Sakura:

Sikeresen el láttam magam.Még belenyiltalt a fájdalom néhány mozgásnál,de elviselhető volt.~Nem figyeltem eléggé!~Sasuke fel-alá járkálva örlődött.
•Ez nem a te hibád.-Lassan feláltam a földről.-Én nem figyeltem eléggé.
•De segíthettem volna,ha gyorsabb vagyok!-Egy hatalmasat csapott a fába.A levelei nagy részét lehullatta a fa,aztán eldőlt és egy másikat is rántott magával.
•Mit ártott neked az a szegény fa?-Megcsóváltam a fejem.-Induljunk!-Már ugrottam volna fel a fára amikor elkapta a kezem.
•Ilyen állapotban nem mész te sehova.Éjszakára alapból is meg kéne állnunk.
•Egy ilyen helyen?Inkább végezzük el hamar a küldetést!-Az Uchiha erősen rászorított a kezemre.

•Maradunk.Legalább pár órát.Oksi?-Felsorakoztattam az ellenérveket.Semmi használhatót,nem találtam ezért beadtam a derekamat.-Te aludjál.Én örködök.
•Aztán fordítva és utána útnak is indulunk.-A fa alatt elhelyezkedtem.-Oyasumi Sasuke*kun.-Suttogtam elhaló hangon.

/álom/

A szellő kellemesen fujdokált.Némán ültem a verendán és élveztem ki a tavasz minden percét.Gyerek kacaj csapta meg a fülemet.Mosolyogva fordítottam oldalra a fejemet.Az ajtón egy fekete hajú kislány rohant ki.Gyönyörű fekete szemei voltak és szemüveget viselt.Őt követte egy rózsaszín hajú kisfiú.A szemei sötét zöldek voltak.
•Szia mami!-Egyszerre ugrottak a nyakamba.
•Sziasztok.-A hátukat simogattam.
•Ezt szettük neked.Apa is segített.-Ketten adtak nekem egy gyönyörű virágcsokrot.
•Köszönöm.
•Szeretünk!-Mindegyikőjük oda hajolt és adott egy puszit.
•Nana.Nélkülem adtátok oda?-Az ajtóban egy fekete hajú és szemű férfi jelent meg.~Sasuke.~

A kicsik nevetve rohantak el a kertbe.
•Kapj el ha tudsz.-Mondta nevetve a kisfiam.
•Na majd mindjárt.Előtte kisajátítom anyut!-Mosolyogva beszélt hozzájuk Sasuke.A gyerekek hátán az Uchiha címer ékeskedett.Közelebb húzott magához Sasuke.A vállára hajtottam a fejemet.Egy apró csókot lehelt a homlokomra.-Sok energiát elvesznek.Sarada és Daisuke még Narutot is lefárasztották.-A mondat végén egy aprót sóhajtott.-Tiszta olyanok,mint az anyjuk.
•Hé!-Csattantam fel a védelmemben,de ugyanúgy mosolyogtam.
•Igaz!Az anyjukat nem lehet űberelni.-Pimaszul rám mosolygott.Durcásan néztem az ónixaiba.Ő közelebb hajolt és megcsókolt.A végére képtelen voltam nem mosolyogni.
•Jöttök már csigák?-Nyavajgott Daisuke.
•Ugysem kaptok el!-Kontrázott rá Sarada.

Sasukéval mosolyogva indultunk el feléjük.A szivem csordultig volt örömmel.

/álom vége/

Egy levél esett az orromra ami tüsszentésre késztetett.Ezáltal megszakadt az álmom.Szomorkásan ültem fel a földön.~Pedig olyan szép volt.~
•Daisuke és Sarada.-Suttogtam magam elé.Sasuke az ágon ült.
•Tessék?-Kérdezte miközben leugrott mellém.
•Semmi semmi.-Kicsit körül néztem és észre vettem,hogy mindenhol csapda volt letéve.
•Jól vagy?
•Már igen.Na,most te alugyál.-Szigorúan néztem rá.
•Már aludtam.A madaram körbe körbe cikázott és a csapdák is védtek.Ezért egy kicsit elaludtam.-Az egyik szemöldökömet felvontam.
•Pontosan mennyit?-Kérdezte az orvosi énem.
•Éppen eleget.-Felelte könnyedén.
•Mihez éppen eleget?
•Ahj Sakura.Aludtam és kész!Induljunk!-Meg sem várta a válaszomat,de már útnak is indult.~Ha a fáradság miatt össze esik én nemtudom mit csinálok vele...~

