Carina:
A történtek rémálom formájában kergetnek szépen lassan a fény felé. De ez nem az a fény, amit a filmekben és a könyvekben úgy neveznek, mint a halál kapuja. Ez valami más. A szemem csukva van, de fényesség szűrődik át a szemhéjamon. Hangok vesznek körül és valaki fogja a kezem. Valaki, akinek jó meleg keze van és bizsergeti a bőröm.
Bellamy.
Emlékszem, hogy sírt, amikor meglátta, hogy eltaláltak, de aztán, hogy mi történt, az teljes képszakadás.
Valószínűleg bárhol is vagyok, ott van ablak, mert a kinti illatok beszűrődnek a szobámba és a kellemes szellő simogatja a bőröm. Nagyot nyelek, s megköszörülöm a torkom, mire mozgolódás hallatszik mellőlem.
-Carina-simítja meg az arcom Bellamy.
Az ő hangját bárhol és bármikor felismerném.
A hangszálaim nem akarnak engedelmeskedni, de annyira összeszedem magam, hogy ki tudjam nyitni a szemeimet. Lassan megy csak és pislákolva, de ahogy megszokom a napfényt, minden kitisztul. Bellamy fölém hajolva áll és az arcomat fürkészi. Ahogy a tekintetünk találkozik, a szemét ellepik a könnyek.
-Itt vagy? Istenem, komolyan túlélted-ölel magához, s abban a pillanatban, hogy a karjai körém fonódnak, én is elsírom magam.
-Mi történt?-Kérdezem rekedtesen.
-Várj, adok egy kis vizet, aztán mindent elmondok-nyúl egy pohárért és a szívószálat a számba adja.
Iszom pár kortyot, aztán kinézek az ablakon. Madarak csiripelnek és a nap szépen süt be az ablakon.
-Hol vagyok?-Nézek vissza Bellre.-Mondd már, hogy mi történt. Meddig voltam kiütve?-Szipogok.
-Három napig-ül le mellém.-Roman meglőtt, aztán elvesztetted az eszméleted és azt hittem, hogy elveszítelek-remeg meg a hangja.-Layla megmentett téged és apáék is nem sokkal később befutottak, úgyhogy ide hoztunk, a kórházba.
-És a chipek? A Fal? Mi lett a népemmel? Romannal, meg az elnökkel?
-Az elnök egy magánzárkában rohad, nagyjából úgy élete végéig, Roman pedig meghalt-feleli, de aztán elhallgat.
-És a többi?
Percekig hallgat, de aztán mosoly ül ki az arcára és a kezem az ajkaihoz emeli, s finom csókot lehel rá.
-Győztünk-suttogja.-Miénk a jövő, Carina, nincs több elnyomás. A chipeket folyamatosan szedjük ki az emberekből és a Fal sem áll már. Mostmár miénk a világ. A tiéd és az enyém, azt teszünk, amit csak akarunk.
Győztünk és soha többet nem választhatnak el a barátaimtól, a szüleimtől és a fiútól, akit szeretek.
Talán rossz érzésem volt, de végül elértük azt, amit akartunk. Végre jöhet egy új kezdet.

Vége.

***

Köszönetnyilvánítás:

Huh, hát nem is tudom, hogy mit írjak. Tudom, hogy nem ez a legnépszerűbb könyvem, de én így is imádtam írni ezt a történetet, mégha nem is lett olyan hosszú, mint a legtöbb szokott.
Nagyon remélem, hogy azoknak, akik eljutottak velem idáig, legalább annyira szerették, mint én írni. Bellamy és Carina története talán nem a legromantikusabb, de én még így is éreztem köztük a kapcsot, ami remélem, hogy nektek is átjött.
Azoknak, akik végigolvasták ezt a kis szösszenetet, szeretném megköszönni. Különösen kiscicus02-nek és GyrgyiLinettLakatos-nak, akik minden fejezet alá hagytak nekem "valamit", ami arra ösztönzött, hogy folytassam tovább mindezt. Nagyon köszönöm ezt és a szép szavakat nektek.❤
Ugyan ez a történet lezárult, de aki ismer, az tudja, hogy az új sztorit is jelent és már ki is raktam az új sci-fi kategóriájú könyvem. Merőben más, de mindent megteszek majd azért, hogy ez is tetszen.
Még egyszer köszönöm, hogy végigkísértetek az első sci-fim megírásában, szeretlek titeket.❤

Ui.: itt hagyom nektek az új sztori leírását.