A rózsák azért vannak, hogy illatozzanak, gyönyörű színükkel megörvendeztessék az embert, tarka rózsakertbe ültetve őket nyugtatóan hassanak a közöttük sétálókra. A rózsák azért vannak, hogy örömet szerezzenek az embernek, kielégítsék a szépség iránti vágyát, elbódítsák az érzékeit, kecses formájukkal gyönyörködtessék a szemeit. A rózsák a szépség dédelgetett, rab múzsái.

Kimbalya melankolikus gondolatok között sétálgatott a palota rózsakertjében. A nővére látogatása óta néha még rátört ez az érzés. Kalpur szerető gondoskodása segített kikecmeregnie a legmélyebb érzelmi gödörből, ám a seb a szívében még sajgott azért. A szerelem kitölti az emberi szívet, de nem képes minden űrt betölteni.

Szerette ezt a kertet, szerette a virágokat, a szépségüket, az illatukat. A természet tökéletes szépséget alkotott e virág képében, melyet társaival együtt gondos emberi kezek kényszerítettek egy kert ágyásaiba, ápoltak és óvtak, hogy öntudatlan rabságukban örömet okozzanak eme kert gazdáinak és látogatóinak. Alya a rózsákban gyönyörködve érezte a párhuzamot köztük és önmaga, vagy akár a világuk valamennyi asszonya között. A rabság múzsái ők. Önálló és értelmes életre rendeltettek, ám a világ ember alkotta törvényei szerint mások gyönyörködtetésére kárhoztattak.

Már nem először gondolkodott el ezen, és tette fel magában a kérdést, hogy a nővérei vajon mennyire szabadok. Arra az életre vágytak-e, amire egész életükben felkészítették őket, és amit felnőttként kaptak? Elégedettek-e így, megtalálták-e az örömüket, vigaszukat, életcéljukat rab múzsákként? Sidonia szemlátomást igyekszik a legtöbbet kihozni abból, ami neki adatott, és Zealor ehhez engedékeny partnernek tűnik. Vajon Alysának milyen élet jutott Tautor oldalán?

Tisztában volt a saját kivételes szerencséjével. Kalpur mellett a legtöbbet kapta a szabadság illúziójából, ami csak lehetséges volt, talán egy kicsit még azon túl is. Ez a világ nem kínál ennél többet egy nő számára. Az egykori kis Vadóc is pontosan tudta ezt, amikor szembeszegült a szabályokkal, és kiszökdösött a palotából, és a lázadozása ki is merült ennyiben. Egyetlen ember nem képes megváltoztatni a világot. Azóta Vadóc felnőtt és megszelidült, elfogadta a neki rendelt szerepet. A Sors akaratából olyan helyre és olyan ember mellé került, aki értékeli a személyiségét, kikéri a véleményét, gyakran hallgat is arra, és aki maguk között szinte egyenrangú félnek fogadja el őt.

Vadóc és Kimbalya is behódolt ennek a férfinek, e világ törvényeinek. Kalpur cserébe neki adta a szerelmét, a törődését, az álmait, a feltétlen bizalmát, a titkait, jóformán mindenét. Ez méltányos cserének számít? Azzá teszi, ha mindketten boldogok egymás oldalán? Hercegnőként és szultánaként is sok házasságot látott, ami a külvilág felé hagyománytisztelőnek és a tanítások szerint valónak tűnik. Mennyi lehet ezekből a színlelés? Hiszen a saját házasságában is van számos olyan dolog, ami elsősorban a külvilágnak szól. Az elvárt viselkedésnek, a szokásoknak és a hagyományoknak. Az már a senki másra nem tartozó egyéni szerencséje, hogy ezek mögött valódi tartalom áll, őszinte szeretet, tisztelet, kölcsönös megbecsülés. Mára pedig már ő sem álmodozó kislány, hanem a húszas évei elején járó nő, feleség és anya. Egy rózsa a kertben, és maga a rózsakert.

A szeme sarkából megpillantotta az ágyások között közeledő alakot. Kecsesen lépdelt, mint mindig, és fenséges jelenség volt, igazi hercegnő, született Nő. Egy világszép rózsa, aki képes elbódítani a férfiakat. A szín, a forma és az illat mögött pedig egy érző, érzékeny, értelmes és jóravaló személyiség, aki ha megfelelő talajba kerül, csodálatos lugassá nőhet. Az utóbbi időben közelebb kerültek egymáshoz Droziával, mint azt valaha is képzelte volna. Már-már a testvérének érezte, és minden jel szerint Drozia is mintha elfogadta volna ezt a szerepet. A különbözőségük ellenére nagyon sok dologban hasonló a gondolkodásuk, más kérdésekben pedig Drozia behódolt neki, és szinte kételkedés nélkül átvette Alya világnézetét. Nem azért, mint az ifjú és tapasztalatlan Mirya. Droziát éppen a tapasztalatai erősítették meg abban, hogy helyesen cselekszik.

