Ott üldögélt a gyerek a saját szigetén. Bámulta a világot és töprengett.

Háborúkat látott.

Arra gondolt, át kéne festeni az egyenruhákat. Hogy a fegyverek csövéből ülő rudat kéne fabrikálni a madaraknak, vagy pásztorsípot.

Látta az éhezést.

Arra gondolt, be kéne lasszóval fogni a felhőket és odébb vontatni őket, hogy a sivatagra is essen eső. Tejjel kéne elkeverni a folyók vizét.

Látta a nyomort. Arra gondolt, meg kéne tanulni összeadni, kivonni, szorozni, osztani. Meg kéne tanulni elosztani a pénzt, a kenyeret, a levegőt és a földet.

Látta a hatalmasokat, ahogy zabálnak, parancsolgatnak, ágálnak és rendelkeznek. Arra gondolt, fel kéne végre nyitni a szemüket, vagy elűzni őket.

Látta az óceánt.

Arra gondolt, át kéne mosni.
Aztán leülni a partjára álmodozni.

Látta az erdőket.

Arra gondolt, jó volna bennük sétálgatni, csavarogni, történeteket írni és beléjük veszni, aztán a mohára dőlve hallgatni őket.

Látta a könnyeket.

Arra gondolt, meg kéne tanulni ölelni, nem félni a csóktól. Meg kéne tanulni azt mondani, szeretlek, akkor is, ha sose hallottad azelőtt.

Felemelte a fejét. Egy zászlót látott a Hold homlokán, odatűzve, az ám. Arra gondolt, le kéne venni, mert szemtelenség; elnézést kéne kérni miatta.

Végül a gyerek még utoljára a világra pillantott a szigetéről,

aztán úgy döntött, ...

...hogy megszületik.

Thierry Lenain
(Tóth Krisztina)

bocsanatkero
jesszajhev
MachineDragons38
pejterpan