- Resa! Resa! Teresa! - futott végig a folyosón egy sokkal fiatalabb, talán 12, 13 év körüli Thomas.
- Nem hiszed el, mit bízott ránk Ms. Paige! - állt meg előtte izgatottan. - Az első próba a többi fiúnak! - vigyorodott el, miközben lecsusszant a kanapéra, melyen általában együtt dolgoztak.
- Aris és Rachael is felépít egy Útvesztőt! De az csak lányoknak szól. - magyarázta a megtudott információkat, amit Teresa csak bólogatva hallgatott végig.
- Gondolom az Útvesztő olyan, mint egy labirintus, nem? - kérdezte, mire Thomas csak bólogatott.
- Akkor? Mire várunk még? Kezdjük el! - mosolyogva előhúzott egy mappát, hogy összeszedjék az ötleteket. A "mappa" valójában a levegőben lebegett, halvány kékes fényt árasztott, ahogy megnyitottak egy új lapot. Ahogy Thomas intett az ujjával, a képen lévő kör pördült egyet.
- Lehetnének a labirintusban lények is, nem? - kérdezte Teresa.
- Hatalmas, pókszerű lények! - vágta rá izgatottan Thomas. - És változzon a labirintus! Csináljunk különféle számú területeket! - kapott fel egy kis ceruzát, s rajzolta le az ötletét, amiből szinte semmit se lehetett kivenni.
- Azt hiszem innentől én rajzolok.. - nézett Thomasra szigorúan, és próbálta kivenni mi akar lenni, mielőtt felnevettek volna.

....

A doboz hangosan zörgött, ahogy felvitte két utasát a Tisztásra. A fiú mellett, aki látszólag tudta, mi történik, a sarokban egy lány feküdt, ájultan. A legelső Elöljáró. A legelső Tisztárs.
Thomas lenézett rá, viszont az arca érzelemmentes volt. A doboz hangosan csörögve állt meg, félő volt, hogy felébreszti második utasát. A fiú sietve kinyitotta a fedelét, majd ki is mászott belőle, magára hagyva a lányt a dobozban. Hamarosan felkellett ébrednie. Sietnie kell. A nála hordott, kis üvegekben bogaraknak kinéző lények zümmögtek. Sietve lecsavarta a tetejét, mire a késlegyek szanaszét szálltak.
Sietve kihúzta a lányt a dobozból, ügyelve arra, hogy ne essen bántódása.  Egy apró pillantást vetett eperszőke hajára, alacsony, ám karcsú, és határozottan erős testalkatára. Az arca holtsápadt volt, őszintén, Thomas nem tudta megmondani, hogy meghalt-e, vagy ez a természetes bőrszíne. Elfordította róla a tekintetét, majd ott hagyta. Legalábbis akarta.Egy kéz ragadta meg a bokáját, amely megálította a mozgásban, s majdnem el is esett.
Nem szabadna tudnia, hogy itt vagyok.. ~ gondolta magában, miközben észrevette, ahogy lassan ébredezik a lány. Hirtelen nyíltak ki a szemei. Kissé ijesztő volt, ahogy levegő után kapkodott a lány, és rémülten figyelte a tisztást. Acélkék szeme volt. Lélegzetelállító.
- Hol vagyok? - nézett körbe, mielőtt tekintete Thomasra esett volna.
- Ki vagy te? Ki vagyok én? - ült fel ijedten, és kapkodta a levegőt, mint egy ember, aki hónapok óta víz alatt lett volna, és most jut a felszínre.
- Én.. N-Nem tudom.. Fogalmam sincs.. - suttogta Thomas, miközben a dobozba dobta az üvegecskét.
- Hogy hívnak? - nézett Thomasra, miután végre normálisan kapott levegőt, s szeme gyanakvóan összeszűkült.
- Nem tudom. - sóhajtott fel, és megpróbált úgy kinézni, mint aki tényleg semmit se tudna. Teresának jól ment. Neki is fog.
Thomas? Hol vagy már? Nem hogy csak kiengetted a késlegyeket? - szólalt meg egy hang a fejében.
