Talán butaság, de reggel mikor elindultam otthonról ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy elmenjek abba a kávézóba ahol megismerkedtem Benivel. Ma volt egy éve, hogy találkoztunk, a szívem pedig visszahúzott, ezért álltam most a bejárati ajtó előtt. Odabent rengetegen voltak, mint mindig, az ajtó folyamatosan nyílt és csukódott, az emberek vagy kikerültek, vagy nem, én pedig csak álltam ott és néztem befelé. Már rég a Comet-be kellett volna lennem, hogy Igor rám igazítsa a ruhát, amit az utolsó pillanatban variáltam át a táncunk miatt és ott volt még a főpróba, valamint, hogy felvegyük a nyitótáncot is. Én mégis itt voltam és elindultam a bejárat felé, ám aztán megtorpantam. Mégis miben reménykedtem? Hogy ha visszajövök ide, minden olyan lesz, mint régen? Hogy elég pár emlék és a kapcsolatom Benivel újra ugyanolyan lesz, mint azelőtt? Ugyan este együtt aludtunk el, ő valamilyen meccset nézett, én pedig csak bezuhantam az ágyba, de reggel mikor felkeltem már nem volt sehol. A fejemet csóválva fordultam el az ajtótól, tettem pár lépést, majd nagy lendülettel visszafordultam és egyenesen nekimentem a kávézóból kilépőnek.

– Lassan már szokást csinálunk ebből baba – nevetett fel Beni, én pedig felnéztem rá és látva a mosolyát egyszerűen csak átöleltem és elsírtam magam.

Beni a hátamat dörzsölgetve kérdezte, hogy mi a baj, majd bevezetett a kávézóba, rendelt nekem egy cappuccínót és leültünk egy felszabadult asztalhoz. Beni a kezemet cirógatta mindaddig, míg meg nem nyugodtam, tekintete aggódva fürkészte az arcomat.

– Mi lett velünk? – kérdeztem kétségbeesetten.

Beni az ajkába harapott, ujjai tovább cirógatták a kézfejemet, szemét lesütötte én pedig csak néztem őt és egyre zaklatottabban lélegeztem. Igen voltak szar napjaink, és igen megcsaltam őt az exemmel, de ettől függetlenül szerettem őt és az elvesztése pokolian fájt volna. Jól tettem, hogy visszajöttem ide, mert így rájöttem, hogy rohadtul szerettem, minden szar ellenére. Beni az ajkához emelte a kezemet, megcsókolta, szemét szorosan behunyta, aztán rémnézett.

– Sajnálom Vilu. Azt gondoltam, ha elhalmozlak mindennel, ha semmiben nem szenvedsz, hiányt boldog leszel. Közbe nem is gondoltam a lelkidre és arra, hogy tápláljam a szerelmünk tüzét.

– Nekem sosem a pénzed vagy az ajándékok kellettek.

– Tudom – suttogta és közelebb hajolt hozzám az asztal felett. – Pánikba estem Vilu, minél többet láttam a szemeidben a távolságtartást, annál jobban eltaszítottalak magamtól, hogy amikor oda kerül, a sor ne fájjon, hogy elmész.

Ömleni kezdtek a könnyeim, ő pedig át ült mellém, karját szorosan körém fonta, ujjaival beletúrt a hajamba. A nyakába fúrva a fejem zokogtam, karommal a nyakába kapaszkodtam, ő pedig egyre csak azt suttogta, hogy sajnálja. Én is sajnáltam, ahogy azt is, hogy az elkövetkező időkben nem leszek képes 100 %-ot hozni a kapcsolatunkban a rengeteg próba miatt.

– Kezdhetjük tiszta lappal Vilu? Adsz nekem egy újabb esélyt, hogy meghódítsam a szívedet? – kérdezte csendesen.

– Igen – suttogtam, ő pedig felém hajolva csókkal pecsételte meg az ígéretét, hogy megpróbálja.