Még két alak tűnt fel a kert ellentétes oldalain. Mirya és Afia, és velük teljes is lesz a Szultána Tanácsa. Négy nő, négy gyökeresen különböző sors és életút, akik "bajtársakká" lettek egy közös cél érdekében. Igaz, ez a cél leginkább Kimbalya célja, a többiek csak elfogadták az ő vezető szerepét, értékítéletét, életfilozófiáját. Óriási felelősséget téve ezzel az ő törékeny vállaira. A betegsége óta azonban benne egyre sziklaszilárdabbá nőtt az elhatározás, hogy az életét a Yasmarának tett ígérete valóra váltásának szenteli. Kalpur határozott küldetéstudattal lett szultán. Kimbalya küldetése pedig az, hogy minden körülmények között támogassa, és ha a férje tartja magát a házassági fogadalmukhoz, akkor megtartsa őt a helyes úton. A hitét, az egész hátralévő élete értelmét tette fel a férje ígéretére és becsületére. A szívét, a lelkét, az elméjét, mindenét odaadta ezért. Nem bírná elviselni, nem élné túl, ha ebben valaha is csalódnia kellene.

Elhessegette magától a rossz gondolatokat. Kalpur még soha nem adott rá okot, hogy kételkednie kelljen benne. Egymás szövetségesei a házasságuk első pillanatától fogva. Inkább a lányokra fordította a figyelmét, akik az ő kedvéért vannak most is itt. Rózsák a szultán és a szultána kertjében. Drozia színpompás és viruló, szépsége teljében. Mirya bimbózó és törékeny, aki idővel megerősödik majd. Afia erős és tüskés vadrózsa, aki talán megtanulja, hogy nem kell mindig szúrnia, és nem mindenki akarja leszakítani. És közöttük egy messzi földről szálló széllel idetévedt rózsatő, aki megkapaszkodni próbál az idegen talajban, gyökeret növeszteni, egy lenni a többi virág közül, nem a legszebb, nem is a legillatosabb, de a legmakacsabb és legnagyratörőbb. Négy különböző virág, négy nő. Ezek ők: Rabyria rózsái.

*

Figyelmesen hallgatták végig Drozia beszámolóját, Mirya kellő ámulattal, Afia a tőle megszokott cinikus arckifejezéssel. Alya elismerően állapította meg magában, hogy a hercegnő kitűnő megfigyelő, és nagyon ügyesen von le következtetéseket a látottakból. Értékesek az általa a kaspiai küldöttségről szállított információk és benyomások.

- Mi a véleményetek a látogatásról? - tette fel nekik a kérdést végül Alya.

- Nem érzem magam elég tapasztaltnak még ehhez, Úrnőm - jött zavarba Mirya. - Bizonyára fontos diplomáciai lépés ez, ha nem is hivatalos. Kaspia jelentős szultánság. Úgy tudom, eddig is a szövetségeseink voltak, és helyes, hogy ápoljuk velük a kapcsolatokat. Mindenki számára hasznos.

- Afia?

- Arisztokraták kisded politikai játékai - húzta el a száját a lány. - Persze, hogy akarnak tőlünk valamit, hiszen mi is akarunk tőlük valamit. Törleszkednek Rabyriához, mert erősebbek és gazdagabbak vagyunk náluk, és igyekeznek leplezni a törleszkedést. Az ilyen szövetségek, ha működnek, a hatalmasokat hatalmasabbakká, a gazdagokat még gazdagabbá teszik. Hogy a népeik jól járnak-e vele, az más kérdés, és a palotákban senkit se érdekel.

- Kicsit előítéletes vagy velünk szemben, nem gondolod? - morogta Drozia.

- Láttam a sötét oldalatokat, mikor még nem a palotában éltem! - vágott vissza Afia. - Nekem elhiheted, hogy nem vagytok erkölcsi példaképek!

- És hol tetted ezeket az értékes megfigyeléseidet, ha szabad érdeklődnöm?

- Nyugalom! - szólt rájuk Kimbalya. - Afia egy időben olyan helyen szolgált, ahol az urai jóvoltából rálátása lehetett a nem olyan előnyös oldalunkra is. Nem tagadhatjuk, hogy van igazság a véleményében. Nyilván ez egyoldalú némileg, hiszen ő a népünk szemével lát minket. Ám pont ezért olyan értékesek az észrevételei.

- Szerencséd, hogy ilyen elnéző pártfogóra találtál! - szúrt oda még egyszer Drozia a szolgálónak.

- Te már rég megkorbácsoltattál volna, Hercegnő, nem igaz?

- Az biztos! - mosolygott sötéten Drozia. - Rád is férne. De a felséges szultána lát benned valamit, és az ő szolgálója vagy. Az a baj, hogy igaza van, pedig néha szívesen felpofoználak a tiszteletlenségedért.

- Tessék! Mi tart vissza?

- Azért a pofátlanságnak is van határa, Afia!

- Hagyd, Drozia! - szólt közbe Alya. - Afiát bízd csak rám, majd megtanítom arra, amit meg kell tanulnia.

A szolgáló pofákat vágott, de szó nélkül hagyta úrnője szavait. Úgy tűnt, a szultána az egyetlen lény, akit a maga furcsa módján valamelyest tisztel.

- Neked milyen volt viszontlátni a nővéredet, Sidonia hercegnét? - váltott témát Drozia.

- A testvéri szeretet nem ismeri a határokat, sem térben, sem időben, és túlél mindent. A kevés biztos pont egyike az életben.

- Tehát minden jó, ha a vége jó - mosolygott rá a hercegnő. - A féltékeny és sértődött nővér megbocsátott a lenézett kishúgának, aki elhalászta előle a Kelet leghatalmasabb uralkodóját, a leggazdagabb birodalmat, és a legirigyeltebb szultána címét? Vannak még csodák!

Alya csak fáradtan sóhajtott. Drozia már túl jól ismeri őt, meg az emberi természetet.

- Ne légy szomorú! - kérte lágyan a hercegnő.

