Bellamy:
-Carina!
Ahogy a számat elhagyja a kiáltás, talpra is pattanok az eddigi ülő pozíciómból és a testem remegni kezd. A mellkasom összeszorul, a gyomrom görcsbe ugrik és az adrenalin teljesen elönti a testem. Mégis, az adrenalin ellenére képtelen vagyok mozdulni. Csak állok, remegek a fülemben visszhangzó, száguldozó szívverésemmel és meredek Carina ablakára. Vagyis csak annak az irányába, ugyanis így szabad szemmel képtelenség ellátni oda. Oda, ahol az előbb leütötték a lányt, aki mindent kockára tett, hogy segítsen nekünk. A lányt...akibe beleszerettem egy pillanat alatt. Egyetlen pillantás volt csupán és ő ellopta a szívemet.
Most pedig bajban van.
Bajban van!
A hang úgy kiált fel a fejembe, hogy ad is egy virtuális pofont és felébreszt a pillanatnyi sokkomból. Eldobva a cuccaimat és ott hagyva azokat a barlangban kezdek el olyan gyorsan rohanni haza, amennyire csak tudok. A látásom beszűkül és mindent csak elsuhanó pacáknak látok, mint amikor az ember a gyorsan menő kocsiban ülve próbálja elkapni a táj szépségét. Semmit nem érzékelek, csak amikor olykor rám dudálnak, hogy ne csapjanak el, de ez sem állít meg. Az egyetlen baj, hogy a szemem égni kezd.
Bassza meg! Most nem sírhatok! Meg kell menteni Carinát. Nincs idő az önsajnálatra és előre temetni őt. Őt nem veszíthetem el.
Folyamatosan ismételgetem magamban a szavakat, de a jelenet, ahogy Roman leüti őt annyira kikészít, hogy a végére már teljesen értelmetlen kavalkáddá állnak össze az amúgy értelmes mondatok a fejemben.
Ha nagyobb baja esik, akkor sose bocsájtom meg magamnak.
Ahogy a házunkhoz érek, szó szerint berúgom az ajtó, majd a nappaliba rohanok.
Anya és apa még ott van.
Ez nem lep meg.
Általában ilyenkor még mindig fent vannak. Együtt néznek valamit a tévében és átbeszélik a napjuk eseményeit. Anya ilyenkor segít apának kiengedni a csapatunk vezetésével járó gőzt. Sokszor ad neki tanácsot és segít megszervezni egy-egy akcitót, ha úgy van. Apa pedig csillogó szemekkel hallgatja végig mindig anya napját és segít neki kiadni a maga gondjait.
Én is szeretnék majd valami hasonlót annyi év házasság után, mint amennyi nekik van...
Valószínűleg most is valami ilyesmiről van szó. Bár-akár érzéketlem vagyok, akár nem-ez most egy kicsit sem érdekel.
-Nem várhatunk két napot a támadással-hadarom lihegve, amint beérek a szobába.
A szüleim azonnal rám kapják a tekintetüket, majd összenéznek és visszapillantanak rám.
-Bellamy, azt hittem, hogy ezt megbeszéltük-ül fel apa tekintélyesebb pózba, s mélyen a szemembe néz.-Te is belementél abba, hogy megvárjuk a szállítmányozási napot.
-De változott a helyzet-remegek meg, miközben izzadt hajamba túrok.-Tervet kell változtatnunk, méghozzá most.
-Mi történt, fiam?-Kezdi az arcomat fürkészni apa aggodalmasan, nekem pedig nagyot kell nyelnem, hogy eltűntessem a gombócot a torkomból.
Kár, hogy ez a hatalmas nyelés hatástalan...
-Carina lebukott-kezdem remegő hanggal, s érzem, ahogy a könnyek a szemembe szöknek.-Roman ott volt nála és elkapta. Leütötte és valószínűleg elvitte tőlük. Talán bántani fogja, vagy már épp kínozza, vagy rosszabb-csuklik el a hangom, s veszek egy mély levegőt.-Lehet, hogy épp a kivégzését készíti elő. Apa, meg kell akadályoznunk, kérlek-kezdenek el folyni a könnyeim, hiába próbálom őket visszapislogni.