Igor valami csodát alkotott. Csak álltam ott tátott szájjal és magamat bámultam a tükörben. Mikor hét közepén berontottam hozzá, hogy készítsen nekem egy mennyasszonyi ruhát azonnal kiakadt, mert ő már elkészítette a fellépőruhámat, egy almazöld darabot, amibe bár azonnal beleszerettem, de nem illett a történetünkbe. Igor magát nem meghazudtolva 3 nap alatt alkotott nekem egy csodát, amihez foghatót még sosem láttam. Maga a ruha két rétegből állt, volt a felső réteg, ami fehér volt, és a fehér anyag, mint egy palást úgy keresztezte a testemet, viszont ha kikapcsoltam a patentot, a ruha leomlott és láthatóvá vált az alsó réteg, ami piros színű volt és selyemből készült. A ruha felső része feszült a testemen, szív alakú dekoltázsa sejtelmesen villantotta meg a melleimet, hátul pedig fűzős volt, amit imádtam.

– Igor ez gyönyörű – leheltem döbbenten. – Egy Isten vagy, de tényleg – néztem rá boldogan.

– Hát igen, nem kis teljesítmény 3 nap 3 éjszaka egy ilyen ruhát megalkotni. Tudod, te mennyire fáj a derekam és mennyit kellett agyalnom azon, hogy ez a ruha tökéletes legyen?

– Esküszöm, ha nyerek elsők között köszönöm meg neked – öleltem át hirtelen, ő pedig meglepetten megpaskolta a hátamat. – Bízom benne, hogy ez a műsor meghozza számodra az ismeretséget és a ruháiddal a legnagyobbak közé tudsz majd emelkedni, mert ott a helyed!

Igor kedvesen rám mosolygott, majd segített visszacsatolni a ruhámat.

– Párszor szerintem gyakoroljátok el Artival, hogy tudja könnyedén egy gyors mozdulattal kicsatolni a ruhádat.

– Mestere vagyok a gyors mozdulatoknak – lépett ki a próbafülkéből Arti a nyakkendőjét igazgatva.

Az elkövetkező pár pillanatban csak néztük egymást. Arti nagyon jóképű volt a szürke öltönyben, azon emberek közé tartozott, akik rohadt jól néztek ki ünnepi viseletben, de utálták azt hordani. Pedig senki sem szidta volna meg Artit, ha így nyomta volna le az összes koncertjét. Elpirultam, amikor Arti végig hordozta rajtam a tekintetét és a szemiben megcsillant valami. Talán fájdalom? Lehet arra gondolt, amire én? Hogy annak idején elterveztük az esküvőnket, a vendéglistát, hogy milyen zenék szóljanak, de aztán a szakításunk után ez is feledésbe veszett, mint minden más? Vagy a szalagavatója jutott eszébe? Akkor azt mondta, hogy szeretné megkérni a kezemet, hogy bebizonyítsa örökké szeretni fog engem és, hogy a szíve az enyém.

– Hűha, V. Meseszép vagy – lépett közelebb hozzám. – Édesanyád elképesztően büszke lesz rád!

– Remélem – suttogtam és lesütöttem a szemem, mert anyu említésre könnybe lábadt a szemem.

Nem teljesen voltam benne biztos, hogy eljön-e ma vagy egyáltalán tudja-e, hogy szerepelni fogok a műsorban. Arti édesanyja Betti biztos elmondta már neki, aki ígéretéhez híven már a nézőtéren volt elméletileg. Ahogy ott volt valahol a sorok között Beni is.

– Oké, akkor táncoljuk el azt a részt, amikor ki kell kapcsolnod a ruhámat – léptem oda Artihoz és a szűk helyiségben táncolni kezdtünk, majd amikor Arti hátulról magához vont, egyik karját a derekamra simította, másikat a kezembe helyezte, én pedig a tarkójára simítva a kezem ránéztem, ujjai a nyakamra siklottak és könnyedén kikapcsolták a patentot majd kipörgetett az anyag pedig leomlott felfedve az alatta lapuló piros anyagot.