- Már beletörődtem - hordozta körbe a tekintetét Kimbalya a "rózsáin". - Köszönöm, hogy itt vagytok nekem! De van fontosabb is a világon az én lelkemnél. Nem akartam még nektek erről beszélni, mert lehet, hogy tévedek, de az elmúlt időszak eseményei, a kaspiai látogatás, a hozzánk eljutó kis hírek sajnos mind egy irányba mutatnak.

- Mi lenne az? - pillantott rá komolyan Afia.

- Közeledik egy korszak vége, és fogalmam sincs, hogyan tudnánk elkerülni vagy kimaradni belőle. Szerintem néhány éven belül háború lesz.

*

A reakciók nagyjából azok voltak, amire számított tőlük. Mirya lefagyott a döbbenettől. Afia halkan káromkodott (ki tudja, hol tanulhatta). Drozia egyetértően bólogatott.

- Nem tehetünk ellene semmit? - kérdezte hosszú, megrendült hallgatás után Mirya.

- Nem - rázta a fejét komoran Drozia. - Sajnos az úrnőnk aggodalma nem alaptalan. Túl sok feszültség kezd felhalmozódni Keleten, és a szultána atyja nagyon is érdekeltnek tűnik ebben a viszályban. Kalpur szultánnak igazi diplomáciai bravúrra van szüksége, hogy elkerülje Rabyria belekeveredését.

- A fene egye meg! - sziszegte Afia. - Az ördög vigye el a sok farokméregető idiótát!

- A hangnemétől eltekintve egyet kell értenem Afiával - grimaszolt Drozia. - Az utóbbi pár napban egy kicsit beszélgettem Nestorral, Albano báró fiával. Tudjátok, az apja nyomdokaiba szeretne lépni, és a szultán egyre fontosabb feladatokat bíz rá, mert állítólag tényleg tehetséges. Nos, személyes tapasztalatom alapján mondhatom, hogy az ifjú Nestor valóban okos. Azt szűrtem le a véleményéből, hogy a helyzet komolyan aggasztja a szultánt és Albano bárót is.

- A hozzám eljutott hírek is ezt mutatják - nyugtázta Alya. - Nem arról van szó, Mirya, hogy már holnap kitörne a harc, de Barthia és Delom között egyre inkább elmérgesedik a viszály. Ez lehetne akár egy helyi konfliktus is, de mindkét fél szövetségeseket gyűjt. Azok, akik nem szeretnék, hogy tovább növekedjék apám befolyása, a delomi szultán mellé állnak. A haszonlesők és az idősebbik nővérem férjének országa meg Barthia oldalára, és az uralkodói családjaik közti házasságkötés révén Kaspia és Rabyria nehéz helyzetbe kerülhetnek. Más szóval: azzal, hogy Kalpur szultán feleségül vett engem, magammal hoztam a háború fenyegető árnyékát Rabyriába.

- Ugyan már, ez végképp nem a te felelősséged! - ellenkezett Drozia.

- Tudod, hogy szeret mártírkodni - vágta rá Afia. - De egyetértek a hercegnővel. A háborúk a sok ostoba, nagyravágyó férfi miatt vannak.

- Miért, mi nők békésebbek vagy kevésbé nagyravágyók volnánk? - kérdezte a szultána. - Ugyanolyan élvezettel veszünk részt az udvari intrikákban, előszeretettel ármánykodunk azért, hogy a férjeink, fiaink, lányaink feljebb kerüljenek a ranglétrán, egymással is viaskodunk a befolyásért, magunknak akarjuk a szebb, nagyobb, gazdagabb koncot. Olyanok vagyunk, mint a rózsák: színesek, szépek, de titokban tüskéket növesztünk, és az illatunkkal meg is tudjuk mérgezni azt, aki a bűvkörünkbe kerül. Soha ne becsüljétek alá a női nagyravágyást! Mi még a hitvesi ágyban is képesek vagyunk ármánykodni, ahová a férfiak csak élvezetet keresni jönnek.

- Nekem nem úgy tűnik, mintha te nagyon az ármánykodással törődnél a szultán ágyában! - feleselt Afia.

- Van annál izgalmasabb dolgom is ott? - pillantott rá Kimbalya. - Igen, van. De feltetted már magadnak a kérdést, hogy miért figyelt fel rám a szultán, és a számtalan előnyösebb lehetősége ellenére miért mégis én vagyok a szultána? Nézz magadra, Afia, nézz körül itt! Ti hárman miért szolgáltok engem? Mert én vagyok a legerősebb akaratú a palotában, aki finoman rá tud venni, hogy önként akarj szolgálni? Mert tudjátok, hogy mellettem magasabbra emelkedhettek, mint bárki mással? Ez mind-mind együtt, Afia. Mindenki mérlegel, még a gyermekek is. Szerinted Yildar vagy kis Yasmara nem tudja, hogy mikor kell hisztiznie valamiért, amit meg akar kapni?

- Mire akarsz kilyukadni, úrnőm? - csukta össze a legyezőjét Drozia.

- Arra, hogy a viszálykodásban túl sokan érdekeltek. A feleségek ugyan tudnak némi befolyást gyakorolni a férjeikre, hacsak nem maguk is biztatják őket, ám az itt már édeskevés. A többség nem akar békés megoldást, különben nem szítanák olyan ellentétek parazsát, amiknek fel sem volna szabad merülniük. Úgy érzem, hibát követtem el, hogy nem próbáltam szorosabb kapcsolatot fenntartani a nővéreimmel. Talán most tudnék hatni rájuk, talán együtt tehetnénk valamit, hogy lassítsuk az eseményeket, ha már megállítani nem tudjuk azokat.

