi, ugyanakkor a mozdulataitok tökéletesek. A koreográfia tökéletes, de hiányzik belőle a színjátszás és az érzelem. Vilu hívd elő magadból azt a tüzed, ami ott lobog benned.

– Azt hiszem, az a tűz kezd kihunyni – suttogtam.

– Badarság. Még csak szerda van Vilu, simán van időtök változtatni a történeten. A táncosoknak nem lesz sok szerepe az a szerencsétek, de egyben hibátok is. Minden tekintet rajtatok lesz, a táncosok nem tudják elvonni a figyelmet, a színészi játékotok hiányáról. Találjátok meg azt a történetet, amit hitelesen át tudtok adni, olyat, amit megéltetek és ne próbálkozzatok egy olyan szereppel, ami nem illik hozzátok.

A nap folyamán már másodjára osztottak ki és kritizálták a teljesítményemet, de ezúttal már nem kapott el a düh. Tudtam, hogy Alex és Levi is csak jót akartak nekünk, azt, hogy ne essünk ki az első alkalommal. Én pedig nem akartam kiesni.

Miután megköszöntem Levinek az őszinte véleményét, leültem a tükör elé a földre és saját magamat bámulva agyaltam egy új történeten. Egy történeten, ami tökéletesen ránk illik, és ahogy néztem magamat egyszerűen beugrott. Már tudtam, hogy mit kell a parkettre vinnünk és a felfedezéstől széles mosoly terült el az arcomon.