1.

Ziháltam. Mr. Morgan fogott le. Nem értettem miért tettem ezt. Egyszerűen elpattant valami odabent. Anne nem távozott ezek után sem. Sőt rám nyújtotta a nyelvét és grimaszolt. Anyuék berontottak a szobámba. Csupán annyit láttak, hogy egy bizonyos pontra nézek, és a főnököm lefog.

– Barbara, mi történt? - kérdezte anyu. – Úgy kiabáltál, mint akit épp nyúznak. – Nem válaszoltam, helyettem Mr. Morgan számolt be.

– Nézzék! Barbarát annyira megviselte a Barátnője halála, hogy nem tud túllépni felette... és az idegi kikészültek... és mint azt már tudják, hogy Annet képzeli mindenhová. Most is ez történt. Egyszer csak felpattant és ordítozni kezdett. – legszívesebben belerúgtam volna a főnökömbe. Szerencsére nem árulta el azt, hogy mindketten érzékeljük Anne jelenlétét. Anne karba tett kézzel és durcás arccal nézett hol az egyikünkre, hol a másikunkra. Kivergődtem Mr. Morgan szorításából és kisírt szemekkel néztem rájuk. Neil, a bátyámmal együtt a fejüket csóválták.

– Bocsánat! Azt hiszem jobb lesz, ha lefekszem és kipihenem magam! Mr. Morgan! –biccentettem felé. – Neil! - fogtam és hátat fordítottam nekik. Rávágtam magam az ágyamra és zokogtam. Hallottam, hogy halkan kisurrantak a szobámból és becsukták az ajtót. Halk léptek ütötték meg a fülem. Egy szellő csapta meg az arcom. Tudtam! Anne áll mellettem, Nem is tévedtem. Jéghideg kezével megsimogatta a homlokom. Fanyar őszi illat csapta meg az orrom. Az egész szobát betöltötte az illata. Ilyen illatot csupán egy helyen érez az ember. A temetőben.

– Barbara.....

– Tessék, Anne...

– Meg kell halnod... nem maradhatsz te sem életben...

– Miért?

– Mert meg kell ölnöd őket... és csak együttes erővel leszünk képesek legyőzni őket... a gonoszt.

– Ki a gonosz, Anne?

– Az ő neve tabu. Nem szabad kiejtenünk a nevét.

Felkönyököltem.

– Könyörgöm, Anne! A huszonegyedik század közepén élünk. És amibe belekeveredtél, én abból próbáltalak kirángatni. Most arra kérsz, hogy harcoljak egy olyan személy ellen, aki sosem létezett?

Rám emelte jéghideg barna szemét.

– Ő már a világ keletkezése óta jelen van az életünkben! Épp ezért, mert a te hibát, hogy meghaltam, az ő nevében te is fel leszel áldozva a tudomány oltárán. Találkozunk a kriptámban.

Halk pukkanás, és csupán a temető illata maradt utána. Visszahanyatlottam a párnámra, nyugtalanul aludtam. Forgolódtam. Nem hagyott nyugtot számomra. Mindig akkor csapott le, amikor nem számítottam rá.

2.

Másnap elátkozott nap köszöntött Londonra. Fekete hasú felhők húztak el az egész Királyság felett. Augusztus ellenére ködbe borította a kastélyt, és jéghideg eső permetezte a tájat. Mire Asmodeus elérte a kerítést, bőrig ázott. Az első meglepetés akkor érte, mikor a kastély ajtaját zárva találta. Percekig állt még egy hízásnak indult tócsa közepén. Sóhajtott egy nagyot, majd erőteljesen megkocogtatta az ajtót. Nem nyitották ki. Sóhajtott még egyet és erőteljesebben ütni kezdte az ajtót.

Az ajtó nagy nehezen kitárult. A fiatal, magas, vékony, csinosnak nem mondható lány nyitotta ki. Mikor meglátta az érkezőt, gyorsan egy esernyő után kapott, és kilépett az esőre. Nem szólt semmit, csak elindult a régi kert irányába. Asmodeus egy szó nélkül követte.

A szekta összes tagját a régi temetőben találta, az egyik ősi síremlék mellett. Ötágú csillag alakzatban állták körbe a sírt. Imát mormoltak.