- Mit fogunk tenni tehát? Mit tehetünk?

- Nem tudom, Drozia. Figyelünk. Várunk. Mindent el fogok követni a szultánnál, hogy távol tartsam ettől az egésztől. Talán megpróbálok kapcsolatba lépni Alysával is. Nem mintha a nővéreim valaha is hallgattak volna rám. Talán most még tehetünk valamit, de ha már a fegyverek és rózsák állnak egymással szemben, haszontalanná válnak a virágok.

*

Azon a délutánon Alya és Nesmia a gyerekekkel játszottak a kis kertben. Tabar felügyelete alatt, mint mindig. A testőr immáron büszke apa volt, és megígérte a szultánának, hogy amint lehet, magával hozza a palotába bemutatni a Nikával közös első gyermeküket. A kisfiú és az édesanyja jól voltak, és ez örömmel töltötte el Kimbalya szívét. Nika volt az ő első rózsája, még a messzi szülőhazájából, aki gyermekkorában ismerte minden kis titkát, és gyakran "falazott" is a szökevény hercegnőnek. Azóta is érezte a hiányát, ám soha nem jutott volna eszébe a drága Nika boldogulása útjába állni. Úgy tűnt, Tabar személyében egy remek férjet kapott, akinek az oldalán boldogan és gondtalanul élheti a napjait.

Tabar katonás vigyázzba vágta magát, ahogy a szultán feltűnt a kertben. Kalpur a kísérete nélkül jött, egyedül. Ez a hely a béke szigetét jelentette számára, ahol egy kis időt tölthetett együtt a gyermekeivel. Sajnos az utóbbi időben kevesebbet, mint szerette volna. Nem akarta elhanyagolni őket, de az államügyeket sem halogathatta. Yildar és kis Yasmara boldog visongatással vetették rá magukat az apjukra, Kalpur pedig nevetve terült el a fűben. Alya mosolyogva figyelte őket játék közben. Most egy gondtalanul boldog családnak tűntek. Bár azok lehetnének!

Közel egy órába telt, mire a gyerekek elfáradtak a hancúrozásban, és Nesmia a tiltakozásuk ellenére magával vitte őket a délutáni alvásukra. Kalpur visszafeküdt a fűbe, a karját a feje alá téve, a másik kezével magához intve a feleségét. Alya engedelmesen melléfeküdt, nem törődve azzal, hogy összemaszatolja-e a ruháját. Kalpur átkarolta a vállát, és az ég kékjét bámulta a fejük felett.

- Olyan, akár a tenger - dünnyögte a szultán. - Békés és gyönyörű, máskor meg sötét és viharos. Éltető és pusztító, kétarcú csoda.

Alya befészkelte magát a férje mellé, és az arcát simogatta lágyan. Bárcsak elkergethetné a felhőket a homlokáról!

- Hamran szultán, Tautor herceg apja meghalt - törte meg a csendet Kalpur. - Állítólag a szíve vitte el. Tautor előtt végre megnyílt az út a trónhoz. Hamarosan megtartják az új szultán koronázását. Ezzel Tautor szabad kezet kap, és Alysa nővéred álma is beteljesül, Syrania szultánája lesz. Nekünk is képviseltetnünk kell magunkat a szertartáson.

- Mit kívánsz tenni, uram?

- Le kell rónunk végső tiszteletünket Hamran előtt, és ki kell mutatnunk tiszteletünket Tautor iránt - folytatta komoran a férje. - De nem szabad túlságosan közeli lépéseket sem tennünk, nehogy Delom szultánja állásfoglalásnak tekintse. Nem akarok okot adni semmilyen félreértésre. Apád és Tautor szövetségese vagyok, de semmi esetre sem a támogatójuk. Nem akarom, hogy Delom Rabyria elköteleződésének tekintse a tetteimet.

- Tehát nem mehetünk oda.

- Nem. Tautorék is csak a magasrangú követeik útján képviseltették magukat az én koronázásomon. Mi is ezt fogjuk tenni. Ez persze nem fog tetszeni se Tautornak, se apádnak, de a béke fontosabb két szultán önérzeténél.

- Kit küldesz oda, felség? Albano bárót?

- Nem tehetem - csóválta a fejét Kalpur. - Ő a legtekintélyesebb diplomatám, ennek majdnem az lenne az üzenete, mintha magam mennék. Nem, Alya, köztes megoldást kell keresnünk, ami elég jelentős, mégsem túl drasztikus. Odaküldöm Albano fiát, Nestort.

- Jó döntés - könyökölt fel Alya. - Tehetséges ifjú hírében áll.

- Valóban az. De ez még nem minden. Valakinek képviselnie kell az uralkodói családot is, hogy ezzel apádék felé is tegyünk egy gesztust.

- Menjek én?

- Te nem mehetsz, Alya.

- Miért nem? - ráncolta a homlokát a szultána.

- Mert a feleségem vagy, és ugyanazt üzennénk, mintha én mennék, ráadásul te nem utazhatsz el az országból nélkülem, amíg élek. Ne nézz így rám, Alya! Ismered a szokásokat és a törvényt. A szultána kizárólag a szultánnal együtt tehet hivatalos külföldi látogatást.

- És ha nem hivatalos lenne...?