Resa.. Pont jókor. Azt hiszem, egy ideig itt ragadok. Ne mondd el Ms. Paigenek. Kérlek.. Ügyelj arra, hogy ne haljak megy és épségben eljussak hozzád. - válaszolta, mielőtt rövid kis csend után egy bogárka jelent meg a szeme előtt.
Vigyázok rád, Tom, ne aggódj. - Thomas szinte biztos volt benne, hogy Teresa még kacsintott is.
- Pandora.. - szólalt meg a lány halkan, szinte suttogva. - A nevem. Pandorának hívnak. - nézett fel Thomasra, eltűnt szeméből a gyanakvás, csak meglepetten figyelte a helyet. Amely valójában gyönyörű volt, mégha rendkívül félelmetes is..
Maga se tudja hogy, de kecskék, tehenek, bírkát mászkáltak. A tisztást két oldalról erdő ölelte körbe, mint egy gyér próbálkozás a védelemre. De az, ami a legjobban megrémítette, és egyben felkeltette a figyelmét, azok a hatalmas falak voltak. És hogy csak ők ketten voltak. Senki más.
- Az mi? - állt talpra kissé bizonytalanul, mire Thomas követte őt, az útvesztő bejáratához.
- Az Útvesztő. - suttogta, szinte transzba esve.
- Mit mondtál? - pördült meg a lány, ismét gyanakvóan őt figyelve.
- Csak úgy néz ki nem? - nevetett fel, miközben kínosan a tarkóját vakargatta. Neki majdnem annyi volt..
- Lehet.. - enyhült meg a lány tekintete.
- Úgy tűnik, veszélyes.. Mit gondolsz, bekellene menni? - figyelte a sötétséget, és az indákkal körülvett belső falakat.
- Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne. - motyogta Thomas, miközben hátrébb is lépett. - Észrevetted, hogy dobozokkal érkeztünk? - nézett a dobozokra, melyek mellett felhozták őket is.
- Neked is feltűnt, hogy teljesen üres minden? Csak csend van.. És békésnek tűnik.. - mondta Pandora, majd még egy pillantást vetett az Útvesztőre, mielőtt visszaszaladt volna. Thomas figyelte, ahogy fut. Pandora nem volt lassú. Gyors volt. Mint a villám. Halványan elmosolyodott, miközben visszanézett a hatalmas labirintus szerű helyre. Talán.. Ő lesz az egyik, aki körbefutja. - Nézett a pakolászó Pandorára, gondolatmenete közben. Mintha egy kis lámpát gyújtottak volna a feje fölött, megfordult. Minél hamarabb ki kell találnia, hogy jusson vissza. Teresának szüksége van rá, neki pedig Teresára. Szinte a testvére a lány.
Resa! Itt vagy? - figyelte a késlégyet, amint az a szárnyát csapkodta, és fel-le repkedett, mintha azt jelezné: igen.
Most ne szórakozz! - szólt rá, mire a fejében halk kuncogást hallott.
Itt vagyok, Tom. - szólalt meg a lány lágyan. Thomas válaszolni készült neki, mire Pandora kiáltása felkeltette a figyelmét.
- Hé! Gyere ide, és segíts! - kiáltotta oda neki Pandora, mire ő elszakította a tekintetét a késlégytől, és a lányhoz indult, aki a dobozokkal küzködött.
- Mi van benne? - állt meg mellette, a lány úgy tűnt, már feltornázta és ki is nyitotta.
- Ruhák.. Gyógyszerek.. és ételek.. - figyelte, miközben az egyik másik dobozt szedett szét. - És vetőmagok. Úgy tűnik, termesztenünk kell. - sóhajtott fel, miközben lefeküdt a földre, maga alá húzva egy-két ruhát. Majd keres egy helyet, ahol ki lehet mosni..
Thomas figyelte a lányt, aki lassan szinte elszundított.
Resa. - szólította meg. - Letudod állítani a Siratókat? Legalább egy éjszakára kikapcsolni mindet.. Elmondtam hogy kell.. Ugye emlékszel még? - imádkozott, hogy Teresa emlékezzen, és végre elmehessen.
Nem.. Nem emlékszek, Thomas.. - szólalt meg kis idő után Teresa. Sajnálom.. - sóhajtott fel.
