Bellamy:
Már órákkal ezelőtt felkeltem és feljöttem a barlangunkba, hogy átgondoljam azt, hogy pontosan hogyan is akarom kezdeni azt, hogy a lány bizalmába férkőzzek. Legalábbis ez volt a terv, de most csak azon kapom magam, hogy a szobájának az ablakát lesem és szinte remegnek a porcikáim, hogy láthassam őt. Csak arra várok, hogy elsuhanjon az ablak előtt, vagy csak kipillantson az üvegen, de nem történik meg. Igazából nem tudom, hogy mióta állok itt. Talán nem fognám fel, hogy mit csinálok, ha nem hallanék lépteket mögülem, amikre automatikusan felkapom a fejem.
-Mondtam, hogy itt lesz-lépdel felém Layla mosolyogva, oldalán Calebbel és a testvéreimmel.
Millie ide fut hozzám, majd ahogy én lehajolok, ő a nyakamba ugrik.
-Jó reggelt sózsák-emelem fel magamhoz ölelve a kislányt, miközben az öcsém a lábamba kapaszkodik.-Szia Taylor-teszem szabad kezem a hátára.
-Nem vagyok sózsák-néz rám durcásan Millie, amit nem bírok ki, hogy ne mosolyogjak meg.
-Igazad van, bocsánat. Tökéletes vagy Pöttöm-koppintok az orrára, amitől ő felkacag, én pedig visszavezetem a tekintetem a Falon túlra.
-Ó Drága Bellamy, hová mered két, szép szemed világa?-Lép mellém drámaian Caleb, de az arcán elterülő vigyorból kiderül, hogy pontosan tudja, hogy mit, vagy éppen kit néztem.-Mi az, nem bújt még elő a Hercegnőd?
-Semmilyen mozgás nincs ott. Szó szerint semmi. Mintha csak elköltöztek volna onnan-meredek megint az ablakra, hátha ettől megváltozik a csendélet.
-Ki lakik ott?-Néz fel rám Taylor a nagy szemeivel, de mielőtt válaszolhatnék, a húgom is kérdez:
-Tényleg egy hercegnő van ott? Meg kell menteni? Rá is sárkány vigyáz és tartja ott bent?
Ahogy Millie a két kis copfjával, hatalmas, kék szemeivel, szeplőivel és fodros ruhácskájával, azon a csilingelő hangján beszél, a szívem olvadozni kezd. A két kis lurkó mindig megolvasztja a szívem, tök mindegy, hogy mennyire vagyok szar hangulatomban. Nélkülük nem éltem volna túl Laura halálát sem.
A kérdésére kapásból rávágnám, hogy nem, de ahogy a szemeibe nézek, képtelen vagyok letörni a gyermeki ártatlanságát.
-Olyan, mint egy hercegnő, igen-mosolyodom el halványan, majd leguggolok az öcsém mellé.-Abban a házban ott-mutatok oda, ahol a lány lakik-él egy nagyon szép hercegnő. Nincsenek habos-babos ruhái, legalábbis még nem láttam bennük, de fogva tartják ott és meg kell mentenünk, hogy szabad lehessen.
-Te leszel a szőke hercege?-Csillan meg a pici szeme, de az öcsém grimaszol egyet.
-Bellamy nem herceg, hanem bátor lovag-húzza ki magát és az aprócska öklét a mellkasára szorítja.-Olyan akarok lenni én is.
-És olyan is leszel Taylor-guggol mellénk Caleb is, majd Layla a másik oldalamra.
Caleb nem szeret elérzékenyülni és nem is szokása lelkizni, inkább elvicceli a komoly dolgokat, hogy véletlenül se mutasson szívszorító érzelmet, de a testvéreimmel olyan kedves és gyöngéd tud lenni, mint talán senki mással. Nagyon ritka pillanat, ha ő hajlandó az érzéseiről beszélni. A bátyja elvesztése után sem hagyta, hogy a könnyek maga alá gyűrjék. Sőt, sokkal inkább felszívta magát és egyre jobban belelendült a dolgokba. A szülei Laylát kérték meg, hogy próbáljon vele beszélni, mivel tudták, hogy én is esélytelen vagyok ebben a témában. Viszont a legjobb lány barátunknak olyan jól sikerült ez, hogy a haverom konkrétan belezúgott Laylába, csak ahhoz is farok, hogy ezt elmondja neki.
-Milyen romantikus, nem igaz?-Simogatja a húgom hátát Layla.-A hős lovag megmenti a toronyba zárt királylányt.