- Olyat meg semmiképp sem.

- Tehát be vagyok zárva Rabyriába?

- Ebben a tekintetben igen. Sajnálom.

Kimbalya felült, átkarolta a felhúzott térdét. Olyan előfordult már, nem is annyira ritkán, hogy nem érezte magát otthon a választott hazájában, rabnak azonban csak néha-néha. Most először szembesült ezzel kimondva is.

- Sajnálom, de ezt a szabadságot nem adhatom meg neked - hallotta a férje halk hangját. - Diplomáciailag se volna bölcs lépés. Kérlek, Alya, értsd meg!

- Értem én - felelte színtelen hangon. - Csak egy rózsa vagyok. Semmi több.

- Te is tudod, hogy ez nem így van!

- Te is tudod, felség, hogy ez pontosan így van. Egy pillanatra elfelejtettem, milyen korban élünk. Buta voltam. Többé nem fordul elő.

- Ne haragudj rám, Alya!

- Nem haragszom rád, uram - fordult felé Kimbalya. - Csak magamra haragudhatok. Te azt teszed, amit férjként és szultánként tenned kell. Ilyen vészterhes időkben nem forgathatod fel az országod ősi szokásait. Megértettem. Egyetlen szultán vagy szultána álma se lehet elég ok ehhez. Engedelmeskedem neked.

- Alya, tudtad ezt, amikor hozzám jöttél - nézett rá elkínzott tekintettel Kalpur.

- Igen, tudtam. Hűséget fogadtam neked egész életemre, és állom a szavam. Szeretlek, Kalpur. Soha nem teszek olyat, amivel gondot okoznék neked. De fáj az ébredés a tündérmesémből. Melletted néha azt álmodtam, hogy szabad vagyok. De nem leszek szabad soha, csak szabadabb. Talán rossz korba születtem. Nem számít. A feleséged vagyok, Kalpur, aki megért, támogat, segít, örökre hűséges hozzád, aki szerelmes beléd, és neked adta az életét.

- Mit adjak neked, Alya, hogy...?

- Mit adhatsz még, Kalpur? - játszott egy torz mosoly Kimbalya ajkán. - Amit csak adhatsz, azt megadod nekem. A világot nem tudod megváltoztatni a kedvemért. A virág van a világért, nem pedig fordítva. Értek én mindent, hidd el. Ne nyugtalankodj miattam, elmúlik majd a szomorúságom. Ha férfinek születtem volna, szabad lehetnék, de akkor nem szülhettem volna gyerekeket neked, amit szívből sajnálnék. Időnként bánkódom a világ igazságtalanságán, ezt Vadóc igazságérzete diktálja. Kimbalya szultána már nem lázadozik a sorsa és a szerepe ellen. Szót se többet erről, uram! Kit akarsz küldeni a családunk nevében Tautorhoz?

- Pont erről akartam kikérni a véleményedet - hagyta rá a témaváltást a szultán. - Arra gondoltam, hogy odaküldeném Nestorral együtt... Droziát.

- Droziát?!

- Igen. Ő családtag, hercegnőként elég magasrangú is, a másod-unokatestvérem. Okos, tapasztalt az udvari ügyekben és az etikettben, a rangja és a páratlan szépsége miatt aligha viselkedne vele bárki is tiszteletlenül. Mit gondolsz, Alya? Szerinted alkalmas rá?

- Igen - bólintott Kimbalya. - Kétségtelenül az. Éles eszű, kitűnő megfigyelő, ravasz. Őt nehezen tudják megtéveszteni. Hűséges hozzánk, és ma már feltétel nélkül megbízom benne. Kicsit furcsa lesz, ha Nestor kíséretében utazik, holott nem házasok...

- Küldök velük illő kíséretet. Nem volna ez példa nélküli a történelemben. Akkor beleegyezel, hogy az első udvarhölgyedet küldjem?

- Nincs szükséged hozzá a beleegyezésemre, felség. De egyetértek veled. Ráadásul ezzel Drozia felé is tennél egy gesztust. Végre egyértelműen érezhetné a bizalmadat, azt, hogy komolyan számítasz rá, és a családunk tagjának tekinted. Ez neki nagyon sokat jelentene. Nagyon szeretné kivenni a részét az udvari ügyekből, bizonyítani neked.

- Rendben van, így lesz - bólintott Kalpur. - Ami a másik dolgot illeti...

- Arról nem akarok többet beszélni, uram! Kérlek!

- Jó - érintette meg a kezét Kalpur. Alya nem húzódott el tőle, az érintése elől. A szultán ezt azért jó jelnek tekintette.

"Nem, ezt még nem zártuk le, Alya. Valamit ki fogok találni, hogy kiengeszteljelek, hogy ne érezd ennyire kiszolgáltatottnak magad. A világ szemében lehet, hogy a virágom vagy, a Szultán Rózsája, de számomra az életet jelented, a lelkiismeretemet, és hálával tartozom neked" - gondolta magában.

*

A szultán kis tanácstermében ültek, magánkihallgatáson. Csak ők négyen: a szultán, a szultána, Drozia és Nestor. Mellőzve minden szükségtelen formalitást.

- Minden jelentős és jelentéktelen szultánság képviseltette magát - számolt be Nestor az utazásukról. - Többen a követeik útján, de számosan személyesen is eljöttek. Hassar szultán ott volt végig, mintha amolyan díszvendég lenne. Hamran szultánt sokan tisztelték, vagy tartoztak neki. Kérdés, hogy a fia eléri-e majd atyja szintjét. Bocsánat a kéretlen megjegyzésért, Felség!

