1.

Anne temetését augusztus huszonnegyedikére tették, délelőtt tizenegy órára. Nehezen teltek a napok számomra, hogy végre vége legyen az egésznek. Úgy véltem, legalábbis reménykedtem benne, hogy megszabadulok a rémképektől, melyek egyfolytában gyötörtek barátnőm halála óta. De tévedtem.

Csütörtök volt, iszonyú meleg a Hőmérő higanyszála elérte a negyvenet. Elég korán talpon voltam. Egész éjjel forgolódtam. Nem jött álom a szememre. Mindenhova őt képzeltem. Nem is tévedtem. Ott járt a nyomomban. Hol előttem, hol a hátam mögött bukkant fel, és hívott. Hívott a halálba. Búskomoran baktattam a szobámba, fel a lépcsőn, a konyhába, onnan ki az udvarra. Egyikőjük sem szólt hozzám csak a fejüket csóválták. Így ment napok óta.

Vártam és vártam az időpontot, mire végre elindultunk a temetőbe. Édesanyja kérésére a temetés a West Norwoodben lesz. Senki sem kérdezte meg tőle miért pont ide lesz eltemetve a szerencsétlen lány. Mondta ő magától is.

– Az én dédszüleim is és a férjem ősei is ebben a temetőben leltek nyugalmat. Így szegény lányomat is ide temetjük, drága dédszüleim sírjába. Talán békére lelel.

Nem tudtam mire vélni a kijelentését. Árgus szemekkel nézett végig Mrs. Strong. Majd én őt.

– Baj van, Barbara? – kérdezte Mrs.Strong. Kérdő tekintettel bámult rám. Ugyan úgy anyámék is. Megvontam a vállam, és ártatlan képpel válaszoltam neki.

– Az égvilágon semmi sincs, Mrs. Strong.

– Mert úgy tekintesz rám, mintha szellemet látnál!

Ebben nem tévedett. Anne a háta mögött állt, rám nézett. Az arcán könnyek gurultak végig. Intett egyet, és semmivé vált.

2.

Lassan teltek a másodpercek a temetés kezdetéig. Mindenki ott volt, aki csak számított. Még Neil, bögyöske valamint Mr. Morgan is tiszteletét tette a jelenlétéve.

Álltunk némán a sírgödörnél, a szertartás már javában tartott, de egy rossz érzés nem akart szűnni. Nem tudom miért, de az agyam egyfolytában járt, azon törtem a fejem, hogy hetek óta nem tudunk semmit az ördögeinkről. Mr. Morgan nem engedte el a temetésre Katrint. Jól is tette.

Hiába mindennek, az érzés csak nem akart szűnni. Felnéztem. Jobbra, balra tekertem a fejem, de semmi és senki gyanúsat nem láttam. Kissé megnyugodtam.

Miután hazaértünk, minden üresnek tűnt. Felbaktattam a szobámba és magamra zártam az ajtót. Álltam a szoba közepén, és potyogtak a könnyeim. Hallottam, ahogy bátyám, Mr. Morgannak ecsetelte a hogylétemet.

– Sírba visz minket, Uram! Még egyáltalán nem alkalmas arra, hogy munkába álljon. Bár ez csak az én személyes véleményem. Rajta múlik és az orvoson, hogy mehet-e már dolgozni.

– Nézd, fiam! – láttam a lelki szemeim előtt, ahogy Mr. Morgan a vállára teszi a kezét, próbálja megnyugtatni. fogtam magam, kizártam az ajtót, résnyire kinyitottam, és hallgatóztam. Melegség járt át, ahogy hallgattam a főnökünket. Igaz nagybácsi, ki védi az elkényeztetett unokahúgát. – Túl kell tennie magát a halálán. Majd ha túlesik rajta, visszajön. De addig, míg így érez, és amilyen idegállapotban van, én sem javaslom a visszatérést a testületbe.

– Mr. Morgan! A húgom, állandóan azt beszél, hogy megjelenik előtte Anne, és hívja őt a halálba. A húgom szellemeket lát, Uram! Sosem hitt bennük, kinevette még azokat is, akik azt merték állítani, hogy elrabolta őket egy ufó. A tekintete a semmibe mered, csak egy pontra szegeződik.