-Feltéve, hogy nem késtem el-morgom az orrom alatt, ismét az ablakra meredve, mire a két barátom felkapja a fejét.
-Mért? Mi az? Mi a baj?
Amikor Caleb szemébe nézek, mintha riadalom és aggodalom furcsa, ijesztő keveréke csillogna benne.
Tudom miért.
Ha valami csoda folytán él még a bátyja, akkor az a lány az egyetlen kapocs ahhoz, hogy újra láthassa őt.
-Már hajnalba idejöttem, de semmilyen mozgás nincs. Tegnap meglátott minket. Ott volt, végignézte, ahogy megjelenünk, betörünk, majd eltűnünk a semmiben. Az egy erőd ott bent, mi van, ha számonkérték?
-Baja esett a hercegnőnek?-Kapja rám a tekintetét a húgom és az öcsém is kíváncsian pillant felém.
-Remélem, hogy nem Prücsök-simogatom meg az arcát.-Kiderítem és megmentem, megígérem, rendben?
-De neked sem esik majd közben bajod?-Kúszik be az ölembe Taylor, őszinte aggodalommal.
Utálom az ilyen beszélgetéseket velük.
Apánk a vezérünk lett ebben a betöréses akcióban. A csoportunk választotta őt vezetőnknek, mert neki van elég tapasztalata és bölcs is. Ha egyszer nem jövünk ki onnan, akkor ők ketten a bátyjukat és az édesapjukat is elveszítik. Anya egyedül maradna velük és a lelkük egy darabja velünk veszne el.
Mindig megígértetik velünk, hogy vigyázunk magunkra, de sokszor nem tőlünk függ, hogy milyen végkimenetelű az akció. Mi megtervezzük és tartjuk magunkat a parancsokhoz, de nem mindig mi irányítunk mindent. Pontosan tudják, hogy mi történt Laurával, vagy Caleb tesójával, pedig akkor is betartottunk minden megbeszélt szabályt és parancsot. Ugyan kicsik még, de sokkal érettebbek, mint kellene. Idő előtt nőttek fel és ezt utálom.
És pontosan azért, mert nem mindent irányíthatunk, gyűlölöm, amikor ilyeneket kérdeznek tőlem. Nem tudom, hogy valaha sikerül-e bejutnunk és megmenteni az ottani embereket, ahogy azt sem, hogy életben kijövök-e a Fal mögül minden akcióm után.
-Megígérem nektek, hogy vigyázok magamra, amennyire csak tudok és hazajövök minden tervem véghezvitele után.
-Persze, hogy vigyázol magadra-csendül fel egy határozott, mégis lágy hang a hátam mögül.-És Caleb is vigyáz rád, igaz Caleb?-Lép mellénk és a legjobb barátomra vezeti a tekintetét.
-Természetesen Mrs. Severide-vágja magát tisztelgő pózba Caleb.-Vigyázni fogok a fiára és nem hagyom magában a legnagyobb bajban sem.
-Ezt már szeretem-bólint mosolyogva anya, majd Laylára néz.-De azért tartsd szemmel őket-kacsint rá.-Tudod, hogy nélkülünk, nők nélkül esélytelenek.
-Úgy lesz Mrs. Severide-bólint vidáman Layla.
-Anya, ne kezdjétek a feminista szövegeiteket-dörzsölöm meg az arcom egy fájdalmas nyögést hallatva.
-Én csak tényeket közlök Kicsim-von vállat ártatlanul, majd a tesóimra néz.-Kész a reggeli gyerekek-nyújtja a kezét nekik, miután átnyújtotta a zacskót Laylának.-Nektek is hoztam-teszi hozzá, majd rám néz.-Ebédelni velünk fogsz?
-Nem sokára hazamegyek, csak szeretném kicsit megfigyelni, hogy hogy viselkednek bent a betörésünk után-állok fel bólintva, majd megölelem.-Köszönjük a reggelit-adok puszit az arcára.-Hamarosan otthon vagyok.
-Várunk-bólint halvány mosollyal, de a szemében könnyek csillognak.
Túl jól ismer és hallotta a tervem, miszerint kihozom onnan azt a lányt. Tudja, hogy nem fogok csakúgy felállni innen most és hazamenni ebédre. Sőt, valószínűleg a vacsorát is lekésem majd, de tisztában van vele, hogy sajnos ez ellen nem tehet semmit. Túlságosan hasonlítok rájuk. Amíg anya nem lett terhes velem, ő is benne volt mindenben, ami a benti kormány ellen ment, de most, hogy a másik oldalon áll és folyamatosan a férje és a fia életéért izgulhat, egyáltalán nem olyan lelkes, mint régen.