-Nem hagyhatjuk azt a szegény lányt magára-csúszik előrébb anya és megfogja apa kezét.-Nem várhattok a támadással. Így nem-ingatja meg a fejét, mire apa összeakasztja vele a tekintetét.
Olyan, mintha némán kommunikálnának. Nem tudom, hogy pontosan mi történik köztük, de végül mind a ketten bólintanak, majd újra rám néznek.
-Szólok Ianéknek, te pedig riaszd Calebéket-adja ki az utasításokat apa, én pedig bólintok, de aztán nem mozdulok.
Fejben megvan maga a dolog és szeretnék is mozogni, de a testem nem engedelmeskedik az agyam parancsának.
-Én összepakolom addig a fegyvereket és a kellő holmikat-áll fel anya a kanapéról, de még mindig képtelen vagyok mozdulni.-Kicsim-lép elém anya két keze közé fogva az arcom-, tudom, hogy aggódsz érte és félsz, hogy baja esik, de össze kell szedned magad. Muszáj, mert, ha nem vagy önmagad, akkor tényleg baja eshet, világos? Ne hagyd, hogy elvegyék tőled az embert, akit szeretsz-törölgeti le a könnyeimet, majd puszit lehel az orromra.-Szedd össze maga és szólj a barátaidnak. Új korszak közeleg és te fogod elhozni nekünk. De kérlek-néz mélyen a szemembe-, ne veszítsd el a fejed és vigyázz magadra, érted? Vagy szétszedlek és rosszul raklak össze.
A helyzet ellenére halovány mosoly szökik az ajkaimra. Nem tudom, hogy anya hogy csinálja, de komolyan képes még most is megnyugtatni és elállítanom a sírásom.
Igaza van.
Össze kell szednem magam.
Carina bajban van és így nem omolhatok össze. Ha kiborulok, nem tudom megmenteni őt és akkor elveszíthetem.
-Rendben-nyögöm ki aprót bólintva.-Vigyázok, ígérem. Te pedit húzd meg magad a kicsikkel, amíg vissza nem térünk-ölelem meg, majd amint elválunk előkotrom a telefonom és tárcsázom a barátaimat.
-Bellamy? Nem rég váltunk el, mi a baj?-Kérdezi azonnal Layla, amint mind a hárman hívásba kerülünk.
-Vissza kell jönnötök, most-túrok a hajamba a földre szegezett tekintettel.-Változott a terv, ma támadunk. Összeraktuk a cuccokat, sietnünk kell, mert Carina bajban van. Láttam, ahogy Roman leüti. Nem eshet baja-hadarom el röviden a dolgokat, s ők nem is kérdeznek semmit, csak szinkronban annyit mondanak:
-Máris indulunk.
Tíz perccel később pedig már mindenki ott áll a pincénkben a kis csapatunkból.
Szó nélkül öltözik be mindegyik társam, s én is magamra öltöm a fekete felszerelést és három fegyvert, de mielőtt elindulnék kifelé, hogy beindítsam az autót, Ian megszólal:
-Mi az új terv?
A lábaim azonnal gyökeret vetnek és csak arra van erőm, hogy megforduljak. Legszívesebben nekiugranék, amiért így húzza az időt, de amikor a szemébe nézek, látom, hogy ez távol áll tőle. Ráadásul a józanabbik felem tudja, hogy tényleg nem rohanhatunk oda minden terv nélkül, mert annak semmilyen jó vége nem lehet.
-Carina minden infót megadott a városról, a Központról és a Falról is, amit tudnunk kell-lépek vissza az asztalhoz.-Használhatjuk a Teleportálót, de szerintem az nagyobb feltűnést keltene, ha hirtelem felbukkannánk a semmiből ott. Főleg, hogy a legutóbbi támadásunk óta Carina szerint jobban figyelnek bizonyos helyeken.