Kénytelen voltam utána iramodni.~Miért vagy ennyire makacs Sasuke?Megéri?~A chakrám egy kisebb részét belé vezettem.Átnéztem,hogy vannak-e sérülései,ha találtam azokat begyógyítottam feltünés mentesen.A kitartása érdekében pumpáltam belé egy kis chakrát a sajátomból.~Szívesen.~Igazat mondott,mert aludt..de nem eleget!Beszélnem kell vele,mint orvos a beteggel!

Sasuke:

Rettentő ideges voltam. Ha még többet kések akkor az a szemétláda meg is ölte volna.
A tekintetem a pár méterrel általam elhajított katanán állapodott meg pár pillanatra. Szívem szerint a férfi szívét szúrtam volna át a saját kardjával magam sem tudom miért de a dühömnél csak az aggódásom a nagyobb. Ekkor Sarukára néztem. A vérzést elállította csupán egy halvány heg maradt a nem rég mély sebből. A heg mellett még a szakadt ruhadarab jelezte hogy megsérült. A lépéseim hangját a lány törte meg.
-Ez nem a te hibád.-En nagyot sóhajtva kissé haragos tekintettel néztem rá. Néztem ahogy a karcsú test szép lassan feláll a földről és egyenesen velem szemben néz velem farkas szemet.-Én nem figyeltem eléggé.
-De segíthettem volna ha gyorsabb vagyok.-Mondtam ki a nyilvánvalót. Eddig senki épségét nem féltettem még a Narutóét sem. Túl sok mindent megváltoztat ez a lány. Ekkor újra eszembe jutott Sakura fájdalomtól eltorzult arca
„Gyenge vagy."
Ekkor puszta kézzel a legközelebbi fába eresztettem ki a haragomat. Miért pont most kell eszembe jutnia?
Látta ahogy a fa levelei szép lassan lehullanak és az öreg tölgy kidől és vele együtt még egy fa is. Én is ilyen szánalmas vagyok a Ninja, és Uchiha névre is.
-Mit ártott neked az a fa?-A hangjában bujkált egy kis nevetés is amelyet nem tudtam hova tenni. Ekkor hátra fordultam, és a lány már menet készen állt és engem vizslatott.
-Induljunk!-Mondta lány hangon, azonnal kapcsoltam az éppen fàra felugró lány kezét elkapva, magam felé fordítva szegeztem a testét a fatörzséhez. Egyszer összefogom törni ezt a lányt hiába fogok tiltakozni ellene. A saját két kezemmel fogom összetörni. Hisz én csak egy érzések nélküli szörny lettem, aki csak egy eszköz volt mindig is. De amíg kell vigyázni fogok most rá. Ekkor a lányra pillantottam aki értetlenül bámúlt felfelé rám. A fáradt zöld szemekben láttam vissza tükröződni saját magamat. Hideg tekintet mit sem változott még most sem. Tudtam hogy meg kell szólalnom.
- Ilyen állapotban nem mész te sehova. Éjszakára alapból is meg kéne állnunk.-Érzem hogy itt a szavak nem fognak hatni.
-Egy ilyen helyen? Inkább végezzük el hamar a küldetést!-Ekkor jobban a fának szorítottam jobban a kezét.
-Maradunk. Legalább pár órát. Oké?-Láttam ahogy éppen mérlegeli hogy mit kéne ellenem felhoznia, de aztán ahogy láttam nem talált semmit. Milyen szerencsém van hogy egy olyan társat kaptam akinek az összes érzelmét lelehet olvasni az arcáról.
Szép lassan elengedtem a kezét. Szerencsére nem annyira szorítottam a kezét hogy vörös legyen.
-Te aludj, én örködöm.- Ekkor a lány a fa alá kucorodva kezdett. Aludni az utolsó két szavát elcsíptem
„Oyasumi Sasuke-kun."
Egy pillanatnyi félmosoly erejéig kezdtem el lerakni a csapdákat. Volt egyszerű avaros trükk, vagy éppen robbanó cetlik. De a személyes kedvenc azok a dróthuzal, vékony és alig lehet észrevenni és ha valaki kellő sebességgel szalad neki akkor leszedálja .Egy órámba telt biztosítani a helyet. Megidéztem a sólymomat amely büszkén feszített a kezemen. A madarakat valamiért szeretem főleg a ragadozókat. Magányos állatok de ha párt választanak egy életre teszik azt. Plusz még tökéletes üzenet küldő állatok, akik kifejezetten intelligensek.