"És levettetett a hatalmas sárkány, az ősi kígyó, akit ördögnek és Sátánnak hívnak, aki megtéveszti az egész földkerekséget; levettetett a földre, és vele együtt angyalai is levettettek." Jel 12,9

Velük együtt mormolta az imádságot. Sosem értette és nem is akart megérteni, hogy minden mise végén, miért olvasnak fel a Bibliából. Azazel becsukta a könyvet.

–Á! Kedves, barátom, Asmodeus! Örülök, hogy látlak!

– Azazel! Ne haragudj, hogy bejelentés nélkül érkeztem, de beszélnem kell veled!

– Gyere, fiam, mesélj!

Az esőfüggöny mögül, mint egy kísértet, hirtelen villant elő a kastély. Beléptek. Azazel a dolgozószobájába invitálta Asmodeust, majd hellyel kínálta.

– Borzasztó ez az időjárás! De a sátán imádja az esős napokat. Mondd, fiam, miért kerestél meg? Csak nem Anne? Mint hallom, jó szolgálatot tett, és immáron a Sátán mellett van. De ne félj, mert a te jutalmad is elérkezik majd.

– Igen, Uram! Anne, megtette azt, amire kértem. Sajnos adódott egy probléma! Igazából nem is tudom, hogy mire gondoljak. – Azazel kíváncsian nézett rá. – Tudja, Uram az egyik barátom, aki itt járt, és meglépett a többivel, azt állítja, hogy Anne megjelenik neki... ma is voltam náluk, a temetés után... borzasztóan viselkedett...

– Ez érdekes! Biztosíthatlak, hogy ez nem igaz... Nem lehet igaz, valószínű, hogy kikészült idegileg! Nem is használható?

– Ő nem! De a többiek igen... valószínűnek tartom, hogy Mr. Morgan visszatáncol minket!

– Meglátjuk! Próbálj távol maradni ettől... súgj nekik dolgokat... csupán utalj rá.. véleményt nyilváníts ki, de úgy hogy ne gyanakodjanak rád. Apropó! Katrinről tudsz valamit?

– Az égvilágon semmit! Annyi bizonyos, hogy hetekkel ezelőtt, ő velük szökött ki. Hogy segítették-e vagy sem, nem tudom!

– Nagyon bosszant! Figyelmetlenek voltunk! Sosem történt még ilyen, amióta a testvériség létezett.

Asmodeus felállt.

– Most megyek, Mester! Igyekezni fogok!

Azazel elgondolkodva nézett utána. Jó ötlet volt-e ,hogy Asmodeust bevonni ebbe a játékba, mert túlságosan nagy a lebukás esélye.

3.

Eltel pár nap, Anne temetése után. Mindig nem voltam magamnál, de egy fokkal még is jobban. Már kezdtem elfeledni Anne felbukkanásait, mikor is a délelőtt folyamán a szobámban ültem az ágyam tetején. Kedvenc írómtól olvastam a megunhatatlan könyvét. Szinte szóról szóra tudom. Engem nem érdekelt, mert egyszerűen imádom.

A számítógép asztalon, a nyomtató mellett található volt egy kisebb, kerámiából készült elefánt. Régen Anne-től kaptam a születésnapomra. Nagy becsben tartottam. Ez a nagy becsben tartott elefánt leesett a padlóra, nagy csörömpölés közepette. Ripityára törve feküdt a padlón. Mielőtt megadta volna magát a gravitációnak, hűs szellő simította végig az arcom.

Mérgesen szedtem össze a darabjait, meg is vágtam az ujjam. Próbáltam zsebkendővel felitatni a vért, mikor is a hátam mögül halk, suttogó hang szólalt meg. Nem hogy megijedtem, de még a hajam is felállt a hallottaktól.

Ó jöjj hozzánk, vár az édes halál,

Nem fáj, csendben hív,

Csendben vár.

Akkor csap le reád,

Mikor nem számítasz rá.

Ó, mily közel nap, és közénk állsz.

Jajj De vigyáz, addig míg

Kemény harc vár rád.

Megperdültem. Abban a pillanatban ismét szúrás érte az ujjam. Senki sem állt a hátam mögött. A hang mely szólított nem Anne volt. Legalább is remélem. Nem tudom mi történt velem újfent, kikelve kiabáltam.

Anyu és a bátyám úgy rontottak be a szobámba, mint egy aknavető.

– Menj innen, Anne! Mondtam már neked, hagyj engem békén! Miért nem hagysz békén?