-Akkor támadjunk felülről-szólal meg Linzie magára vonva a figyelmem.-Van felszerelésünk hozzá. Menjünk fel a Fal tetejére. A kocsit előbb lerakjuk és oda osonunk. Aki fent van a Falon, azt csendben kiiktatjuk, aztán leereszkedünk. Két csoportra oszlunk. Az első tisztítja a terepet, a második fedezi az elsőket és így szépen, fokozatosan eljutunk a Központig. Carina tényleg mindent elmondott, amit tudnunk kell hozzá, szóval csak nem szabad hibáznunk. Ha bejutunk, akkor pedig az egyik csapat az elnökért megy, a másik Carináért.
-Igen, de honnan tudjuk, hogy hol van? Hogy ott van-e egyáltalán?-Pillant fel Hack az információk megemésztéséből.-Biztosan láttad, hogy elviszi?
-Láttam, ahogy Roman leüti őt, aztán elindul az ájult teste felé. Gyanús, hogy nem csak kedvtelésből ütötte le őt-bólintok mereven, s igyekszem leállítani a testem remegését.
Ha remegek, akkor nem fogok tudni pontosan célozni. Márpedig az most határozottan kelleni fog.
-Nekem van egy tippem, hogy hova vihette-szólal meg Caleb az állát dörzsölgetve, mire rákapom a tekintetem.-Carina azt mondta, hogy a Központ alsó szintjein senki nem jár, maximum csak orvosok, vagy agytrösztök. Ha Roman titokban tartotta az apja elől, hogy Carina nem kapott új chipet az utolsó tönkremenetel után, akkor valószínűleg oda vitte. Ott titokban tarthatja a fogvatartását és az összes dolgot, amit vele tervez. Szerintem ott van, de akkor viszont sietnünk kell. Az az ember egy barom, nem tudni, hogy mit akar tőle és, hogy van-e esély arra, hogy bárki megállítsa, vagy leellenőrizze. Carina bajban van és ez mind a mi hibánk. Nem hagyjatjuk, hogy romoljon a helyzete. A hiba nem megengedett-néz végig mindannyiunkon határozottan, s én is kipréselek magamból egy bólintást.
-Igen, de a civileknek és a katonáknak még mindig nem eshet baja. Ne feledjétek, hogy őket irányítják-vesz elő egy táskát apa és az asztal közepére dobja.-Nem bánthatunk senkit, hacsak nincs más választásunk. Ezekben olyan lövedékek vannak, amik nem ölik meg azt, akit meglőnek. Képtelen olyan sebet okozni, ami halálos lenne, viszont megbénítja az ellenfelet. Ezt használjátok, amikor behatolunk. Ezeket tegyétek abba a fegyverbe. A rendes lövedéket csak a másodlagosba töltsétek, hogy tényleg csak vészhelyzet esetén alkalmazzátok. Induljunk-biccent, miután mindannyian bólintottunk jelezve, hogy megértettük a parancsokat.
A többiek elindulnak kifelé, fogva a kellő táskákat, de én még egy darabig nézem a tervrajzokat. Megpróbálom a fejembe vésni az összes kis részletét, hogy véletlenül se érjen meglepetés. Igaza van Calebnek, ez Carina életéről és egy jobb jövőről szól. Nincs helye hibának.
-Hé-lép mellém Layla a kezét a vállamra téve-, megcsináljuk. Nem esik baja, Carina erős lány és okos. Nagyon kitartó. Éveken át élt egy városban, ahol kvázi teljesen magányos volt amiatt, mert nem tudták őt irányítani. Biztos vagyok benne, hogy van egy B terve, vagy egy plusz apróság a tarsolyában, amivel életben tartja a reményt és nem adja fel. Megmentjük őt, Bellamy. Carinát nem veszítjük el-szorítja meg a vállam, én pedig mély levegőt véve rákényszerítem magam egy bólintásra.-Gyere, menjünk-biccent az ajtó felé, majd elindul kifelé.
A lábaim elindulnak utána, de az agyam teljesen kikapcsol. Csakis egy dologra tudok koncentrálni. A küldetésünk végkifejletére. Arra, hogy két város sorsa nyomja a vállunkat és arra, hogy meg fogom menteni a lányt, akit szeretek. És amint ennek vége, soha többet nem választhatnak majd tőle egy hülye Fallal. Nem hagyom, hogy többet baja essen.
Soha többet.
Akkor kezdődjön a harc.