– Peter! Ha majd megnyugszik a lelke, minden visszatér a régi kerékvágásba!

– De nem fog! Két hete kb. Történt valami,valami megmagyarázhatatlan dolog. Akkor én is azt hittem, hogy valós az, amit ő állít, hisz ott voltam. Vacsoráztunk. Vacsora közben a csillár leesett és darabjaira hullott. Abban a pillanatban Barbara megmerevedett, fulladt.. Olyan volt mintha valami megszállta volna. – nagyon mérges voltam a bátyámra, a legszívesebben megpofoztam volna. – Mikor magához tért vagy ne is tudom igazán, mert a hátát ütögettem. Azt mondta: Anne ott állt és abban a pillanatban belé hatolt, amikor a csillár a darabjaira hullott. Jéghideg keze markolta a szívét, fulladt.... És Anne kiszállt belőle.

El tudtam képzelni Mr. Morgan milyen képet vág a hallottaktól.

– Fiam! Légy vele egy kicsit megértőbb! Krízisen megy át! Ha túlteszi magát rajta, megnyugszik a lelke, olyan lesz, mint régen. Azt hiszem jobb lesz, ha kiszálltok az ügyből.

Azt hittem rosszul hallok!

– De, Uram, kérem! Hadd csináljuk végig! Minket ismernek.. Igaz most ők sem keletkeztek... ami kési nem múlik! Ne haragudjon, uram hogy ezt mondom, de most már én is a végére szeretnék járni ennek. Ki ölte meg Annet! Kérem! Uram!!

Mr. Morgan dörmögött magában, de engedélyezte az ügy további felderítését..

Az ajtó egy hirtelen jött huzattól becsapódott. Megpördültem. Farkasszemet néztem Anne-nel. Akin egy fehér halotti lepel volt. Pedig nem abban temettük el.

3.

Megreccsent a lépcső. Súlyos léptek szelték azt. Férfi közelített felém. Anne az ajtó felé tekintett. Kezével csendre intett. Megkoptatták az ajtót. Hátrálni kezdtem, a tekintetemet nem vettem le Annenről. Megfogtam a kilincset, továbbra is csak egy pontra koncentráltam, Úgy hittem, Anne addigra felszívódik, mire beengedem a váratlan vendégemet. Tévedtem.

Úgy állt ott, mint aki állójegyet vásárolt volna egy teve sivatagi túrára, de nem mer ráülni a púpjára. Kinyitottam a vendégem előtt az ajtót, majd ugyan azzal a lendülettel be is vágtam. Mr. Morgan bemasírozott a szobámba, megállt, arra a pontra szegezte tekintetét ahol egykori barátnőm ácsorgott. Anne végig nézett Mr. Morganon, majd belehuppant a számítógépasztal előtt lévő forgószékembe. Mint aki jól végezte a dolgát, keresztbe tette a lábát a hasán összekulcsolta a kezét és nézett ránk. Morgan köhintett egyet, majd átölelt.

– Drága, gyermekem! Úgy érzem, hibás vagyok abban, ami történt!

– Ugyan, Mr. Morgan! Senki sem láthatta előre, mi fog történni! Ha valakit hibáztatni lehet, azért ami történt, az egyedül én vagyok! Ha az történt, amire gondolunk régóta, akkor hiába okolom magam a történtekért.

– Ne okold magad érte! Én tudom, mit érzel! – kíváncsian néztem rá. Majd ráültünk az ágyamra. – Én hiszek neked, és azt is tudom, hogy Anne, itt tartózkodik a szobádban.

– Tessék?

Anne kíváncsian tekintett rá Mr. Morganra.

– Bár látni nem látom, de érzem a jelenlétét! Nem vagyok médium, mielőtt még megkérdeznéd, de hasonló eseten estem át, sok - sok évvel ezelőtt. Erről sosem beszéltem még senkinek. A családomban is hirtelen köszöntött ránk a halál. Olyannyira, hogy évekbe telt feldolgozni az elvesztését. Sokáig kísértet minket, míg egyszer megnyugodott a lelke és visszatért oda, ahova ő már tartozott.

– Hihetetlen! És én még azt hittem magamról, hogy megbuggyantam! Ha nem lenne nagy kérés, elárulná ki volt az?