De ha észrevétlenül belépsz a dobozba, visszahozlak.. Csak ne ébreszd fel. Most készülj, az Útvesztő záródik. Tarts ki, Tom. Ez az utolsó napod ott. - ígérte neki a lány, amin csak elmosolyodott. Az eperszőke hajú lány érdekes volt. De biztosan túléli egyedül.. Nos.. Hamarosan az egy ember helyett, ketten jönnek, Ms. Paige parancsára.
Thomas az égre pillantott. Lassan eltűnt az útvesztő falai mögött.. Azaz.. A kapu záródik. A hirtelen, hangos hangra a kapu felé nézett. A lány is rémülten felpattant.
- Mi történik? - figyelte, amint bezáródik. Amint az megtörtént, a zaj nrm csökkent. A falak átrendeződtek, majd amint a nap lement, és sötét lett, fülsértő visítás csapta meg a fülüket. A lány felhúzta a térdét, s szorosan befogta a fülét.
Thomas is hasonlóan tett, ám ő talpon maradt.
- Siratók. - suttogta a lány, mire Thomas ránézett. Ezt az információt meghagyta az összes ember fejében. Odakint a siratók vannak. Lények, melyek átváltoztatják az embereket. De ezt nekik nem kell tudniuk.. Majd rájönnek.
- Talán.. Próbáljunk meg aludni? - vetette fel, amikor a szörnyű visítás abbamaradt. Pandora megrázta a fejét, s elindult az erdő szélére. Letört néhány vastagabb, és vékonyabb ágat, majd meggyújtotta. Hűvös volt ma este. Talán még tél van. A lehelete apró füstcsíkot húzott a levegőben.
Pandora maga elé intett, jelezve hogy üljön le Thomas.
- Hogy hívnak? - kérdezte kis idő után Thomastól, miután rájött, hogy eddig meg se tette. - Egyáltalán emlékszel rá? - kérdezte sóhajtva, mire bólintott.
- Thomas. A nevem. - nézett a lányra, aki viszont csak a tüzet bámulta.
- Mit gondolsz.. van családunk? Miért nem emlékszünk semmire? Mi ez a hely? Miért pont mi kerültünk ide? Hogy jutunk ki? - Thomasnak rá se kellett néznie, tudta, hogy mindezt pánikolva kérdezte. Úgy tűnik, végre észbekapott, mi történik.
- Valószínűleg van családunk.. - mondta, habár biztos volt benne, hogy egyáltalán nem így van. Behunyta a szemét, halványan emlékezett anyja és apja halála. Nem voltak immunisak.. Meghaltak..
- Talán a kiút az útvesztő.. Fogalmam sincs.. - nézett a hatalmas, folyamatosan rendeződő falakra.
- Haza akarok menni.. Az egyetlen amire emlékeztem, mikor felébredtem, egy hang volt. "Minden rendben lesz, Des." - mondta kissé értetlenül. - Nem vagyok biztos benne, hogy Pandora a nevem.. A Des, nem a Pandora rövidítése, nem? Fogalmam sincs ki vagyok, és ez megőrít.. - hajtotta felhúzott térdére a fejét.
Thomas nem szólt semmit. Pandora igazi neve Destiny. A Pandora a nővére neve volt.. Valószínűleg a hang is ő lehetett. Mindenki számára a legfontosabb a név, tehát az is marad meg. Úgy tűnik, neki mindene a nővére volt..
Hagyd hogy elaludjon, Tom.. Ne sajnáld. Különben ott ragadsz. Ismerlek.. Amint elaludt, menj a dobozba, visszahozlak, és felküldünk helyetted egy másik embert. - Thomas csak elfogadóan bólintott, majd a gondolataiban vergődő lányra nézett.
- Hé.. Hamarosan biztos emlékezni fogsz.. És kijutsz innen, hogy megtaláld a szüleid. - mosolygott rá, tudta, hogy az nem hamarosan lesz, ám azt nem árulta el.
- Köszönöm. - motoygta Pandora, avagy Destiny miközben az oldalára fordult, hogy aludjon.
Hosszú ideig Thomas csak várt. Mikor a lány végre békésen aludt, a dobozba mászott. Egyetlen cetli maradt utána, saját kézírásával:
Minden hónapban kettő. Kellemes túlélést.

Igen.. ezt muszáj voltam megírni! Remélem tetszett ez a rész!