-Szeretlek anya-szólok utána, mikor ő már kifelé tart a barlangból.
-Én is téged Bell-pillant vissza rám, s a tesóim is követik a példáját.
-Hallgassatok anyára-mutatok rájuk szigorúan.-Ne halljak rosszat, amikor hazaérek.
Ők csak felnevetnek és elkezdenek kirohanni a barlangból, de még visszakiabálnak:
-Szeretünk Bell.
-Én is titeket-kiáltok utánuk, majd leülök a barátaim mellé, akik már elkezdték a reggelit fogyasztani, amit anya adott nekünk.
-Méghogy a várost figyeled meg, mi?-Cukkol azonnal Caleb, ahogy lenyeli a falatot.
-Kuss már-szólok rá, de az ajkaim halovány mosolyra görbülnek.-Nem tetszik, hogy nincs mozgás.
-Szombat reggel tíz van-kezd nyugtatni Layla-talán csak későn kelő típus.
-Valószínű-bólogat Caleb-elvégre, ahogy te is mondtad, látott minket. Ergo ő az egyetlen, akiből információt tudnak kiszedni és esetlegesen még a későbbiekben is felhasználni, ha arról van szó.
-Jó, de ha nem akar beszélni, akkor lehet, hogy drasztikus lépésekhez folyamodhatnak-érvelek az aggodalmam mellett, még rosszabb állapotba hozva magam ezzel.
-Nem fogsz lehiggadni, amíg nem látod őt, igaz?-Néz a szemembe Layla aggodalmasan.
Nem vagyok hülye, tudom, hogy elég rizikós betörni oda megint, úgy, hogy nem jártunk ott. Ilyenkor mindig, mindenre jobban figyelnek és az őrséget is felerősítik. Ha elkapnak, akkor valószínűleg csúnya vallatás alá fognak, majd megölnek, de az a lány nem csak, hogy talán az egyetlen kulcsunk a változáshoz, de ártatlan. Ártatlan embereket sosem veszélyeztetünk és, ha valami baja esett, azt nem bocsájtanám meg magamnak. Tényleg látnom kell, hogy nincs baja és él, vagy itt ülök addig, amíg meg nem bizonyosodom róla innen.
-Muszáj bejutnom oda-rázom meg a fejem a kérdésére válaszolva.
-De most kétszer annyi őr van és a kamerák is...
-Van egy Teleportálóm-szakítom félbe Calebet.
-Megígértem anyukádnak, hogy vigyázom rád, vagyis le kell beszélnem téged a hülyeségekről.
-De?-Húzom fel a szemöldököm, mivel tudom, hogy itt nincs vége a mondandójának.
-De a legjobb barátom vagy és nem hagyom, hogy ilyen akciókat egyedül hajts végre.
A tekintetem Laylára siklik, kíváncsian várva az ő válaszát. A lány pillanatokig habozik, de aztán sóhajt:
-Mi a terved?
-Lenyúlom a Teleportálót, a tervrajzokat, meg pár fegyvert és kütyüt, hogy tudjuk tartani a kapcsolatot. Te itt maradsz és feljegyzed azt, amit mondok, Ca...
-Na nem-szakít félbe.-Nem fogom hagyni, hogy bemenjetek oda ketten és engem itt hagyjatok. Én is ígéretet tettem anyukádnak és nektek is.
-Szükségünk lesz valakire, aki irányít minket kintről, hogy tudjuk, hogy hol van kamera, meg őr és hol nincs-érvelek, hiába tudom, hogy mennyire fájdalmas ez neki.
-Nem fogok itt kint ülni tétlenül, amíg ti veszélyben lesztek-rázza meg a fejét és a hangja elcsuklik, ahogy a könnyek befutnak a szemeibe.
Már szóra nyitom a szám, de meglepetésemre Caleb megelőz. Megfogja Layla kezét, majd mélyen a lány szemébe néz.
-Megígérem, hogy nem esik majd bajunk-szorítja meg finoman a kezét.-Amint veszélyt érzékelek, fogom és a fülénél fogva rángatom őt vissza ide.
-Gyorsak leszünk, ígérem-szállok be én is.-Csak megnézem, hogy jól van-e és ott hagyok neki egy távcsövet és valamit, amivel kommunikálni tudunk vele. Nem fogok mégcsak beszélgetni sem vele, esküszöm.
-Ha baj van, akkor bemegyek értetek. És ez nem alku tárgya. Ezt kijelentem és nem fogadok el ellenkezést-mondja keményen, s tudom, hogy tényleg nincs értelme vitatkozni, így csak bólintok egyet.