- Semmi baj, Nestor, apádtól is mindig az őszinte véleményét kérem.

- Igyekezni fogok, Felség. Tautor koronázása ünnepélyes keretek között zajlott. Nem akarom ezzel megsérteni őt, de nem látszott megtörtnek a gyásztól. A felesége sem. Tautor herceg..., illetve most már Tautor szultán és Alysa szultána inkább azt a benyomást keltették, mintha... Hogy is mondjam? Mintha a világ urai lennének. Egyedül Hassar szultánt nem részesítették újkeletű uralkodói fensőbbségükből.

- Okozhat diplomáciai bonyodalmat számukra a koronázáskori viselkedésük?

- Nem hiszem, Felség. Az etikettet maradéktalanul betartották, Delom és legközelebbi szövetségesei pedig nem jöttek el. Ezt sokkal inkább sértésnek tekintheti Syrania új ura.

- Mit gondolsz Tautor szultán függetlenségéről?

- Az megkérdőjelezhetetlen. Eltekintve attól az apróságtól, hogy Hassar szultán őfelsége ugyanolyan otthonosan érezheti magát Syraniában, mint odahaza. Tautor meglehetősen makacs és öntörvényű férfi, aki szereti az erejét és a tekintélyét fitogtatni, amihez most szultánként színpadot is kapott. Ezen immár ő lehet a főszereplő. De van egy olyan gyanúm, hogy a színdarabot valójában Barthiában írják.

- Befolyással lehet rá a felesége?

- Nehéz kérdés, Felség - válaszolt Nestor helyett Drozia. - Normális esetben azt mondanám, Tautor nem hagyná, hogy egy nő irányítsa. De mint tudjuk, a nők befolyásolási eszköztára nem lebecsülendő. Ráadásul Alysa szultána nem akárkinek a lánya, és Tautor bármit is tart a feleségek helyéről a világban, nem haragíthatja magára Hassar szultánt azzal, hogy netán nem megfelelő módon bánik a lányával. Hassar szultán csupán egyetlen leánya kezét engedte el, akiben csalódott, és aki hátat fordított neki. Alysa szultána és Sidonia hercegné házasságain azonban nagyon is rajta tartja a szemét.

- Úgy tűnik, kegyvesztetté váltam Barthiában - jegyezte meg szenvtelenül Kimbalya.

- Mindaddig, amíg atyádnak nincs szüksége a Felséges Szultán segítségére - szólt közbe Nestor.

- Nehezményezték a személyes távolmaradásunkat? - kérdezte Kalpur.

- Nem, Uram. De biztos vagyok benne, hogy feljegyezték maguknak. Velünk udvariasan bántak, Drozia hercegnővel a rangjához méltóan, és nem éreztettek semmiféle neheztelést irányunkban.

- Mit gondolsz, Drozia, volna értelme megpróbálnom közeledést kezdeményezni a nővéremnél? - tette fel a kérdést óvatosan Alya.

- Lehetek őszinte, úrnőm?

- Feltétlenül.

- Megkísérelheted - nézett fel rá enyhe szánakozással a szemében a hercegnő. - De az eredményét illetően vannak kétségeim. Azt hiszem, a felséges nővérednek kezd a fejébe szállni a hatalom. Ő most már Syrania szultánája, Tautor szultán hitvese, egy általuk nagyhatalomnak megálmodott birodalom trónján. Az apja elsőbbségét elismeri, de másét nem. Rabyria pedig túl messze van tőlük ahhoz, hogy lássa a realitást.

- Egyetértek a hercegnővel - szólt közbe Nestor. - A mi hazánk már régen nem vett részt háborúban, nincs senkinek valós képe a valódi katonai erőnkről. Minket is beleértve. Tudom, hogy fokozott felkészülést rendeltél el a hadseregnek és a flottának, Felség. De a gyakorlatozás nem egyenlő a harcedzettséggel. Éles harci tapasztalatokkal pedig, a veteránjainkon kívül, nem rendelkeznek a csapataink.

- Hibát követtünk volna el apámmal, hogy hosszú éveken át őriztük a békét? - meredt rá Kalpur.

- Politikailag és erkölcsileg nem, Felség. Katonailag azonban lehetséges - állta a szultán tekintetét Nestor.

Kalpur a gondolataiba merült, töprengve simogatva az állát. Nestor szólásra nyitotta a száját, talán bocsánatot akart kérni, de Alya leintette, így csendben maradt.

- Lehetséges, hogy tévedtem - törte meg a csendet végül a szultán. - Amit erénynek és erőnek hittem, azt mások talán a gyengeség jelének vélhetik. Nem akarok olyanná válni, mint Hassar és Tautor. De azt se akarom, hogy gyengének tartsanak. Köszönöm, hogy felnyitottad a szemem, Nestor. Köszönöm neked is, Drozia. Mindketten nagyszerűen képviseltetek Syraniában, amiért hálával tartozom.

- Csak a dolgunkat tettük, Felség! - vágták rá kórusban Nestor és Drozia.

- Annál jóval többet tettetek - csóválta a fejét a szultán. - Kitűnő megfigyelők vagytok, és nagyon hasznos következtetéseket vontatok le a látottakból és hallottakból. Meg foglak jutalmazni érte. Azt pedig külön köszönöm, hogy a saját tévedésemre is felhívtátok a figyelmemet. A jövőben is ezt kérem tőletek. Lehetséges, hogy jószándékú bolond voltam mindeddig, aki többre becsüli a békét az erőfitogtatásnál.