-Szólj ha bárki is a közelben lenne.- a kezemről egyenesen az égre szállt fel a repülő társam. Ezután az éjszakai égboltot kémleltem.
Most félhold volt, a csillagok ugyan úgy felvoltak festve az égre. Egyedül a hold változik szabad szemmel.
„Sasuke ha nem is látod de a millió csillag is változik. Hol Kialszik egy hol pedig születik egy ujj."
Anya szerette mindig az eget nézni, de főleg az éjszakai égboltot meg volt róla győződve hogy van élet a holdon. És abban is biztos volt hogy mindenkinek van egy olyan ember akit neki teremtettek. Szerettem édesanyám mosolyát kedves volt és ártatlan. A gondolataimat valahogy el kell terelnem. Hirtelen Sakurára néztem, az arca kisimult volt és mosolygott. Békésen aludt nyugodtan. De mégis hogy tud nyugodt maradni mellettem? Vagy mégis hogy tud rám mosolyogni? Hiába ez a lány tényleg túl ártatlan hozzám képest.
Talán egy órát aludhattam mikor felébredtem. Fáradt vagyok, iszonyatosan fáradt de nem fogom még egyszer a mai hibámat elkövetni.
A sólymom hangtalanul ereszkedett le a kezemre. A számhoz emeltem a mutató ujjamat jelezve hogy ne adjon ki semmilyen hangot mert valaki alszik.
Talán valami nevet kellene adnom neki... De mégis mi lenne a jó. Jobban szemügyre vettem a madarat. A szárnyai szürke színűek voltak a lábától egészen a feje tetejéig pedig Barna és ennek különböző árnyalatai. És mint kiderült a hím egyedek közé tartozik. De ami az állatot még különlegesebbé tette az a szeme volt. Mély vörös szeme volt. Mintha rávilágít olyan mintha ragyogna....ragyog, fényesség.
-Hikaru.- A madár ekkor rám nézett, én pedig egy halvány fél mosolyt eresztettem.
-Mától Hikaru vagy.-
Úgy láttam tetszett neki a név, hossza fejét ide oda forgatta. Hirtelen ötlettől vezérelve felugrottam a Sakura felett lévő vastag ágra.
Ezután Hikaru tollait simogatva meredtem magam elé.
Mire észbe kaptam az első napsugarakat láttam Hikaru békésen pihent az ölemben. A sok monoton kézmozdulattól elaludt. De mikor hirtelen megmozdultam a madár felröppent.
Ekkor hallottam hogy Sakura mozgolódni kezdett. Valami nevet motyogott magában aminek csak a végét hallottam de azt sem nagyon jól. Ekkor leugrottam a fáról. Sakura kába szemekkel engem nézett ahogyan én is őt.
-Tessék?-Kérdeztem, de a válasza az a tipikus "Inkább semmi, mert túl sok idő lenne elmagyarázni" válasz volt.
A zöld szemek az egyik csapdán állapodott meg. Én aggódva figyeltem a heget a hasán.
-Jól vagy?
-Már igen. Na, most te aludj .- Ettől a szigorú szempártól most félnem kéne? Vagy futni? De már aludtam épp eleget hogy bírjam. Ha mégis valami gikszer lenne akkor ott van a Kabutótól kapott dopping, amit egyszer kipróbáltam és elég jól hatott.
-Már aludtam. A madaram körbe, körbe cikázott és a csapdák védtek. Ezért egy kicsit elaludtam.-Ekkor a Haruno az egyik szemöldökét felhúzva gyanúsan nézett rám.
-Pontosan mennyit?
-Éppen eleget.-Az az egy órát de neked azt nem kell tudni.
Pontosan mennyi az az éppen elég?
Ahj Sakura. Aludtam és kész! Induljunk!-Ezzel elkezdtem rohanni hát ha így megúszom a dajkálást. Az úton egy darabig kellemesen meleg érzést éreztem magamban.
Bizonyára hülyülök megfelé.