Arti szája tátva maradt a csodálkozástól és csak nézett rám megbűvölve én pedig elkaptam a tekintetem és Igor segítségével megszabadultam a ruhától, hogy aztán belebújjak a flitteres arany nadrágba és mellénybe, amit a nyitótáncon fogok viselni. Ez a ruha ugyanolyan volt az összes táncosnak, míg a főszereplőknek fehér darabot kellett viselniük, amikor a tánc végén csatlakoznak majd hozzánk.

– Show time – nyújtottam a kezem pacsira Arti felé, ő pedig belecsapott és elvigyorodott.

– Kik vagyunk?

– Arti és Vilu?

– Kik vagyunk? – ismételte meg bosszúsan, én pedig elmosolyodtam.

– A parkett ördögei.

Miután felvettük a lendületes nyitótáncunkat a Walk The Moon Lost In The Wild című dalára kezdetét vette az őrület. Először rohantunk át öltözni valami kényelmesebbe, aztán ki-kiment a maga dolgára. Én a fodrászszékbe huppantam be először, Kata pedig azonnal hozzá is látott, hogy frizurát varázsoljon nekem. Mivel múltkor nem vasalta ki nekem, úgy döntött most megteszi, majd az első tincseket befonta és hátul megkötötte így olyan volt, mintha tiarám lett volna, főleg amikor a fonásokba, apró virágokat tűzött. Bár nem tűnt nagy feladatnak, majdnem egy teljes órát ültem a székben, mert Kata nem bírt a hajammal, újra és újra összeugrott, de végül rájött, hogyan kell megzabolázni a hajamat így egy óra után szabadultam és jöhetett is a sminkes. Számtalan esküvői sminket mutatott nekem, mind kizárólag tus mentes volt, de mivel nem tudtam dönteni, lemondott rólam és arra kért ne mocorogjak. Nem tettem. Ő pedig fél óra alatt igazi hercegnővé változtatott. Szemöldökömet dúsító szempillaspirállal kifestette, szemhéjamra pedig ezüstszínű szemfestéket kent, majd fekete szemceruzával kihúzta a szememet. Magamnak soha nem mertem volna ilyet készíteni, de Laura munkája fantasztikus volt és tetszettem magamnak, amikor a tükörbe néztem. Még kaptam egy kis pirosítót és korrektort a szemem alá, hogy eltűntessük a sötét karikákat, ajkamra egy kis halványpiros szájfény és készen is voltam. Pont, akkor léptem ki a szobánkból, amikor Dóri is kilépett a sajátjukból. Valami iszonyatosan jól festett. Haja be kreppelve, sminkje pedig tökéletesen illet a neonsárga ruhájához, amit majd viselni fog a verseny alatt. Úgy nézett ki, mint egy csillogó üstökös vagy akár maga a nap.

– Jó dolgunk van – állapítottam meg.

– Az biztos. A színházban sosem voltak ilyen profik a fodrászok és a sminkesek. Akik a Cometnál dolgoznak elképesztően tehetségesek.

– Igen. Merre mész?

– Enni valami kaját, megpusztulok – hördült fel. – Gyere, meghívlak – karolt belém én pedig hagytam, hogy maga után húzzon.

A rengeteg próba miatt nem igazán volt alkalmunk beszélgetni, amire fel is készítettük magunkat és a büfé felé tartva meglepődtem, hogy mennyire hiányzott Dóri társasága. Végig beszélgettük az utat a büféig, ahol kértünk két szendvicset, kettő islert aztán leültünk az egyik asztalhoz és még evés közben is beszélgettünk. Egészen addig, míg nem csatlakoztak hozzánk a srácok Arti és Csabi kiegészülve Kolossal.