- Talán még most sem késő, uram - jegyezte meg halkan Kimbalya.

- Mihez, Alya?

- Talán itt az ideje, hogy tüskéket növesszünk, felség.

- Igazad van - bólintott Kalpur. - Haladéktalanul neki is látok. Azt akarom, hogy mire a konfliktus igazán eléri a Keletet, Rabyria legyen a legerősebb birodalom a világnak ebben a szegletében. Készen állsz egy újabb küldetésre, Nestor?

- Igen, Felség!

- Hivatalos útra küldelek téged, Kaspia szultánjához és trónörököséhez. Szorosabbra akarom fonni velük a kapcsolatunkat, ha már egyszer ők is az irányunkban tapogatóztak. Ha Barthia és Delom is szövetségi hálót épít, akkor nekem is ezt kell tennem, és Kaspiát a magam oldalán akarom tudni, a flottájával együtt. Mostantól sok feladatotok lesz atyáddal, hogy megerősítsük a magunk szövetségi rendszerét. Rabyria nem fog háborút kezdeni, de azt senkinek sem engedem, hogy félvállról vegyen bennünket.

*

- Megengedsz egy személyes megjegyzést, úrnőm? - pillantott Drozia a rózsakertben mellette sétáló Kimbalyára.

- Természetesen.

- A férjed kezd egyre határozottabb szultánná válni. Eddig is okos és előrelátó, a népével törődő volt, ám a béke szultánja. Hiányzott belőle annak az erőnek a lángja, amit ma fellobbanni láttam a szemében. Mintha Rasdak szelleme kelne életre benne.

- Azt hiszem, ez elkerülhetetlen - sóhajtott Alya.

- Valóban, úrnőm. Nehéz idők erős uralkodói kezet kívánnak, és Kalpurban végre látom az igazi erőt. Ha a bölcsessége az apja és a bátyja küzdőszellemével párosul, akkor valóban ő lehet a Kelet legnagyobbja.

- És milyennek láttad Syraniát női szemmel?

- Ridegnek - borzongott meg Drozia. - Mi itt el sem tudjuk képzelni azt a világot, ami arrafelé a megszokott. A mi hazánk kimondottan szabad és felvilágosult ahhoz képest. Ha megengedsz még egy megjegyzést: a nővéreid a rangjukhoz illőn és jól mentek férjhez, ám arról az életről, ami neked jutott, nem is álmodhatnak. Erősen kétlem, hogy Tautor megvitatná a politikai döntéseit Alysával. Sidonia és Zealor közelebb állnak hozzátok, ott a nővéred véleményét szerintem legalább egyes kérdésekben meghallgatják. De az, hogy jóformán udvari tanácsadóként álljanak a férjük oldalán, elképzelhetetlen. Ez példátlan az egész Keleten.

- Aligha az én érdemem...

- Te is pontosan tudod, hogy ez nem így van, Kimbalya! Szerinted a szultán ezt kinek engedné meg rajtad kívül? Te vagy a trón negyedik támasza ebben az országban, a kincstár, a papság és a hadsereg mellett. Fogalmam sincs, hogy Kalpur hogyan talált rád, de kifogta a legjobbat, és ezt nyugodtan tekintsd hízelgésnek, ám attól még igaz. Alysa és Sidonia nem véletlenül irigyek rád, holott ha a helyedben lennének, a töredékét kapnák csak meg annak, amit te. Mert belőlük hiányzik valami emberi nagyság, ami belőlem is. Csak én ezt már felismertem, és tudom, hogy hol van a helyem. Az ő életükből még hiányzik ez a lecke.

Drozia talán kissé elragadtatta magát a bizalmas beszélgetésük során, de voltaképpen megtehette: az az ember lépkedett mellette a virágágyások közötti úton, aki elnézte neki, sőt elvárta tőle az őszinte véleménye kimondását. Ez még mindig furcsa érzés volt, ám a hercegnő tagadhatatlanul élvezte. Kicsit olyan volt, mintha két testvér beszélné meg a világ dolgait. Kimbalyával kimondottan izgalmas.

- Milyennek láttad Nestort? Mi a véleményed a diplomáciai képességeiről? - váltott témát a szultána.

- A hírek igazak - mosolyodott el Drozia. - Az ifjú Nestor egy valódi tehetség. Akárcsak az apja. Fiatal kora ellenére jól felkészült, nagyon okos és éleslátó. Kitűnő szolgája lesz a szultánnak.

- És emberként milyen?

- Udvarias, figyelmes, és szerintem titokban mindenkit kielemez. Az út során sokat beszélgettünk, nagyon művelt és széles látókörű. Az a benyomásom, hogy idővel tökéletesen meg fogja majd állni a helyét Albano báró utódaként. Egy igazi kincs.

- Női körökben is igen népszerű, úgy hírlik - jegyezte meg ártatlan arckifejezéssel Alya.

- Minden bizonnyal - forgatta a szemét Drozia. - Túlságosan is jóképű és feltűnő jelenség. Előttem mindenesetre nem tette a szépet senkinek, és nem reagált soha semmilyen női praktikára a jelenlétemben. Ugyanakkor bolond lenne, ha nem venné észre, milyen hatással van a nőkre, és Nestor nem bolond, nekem elhiheted.

