1.

Felöltözve álltak az előszobában, útra készen, hogy látogatást tegyenek a temetőben,és véghez vigyék Anne végakaratát. Peter King lassan kinyitotta az utcaajtót, hideget és egy kevés havat hozott befelé egy hirtelen jött huzat. Barbara megborzongott. Furcsa érzés kerítette hatalmába. Ez a szellő nem evilági volt, hanem túlvilági. És a magában feltett kérdésre, hamar megkapta a választ. A válasz a hátuk mögül érkezett. Megfordultak, és szemben találták magukat Mrs. Stronggal, aki a kezével a bejárati ajtóra mutatott. Arcán hatalmas érzelmi hullámok tükröződtek. Egyszerre volt jelen az arcán, a megdöbbenés, az öröm és a fájdalom. A könnye arcát mosta. Ők döbbenten tekintetek rá, el nem tudták képzelni, mi váltotta ki belőle, ezt a hirtelen bekövetkezett arcjátékot. Mrs. Strong továbbra is az ajtó fellé mutatott. Csak halkan beszélt, alig lehetett érteni, mint mond. „ Ott", ez volt a szó, amelyet folyamatosan emelkedett. Katrin óvatosan fordult meg. Azt hitte, hogy valamelyik sátántag lépett be közéjük. Amikor megfordult, nagyot sikoltott, melyen a többiek nem válaszolhattak szó nélkül. Követték Katrin tekintetét, s ki – ki a vérmérsékletének megfelelően vette tudomásul az eléjük táruló látványt. Mert a látvány egyszerre volt gyönyörű és letaglózó. 

Anne úgy állt előttünk, mint egy angyal a Bibliából. Vagy még annál is fényesebben. Hófehér halotti ruhát viselt, kötött kardigánt. Keze úgy állt, mint az angyalok szárnya. Egész teste fényáradatban úszott. Lassan megfordult és kifelé indult az utcára, ők pedig megbabonázva követték a jelenséget. Anne védelmezően magaslott felettük. Nem láttak, és nem hallottak semmit, csak a lépteik nyoma látszódott meg a havon. Úgy haladtak el a három feketeköpenyes alak előtt, hogy azok, tudomást sem vettek róluk. Csak akkor vették észre a távozásukat,amikor már késő volt.