Letérdeltem, szétment a fejem, annyira fájt. Sírtam, sírva könyörögtem Anne-nek tűnjön el az életemből, oda ahova már tartozik. De a hang nem akart távozni, ott keringett a levegőben. Lágy dallamban énekelte a verset. Azok ketten úgy néztek rám, mint egy őrültre.

– Hagyj már békén, Anne! Miért nem tudsz békén hagyni! Ne énekelj! Úgy is tudom, hogy te vagy az! Adok egy tippet! Takarodj vissza a kriptádba!

Elájultam. Mikor magamhoz tértem, anyu ült mellettem. Borús tekintetéből, nem sok jót olvastam ki.

– Lányom, kislányom! Mondd, mi történik veled? Te sosem voltál ilyen... Beteges... ideges... leszámítva a gyerekkori betegségeket, mindig egészséges voltál.

– Ha én azt tudnám! A hangok a fejemben, nem akarnak távozni! Súgnak, utasítanak! Mikor megjelenik, és előttem áll... miért nem hiszitek el, hogy Anne megjelenik nekem, és a halálba hív? Verset mondd nekem, ami... ami a halálról szól!

– Ugyan már, lányom! Mind ezt csupán képzeled! A fejedben játszódik, próbálj ne gondolni rá.... pihenned kell ,sokat! Így nem tudsz visszamenni, dolgozni.

Felállt, és magamra hagyott.

– Pihenni? Ha nem cselekszek gyorsan, pihenhetek év milliókat! Vagy Anne kerget a halálba, vagy az ördögeink visznek a sírba.

4.

Peter komoran ült a konyhában. Nem tudott napirendre térni húga viselkedése felett. Ha sürgősen nem történik valami, Barbara beleőrül Anne elvesztésébe. Nem akart hinni abban, amit a húga állít, hogy Anne megjelenik neki, beszél hozzá. Mind ez csupán a lány agyszüleménye. Bár elgondolkodott azon a lehetőségen, hogy tényleg megjelenik előtte, az egykori barátnője, sok mindenre fény derülhet, továbbá Anne elvezethet az igazsághoz. A fiú biztos volt abban, hogy Anne nem véletlenül nem tud nyugodni, bolyong a két sík között. Ha fény derülne az igazságra, örökre megnyugodna a lelke. Anne valamit akar,de hogy mit,rá kell jönnie.

Anya idegesen jött le a lépcsőn, látszott rajta, hogy semmi jóra nem vezetett a húga és közte lévő beszélgetés.

– Ezek szerint, semmire nem jutottál vele?

– Semmire! Hajtatatlan! Nem lesz ennek jó vége, Peter!

– Hát ebben teljesen igazad van, anyu! Így nem jöhet vissza! Igyekszem valamire rájönni. Figyelj, anyu! Gondolkodtam. Bár nem hiszek a természetfelettiben, de ha bevesszük, amit Barbara állít, akkor Anne addig fogja kísérteni, amíg teljesen meg nem őrül!

– Ilyet ne is mondj!

– Tovább megyek, anyu! Anne addig marad ezen a síkon,míg rá nem vezet az igazság útjára.

– Milyen igazságra?

– Ha én azt tudnám!

Peter felállt.

– Elmentem dolgozni, ha valami hívj!

– Remélem mai napon már nem lesz semmi! Barbara fog tönkre tenni engem idegileg

5

A nap továbbiakban csendesen telt. Sikerült végül pár falatot is ennem. Úgy döntöttem, hogy a történtek miatt, elég korán lefekszem. Enyhe altatót is vettem be. Mikor a számhoz emeltem a gyógyszert, egyből eszembe jutott Anne. Keserű szájízzel nyeltem le.

Lassan aludtam el. Forgolódtam. Gyötrelmes álmok között végre nagy nehezen, de sikerült elaludnom. Valahol messziről hallottam, hogy a nagymamától örökölt falióra, elüti az éjfélt, lent a konyhában. Nem foglalkoztam vele, aludtam.

Mint a felszínre törő láva, hasított bele a semmibe a rádió hangja. A mini hifi tornyom nem sokkal az óra elhallgatása után üvöltött fel. Altató ide, altató oda, úgy pattantam ki az ágyból, mint a gumilabda. Körbe néztem. Magamon kívül, senki sem tartózkodott a szobámban, ennek ellenére a magnót valaki bekapcsolta. Egészen különös csatornára állította be az adást. Ha legalább valami jó zene szólna benne. Gyorsan rátekintettem az órámra, hátha röpke áramszünet volt, és bekapcsolódott a magnó. De, nem. Nem volt pillanatnyi áramszünet.