- Talán nem azokat a nőket kívánja elbűvölni, akik ennyire epekednek érte - bujkált játékos kis mosoly Alya szemében.

- Akkor kit? Nem hiszem, hogy a férfiakhoz vonzódna...

- Azt én sem. De talán van itt egy nemes hölgy az Udvarban...

- Nem tudom, még nem láttam senkivel ilyen bizalmas közelségben - ráncolta a homlokát a hercegnő.

- Lehet, hogy én ismerem azt a bizonyos hölgyet - mondta lassan, töprengő hangsúllyal a szultána.

- Ki az?

- Te, Drozia.

- Ostobaság! - nevetett fel kényszeredetten a hercegnő.

Alya megállt a kert közepén, távol mindenkitől, és szembefordult vele.

- Miért lenne az? - kérdezte komolyan.

- Soha a legkisebb jelét sem adta ilyesminek, én meg aztán végképp nem bátorítottam! - hadarta Drozia. - De még ha úgy is lenne, rangban alattam áll, én hercegnő vagyok, ő báró. Fiatalabb is nálam közel négy évvel. Ennek nem lehetne jövője, ezt neki is tudnia kell. Egyikünk sem romantikus bolond. Biztos, hogy tévedsz, úrnőm!

- Lehetséges. De jól érezted magad a társaságában, magad mondtad, hogy nagyon jól elbeszélgettetek az úton, és a szultán előtt is teljes összhangban számoltatok be a küldetésetekről. Végig figyelmesen hallgatott, és egyetértett a megállapításaiddal. Direkt figyeltem, és az a benyomásom, hogy nem csupán a kötelességtudat táplálja az érdeklődését irántad.

- Ez nevetséges!

- Miért, Drozia? - kérdezte lágyan Alya. - Még mindig döbbenetesen szép vagy. Okos is. E két tulajdonság igenis vonzóvá tehet. Nem akarlak rábeszélni semmire, hiszen megígértem neked évekkel ezelőtt. De hadd mondjam el, amit gondolok, és csak annyit kérek tőled, hogy gondold át. Nestor szerintem érdeklődne irántad. Nem olyannak ismertem meg, mint aki kihasználna. Kétségtelenül tudja persze, hogy számára társadalmilag előnyös lennél, és tisztában van a rangbéli különbségetekkel. Ami téged illet, Drozia, benne egy kivételesen tehetséges és lovagias férfire találhatnál, kiemelt és megbecsült pozícióban a szultán szolgálatában. Csak tegyük fel, hogy mindez valóra válna, és egy napon házasságra lépnétek egymással. Nyernél egy hozzád méltó társat, és a palotát sem kellene elhagynod, a feleségeként pedig időnként elkísérhetnéd egy-egy utazására. Kölcsönösen jól járhatnátok.

- Azt ígérted, soha nem fogsz érdekházasságra kényszeríteni! - nyögte ki merev ajkakkal Drozia.

- Állom a szavam. Semmi mást nem teszek, mint felhívom a figyelmedet egy esetleges lehetőségre. Ne érts félre, Drozia! Eszem ágában sincs megszabadulni tőled, ahhoz túl fontos vagy nekem. De szeretnélek boldognak látni, írd nyugodtan a buta, romantikus lelkem számlájára. A döntés mindig a tiéd lesz, és csak szeretném, hogy tudd: bármikor és bárhogyan is döntesz, mindenben számíthatsz a támogatásomra. Ne haragudj, ha most durván betolakodtam a magánéletedbe, de őszintén szeretlek és...

- Miért? - kapta fel a fejét a hercegnő döbbenten.

- Mit miért?

- Azt mondtad, szeretsz.

- Mert ez az igazság - érintette meg a kezét Kimbalya. - Azzal, hogy Rabyriába jöttem, mindenkit elveszítettem. A nővéreimet is. Nem volt itt senkim a férjemen kívül. Idővel te befogadtál, elfogadtál annak, aki vagyok. Mostanra olyanná lettél a számomra, mintha a nővérem volnál. Tudod, hogy ilyesmit nem mondanék, ha nem gondolnám komolyan, Drozia. Ne sírj...

A hercegnő csak a fejét rázta. Kimbalya már nem először tette ezt vele érzelmileg. Mint egy ragaszkodó kisebb testvér, aki mégis bölcsebb és empatikusabb a nővérénél. Rá kellett döbbennie, hogy az ok, amiért elsősorban újra a családjának érzi az uralkodói családot, itt áll előtte két lépésnyire. Barthia rózsája, ahogy eleinte magában emlegette némi fensőbbséggel, mostanra meghódította Rabyriát, és a legerősebb rózsatővé nőtt a kertjében. A szultán rózsájává, aki túlragyog mindenkit, és bársonyszirmaival az egész birodalomnak gondját viseli. Még egy sok hibát elkövetett, félresiklott életű hercegnőnek is.

- Nem akartalak megbántani. Bocsánatot kérek! - suttogta bűntudatosan Alya. - Csak a legjobbat szeretném neked is, mint az én Nikámnak, akit a legjobban szerettem itt.

Droziától csupán egy könnyes mosolyra futotta válaszul. Hogyan mondja el az ember egy ismerőssé lett idegennek, aki megváltoztatta az életét, hogy ő is kezd testvéri érzéseket táplálni iránta? Kimbalya talán szavak nélkül is megértette őt. Ott, a rabyriai szultáni palota rózsakertjében, a birodalom két legerősebb rózsája életre szóló szövetséget kötött egymással.