Hogyne! A nagyapám! Kilencvenkettedikben volt. Cigizett, pöfékelt, már gyerekkora óta. Túlélt két infarktust. Éppúgy, mint most, augusztus volt. Nem messze laktunk egymástól, pár házzal arrébb. Reggel átmentem, mint mindig hogy minden rendben van-e. Nagypapa a földön feküdt. Kimászkált éjjel, annak ellenére, hogy mondtuk neki, ne tegye. Combnyaktörés. Pár nap alatt meghalt. Olyanokat, melytől a hajam égnek állt. Egereket látott, rég meghalt rokonokat. Beszélt hozzájuk. Valaki azt mondta, és utána is olvastam, ha valaki ilyent mondd, már a halál mezsgyén lépked. – mélyen hallgattam. Pillanatra rátekintettem Annere. Könnycsepp gördült végig az arcán. – Csütörtök délután bementünk, mert előtte nap azt mondták, minden rendben, hétvégén már bele is ülhet a tolókocsiba. Bár ne mentünk volna be. Már haldoklott. Reggel felkeltem, elindultam a konyha irányába. Egy pillanatra megálltam az előszobába, és egy furcsa jelenségnek lettem tanúja. Az előszoba ajtó kinyílott majd becsukódott. Nem szóltam róla a testvéremnek. Nem tudom már miért, nagyot nevettünk. Én pedig megjegyeztem ne nevessünk, mert ma még sírni fogunk. Sokáig lelkiismeret furdalásom volt miatta. Tudod mikor halt meg? – megcsóváltam a fejem.– abban a pillanatban mikor az előszobaajtó kinyílt majd becsukódott.

4.

– Csak ezt akartam elmondani neked, valamint azt, hogy mindenben számíthatsz rám!

– Igazán köszönöm, Mr. Morgan! Legalább van valaki, aki mellettem áll. Amúgy Anne, pont ránk néz, és sír. Csak tudnám, mit akar tőlem?

– Valami olyasmit, amit meg akar neked mutatni. Olyasmit, amit neked kell megoldani.

– De, Mr. Morgan, könyörgöm, én nem akarom, hogy bármit is megmutasson nekem! Én csak egyet akarok! De azt nagyon! Tűnjön el és hagyjon engem békén örökre, mert bele fogok örülni! – visszanéztem a főnökömre. – Mondja, Mr. Morgan, ön hogy... a nagyapja hogyan vetett végett a kísértésének?

Ismét megköszörülte a torkát.

– Az nap éjjel, mikor meghalt, alig aludtam. Nyugtató se nagyon hatott. Befelé fordultam a fal felé. A mai napig így alszom el, megnyugtat. Mindegy. A lényeg, hogy hallottam, ahogy a járókeretet arrébb teszi, és rágyújt a cigarettára. Egész éjjel féltem... gy Karácsony környékén hagyott el minket.... semmit..semmit nem tettem érte....egyszerűen visszatért oda, ahova már tartozott. A túlvilágra.

– Hogyhogy érzi a szellemek jelenlétét?

– Nem tudom! Látni, nem látom őket, csak érzem! Hideg fuvalltat, egy hang a hangszóróból.. nem bántanak... nem is hozzám beszélnek. Egyszerűen csak hallom őket. Én békén hagyom őket, ők is engem.

– Mondja, Mr.Morgan! Maga hány éves volt.....

– Harminc!

Nem tudom mi történt velem, de kikívánkozott belőlem. Ordítozni kezdtem. És ütni kezdtem a semmit. Vagy a széken ülő Annet.

– Tűnj innen el, te átkozott! Hagyj engem békén, menj vissza oda, ahová már való vagy! a Túlvilágra!! Egyet kérek tőled, Anne! Ne kísérts engem, hagy békén. Gyújtok gyertyát, misét mondatok a lelki üdvödért! Menj vissza a te síkodra. Kérlek, Anne!

Hallottam a lépcsőn a dobogást, egymást lökdösték az ajtóm előtt. Nehezen egymást belökve berontottak. Én a széken zokogtam, anyu a két Peter közt. Kész, vége! Elmentek otthonról számomra.