A hang lágy és kellemes volt. Alt női hang énekelt a távolból. Dermedtem bámultam a készülékre. Sosem tudtam, hogy Anne tudott énekelni. A hátérben egy hárfa hallatszott.

Barbara, Barbara, gyere közénk,

Hív a kripta.

Halál angyala,

Hozd el őt közénk.

De mielőtt eljönnél,

Keresd a megoldást

A temetőben.

Majd a hang elhallgatott. És én csak üvöltöttem és üvöltöttem, majd elájultam

Mikor magamhoz tértem, a parkettán találtam magam, szüleim és a bátyám mellettem. Anyu bőgött, Peter a fejét csóválta, az arca fájdalomról árulkodott. Felálltam, majd kihúztam magam, magabiztosan néztem rájuk, hogy ne látszódjon rajtam a fájdalom.

– Nem kell sírni és a fejeket csóválni! Nem tehetek róla, hogy egyikőtök sem hisz nekem! – anyu szólni akart, de leintettem. – Most én beszélek és végig hallgattok. Akár hiszitek akár nem, Anne itt jár köztünk és az idegeimet eszi. Mindent elkövet, hogy kikészüljek. Elég jó úton halad. Azt hittem, hogy a délelőtt után már nem lesz semmi és békén hagy. Bevettem egy enyhe altató és nagy nehezen, de az álmok mezejére léptem. Annyira nem aludtam valami tökéletesen, mert a konyhából felhallatszott az óra. Hallottam, hogy elüti az éjfélt. Nem sokra rá, felüvöltött a magnó. És képzeljétek, Anne szólt hozzám. Énekelt. Nem is tudtam, hogy tud. Megint a holtak közé hívott. Hát, csak ennyi történt.

Bátyám megragadott és rángatni kezdett.

– Hagyd már abba azt a baromságot. Mikor szedet végre össze magad? Anne maghalt, át nem fog jönni tudni, mert nem létezik túlvilág. ­- Üvöltötte a képembe. - És mivel, nem létezik túlvilág, üzenni sem tud neked. Sem így, sem úgy. Anne csak a képzeleted szüleménye. Szedd össze magad, mert dolgunk van a kastélyban.

Lelökött a padlóra. Kiviharzott. Anyu és apu segítettek fel.

– Miről beszélt? Milyen kastély?

– Ne foglalkozz vele, anyu! Nem tudom miről beszélt! Rejtély! Olyan, rejtély, mint nektek felfogni a valóságot. Ha majd magával visz a síron túlra, talán hinni fogtok nekem. De akkor már késő lesz.

Ott hagytam őket. Kirohantam a kertbe. Szeptemberhez közeli napok voltak már. Az illat, ami betöltötte a tájat, a szüret illatát hozta felénk. Igyekeztem megnyugodni, amennyire lehet. Egy szál pizsamába csatangolni, nem volt egyszerű. Ha még az éjszakai melegek, még augusztust idézték. Valami villanást érzékeltem baloldalról. megálltam és a garázs felé pillantottam. Ott állt, halotti lepelben. Felemelte a kezét és intett. Innen is jól hallottam azt, amit mond.

– Gyere,gyere!

Faképnél hagytam. Megpróbálok magamhoz térni, visszamenni a munkába, és normális életet élni. De Anne és a pokolbéli hatalmak nem engedték. 

6.

Berohantam. Megálltam a konyhában. A hűtőből kivettem egy jéghideg ásványvizet és egy húzásra megittam. Nyugtatóként hatott rám a hideg. Valami megnyikordult a hátam mögött. Egyből kiszállt a szememből az álmosság, ami hirtelen tört rám. Jéghideg fuvallat csiklandozta meg a lábam.

Nem hagy békén, a nyomomban jár, mint egy átok, melyet fekete mise keretében bocsájtottak rám. Tudtam, hogy ismét megtalált.

Megpördültem. De senki sem volt a hátam mögött. Körbe mentem az ebédlőasztal körül, komótosan. Semmi. Csak a jéghideg fuvallat lengte be a helyiséget. Újabb dühroham tört rám. Megzavarva a további nyugodalmas éjszakát.