– Megy már az egyenes tartás? – kérdeztem Kolost, aki büszkén elvigyorodott.

– Nekem nincs olyan, ami nem megy.

– Remélem így van – mosolyodtam el miközben sietősen kajáltam hisz szorított az idő.

– Meg fog ártani Vilu – szólt rám Arti aggodalmasan, nekem pedig megsajdult a szívem.

Oké legyünk őszinték, az elmúlt pár napban talán túlságosan is közvetlen voltam Artival, de miután reggel kibékültünk Benivel felhúztam egy hatalmas falat és hűvösen bántam Artival, amit ő természetesen nem tudott hova tenni. Vagyis szerintem tudta, csak nem mondta ki hangosan. De hát Istenem mit várt? Hogy majd két vasat fog a tűzben tartani? Hogy én leszek a titkos szeretője? Nem Arti sosem vetemedett volna ilyesmire. Lassabban rágtam meg a falatokat, de egyszer sem pillantottam Arti felé, pedig éreztem, hogy engem nézett. Mikor már visszafelé igyekeztünk, hogy felvegyük a versenyruhánkat Benit a folyosón találtam, ahogy zavartan nézelődött ide-oda. Látszott rajta, hogy teljesen elveszett volt, hisz nem hazai terepen mozgott, ettől pedig nevethetnékem támadt.

– A nézőtér nem erre van kedves uram – álltam meg Beni mellett. – Esetleg megmutathatom, ha szeretné – simultam az oldalához és kacéran végig húztam az ujjaimat a mellkasán.

– Kérem hölgyem, nekem párkapcsolatom van – súgta vissza.

– Szerencsés lehet a lány – súgtam vissza és az elnyílt ajkára simítottam az ajkam, majd csalódottan felsóhajtottam és elhúzódtam tőle. – Nagy kár!

Mosolyogva indultam tovább, de a kezemnél fogva visszarántott és ajkával lecsapott az ajkamra. Boldogan simultam a karjaiba, viszonoztam a csókját, majd elhúzódtam tőle és ránéztem.

– Gyönyörű vagy baba – simogatta meg az arcom. – Nincs nálad szebb és jobb ezen a bolygón.

– Köszönöm – suttogtam. – Mit csinálsz itt?

– Jöttelek megnézni, ahogy megbeszéltük – ráncolta össze a homlokát.

– Mármint itt hátul.

– Ó. Szerettem volna, ha ezt felveszed. Tudom, hogy szerinted túl értékes ahhoz, hogy hordjad, és nem akarod elhagyni, de boldoggá tennél, ha viselnéd – vette ki a kis vörös díszdobozt, amiben az a gyűrű lapult, amivel, 3 hónappal ezelőtt megkérte a kezemet.

Aprót bólintva kinyújtottam a kezem, ő pedig az ujjamra húzta épp, mint aznap, amikor igent mondtam neki. Parisba kísértem el egy meccsükre, ami után másnap felfedeztük a várost és az Eiffel torony tetején megkérte a kezemet. A pillanat teljesen filmbe illő volt és imádtam minden percét. Akkor volt egy rosszabb időszakom, amikor meginogtam és kételkedtem abban, hogy Beni valóban szerelmes-e belém, vagy csak egy dísz voltam a számára, de mikor megkérte a kezem, minden kétségem eloszlott. Ránéztem a gyűrűmre, ami megcsillant a lámpafényben, majd Benire emeltem a tekintetem megcsókoltam és már siettem is át öltözni. A fordulóban egyenesen Artinak mentem, aki úgy állt ott, mintha kővé vált volna és talán ez is történt. Szemei kétségbeesésről árulkodtak, ajkát vékony vonallá préselte össze, majd lenézett a mellkasán nyugvó kezemre, egyenesen a gyűrűre, aztán a fejét rázva hátra lépett és elsietett. Könnyes szemekkel néztem utána és a szívem majdnem megszakadt.