– Anne! Nem érted már meg, hogy hagyj engem békén! – összekulcsoltam a kezem, könyörögtem neki. – A legjobb barátnőm voltál, nem tehetek róla, hogy meghaltál. Nem az én hibám. Emlékezz rá, hogy ki akartalak húzni a trutyiból. Hallgattál rám? Nem. Úgyhogy, menj vissza a te síkodra, és végleg hagyj békén. Normális életet szeretnék élni, de te valami miatt nem hagyod.

Ajtó csukódott és a mellettem lévő széken egy boríték pihent. Nem is vettem észre, hogy megjött a postás. Pedig a postás mindig kétszer csenget. Peter váratlanul mellettem termet, és kikapta a kezemből a borítékot, és a fény felé fordította. Az utolsó pillanatban akadályoztam meg, hogy ne tépje széjjel.

– Mielőtt még, beképzeled magadnak, hogy Anne hagyta itt neked.

– Ne bomolj, add ide! Azaz enyém! Rá van írva a nevem. Ha már elolvastam, széttépheted! Nem szerelmeslevél, egy titkos hódolótól.

– Csak az idődet vesztegeted vele, tesó! Inkább tépd szét! – Gondolkodott egy pillanatot, majd átnyújtotta. – Olvasd, az ördög vigyen el.

Felvettem az asztalon felejtett kést, és felvágtam vele a borítékot, és olvasni kezdtem a szép, cikornyás betűkkel írt sorokat.

Drága barátnőm, Barbara és Peter!

Elsősorban is, azzal kezdeném, hogy bocsáss meg nekem, Barbara! Hol is kezdjem! Tudom, az elején kellene. De hát ember tervez, pokolbéli hatalmak végeznek. Rövid leszek. Én, csupán arra kérlek, hogy bocsáss meg nekem. Peter, higgy neki, és támogasd őt, mert e nélkül azt a borzalmat, ami rátok vár, máshogy nem lehet kibírni.

Anne.

– Tessék! Nincs igazam? Lát minket, hall minket. Azt is tudja, hogy itt állsz mellettem.

Kikapta a kezemből, valahonnan a zsebe mélyéről elővarázsolt egy öngyújtót, majd meggyújtotta a lapot. Úgy éget hamuvá, mint ahogy az életem válik rommá.

– Végül is azért jöttem le, mert megint ordibáltál. Nem pedig azért, hogy meghalt személyek által sosem írt leveleket hallgassak. Ezt nem ő írta, ezt senki sem írta. Vagy te magad alkottad, azért, hogy higgyünk neked.

Nem tudom mi ütött belém, e késő éjjeli órán, de lekevertem a testvéremnek egy hatalmas pofont.

– Szemét vagy, Peter, azt ugye tudod! Sosem gondoltam volna rólad, hogy egyszer az életben hatalmas csalódást fog okozni nekem.

Ott hagytam, és hívtam Neilt. Nem tudom miért, de úgy éreztem, muszáj valakinek kiöntenem a szívem. Nem gondoltam azokban a pillanatokban, hogy olyannak öntöm ki a szívem, akinek nem kellett volna.

7

Kezemben szorítottam a telefont, és vacilláltam hogy hívjam –e a haverom. Végülis annak kell tekintenem annak ellenére, hogy kollégák, vagyunk.

Nem sokáig csengett. Hamar felvette. Hangja alapján örült, hogy felhívtam.

– Nocsak! Ki tisztelt meg a hívásával! Erre ne számítottam. - vidáman nevetett bele a kagylóba. – Hogy vagy, édesem?

Eltartottam a telefont a fülemtől. Meglepett, ahogy beszélt. Ő nem így szokott.

– Én is meglepődtem magamon, hogy felhívtalak, de nincs kihez fordulnom. Tudod az az igazság, hogy senki sem ért meg engem. Nem hisznek nekem.

– Miben?

– Amióta nem beszéltünk, jó rég volt már, történtek velem bizonyos dolgok. Olyan dolgok, Neil, hogy még saját magamon is meglepődök.

– Nocsak? És mik volnánk azok?

– Biztos, hogy nem zavarlak? Ha untatlak, csak szólj rám nyugodtan.

– Te sosem zavarsz, Barbara! Majd ha úgy érzem, rád szólok.

Neil kényelmesen elhelyezkedett egy karosszékben, amit nem rég vásárolt. Kései óra ellenére, csöppet sem volt álmos. Annak ellenére, hogy másol lett volna dolga, itta Barbara minden egyes szavát.

– Senki sem hisz nekem. Olyan dolog történik vele, amiben eddig sosem hittem. Még a nagypapám halála sem zavart meg ennyire, mint Anne halála. Pedig a papa halála napján is történtek fura dolgok, de ez mindenen túltesz.

– Pár éve történt. Azért ki voltál bukva akkor is. Bár, az tényleg nem volt ennyire látványos, mint a mostani eset kapcsán.

– Az igaz, de ez akkor is valahogy más. Mindenki azt hiszi, hogy meghibbantam, pedig nem. – hisztizett a telefonba Barbara.

– Akkor most szépen lenyugszol és kezd, előröl az egészet. . Vegyél többször nagy levegőt. A gyomrodra koncentrálj. Használni fog meglátod. – Barbara követte a fiú utasítását. Tíz perc eltelte után sokkal jobban érezte magát. – Most már jobb?

– Ezerszer. Köszi. Azt hiszem, használni fogom ezt a módszert. – Neil elmosolyodott. Barbara higgadtabban és összeszedettebben beszélni kezdett. Hatott rá a fiú lágy, dallamos hangja. – Minden a temetés előtt kezdődött. Kint ültem az udvaron és egyszer megjelent előttem és hívott. A halálba. Hiába mondtam anyunak, nem hitt nekem. Azt hittem, hogy megnyugszom, valóban képzelődtem, és ha túl leszünk a temetésen, minden helyre jön. De nem. Anne megjelenik, lépten, nyomon követ, nem hagy békén. Már énekel is nekem. Állandóan a halálról szóló dalokat. Hív. Engem hív a halálba. Neil. Én ezt nem bírom tovább. Belefogok örülni. Hiába könyörgök neki, hogy hagyjon engem békén. Menjen vissza oda, ahova már az ő otthona van. Levelet is küldött. Tudta, hogy a bátyám is mellettem áll. Még sem hitt nekem. Kivéve Mr. Morgant. Ő az egyetlen, aki hisz nekem.

– Morgan? Mi volt a levélben?

– Igen, ő! Csak Petert kérte meg arra, hogy higgyen nekem, de a bátyjám nem hisz nekem Fogott egy öngyújtót és elégette.

– A bátyád néha nem normális. Már megbocsáss. Azért rendőr létére elégetni egy bizonyítékot. Nem ellenkeznie kellene, hanem segíteni neked. Barbara, nyugodj meg. Én hiszek neked, és mindenben melletted állok.

– Ó, Neil, igazán köszönöm neked. De ezt nem várhatom el tőled.

– Barátok vagyunk, Barbara! Ez csak természetes! Majd kitalálok valamit, vagy utána nézek a dolognak.

– Hogy ez eddig nem jutott eszembe! Szellem megidézés?

– Médium, Barbara! Médium!

Neil bontotta a vonalat Barbara megdöbbenésére. Hiába igyekezett visszahívni, de a telefon kikapcsoltan találta.

8.

Neil azonnal bontotta a vonalat. Nem hitt a lánynak. De a szándék kimutatása feléje, és a lelki megnyugtatás, hogy mindben támogatja őt, a legfontosabb dolognak tartotta ezekben a pillanatokban. Minél előbb körbe kell csalni a többiekkel együtt, hogy végre eltűnjenek az útból. Az útból, amit olyan nagy igyekezettel épített ki hosszú éveken át. Anne-nel nem is lett volna probléma, de a kíváncsisága hatalmasabb volt, Ha a többiek így folytatják, a lány sorsára fognak jutni. Tárcsázott. Hamar felvették és egy kellemes férfihang szólt bele.

– Mi újság, Neil?

– Frank, azt hiszem történt valami, ami a malmunkra hajtaná a vizet.

– Valóban? És mi lenne az, fiacskám?

– Barbara nem rég hívott. Meg is voltam lepődve. Utána pedig azon, amit elmondott nekem.

Frank elnyomta a cigarettát, majd az ablakhoz sétált és kinézett. Ellátott egészen a romos temetőig. Nyugodt és csendes éjszaka köszöntött rá és a házra. Valahonnan a távolból kutyaugatás hallatszott. Kinyitotta az ablakot és hajolt és egy jót szippantott az éjszakai levegőből.

– És mi lenne az? Csak nem jöttek rá az igazságra?

– Nem. Egészen másról van szó.

– Egyre kíváncsibbá teszel, fiam!

– Barbara kezd bedilizni, ha nem is bedilizni, de az idegei kikészültek Anne halála miatt. Elmondása szerint, Anne megjelenik neki. Állítása szerint, már a temetés előtt megjelent és hívja őt a halálba. Úgy hitte, ha túl lesznek, a temetésen a látomás szerte foszlik, de nem így lett.

Frank hallgatott, de csak egy pillanatig. Sötét gondolatok cikáztak a fejében.

– Nagyon érdekes, amit elmondtál. Valószínűleg tartom, hogy a lány igazat mondott. Eltudom képzelni, hogy Anne nem tud nyugodni, és Barbarán keresztül igyekszik rávezetni őket valamire. És addig nem nyugszik, míg a lány és a két barátja rá nem jön arra, amire felakarja hívni a figyelmüket.

– Nem értem, mire gondolsz, Frank?

– Arra, hogy Anne kitálal nekik. Elmondja Barbaránk keresztül, hogy ki ölte meg és miért? – Neil nagyot nyelt. – Arra kérlek, hogy kövesd őket, lesd minden mozdulatukat és fülelj.

– Remélem semmi sem lesz. Én akkor sem hiszek ebben. Onnan senki sem jött még vissza. Rendben. Követni fogom őket, kivéve, ha jönni fognak.

– Pedig esedékes lesz. Tégy úgy mind eddig. Állj mindenben mellettük. - Frank bontotta a vonalat. – pedig lefogok bukni. A médiumról még nem is beszéltem.

9.

Megnyugodva tértem nyugovóra. Befelé fordultam a fal irányába, becsuktam a szemem. A Tv halkan szólt. Már-már az álmok mezején jártam, amikor valami zaj megütötte a fülem. Nyögés, prüszkölés, köhintés. Nem foglalkoztam vele. Igyekeztem nem odafigyelni rá. Újból megpróbáltam visszatérni az álmok világába, de a prüszkölő nem hagyta.

Felkönyököltem, de nem fordultam a hátra. Tudtam ki áll a hátam mögött.

– Menj innen! Hányszor kérjelek meg, hogy tűnj el az életemből? Mit akarsz, Anne?

Sírdogált és nyöszörgött. Ott állt, halotti lepelben az ágyam mellett és engem nézett. Nehezen, de megfordultam. Arca halotti volt, olyannyira, hogy halottibb már ne is lehetett volna. Ajka vértelen volt, a kezében egy kriptából való lándzsát tartott. Valószínű, hogy a sajátjából. Hirtelen el is feledkeztem a mérgemről, amit feléje tituláltam. Azt is elfeledtem, hogy egy halottal társalgok éppen.

– Mi az a kezedben, Anne?

Anne megemelte a kezét és előttem hadonászott a lándzsával.

– Anne! Kiszúrod a szemem!

– A lándzsa a kriptából. Abból a kriptából ahol a helyed lesz. – rádobta az ágyamra. Undorodva néztem rá. – fogadd szeretettel. Barátkozz meg a gondolattal. Ha nem segítesz, e sors vár rád.

– Anne! Ha rébuszokba beszél, hogy segítsek? – nem válaszolt, csak nézett rám. – Na, jól van, Anne. Menj vissza a tieid közé. Neked ott a helyed. – könyörgőre fogtam. – Hagyj engem békén, Anne, könyörgöm.

Durcásan megfordult é az ajtó felé indult. Mielőtt távozott, még hozzám vágott pár szót.

– Nagy hülyeséget csináltál azzal, hogy felhívtad Neilt. Rosszul válogatod meg a barátaidat. Pedig a barát, nagy kincs. Egy igaz barát, mindennél többet ér. Vigyázz vele. Engem kövess.

Ahogy jött, úgy távozott. Kettőt pislákoltam és már nem volt a szobámba. Nagy igaságot mondott, de Neillel kapcsolatos mondatát nem tudtam mire vélni. Lelkiismeret - furdalásom lett az miatt, hogy nem segítettem neki. Miattam halt meg. Pedig a legjobb barátom volt.